KERESÉS search-close

dr. Dezső Tamás

2 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "dr. Dezső Tamás"

Kiszivárgott az iszlám állam egyik titkos kézikönyve!

Kiszivárgott az Iszlám Állam belső kézikönyve. Egy az Iszlám Állam egyik üzletembere juttatta el Aymenn al-Tamimi kutatónak, aki az elmúlt évben azon dolgozott, hogy az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumok segítségével a lehető legátfogóbb jelentést írja meg a terrorszervezetről. A dokumentumból kiderül, hogyan fektette le az állam alapjait a terrorcsoport Irakban és Szíriában, megismerhető belőle a komplett kormányzati szervek kialakítását, és egy önellátásra alapuló gazdasági program kidolgozását. A 24 oldalas dokumentumban kitérnek a külföldi kapcsolatokra, a propaganda működésére, a szabadidő szabályozására, és az olaj, a gáz, valamint a többi létfontosságú gazdasági ágazat központi felügyeletére. Erről kérjük most ki Dr. Dezső Tamás, régész-asszíriológus, ELTE BTK.
 

Életveszélyes küldetés: műkincseket ment az Iszlám Állam elől egy asszirológus

Hazaérkezett a kurd frontvonalon tartott terepszemléjéről dr. Dezső Tamás, aki a fegyveresek által lerombolt ókori műemlékek helyreállításán dolgozott. Tamás már nem először járt a helyszínen. Az azóta bekövetkezett változásokról, a kurd harcosokkal folytatott tárgyalásairól és a várható műkincsvédelemről kérdeztük.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való