KERESÉS search-close

deutsch tamás

24 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "deutsch tamás"

 DEUTSCH TAMÁS: „A munkavállalók önként, szívesen dolgoznak heti 40 óránál többet!”

A munkavállalók önként, szívesen dolgoznak heti 40 óránál többet, ez természetes Magyarországon - ezt mondta a Híradó kérdésére Deutsch Tamás azzal kapcsolatban, hogy március 1-jétől változtak a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok.

Digitális dolgozat már jövőre?

Jönnek a digitális dolgozatok az iskolákban, és minden diák előtt lesz tablet. Ezt 2019-re ígéri Deutsch Tamás, miniszterelnöki biztos. Erről a Magyar Időknek beszélt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél azt mondják, ez csak blöff, hiszen a legtöbb iskolában az állam alig fejleszti a számítógépeket. Az Oktatási Államtitkárság szerint viszont lesz erre pénz.

Nem jogsértő drogosnak nevezni Deutschot

Nem volt jogsértő, hogy Juhász Péter drogosnak nevezte Deutsch Tamást, így döntött a bíróság első fokon abban a perben, amit a Fidesz EP-képviselője indított Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen. Deutsch Tamás azt állítja, soha nem használt kábítószert, a bíró azonban bizonyítottnak látta, hogy egy alkalommal fogyasztott drogot.

Hitelt adott, hogy kifizethessék a hitelét

Saját végtörlesztésére adott kölcsön 3 millió forintot Gömöri Zsolt, a paralimpiai bizottság sikkasztással gyanúsított volt elnöke, hogy a pénzből kifizethessék devizahitelét. Később a 3 milliót is visszakapta. Az ügyről a hvg.hu írt. Deutsch Tamás, a bizottság alelnöke nem válaszolt az RTL Híradó kérdésére, hogy tudott-e arról, hogy üres a kassza, miközben éppen ő tett javaslatot a végtörlesztés kifizetésére.

Több büntetést is megúszott Deutsch Tamás

Három közlekedési szabálysértést úszott meg Deutsch Tamás még 2004-ben, amikor az Országgyűlés alelnöke volt, tudta meg az Origo rendőrségi papírokból. A hatóság részben Deutsch Tamás személye miatt döntött úgy, hogy nem indít eljárást. A fideszes politikus azt mondta, nem tudott az ügyről. Az akkori, szocialista belügyminiszter nem emlékszik az esetre, de azt mondta, a rendőrség nem politikai utasításra döntött így.

Deutsch nem akar a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke lenni

Azt mondja azért, mert továbbra is alelnökként szeretné szolgálni a fogyatékosok sportját. Deutsch Tamást több paralimpikon is bírálta korábban, amiért azt mondta, szerinte nekik kevesebb jutalom jár, mint az ép sportolóknak. Úgy fogalmazott: „az egyenjogú, az nem egyenlő”.

„A paralimpikonoknak csak kevesebb jár”

A paralimpikonoknak kevesebb jutalom jár, mint az ép olimpikonoknak a Paralimpiai Bizottság ideiglenes elnöke szerint. Deutsch Tamás a Magyar Narancsnak azt mondta: „az egyenjogú, az nem egyenlő”. A parasportolók egy része sértőnek és elfogadhatatlannak tartja a Fidesz EP-képviselőjének kijelentéseit, aki két hete, Gömöri Zsolt lemondása óta vezeti a szervezetet.

Deutsch: „Nem terhel felelősség”

Nem akarta befolyásolni a pénteki rendkívüli közgyűlés hangulatát. Azt mondta, ezért mondott le Gömöri Zsolt a paralimpiai bizottság elnökségéről. Deutsch Tamás alelnök ugyanakkor azt nyilatkozta, őt nem terheli semmilyen felelősség, és nem is mond le az alelnöki posztról, sőt, péntektől ideiglenesen a szervezet vezetőjének számít. A sportolók szerint a paralimpiai bizottság elmúlt néhány éves gazdálkodása a jövő évi riói paralimpiai szereplésre is rányomja majd a bélyegét. A szervezet három nagy szponzora továbbra sem fizeti a támogatásokat, kivárnak.

Lemondott Gömöri Zsolt


szerző:
2015.06.16. 18:45
Lemondott Gömöri Zsolt

Lemondott Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A hírt rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be, amelyre Gömöri Zsolt nem ment el. Közleményében azt írta, hogy döntésével a szervezet nyugodt munkáját szeretné biztosítani. Az elnök távozását követelő parasportolók szerint nemcsak Gömörinek, hanem Deutsch Tamás alelnöknek és a teljes elnökségnek is távoznia kell.

Deutsch Pozsgayról: vállalhatatlan

Vállalhatatlan Pozsgay Imre Deutsch Tamás szerint, és azt mondta: ezt már szóvá is tette a Fideszben. Előzőleg Pozsgay, aki négy éve Orbán Viktor felkérésére részt vett az új alkotmány elkészítésében is, az Indexnek arról beszélt, hogy 1980-ban sem volt kommunista. A volt MSZMP-s államminiszter az RTL Híradónak azt mondta, Deutsch Tamás a vállalhatatlan, aki nem tudja megbocsájtani neki, hogy többet tett a rendszerváltásért, mint azok, akik most verik a mellüket.

Nem mentek el a meghallgatásra


szerző:
2015.06.03. 18:30
Nem mentek el a meghallgatásra

Nem ment el a Paralimpiai Bizottság gazdálkodását vizsgáló parlamenti bizottsági ülésre Gömöri Zsolt a Paralimpiai Bizottság elnöke, és az alelnök, Deutsch Tamás sem. Azért hívták meg őket, hogy tisztázzák a testület gazdálkodásáról az elmúlt hetekben nyilvánosságra került híreket.

Nem mond le Gömöri

Visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett 3 millió forintos támogatást, de nem mond le Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A szervezet vezetőjéről néhány napja derítette ki az RTL Híradója, hogy még 2012-ben a Paralimpiai Bizottságtól kapott pénzből fizette ki devizahitelét. Az alelnök, Deutsch Tamás a múlt héten még azt mondta, hogy a szponzoroktól kapták a pénzt, kedden viszont már arról beszélt, hogy saját bevételekből fedezték a végtörlesztést. A botrány miatt több ellenzéki párt és a Magyar Olimpiai Bizottság egyik elnökségi tagja is lemondásra szólította fel a Paralimpiai Bizottság vezetését.

Visszafizette a 3 milliót, de nem mond le

Visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást, de nem mond le Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A szervezet vezetőjéről néhány napja derítette ki az RTL Híradója, hogy még 2012-ben a Paralimpiai Bizottságtól kapott pénzből fizette ki devizahitelét. Az alelnök, Deutsch Tamás a múlt héten még azt mondta, hogy a szponzoroktól kapták a pénzt, kedden viszont már arról beszélt, hogy saját bevételekből fedezték a végtörlesztést. A botrány miatt több ellenzéki párt és a Magyar Olimpiai Bizottság egyik elnökségi tagja is lemondásra szólította fel a Paralimpiai Bizottság vezetését.

Miért utaztak Mexikóba a sportolók nélkül?

Vizsgálatot indított a Magyar Paralimpiai Bizottság felügyelőbizottsága, hogy kiderüljön: szabályosan kaphatott-e 3 millió forintot a bizottságtól devizahitele végtörlesztésére Gömöri Zsolt. A Magyar Paralimpiai bizottság elnöke mellett három munkatársa is kapott támogatást, az elnökség szerint szponzori adományokból. Az RTL Híradó információja szerint egy másik ügyet is vizsgál a felügyelőbizottság. Gömöri két munkatársával áprilisban Mexikóba utazott egy olyan erőemelő-versenyre, amelyen nem vett részt magyar parasportoló.

A Paralimpiai Bizottság fizette az elnök végtörlesztését

A Paralimpiai Bizottság fizette az elnök lakáshitelének 3 millió forintos végtörlesztését. Nemcsak Gömöri Zsolt, hanem három munkatársa, azaz a Magyar Paralimpiai Bizottság összes dolgozója kapott végtörlesztési támogatást az elnökség döntése alapján. A Paralimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás azt mondta: erre ő tett javaslatot. Az elnök szerint azért volt erre szükség, mert a bizottság munkatársai a devizahitel terhe miatt nem tudtak megfelelően a munkájukra koncentrálni. Nem állami pénzből, hanem a szponzori adományokból és más bevételeikből költöttek a végtörlesztésre, a bizottság szerint szabályosan és etikusan.

3 milliót kapott végtörlesztésre az elnök

A Paralimpiai Bizottság fizette az elnök 3 millió forintos végtörlesztését. Nemcsak Gömöri Zsolt, hanem három munkatársa, azaz a Magyar Paralimpiai Bizottság összes dolgozója kapott végtörlesztési támogatást. A Paralimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás azt mondta: erre ő tett javaslatot. Az elnök szerint azért volt erre szükség, mert a bizottság munkatársai a devizahitel terhe miatt nem tudtak megfelelően a munkájukra koncentrálni. Nem állami pénzből, hanem a szponzori adományokból és más bevételeikből költöttek a végtörlesztésre, a bizottság szerint szabályosan és etikusan.

Netadó nem lesz, de már konzultálnak

Elindult az internetről szóló nemzeti konzultáció, csaknem 13 milliót költ rá a kormány. Deutsch Tamást még tavaly kérte fel a munkára Orbán Viktor, amikor bejelentette, hogy az eredeti formájában mégsem lesz internetadó.

Netadó: totális visszavonulás


szerző:
2014.12.19. 18:35
Netadó: totális visszavonulás

Totális visszavonulót fújt a kormány internetadó ügyben. Sem jövőre, sem azután nem lesz ilyen közteher - ezt többször is elismételte Deutsch Tamás pénteken, az RTL Híradó kérdésre, miután beszámolt a világhálóról szóló Nemzeti Konzultáció előkészületeiről.

Deutsch az adó bevezetéséről konzultálna

A nemzeti konzultáció egyik legfontosabb kérdése, hogy az internet használatot érintő adó hogyan nézzen ki. Ezt mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő péntek este az állami tévében.

Este ismét Magyarországról vitáznak

Kedd este Magyarország lesz a téma az Európai Parlament plenáris ülésén. A vitát a liberális frakció kezdeményezte. A Fidesz a magyar ellenzéket okolja. Deutsch Tamás szerint sem az unióban, sem az Egyesült Államokban nem kapnak komolyan vehető kritikákat.
 

Deutsch: Poltikai oka is van a reklámadónak

Deutsch Tamás szerint a kormány politikai fegyverként használta a reklámadót. Ezt a Fidesz európai parlamenti képviselője nyilatkozta a Népszabadságnak.

 

Deutsch Tamás káromkodva kritizált

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő egy közösségi oldalon obszcén szavakkal illette az amerikai helyettes külügyi államtitkárt.

Deutsch „csiripjeinek” nemzetközi visszhangja

A magyarok nagyon kedvesek és udvariasak, de mint szenvedélyes emberek, igen gazdagon tudnak káromkodni.

Deutsch Tamás a neten saraz


szerző:
2011.03.29. 18:39
Deutsch Tamás a neten saraz

A Fidesz európai parlamenti képviselője Twttwer-bejegyzéseiben olyan kifejezéseket használ, mint „irtózatos g*cik”, „gusztustalan rohadékok”.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való