KERESÉS search-close

edző

87 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "edző"

Hoppá! Lali edzőnek áll?

Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja ezúttal csapatkapitányként bizonyít Balázs nappalijában. Sőt, egy igazi coach is megbújik benne!

Úgy megütötte játékosát az edző, hogy eltört a szegycsontja

Megütötte 15 éves játékosát, akinek eltört a szegycsontja – tudta meg az RTL Híradó. Balul elsült védekezést mutatott be a mérkőzés szünetében a szentesi vízilabda klub egyik edzője vasárnap. A játékosnak azt akarta megmutatni, hogyan állítsa meg víz alatt a támadóját. Az ütés után a fiú meg játszott, este lett rosszul. A klub azonnal elküldte az edzőt. A férfi azt mondta Híradónknak, sajnálja az esetet és vállalja a felelősséget.

Lánykérés az edzőteremben

Szinte sokkot kapott, hosszú másodpercekig válaszolni se tudott a lánykérésre. Edzeni indult, de gyűrűvel az ujján hagyta el a tatabányai fitness termet Henrietta. Edzőként dolgozó párja ugyanis ott kérte meg a kezét hétvégén. A lánykérésről videó is készült, amit két nap alatt már több mint tízezren láttak. Kameránk előtt pedig újabb meglepetés várta az újdonsült menyasszonyt.

Nem erőszakoskodtak a vízlabdások

Nem történt bűncselekmény, ezért megszüntették a nyomozást Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt vízilabdázók ellen. A két - ma már edzőként dolgozó - sportolóról egy 13 éves kislány azt állította, hogy évekkel korábban szexuálisan zaklatták. A sportolók ezt tagadták, és az ellenük indult nyomozással egyidőben rágalamzás miatt feljelentést tettek

Nézd meg te is ÉNB Laura fitness videóját!

Nézd meg te is az Éjjel-Nappal Budapest gyönyörű fitness edzőjének videóját!

Nézd meg ÉNB Laura fitnesz videóját!

Az Éjjel-Nappal Budapest szépsége és barátai közösen készítettek el egy fitnesz videót.

Laura elvesztette a munkáját a magánedzői videója miatt

Laura és főnöke összevesztek a lány magánedzői videója miatt…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

ÉNB Joe boksz edzőnek állt


szerző:
2019.01.30. 11:18
ÉNB Joe boksz edzőnek állt

Az Éjjel-Nappal Budapest macsója már többször állt a ringben, most azonban új szerepben kell helytállnia.

Rácz Jenő ezerrel készül a Bocude d’Or döntőre!

A Konyhafőnök séfje arra edzi a kínai csapatot, hogy a csúcs gasztronómia egyik legnagyobb versenyén győzedelmeskedjenek.

 Nyolc hónap hallgatás után először szólalt meg Shane Tusup!

Hosszú Katinka korábbi edzője és férje a közösségi oldalán tudatta a rajongókkal, hogy habár nem volt könnyű, de túl van a 2018-as éven, ami nem csak a magánéletében, de szakmailag is hatalmas változást okozott a számára.

Otthagyja az úszást és sportágat vált Shane Tusup

Befejezi az edzősködést, otthagyja az úszást és sportágat vált Shane Tusup. Hosszú Katinka volt edzője és férje ezt Instagram-oldalán jelentette be. Azt írja, hogy 2018 a legkeményebb és legfájdalmasabb éve volt, mind szakmailag, mind emberileg. Új célja az, hogy golfvilágbajnok legyen, annak ellenére, hogy golfütőt tavaly fogott a kezében először.

 

Élsportoló vízipólósok erőszakolhatták meg a 11 éves kislányt

Vízilabda edzők erőszakolhatták meg 11 éves tanítványukat. Úgy tudni, hogy az egyik sportoló olimpiai bajnok. Embert próbáló volt végighallgatni a ma már 13 éves kislány beszámolóját a történtekről - nyilatkozta a kislány ügyvédje.

Kimentették a thai gyereket és edzőjüket

17 nap fogság után, magyar idő szerint kedd délutánra az összes thai gyereket és edzőjüket is kimentették a Tham Luang Nang barlangrendszerből. A barlangból utoljára a fiúk 25 éves edzőjét mentették ki. A kiszivárgott hírek szerint ő van a legrosszabb állapotban.

Ki lehet égni a sporttól?


szerző:
2018.07.02. 08:14
Ki lehet égni a sporttól?

A kérdésre Katus Attila edző, valamint Rábaközi Andrea egykori modell, jelenlegi manökeniskola vezető válaszol!

Gázoló ítélete – „talán kevesebben vezetnek részegen”

„Az, hogy ilyen szigorú ítéletet kapott a szentendrei úti gázoló, talán eléri, hogy kevesebben száguldozzanak majd részegen az utakon”. Az egyik áldozat, a 21 éves Janza Richárd edzője mondta ezt az RTL Híradónak, aki a fiú családjával együtt még mindig nem tette túl magát a 2 fiatal halálán. A szerdán 7 és fél év börtönre ítélt gázoló lakhelyelhagyási tilalom mellett, enyhébb büntetésért fellebbezett.

Leekens megy, Rossi érkezik


szerző:
2018.06.20. 18:29
Leekens megy, Rossi érkezik

Négy meccs után menesztette a Magyar Labdarúgó Szövetség a csapat belga kapitányát. Georges Leekenst az olasz Marco Rossi váltja. Nyolc év alatt ő lesz a nyolcadik edző, aki a magyar válogatott kispadjára ül. Voltak, akik ideiglenesen, csak egy-egy meccsre vállalták a megbízatást. Másoknak csak négy vagy öt meccs jutott.

Shane Tusup bukta a fizetést

Egymilliós fizetéstől búcsúzik Shane Tusup. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka most hivatalosan is bejelentette a Magyar Úszó Szövetség felé, hogy már nem Tusup az edzője.

Shane: „Katinka megcsalt, hazudott”

Megcsalta edzőtársával, sosem szerette, végig manipulálta és hazudott neki - ezt állítja Hosszú Katinkáról férje és edzője. Shane Tusup csütörtökön posztolt levelet a közösségi oldalán, ezzel válaszolt a sportoló bejelentésre, ami szerint vége köztük mindennek a munkában és a magánéletben is. Hosszú Katinka facebookos profilja reggelre eltűnt, állítja, nem ő törölte. A páros magánéleti gondjait az úszóválogatott szövetségi kapitánya nem kommentálta, annyit mondott, mindenben támogatják az úszónőt.

Bocsánatkérő levelet kell írnia Shane Tusupnak

Sem Shane Tusup, sem az ügyvédje nem ment el a mai tárgyalásra, ahol Shannek azért kellett volna ott lennie, mert egykori edzőtársa pert indított ellene. Shane tavaly áprilisban egy debreceni úszóbajnokságon  megfenyegette és lökdöste a másik edzőt, amiért nem nevezte be a férfiváltót a versenyre. A szemtanúk szerint többek közt azt ordította angolul, hogy „Te barom, ha még egyszer ilyet csinálsz, megöllek! Darren Waldnak elege lett Shane viselkedéséből és pert indított ellene.

Miklós Edit állapotáról edzője adott tájékoztatást

Stefan Abplanalp a Havazin kamerái előtt mesélt Miklós Editről és jövőbeli terveikről.

DABASI FOCISTA: „Szívem szakadt meg Ádámért”

Bizakodnak és nagyon szorítanak a fiúért. Ezt mondta nekünk Farkas Krisztián, a dabasi U19-es focicsapat vezetőedzője. Ebben a csapatban játszott az a 16 éves fiú, aki két hete, a meccs után összeesett és többször újra kellett éleszteni. Kiderült, hogy egy ritka veleszületett koszorúér rendellenessége volt. Az edző most elmesélte nekünk, mit élt át azon a napon és hogy mit üzennek Ádámnak.

Buzdítsuk sportra a gyerekeket!


szerző:
2017.11.30. 07:45
Buzdítsuk sportra a gyerekeket!

Szakértők, sportpszichológusok évtizedek óta vizsgálják azt, hogy mi motiválja a fiatalokat a mozgásra. Bár átfogó hazai kutatás nem készült a témáról, a külföldi eredményeknek Magyarországon is van létjogosultsága. A felnőttekkel szemben a fiataloknál nem jelenik meg elsődleges motivációként az egészség megőrzése. Minden harmadik tizenéves abbahagyja a rendszeres sportolást. De akkor hogyan tudjuk őket motiválni a testmozgásra? A Magyar Diáksport Szövetség elnöke válaszol!

Így néz ki Dárdai Pál luxusvillája

Exkluzív videó került fel nemrég az internetre a magyar válogatott egykori szövetségi kapitányának, Dárdai Pálnak a villájáról. Dárdai az, aki oroszlánrészt vállalt abban, hogy a magyar csapat kijusson a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra. Jelenleg a Bundesliga 9. helyén álló Hertha Berlin csapatának edzője.

A teljes adást ITT nézheti meg!

Magyar lány lett a kerekesszékes karate világbajnok!

Dobos Réka magyar és világbajnok kerekesszékes karate versenyző és Prondvai- Pacsika Ferenc karate edző meséltek tapasztalataikról, milyen eredményeket ért el Réka a balesete előtt és után, valamint, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie a versenyek során.

Úszók búcsúznak Sanyi bácsitól

Elhunyt Széles Sándor, a magyar úszósport legendás edzője. 17 éven át irányította az olimpiai bajnok Gyurta Dániel felkészülését, és hozzájárult Risztov Éva olimpiai aranyérméhez is. A mesteredző évek óta egészségügyi problémákkal küzdött. Márciusban elesett, beütötte a fejét. A kórházban elájult, és tegnapi haláláig már nem tért magához a kómából. 61 éves volt.

Kómában van Széles Sándor, az edzőlegenda

Aggódnak az edzőtársak és a tanítványok is a kómában lévő Széles Sándorért, akit a nagyvilág Gyurta Dániel mesteredzőjeként ismert meg. Ő segítette hozzá Gyurtát a londoni aranyéremhez. Széles Sándor, vagy ahogy mindenki hívja, Sanyi bácsi hetekkel ezelőtt került kórházba, amikor elesett és beütötte a fejét.

Így indítja a reggelt Hosszú Katinka!

A háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok magyar úszónő nemrég fodrásznál járt, és a hétvége közeledtével egy bolondos, férjével közös képet töltött fel közösségi oldalára.

Pajkaszeg játékosai minden eshetőségre felkészülnek a fociedzéseken!

Csütörtökön összecsap Pajkaszeg és Pajkarét focicsapata, a mi kis falunk játékosai pedig már nagyon készülnek a meccsre. Less be a nem mindennapi edzésre!

Rengeteg gyereket molesztáltak

Dagad a brit foci gyerekmolesztálási botránya. Már több száz játékos állítja, hogy fiatal korában zaklatta edzőjük, a rendőrségnek egyre több ügyben kell nyomoznia. Az áldozatok elképesztő részletekkel álltak a nyilvánosság elé, a legnagyobb klubok is érintettek.

17 év után hagyta ott az edzőjét

Állítása szerint az újságból tudta meg pénteken Széles Sándor, hogy tanítványa, Gyurta Dániel szakít vele és edzőt vált - ezt Széles mondta a Fókusznak adott interjújában. Az edző 17 évig foglalkozott a világ- és Európa-bajnok úszóval, aki szerint Széles egészségügyi állapota miatt nem tudta őt segíteni az elvárt szinten. Gyurta Dániel ezentúl Nagy Józseffel készül, Széles azért reméli, még lesz alkalma beszélni volt tanítványával.

Gyurta Dani furcsa módon vált meg edzőjétől

Kirúgása után megszólal Gyurta Dániel eddigi edzője. Széles Sándor 17 év után a hírekből tudta meg, hogy elküldték. Vajon miért?

Edzésen főnök, otthon szerelmes társ - hogyan működhet?

A nyolc riói aranyéremből hatot olyan, vagy olyanok szereztek, akiket vagy a párjuk, vagy a férjük, vagy az édesapjuk készített fel az olimpiára. Ez amellett, hogy érdekes, és talán nem is megszokott, felvet pár kérdést is. Mekkora feszültséget szülhet, ha a férj vagy az apa kőkemény edző is? Szét lehet választani a szakmai szigort és a magánéletet?

Fókusz 2016-08-25


szerző:
2016.08.25. 18:55
BOKSZEDZŐ: „Azt mondta, hogy aki kicsit üt, azt ő fogja összeverni”

Híradónknak nyilatkozott egy korábbi válogatott bokszoló, akit még 13 éves korában edzett a férfi. Kérte, hogy ne legyen felismerhető. Állítása szerint előfordult, hogy büntetésből szíjjal kellett verniük egymást a gyerekeknek.

Újabb sportvezető múltja derült ki

Újabb sportbotrány. Ezúttal a Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia elnökéről derült ki, hogy büntetett előéletű. Először a privatkopo.hu és a fullánk.com számolt be az ügyről. Kiderítették, hogy a most 74 éves edzőt többször is elítélték. Most is van egy bírósági ügye. Két éve az utcán vert meg egy 80 éves férfit Hajdúszoboszlón. Csak Híradónknak nyilatkozott az edző egykori tanítványa, aki azt mondta, volt, hogy büntetésből nadrágszíjjal kellett ütniük egymást a gyerekeknek.

Hargitay András az úszók új kapitánya

Háromfős edzői csapat irányítja a magyar úszóválogatottat a riói olimpiáig. A szövetségi kapitány Hargitay András lett, két segítője Sós Csaba és Wladár Sándor. A csapat élére azt követőn választottak új vezetőt, hogy a korábbi kapitányról, Kiss Lászlóról egy hete kiderült, hogy csoportos nemi erőszakért 1962-ben börtönre ítélték, és az edző pár nappal később lemondott. A szövetség a botrány utáni napokban még támogatta Kiss Lászlót, vasárnap már azt írták, hogy helyesen tette, hogy lemondott.

 

Valóban itt a Kiss László történet vége?

Nem bírta a rá nehezülő óriási nyomást, és idős korára is tekintettel akart lenni, ezért mondott le csütörtökön, pár perccel adásunk előtt Kiss László. Az úszó szakemberről a hét elején derült ki a közvélemény számára, hogy fiatalon két társával együtt elítélte a bíróság nemi erőszak miatt. Egész héten ment a szóbeli adok-kapok, ennek vetett véget Kiss csütörtöki döntésével.

A Kiss László-ügy és következményei

Adás elején érkezett a hír, hogy lemondott úszószövetségi kapitányi tisztségéről Kiss László. Két nap telt el azóta, hogy kiderült róla, még fiatalon három év börtönre ítélték, amiért két társával megerőszakoltak egy nőt. Egészen mostanáig az úszószövetség megvédte az edzőt és bizalmáról biztosította. Amióta a botrány kirobbant rengeteg kérdés és vélemény hangzott el.

Előny, vagy hátrány, ha edző és tanítványa egymásba szeretnek?

Egykori és ma is aktív világbajnokok meséltek nekünk arról, hogy előny vagy hátrány, ha a szerelem edző és tanítványa között lobban lángra. Ők hogyan boldogultak? Hogyan derült ki kapcsolatuk, és, ha a magánéletben éppen fasírtban vannak, akkor hogyan teljesítenek a pályán? Nem könnyű, az biztos, főleg akkor, ha a csapat vagy versenyzőtársak ezt egyáltalán nem nézik jó szemmel.

Fókusz Plusz 2016-01-16


szerző:
2016.01.16. 18:50
Edzőzsenik, akikre büszkék lehetünk

Szabó József, Darnyi Tamás, Rózsa Norbert és persze Czene Attila. Csak néhány név azok közül, akik sikereiket a magyar úszósport egyik legkiemelkedőbb edzőjének köszönhetik. Egy olyan mesternek, aki a szóbeszéd szerint még úszni sem tudott.

Fókusz 2015-12-14


szerző:
2015.12.14. 18:55
Nincs megállás: ezrével érkeznek a menekültek

Egy spanyol futballklubnál állást kapott az a menekült szír férfi, akit a magyar operatőrnő gáncsolt el Röszkénél. A világsajtóban felkapott incidens következtében ismerték fel a hazájában elismert labdarúgóedzőt és így ajánlottak neki új életet. Eközben a magyarbólyi vasútállomásra egész éjjel özönlöttek az emberek, a Somogy megyei Zákányba pedig 2500-an érkeztek napközben.

Spanyolországban az elgáncsolt szír férfi

Fociedző lesz a spanyoloknál az a szír menekült, akit az N1TV operatőre, László Petra gáncsolt el, miközben fiával a karjában szaladt a rendőrök elől, Röszkénél. A Szíriában is fociedzőként dolgozó férfit a spanyol futballszövetség kereste meg, miután a gáncsolásról készült felvételek bejárták a világot.

Intenzív osztályon lábadozik Gyurta edzője

Szombaton lett rosszul az úszó vb helyszínén, Kazanyban. Kórházba vitték, tegnap éjjel hozták Budapestre. Az edző tagadja, hogy rosszullétének bármi köze lenne korábbi alkoholproblémáihoz.

Kutyaterápia sportolóknak


szerző:
2015.06.21. 18:19
Kutyaterápia sportolóknak

A kutyaterápiát vegyíti a sportpszichológiával egy magyar kutyatréner. Az új módszerről az Origo számolt be. Simon Judit hónapokig kísérletezett sportolókkal és terápiás kutyájával, Fedorral. Kutatásában azt igazolta, hogy a kutyás foglalkozások miatt a játékosok kevésbé szorongtak, jobban figyeltek edzőjükre, és nőtt az önbizalmuk versenyhelyzetben.

A medicinlabda evolúciója

Az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül ezek a labdák és a manapság oly divatos cross-funkcionális edzések egyik fő eszközei lettek. Vendégünk volt Szűcs Petra - Sumo európabajnok, cross-funkcionális edző és Medvés Tímea életmód-tanácsadó,a megafit.hu Tímea szakértője.

Profi edző lett Nyári Diából

A Barátok közt Hannája nem kis fába vágta a fejszéjét, ugyanis gyermekeknek szeretne fitneszedzést tartani. Hogy miért pont ezt a foglalkozást választotta, mit szólt ehhez párja, és mennyire fontos életében a sport, azt most elmesélte nekünk. 

Kifakadt a focistákra az edző


szerző:
2015.04.06. 18:55
Kifakadt a focistákra az edző

Megverné és szégyenszemre busszal húzná végig a város főutcáján játékosait a másodosztályú Zalaegerszeg edzője. Lendvai Miklós a hétvégi, hazai pályán 3-0-ra elvesztett találkozót követő sajtótájékoztatón használt ilyen és ehhez hasonló erős kifejezéseket. A tréner hétfőn azt mondta az RTL Híradónak, hogy a véleményét fenntartja, de sokkal finomabban fogalmazna, mint a meccs után.

Fókusz 15-01-28


szerző:
2015.01.28. 19:20
Fókusz 15-01-28

Fókusz: Ők is bevándorlók! - Kongóból, Iránból, Algériából érkeztek hozzánk. Szeretnek minket és sikeresek! De milyen támadások érik őket Budapesten? Megszólal a Kapitány - Elődjével ellentétben már most félistenként tekintenek rá. Dárdai Pál őszinte vallomása a magyar fociról és saját családjáról. Túl az életveszélyen - 170 kilót nyomott, amikor a Villából az intenzívre szállították. VV Maci az életet és Dr. Tóthot választotta!

Kislányokat zaklatott a fociedző


szerző:
2014.11.12. 18:05
Kislányokat zaklatott a fociedző

Négy év, hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság elsőfokon azt a soproni fociedzőt, akit több család is szexuális zaklatással vádol. A szülők szerint az edző fogdosta a lányukat, telefonon zaklatta és arra kérte csinos fehérneműben menjen be az irodájába.
 

Házon kívül 13-09-25


szerző:
2013.09.25. 23:15
Házon kívül 13-09-25

Házon kívül: A bácsi, a sárga Lada és a tragikus baleset. Csak a Házon kívülnek nyilatkozott az az idős kőműves, aki kocsijával két hete belerohant a győri női kosárlabdacsapat buszába. Apa és fia, akik voltak bűnösök, ártatlanok, hatalmas kártérítést kaptak, most viszont újra bűnösként ítélhetik el őket.

Szikora Robi edző szerepben domboríthatott

Öhl Krisztina, az X-Faktor első adásának R-Go-rajongó versenyzője a kiesése után nem keseredett el: a zenei karrier helyett inkább a sportot választotta. Mivel a választása a teniszre esett, kerestünk neki egy olyan teniszedzőt, akitől biztosan örömmel tanulna.

Hazaküldték Gyurta Dániel edzőjét

Hazaküldték a 200 méteres mellúszásban olimpiai és világbajnoki címvédő Gyurta Dániel edzőjét, Széles Sándort a barcelonai vizes világbajnokságról.

Spinning edző lesz Deutsch Anita

Deutsch Anita, a Barátok közt Andreája spinning edző lesz. Anita ugyanis annyira megszerette ezt a sportot, hogy oktatói vizsgát tesz, és edzéseket fog tartani. Döntésében az is közrejátszott, hogy a sport által termelt boldogsághormonokról nem akar lemondani.

Három magyar nehézbombázó Schwarzenegger nyomában

A hibátlan testű, tökéletesre gyúrt lányok Madridban mutatták meg gyönyörű deltáikat és hatalmas bicepszüket. Az egyik legrangosabb nemzetközi testépítő versenyről haza is hozták a legnemesebb trófeákat.

Rekord: Spinning 8 órán keresztül

A Fókusz ott volt Európa egyik legnagyobb közös spinningelésén, ahol a résztvevők 8 órán keresztül egyfolytában tekertek. A legidősebb spinningelő 67 évesen teljesítette a maratont, amelyen a tempót a legnevesebb edzők diktálták.

Férjének lelke is ott ült a győztes kajakban

Az „egy hajóban evezünk” mondás Fazekas-Zur Krisztának jelenti a legtöbbet. Az aranyérmes női kajaknégyes hátsó evezőse férjével, Rami Zurral piheni ki az olimpiai izgalmakat, élvezi kedvenc hobbijukat, a stand-up evezést.

Fókusz 12-08-16


szerző:
2012.08.16. 20:05
Fókusz 12-08-16

Fókusz: Vegasi kaland - Kiss Ramóna extrém körülmények között vakációzott, közben pedig mindenki a hűtlenségét találgatta. Kiesett idő - Ausztriában találták meg az edzőt, aki egy hete tűnt el a Szigeten. Vajon mi történhetett vele? Nem hittek benne - Risztov Évát Egerszegi Krisztina támogatta, de a lány többször is feladta a reményt.

Rejtély övezi a fesztiválozó eltűnését

Sződy Ferenc a Szigetről tűnt el, és egy héttel később találták meg egy kórházban, Salzburgban. Hogy mi történt az eltelt 168 óra alatt, és hogyan került Budapesttől 550 kilométerrel arrébb, Ausztriába, egyelőre rejtély.

Bíró Ica egy szemtelen férfinak köszönheti karrierjét

Bíró Ica átadja a shaolin papok bölcsességét. Az egykori modell és fitnesztréner úgy érzi, kötelessége átadni mindazt a tudást, amelyet az elmúlt évtizedekben magába szívott.

Már a kézilabdások is az olimpiára gyúrnak

Mocsai Lajos szövetségi kapitány pénteken bejelentette, hogy a felkészülési mérkőzéseken mutatott teljesítmények alapján döntésre jutott, és kiválasztotta az olimpiai keretet. A Fókusz stábja belesett a felkészülésbe is.

Titkok és tények a kézilabdás botrányos hazatéréséről

Miért hagyta ott a világ legjobb és legdrágább kézilabdása Spanyolországot? Nagy László mellett megszólal a sikeredző, aki egyenesen kitiltaná őt a válogatottból. A szókimondó interjú máris szélsőséges indulatokat váltott ki.

A világ egyik legizmosabb combú embere

Kormány Mihály kétszeres világbajnok testedző. Noha a világ egyik legjobb amatőrjének számít, van valamije, amivel egyetlen profi sem büszkélkedhet: egy olyan comb és vádli szerkezet, amelyre Arnold Schwarzenegger is büszke lett volna.

Katus Attila nem találja az igazit

A legismertebb magyar személyi edző és életmód-tanácsadó másfél éve szakított a barátnőjével, de azóta sem talál rá az új szerelem.

Betegségét is „leedzette” a női Terminátor

Eszter az év 365 napján bronzbarna, és még karácsonykor is fekvenyomó testépítő bajnok hivatalosan is a világ egyik legjobbja. Álmait még egy súlyos betegség sem tudta összetörni, ahogy kilábalt belőle, rögtön visszaedzette magát a csúcsra.

Fókusz Plusz 11-11-26


szerző:
2011.11.26. 19:30
Fókusz Plusz 11-11-26

Fókusz Plusz: Milliók zsebbe - Megkent focisták, átvert edzők. Minden idők legnagyobb bundabotrányának nyomába eredtünk. Útvesztőben - Miért szinte lehetetlen nálunk gyereket örökbe fogadni egzotikus országból? Sikertörténetek és az adoptálás nehézségei.

Meghízott, hogy lefogyhasson


szerző:
2011.10.25. 13:38
Meghízott, hogy lefogyhasson

Egy amerikai személyi edző hat hónapon keresztül kizárólag gyorséttermekből evett, hogy minél inkább megértse kövér klienseit.

Gyerekek ketrecben


szerző:
2011.09.22. 19:09
Gyerekek ketrecben

A nyilvánosságra került megdöbbentő videó óriási vitát váltott ki. A felvételeken a felnőtt ketrecharcosokhoz hasonló módon gyűri egymást két nyolc év körüli fiú. Egyikük apja és egy edző is megszólalt a Fókuszban!

Meghalt Bicskei Bertalan


szerző:
2011.07.17. 17:22
Meghalt Bicskei Bertalan

Tavasszal egy korábbi betegsége miatt Magyarországon kezelték, pár hete azonban újra kórházba került.

Dubai csapat trénere lesz Maradona

Diego Dubaiba szerződött, ahol az Al-Wasl labdarugó csapat edzője lesz két szezonon át.

levélbomba


szerző:
2011.04.21. 11:26
levélbomba

Levélbombát küldtek ismeretlenek egy skót focicsapat edzőjének, és a klub két közismert szurkolójának.

Késsel támadtak José Mourinhóra

Megpróbálták megkéselni a Real Madrid edzőjét az észak-spanyolországi La Coruna repülőtéren.

Pedofil edzőt ítéltek el


szerző:
2011.01.25. 20:35
Pedofil edzőt ítéltek el

Megrontásáért 30 év börtönbüntetést kapott egy fociedzőt, aki 8 gyereket molesztált.

El akarták páholni rokonuk fociedzőjét

A két férfi a Honvéd meccse után rontott rá a csapattal beszélgető edzőre.

Te vagy az életem 10-09-24

64. rész: Martin Jose-t gyanúsítja azzal, hogy telefonált Monitanak az ő nevében. Quique elmegy Martinhoz és elmondja neki, hogy Rolando tervelte ki az egészet és nem Monita, majd együtt elmennek Rolandohoz és jól elverik egy kamera előtt. Esperanza a bunyóra készül, amit Akuna Tigris is megnéz az edzőjével. Miguel meghallja, hogy Kimberly a telefonban azt mondja Turcanank, hogy este Monitanak bunyója lesz. Martin megtudja, hogy Monita boxol.

Futószalagon készültek a hamis igazolások

Az RTL Híradó információi szerint több mint 500 hamis sportorvosi igazolást adtak ki Szabolcs- Szatmár Bereg megyében.

Koreai foci és bűnhődés


szerző:
2010.07.31. 16:47
Koreai foci és bűnhődés

Állítólag kényszermunkára ítélték az észak-koreai futball szövetségi kapitányt a vb-n elszenvedett vereségek miatt.

Reflektorfény helyett munkahelyen csillognak

A szépségkirálynő letette koronáját, a tinisztár személyi edzőnek készül - Serdült Orsi és a No Thanx egykori frontembere, Erik a civil életben is sikeres szeretne lenni.

Csak csajok 10-06-24


szerző:
2010.06.24. 10:08
Csak csajok 10-06-24

Ezen a héten tartjuk a férjek főzőversenyét, aminek csütörtökön lesz az utolsó versenynapja. A végére egy nagy durranással készültünk, hiszen Bódi Guszti életében először főzött.

Csak csajok 10-06-03


szerző:
2010.06.03. 10:20
Csak csajok 10-06-03

Lassan itt a nyár, a nők egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy minél szőrtelenebbek legyenek. De mi a helyzet a férfiakkal? Nekik nem kell szőrteleníteni? Egy csupasz férfi már nem is férfi?

Sikeres magyar edző Dél-Afrikában

Johannesburgban meglátogattuk Szabó Miklóst, a Dél-Afrikai Köztársaság tornászválogatottjának az edzőjét.

Megmentette játékosát a fociedző

A fiú koponyazúzódást és könyöksérülést szenvedett, életét a csapat edzőjének köszönheti.

Tanítványait molesztálta a német edző

A 39 éves férfi több kisfiút is szexuálisan zaklatott, és a molesztálásról videófilmet is készített.

Újraélesztették a Zsámbék SK edzőjét

A korábban a Pénzügyőr csapatát erősítő férfi jelenleg kórházban van, lélegeztetőgépen.

Visszatér Matthäus!


szerző:
2009.06.10. 16:22
Visszatér Matthäus!

Lothar Matthäus kettő plusz egy évre állapodott meg a székesfehérvári csapattal.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való