KERESÉS search-close

drogfogás

32 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "drogfogás"

A sátrukban árulták a drogot a Szigeten

Az eddig legnagyobb drogfogás a szigeten: két holland fiatalnál 5 millió forint értékű kábítószert találtak. Úgy buktak le, hogy a biztonsági őrök észrevették, nagy a jövés-menés a sátruk közelében. A kiporciózott, előre csomagolt adagokhoz árlista is készült.

Droggal hajtott a rendőrkocsinak

Valószínűleg minden idők egyik legkönnyebb drogfogását könyvelhetik el az ausztrál rendőrök. Szinte ölükbe pottyant csaknem három mázsa metamfetamin. A kábítószert szállító furgon nekiment egy parkoló rendőrkocsinak, majd elhajtott. Ezután már csak egy óra maradt hátra jó időre a szabad életéből.

Álmukból verték fel a drogbanda tagjait a kommandósok

Egyszerre 5 településen razziázott a rendőrség, a Terrorelhárítási Központtal közösen. 10 emberre csaptak le, összesen 8 kiló drogot: kokaint, amfetamint és marihuánát foglaltak le. Domonyvölgyben pedig egy droglabort is felszámoltak, ahol speedet készítettek. A négy drogkereskedőt azóta letartóztatta a bíróság.

Szilveszteri drogfogás: marihuánával tömték ki az autót

Marihuánával tömték ki az autót, majd annyira idegesek voltak, hogy azonnal lebuktak a határon. 80 millió forint értékű drogot próbált szilveszter éjszaka Magyarországra hozni két bolgár férfi Röszkén. A kocsi átvizsgálásakor ahová csak nyúltak a vámosok, mindenhonnan drog került elő.

Kamionban csempészték a drogot

Spanyolországból csempészett drogot Magyarországra a gyanú szerint két férfi. A kábítószert egyikük elrejtette a rakomány között, majd pár nappal később Miskolcon egy társával várta a kamiont. A rendőrök akkor csaptak le rájuk, amikor kivették a kokaint és hasist rejtő táskát.

NAGY FOGÁS Kamionnal hozták a drogot Miskolcra

Spanyolországból csempészett drogot Magyarországra a gyanú szerint két férfi. A kábítószert egyikük elrejtette a rakomány között, majd pár nappal később Miskolcon egy társával várta a kamiont. A rendőrök akkor csaptak le rájuk, amikor kivették a kokaint és hasist rejtő táskát. A drog értéke körülbelül hatmillió forint.

14 kiló heroin a bőröndökben

Hatalmas drogfogás a Liszt Ferenc repülőtéren! Több mint 200 millió forint értékű heroint találtak két portugál utas bőröndjeiben a pénzügyőrök. A bőröndöket duplafalúvá alakították a csempészek...

A fagyasztóban is drog volt

Csaknem 80 millió forintot ér a lefoglalt kábítószer, 30 ezer adagot találtak a rendőrök egy bűnbandánál. A hatfős csapatra múlt csütörtökön csaptak le, most tették közzé az elfogásról készült felvételeket. Négy gyanúsítottat a fővárosban, kettőt Debrecenben kaptak el.

30 milliót ér a lefoglalt kokain

Harmincmillió forint értékű kokaint foglaltak le a budapesti rendőrök egy keddi akcióban. A drogkereskedelemmel gyanúsított férfit a Váci úton rángatták ki autójából a délutáni csúcsforgalomban. A kocsiból körülbelül 300 gramm kokain került elő, a házkutatáson pedig további több mint egy kiló.

REKORD DROGFOGÁS: Egymilliárd forint értékű marihuánát foglaltak le

Egymilliárd forint a feketepiaci értéke annak a kábítószer szállítmánynak, amely két nappal ezelőtt bukott le kora reggel a röszkei autópálya határátkelőhelyen. Egy üres albán kamionban voltak elrejtve a csomagok, a pótkocsi dupla fedelűre kialakított tetőterében. A drogcsempész azzal nem számolt, hogy Röszkén minden kamiont átvilágítanak. (Forrás: police.hu)

Kiszagolta a drogot a kutya

Újabb 100 milliós drogfogás Röszkén – októberben már az ötödik csempész bukott le a szerb-magyar határon. Két autóban két nap alatt összesen 50 kilogramm marihuánát akartak Magyarországra csempészni futárok, de a drogkereső kutya kiszagolta őket. A 100 milliós fogás már a sokadik az évben. A határ lezárása óta egyre több csempészt fognak el az átkelőn.

200 milliós drogfogás


szerző:
2017.09.24. 18:25
200 milliós drogfogás

200 milliós drogfogás, Budapesten! Kábítószer kereskedőkre csapott le a rendőrség: 81 kiló drogot foglaltak le egy négyfős bandától. Ebből a mennyiségből akár nyolcvanezer adagot is készíthettek volna. Egyelőre vizsgálják, hogy a drogot kiknek adhatták el.
 

20 kiló fű a kocsiban


szerző:
2017.03.05. 18:10
20 kiló fű a kocsiban

40 millió forint értékű marihuánát próbált Magyarországra csempészni egy montenegrói férfi. Röszkénél akarta átlépni a határt tegnap, de a nyomozók kábítószer-kereső kutyával átvizsgálták az autóját, így derült ki, hogy drogot szállít. Különböző rejtekhelyekről összesen több mint húsz kiló marihuána került elő. A férfit őrizetbe vették.

17 kiló drogokat foglaltak le

17 kiló kábítószert találtak három drogkereskedőnél Budapesten. Még az ételhordós dobozokban is kábítószereket tartottak. Úgy buktak le, hogy egyiküket az Andrássy úton ellenőrizték a rendőrök. Kocsijából egy kiló marihuána, az ajtókárpitból több mint 100 tabletta került elő. Ezután tartottak házkutatást a társánál. Több tízmillió forintnyi kábítószert foglaltak le a rendőrök.

AKCIÓ: Így csaptak le a marihuána-ültetvényre

Összehangolt akció keretében csaptak le a kommandosók egy marihuána-ültetvényre a Borsod megyei Ormosbányán. A mezőgazdasági épületben kialkított ültetvényen a gyanúsítottakat épp a növény szüretelése közben érték tetten a nyomozók. Öt embert vettek őrizetbe.

DROGFOGÁS: Teának álcázták a drogot

Nem kivételeztek a nyomozók a gyanúsítottakkal. A férfiak mellett az egyik nőt is autónak nyomták, majd megbilincselték. A kábítószer terjesztő banda tagjaira csütörtökön csaptak le, Budapest több pontján. A rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy tavaly április óta kábítószert árultak. A drogot a gyanú szerint Kínából rendelte egyikük. A csomag Angliába érkezett, amit a férfi futárszolgálattal küldött tovább Budapestre. A drogot ezután társaival együtt eladta. A nyomozók akkor csaptak le rájuk, amikor átvették a legújabb szállítmányt. Az egyik férfi kocsijában bukkantak rá a kábítószerre, amit kínai teának álcáztak – legalábbis ez állt a csomagoláson.

DROGFOGÁS: Nemzetközi bűnbandára csaptak le a rendőrök

Ipari mennyiségben állíthattak volna elő kábítószert abban a droglaborban, amire szerdán csaptak le a nyomozók. A nemzetközi bűnbanda külföldre szállította volna az illegális szereket.

Az elmúlt évek legnagyobb drogfogása Borsodban

Nemzetközi bűnbandára csaptak le a rendőrök és az adóhatóság nyomozói a Borsod megyei Felsődobszán. Először a NAV pénzügyi nyomozói kezdtek vizsgálódni, mert tudomásukra jutott, hogy olyan eszközt állítanak elő, amivel ipari mennyiségben lehet kábítószert készíteni. Ekkor vették fel a kapcsolatot a rendőrökkel, majd egy közös akcióban szerdán lecsaptak a droglaborra.

Titkos ajtó mögött marihuánaültetvény

Egy titkos ajtó vezetett a marihuánaültetvényhez egy táborfalvi férfi házánál. Több mint 250 tő indiai kendert találtak itt a nyomozók. Egy másik akcióban pedig egy kazincbarcikai férfinál csaknem 2 kiló amfetamint találtak, amelynek értéke körülbelül 10 millió forint.

Nagy drogfogás szilveszter előtt


szerző:
2015.12.30. 18:15
Nagy drogfogás szilveszter előtt

Csaknem 80 millió forint értékű kábítószert találtak a rendőrök egy budapesti panellakásban. A lakás tulajdonosára azután csaptak le, miután elfogtak egy dílert, aki elmondta nekik, honnan vásárolja a drogot.

Profi droglaborban készítette a kábítószert

Droglaborrá alakított tanyát rohantak le a rendőrök Nagykőrösön. Bilincsben vitték el a drogkészítőt. A házban kábítószergyanús port, fecskendőket, adagoló- és főzőedényeket, kannákat és zacskót is találtak. A rendőrök előző nap kapták el azt a kecskeméti férfit, aki éppen drogot adott át vevőinek. Ő üzemeltette a nagykőrösi labort.

Előzetes: 55 milliós kokainfogás Ferihegyen

Egy brazil nő 328 gramm kokaint próbált Magyarországra csempészni, Svájcon keresztül érkezett Budapestre Dél-Amerikából. A drogot nem a csomagjai között, hanem a gyomrában találták. 30 darab, tojás nagyságú kapszulát nyelt le, ez 470 halálos adag kábítószernek felel meg. Ha csak egyetlen kapszula kilyukadt volna a gyomrában, azonnal szörnyethal. A nő a vámellenőrzésen bukott le. 6-kor az RTL Híradóban megtudhatják, hogy a pénzügyőröknek miért lett gyanús a kokaincsempész.

Üzletkötés közben csaptak le rájuk

Két drogdílert fogtak a rendőrök a Heves megyei Jászapátiban. A gyanú szerint a környező településeken árulták a kábítószert. Egyikük most előzetes letartóztatásban van, a másik pedig szabadlábon védekezhet.

Rendőrkutya találta meg a kábítószert

Több száz adag kábítószer piacra dobását akadályozták meg a tatabányai rendőrök. Kábítószer terjesztő hálózatot lepleztek le. Pénzt és a raktárkészletet is megtalálták egy tatabányai házban, ahol a drog nagy részét az autó mellé egy szekrényfiókba rejtették el. Mivel a házkutatásra a nyomozók kábítószer kereső kutyát is vittek magukkal hamar előkerültek a biztonyítékok.

Luxusban éltek a drogterjesztők


szerző:
2014.12.19. 18:20
Luxusban éltek a drogterjesztők

Egy egész buszt is lefoglaltak a rendőrök annál a drogterjesztő bandánál, amelyik szinte családi vállalkozásban árulta a kábítószert. A csoportot hónapok óta figyelte a rendőrség.

ELFOGÁS: Tucatnyi családnál tartottak házkutatást

Egy buszt is lefoglaltak a rendőrök attól a drogterjesztő bandától, amelyik szinte családi vállalkozásban árulta a kábítószert. Egerben is egy tucatnyi háznál tartottak házkutatást, ott több mint 40 kilogrammnyi cannabist és egy kábítószer ültetvényt találtak.

Drog a tyúkólban


szerző:
2014.10.05. 17:06
Drog a tyúkólban

A tyúkólból kerül elő a kábítószergyanús növény egy 10. kerületi budapesti házban. A 38 éves tulajdonost őrizetbe vették. A házkutatáson 18 fecskendő, majd 200 tű, és drogtárolásra alkalmas eszközök is előkerültek.

Heteken át figyelték a drogdílert

Csaknem 6 liter Gina nevezetű dizájnerdrogot találtak a vámosok egy postai csomagban a Ferihegyi Repülőtéren. A kábítószert Lengyelországból rendelték, és Budapesten akarták eladni. A rendőrség heteken át figyelte a címzettet, de kiderült, hogy nem ő, hanem testvére terjesztette a drogot.

Százmilliós drogfogás Borsodban


szerző:
2014.09.01. 14:49
Százmilliós drogfogás Borsodban

Több mint hatvan kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le a rendőrök egy raktárban, illetve egy hétvégi házban hétvégén, Borosdban.

Drogfogások licitje


szerző:
2010.11.13. 12:00
Drogfogások licitje

Árverést tartottak a drogbandáktól lefoglalt tárgyalból, Mexikóban.

Drogfogás egy pécsi kollégiumban

Nyolc csomag marihuánát, mérleget, halogénlámpát és virágföldet foglaltak le bűnjelként.

56 év fegyház a drogbandának


szerző:
2009.06.12. 17:44
56 év fegyház a drogbandának

Dél-Amerikából csempésztek több mint ötszáz kilogramm kokaint Európába.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való