KERESÉS search-close

botrány

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "botrány"

Nem kell újraírniuk a történelem érettségit

Nem kell újraírniuk a történelem érettségit a vizsgázóknak. Ezt szerdán este közölte az Oktatási Hivatal, nem sokkal azután, hogy kiderült, feljelentést tettek, mert valaki előre kiszivárogtathatta a dolgozat esszétémáit. A Liberálisok szerint politikai felelősöket kellene keresnie a kormánynak, úgy, ahogy azt 2005-ben hasonló esetben a Fidesz követelte.

Bíró Ica ismerősökkel próbálta megakadályozni a kilakoltatást

Óriási botrány Bíró Ica házánál: a metal lady-nek a legrosszabb forgatókönyvvel ért véget a hosszú évek devizahiteles harca. Péntek délelőtt botrányos körülmények között lakoltatták ki.

Óriási botrány! A Pizza King tulajdonosa már az első napon bezáratta új üzletét!

A Pizza King új üzletének nyitása áramszünettel indult, majd az alkalmazottak tankönyvi hibák sorozatát követték el. A főnök annyira ideges lett, hogy felfedte magát, és kiosztotta dolgozóit. A teljes adást ITT tudod megnézni!

Top 3 - Damu Rolandnak a sötét börtönfalakkal is meg kellett barátkoznia

A színész a pletykalapok kedvenc rosszfiúja lett, amikor volt barátnője nemi erőszakkal és bántalmazással vádolta. Ártatlannak vallotta és vallja magát a mai napig, de a reflektorfényben tündöklés helyett meg kellett barátkoznia a sötét börtönfalakkal. Damu Rolnad sokáig küzdött azért, hogy visszatérhessen a színpadra, botrányai tették őt igazán feledhetetlenné, és lehet, hogy ezt mostanra már ő maga is belátta.

Belebukott a rasszista a versbe

Hatalmas botrányt okozott Ausztriában Hitler szülővárosának, Braunaunak az alpolgármestere, akinek épp a náci vezér születésnapjának 130. évfordulóján sikerült egy rasszista költeményt megjelentetnie a helyi pártlapban. A szabadságpárti politikus egy patkányokról szóló verses tanmesében próbálta felhívni a figyelmet a bevándorlás veszélyeire.

Varga Viktor körül egy festmény miatt robbant ki a botrány

Négy éve számoltunk be róla: Varga Viktor megcsókolta a Mona Lisát. Az énekes rendkívül büszke, az interneten viszont sokan beteg, őrült, feltűnési viszketegségben szenvedő embernek nevezik a történtek után.

30 baba halt meg a veszélyes pihenőszék miatt

Több mint 30 baba halt meg az elmúlt években, az Egyesült Államokban, feltehetően egy babapihenő szék hibája miatt.

 

Magához húzta, hogy hozzádörgölje az orrát

Magához húzta, hogy hozzádörgölje az orrát - ezzel vádolja egy nő az Egyesült Államok egykori alelnökét, Joe Bident. Egy másik nő pedig azt mondta, a politikus tarkón csókolta. Az alelnök úgy védekezett: érzelmes ember, és nem gondolta, hogy bárkit is megbánt. A botrány kifejezetten rosszul jött Bidennek, aki még demokrata elnökjelölt is lehet, és akit Donald Trump legesélyesebb kihívójaként tartanak számon.

Kiderült, milyen kapcsolatban áll Baukó Éva az alkohollal

A BeleValóVilág háziasszonyának egykori szenvedélye nagy port kavart a médiában, amit Balázs sem hagyott szó nélkül.

Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Barbra Streisand nem is úgy gondolta

Barbra Streisand bocsánatot kért a Jackson botránnyal kapcsolatos kijelentése után. A színésznő szombaton ezt nyilatkozta:
„Olyanok voltak Michael Jackson szexuális szükségletei, amilyenek, bármilyen is volt a gyermekkora, vagy bármilyen is volt a DNS-e. Beszélhetünk molesztálásról, de azok a gyerekek – ahogy azt el is mondták – örültek, hogy Neverlandben lehettek. Most mindketten házasok, gyerekeik is vannak, szóval ez nem ölte meg őket.”

Bocsánatot kért Barbra Streisand a Jacko-ügy miatt

Botrány Barbra Streisand körül. A világsztár gyakorlatilag védelmébe vette a pedofíliát Michael Jacksonnal kapcsolatban. Azt mondta, a néhai énekes áldozatai nem haltak bele a zaklatásba. Most kénytelen volt bocsánatot kérni.

Van, aki szerint bűnös, más ártatlannak tartja a néhai popkirályt!

Tovább dagad a botrány Michael Jackson körül. A napokban egykori filmproducer kollégája, Rudi Dolezal is megszólalt a pedofil üggyel kapcsolatban. Ő minden szavát elhiszi a két áldozatnak. Szerinte egyértelmű, hogy a popkirály gyerekeket molesztált és azt is megérti, hogy Wade Robson és James Safechuch csak most beszélt az ügyről. Ehhez képest Michael Jackson testőre, Bill Withfield ennek az ellenkezőjét állítja.

Tovább dagad a Jackson-botrány!

Paris Jackson állítólagos öngyilkossági kísérlete, Janet Jackson hallgatása a súlyos vádakkal terhelt filmről, a brit X-Factorból kitiltott Michael Jackson dalok, és még lehetne sorolni a legfrissebb híreket. Mióta bemutatták a Neverland elhagyása című filmet, nem csitulnak a kedélyek!

Újabb cicaharc: Anikó arcában landolt a pohár tartalma!

Anikónak eddig leginkább Valival voltak kisebb-nagyobb problémái, most viszont egy tősgyökeres ökörapáti hölgy ment neki a kocsmárosnak!

A BBC levette Michael Jackson dalait a lejátszási listáról

Óriási botrányt kavart a Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyeiről megjelent dokumentumfilm, a Leaving Neverland. Mióta a filmet bemutatták, a BBC levette a popsztár dalait a lejátszási listáról. Utoljára február 23-án adtak le egy Jackson dalt, azóta semmit. A BBC nem erősítette meg, hogy a botrány miatt mellőzik a Jackson dalokat.

Tényleg botrány van a Neotonban?

Egy évvel ezelőtt számoltunk be róla: botrány a családban! Nem állnak szóba egymással a Neoton Família sztárjai! Ilyen, és ehhez hasonló hírek jelentek meg a legendás zenekarról. Most megkerestük az érintett feleket. Azt mesélik a jelenlegi tagok és a volt tagok közti feszültség a Story Díjátadó Gálán kezdődött, amikor a Neoton Famíliát díjazták.

Fluor Tomi: “Mindenkinek vannak kis mocskok az életében”

A zenész Dömsödi Gábor csapatát erősíti, és elárulta: nem fog megsértődni, ha valaki felemlegeti majd a múltját…

Lali meztelenül rendezett jelenetet Joe tárgyalásán

Lali megunta, hogy tétlenül kell ülnie a tárgyalóteremben…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Megkezdődött Joe tárgyalása

Elérkezett Joe tárgyalásának első napja. Boldizsár ismét megpróbált közelebb kerülni Erikához.

HATALMAS BOTRÁNY: bemutatták a Micheal Jackson dokumentumfilmet!

Az alkotás olyannyira felkavaró, hogy a premieren ügyeletes orvosok álltak készenlétben, arra az esetre, ha valaki rosszul lenne…

Hosszú Katinka exe most beszélt először a válás óta

Shane Tusup nyolc hónapig hallgatott, nem kommunikált a közösségi médiában… egészen idáig.

Cikis jelenetet filmeztek a polgármesterről

Kellemetlen videó került nyilvánosságra az egyik dominikai város polgármesteréről. Verekedésbe keveredett egy nővel a strandon, majd miután a nő paprikasprayvel megfutamította, a polgármester egy méretes kókuszdiót akart hozzávágni, de a strandolók szétválasztották őket. A vitát amúgy egy vitatott helyen leszúrt napernyő okozta.

Botrány lett az újévi baba köszöntéséből Csongrádon

Szokásos babaköszöntő fotóit tette közzé a napokban a város polgármestere közösségi oldalán, a kommentelők azonban felismerték a kismamát. Kiderült, hogy a nőt 2017-ben felfüggesztett börtönre ítélték gyermekbántalmazásért. A bántalmazott lány nagymamájához került, ma már jól van. A nagymama azt mondta: a szerencsétlen köszöntés mély sebeket szakított fel.

Nagy bajba került Donald Trump

Egy éve mutatta be a Fókusz: az amerikai elnököt leleplező könyv kavar óriási botrányt az Egyesült Államokban. Donald Trump tudott arról, hogy meg akarják jelentetni, mindent meg is tett azért, hogy betiltassa, de nem sikerült neki. Most közösségi oldalán közli mindenkivel, hogy a könyv tartalma teljes hazugság. Például az, hogy az elnök nem olvas és nem is nagyon tud…

Kétmilliárd Facebook felhasználó privát beszélgetéseihez juthattak hozzá

Több mint kétmilliárd felhasználó privát beszélgetéseihez is hozzájuthattak azok a cégek, amelyeknek a Facebook különleges hozzáférést biztosított. Ezek a vállalatok nem csak olvashatták, de akár módosíthatták is az üzeneteket. A Facebook azzal védekezik, hogy semmi olyan nem történt, amibe korábban a felhasználók nem egyeztek bele.

Új ellenzék a láthatáron?

Két fideszes képviselő törvénymódosítást nyújtott be a túlórákkal kapcsolatban. Egyéni indítványról lévén szó, a benyújtók megtehették, hogy a társadalmi, szakmai, politikai vitákat kihagyják és ma átverték az országgyűlésben a módosítást. A szavazás törvényességét az ellenzék erősen vitatja, tartalmát elutasítja és ennek jegyében szokatlanul élénken, de a megszokott eredménytelenséggel tiltakozott.

MEGKÉRDEZTÉK: Orbán Viktort is!


szerző:
2018.12.12. 16:11
MEGKÉRDEZTÉK: Orbán Viktort is!

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnökhöz lépett oda, és tőle kérdezte, hogy mi a véleménye a törvényről? Mindezt Tordai Bence képviselő élőben közvetítette a Facebookon.

Botrányos ülésen szavazta meg a Parlament az új túlóraszabályokat

Az ellenzéki képviselők a Parlament szerdai ülésén megpróbálták megakadályozni, hogy a kormánypárti képviselők megszavazzák a munka törvénykönyvének módosítását. Az ülésen megjelentek Orbán Viktor testőrei majd délután egy óra után Áder János köztársasági elnök is. Az ellenzéki pártok a Parlamenthez hívják tüntetni az embereket.

Greg kihívta a rendőrséget a Villába

Miután Vivi felháborodott a sminkcucca miatt, Greg azon nyomban tárcsázni kezdte a 107-et...

 

Tömegverekedés volt a székesfehérvári stadionavatón

Rendőrségi eljárás indult a székesfehérvári stadionavatón történt verekedés miatt. A szerdai meccsen a botrány azután robbant ki, hogy egy petárdázó drukkert próbáltak meg kiemelni az újpestiek szektorából, ám társai védelmére keltek…

Nemzetközi botrány lehet: magyar diplomaták segítették Nikola Gruevszki szökését

Továbbra sem árulja el a kormány, hogyan jutott Magyarországra a korrupció miatt jogerősen elítélt volt Macedón miniszterelnök. Közben az érintett balkáni országok különböző hatóságai megerősítették: magyar diplomaták segítették Nikola Gruevszki szökését. A bukott politikus menedékjogot kért Budapesten. A Híradónk által megkérdezett jogász szerint az ügyből biztosan nemzetközi botrány lesz.

Elhagyja a tanári pályát a boncolási botrányba keveredett pedagógus

Távozott a keszthelyi gimnáziumból és jó időre a tanári pályát is elhagyja a boncolási botrányba keveredett biológia tanár. Az ő szakkörén vette videóra egy diák, ahogy egy élő csirke embriót szednek ki a tojásból. A tanár az RTL Híradónak elismerte, hogy aznap nem az elfogadott módszerrel dolgozott.
A vele készült interjút ide kattintava hosszabban is megnézheti.

Sosem volt ennyi botrány egy elnöki családban

Két évvel ezelőtt, ezen a napon mutatta be a Fókusz a frissen megválasztott amerikai elnök, Donald Trump családját. Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke, csaknem 70 éves volt akkor, már harmadik feleségével élt, a több mint húsz évvel fiatalabb Melaniával, aki eddig legfőképpen merész aktképeivel került a középpontba.

Hörcher László visszatért – Ismét botrányba fulladt az Udvarias tömeggyilkos produkciója!

A mentorok tavaly még továbbjuttatták, most viszont már nagyon unják, de Hörcher Lászlót nem lehet megállítani! Az Udvavarias tömeggyilkos bandát ha kidobják az ajtón, akkor bemászik az ablakon is, mert aki keresi a sikert, az meg is találja azt!

 

Azbeszt-botrány: újabb áldozat szólal meg

Több beteg is összefogott, hogy megtalálják a felelősöket, amiért mérgező anyagot használtak a volt selypi cementgyárban. Közülük már senki sem él, sőt most van egy újabb áldozat Csaba, aki végső stádiumú daganattal küzd és őszintén beszél a lehetetlen helyzetről.

Érdemes még dízelt venni?

El kell adni a dízel autót? Mi a dízel jövője? A történet 2014-ben kezdődik, amikor egy amerikai egyetem kutatói kiderítik, hogy a Volkswagen csal a dízel-motorok károsanyag-kibocsátásának mérésével. Következik: amerikai-, majd világbotrány. Most mi a helyzet?

VV Mici és VV Zsolti újra összebalhéztak?

A két ex-villalakó sosem jött ki jól egymással, folyton összevesztek a Villán belül, és most úgy tűnik, hogy azon kívül is. Honnan indult az újabb botrány?

Robi kikotyogta Tomi titkát! 😱


szerző:
2018.10.04. 20:15
Tagadja az erőszakot a két pólós

Kameránk elé állt és elmondta a saját verzióját a nemi erőszakkal vádolt olimpikon vízilabdázó. Kósz Zoltán januárban kapott levelet a kislány anyukájától, az ügy azonban csak most robbant ki. Az olimpikon mindent tagad, a Fókusznak erről is mesélt.

KÓSZ ZOLTÁN: „Egy ujjal nem nyúltunk hozzá a kislányhoz”

Kameránk elé állt és elmondta a saját verzióját a nemi erőszakkal vádolt olimpikon vízilabdázó. Kósz Zoltán az óriási botrány egyik szereplője, aki egy kislány szerint többször is megerőszakolta őt még 11 éves korában. A sztársportoló már januárban kapott levelet a kislány anyukájától, az ügy azonban csak most robbant ki, az olimpikon mindent tagad, a Fókusznak erről is mesélt.

Brutálisan megalázták a ValóVilág nyertesét!

Egy éve történt, hogy VV Soma egyszerűen egy tömegverekedésbe keveredett. A ValóVilág győztesével a Fókusz stábja a balhé helyszínén idézte fel, mi történt, azután, hogy saját közösségi oldalán is taglalta azt.

BOTRÁNY: „A szexuális erőszak az egyik legaljasabb formája a gyermekbántalmazásnak!”

Mit okozhat egy ember életében a gyermekkori szexuális erőszak? Vajon az a most 13 éves kislány, aki azt állítja, hogy tizenegy évesen létesített szexuális kapcsolatot két vízilabdás élsportólval, hogyan fog ezután teljes életet élni? Gyurkó Szilvia, gyermekvédelmi szakembert kérdeztük az esetről!

Külföldi és hazai celebek, akiknek már meggyűlt a baja a törvénnyel

Ittas vezetés, droghasználat, csendháborítás, vandalizmus, adócsalás - mit tettek a külföldi és hazai celebek, amiért elkapták már őket a rend őrei?

Exkluzív: a Fókusznak nyilatkozott a pedofíliával vádolt férfi!

Két évvel ezelőtt először, csak a Fókusznak nyilatkozott az a férfi, akit pedofíliával vádoltak a békásmegyeri szülők, és aki után valóságos hajtóvadászatot indítottak.

A Majka-Curtis botrány és a lúgos támadás közelebbről!

Az interneten alázzák és fenyegetik Erikát, a lúgos orvos áldozatát. ÉS: segítség vagy árulás? A zenészek is megosztottak a Majka-Curtis botrányban.

Drámai képek: menekültkérdés

Három évvel ezelőtt drámai képek járták be a világsajtót: a magyar menekülthelyzetről tudósítottak. Bicskén állt meg az a vonat, amelyre a háború elől menekülők felszálltak a Keleti pályaudvaron. Miután nemzetközi járatra nem engedték fel őket, jobbhíján Győrbe igyekeztek, hogy onnan induljanak Ausztria felé, gyalog.

Áldatlan állapotok a mentőállomáson

Áldatlan állapotok uralkodnak az egyik legforgalmasabb budapesti mentőállomáson, erről számolt be a 444.hu. A XIII. kerületi állomás egyik dolgozója fotókat is küldött az internetes portálnak a mosdók és az öltözők állapotáról. Több ott dolgozó mentőst is elértünk, de egyikük sem akart kamera előtt beszélni, mert attól tartanak, bajuk származna belőle.

Botrányos közjátékok zavarták meg a Teréz körúti robbantó tárgyalását

Két embert is kiküldött a bíró a teremből. Egyikük meg is fenyegette ezért. A két rendőr elleni merénylettel vádolt 23 éves fiatalembert szerdán újra behozták a tárgyalóterembe, nem maradt sokáig, nem akarta meghallgatni a perbeszédet. Testvére csak a Fókusznak adott interjút. Szerinte a férfi ártatlan és a börtönben gyógyszerrel kezelik, ami miatt mentálisan is megváltozott. Szeptember elején hirdetnek elsőfokú ítéletet az ügyben.

 

PUZSÉR SZÓKIMOND: A Majka-Curtis botrány

Majka és Curtis hangos szakításával került ismét rivaldafénybe a „sztárok drog-problémája” téma. Puzsér Róbert szerint a nyilvános lejáratás eszköze sosem segít. 

DopeMan keményen beleállt a Majka-Curtis ügybe!

DopeMan is megszólalt az utóbbi napokban kirobbant botrány ügyében!

Botrány után: ilyen volt Curtis fellépése

A Fókusz stábja ott volt Curtis első egyedüli fellépésén a kokainbotrány után. Mindenki más állásponton van az üggyel kapcsolatban. A dologról Dopeman-nek is volt véleménye.

Videóban tálal ki Majka!

Az elmúlt évek legnagyobb botránya zajlik a magyar zenei életben. Majka elmondja, pontosan miért szakított Curtissel. Annyi biztos, hogy a kábítószer karriereket, barátságokat és életeket tehet tönkre…

Weisz Fannit nem hatották meg édesanyja könnyei?

Tovább folytatódik a szépségkirálynő körüli botrány. Fanni édesanyja kétségbeesésében már a Fókuszhoz fordult, hátha lánya végre meghallgatja…

Weisz Fanni édesanyja összetört: a Fókuszban üzent lányának!

A szépségkirálynő évek óta nem beszél családjával, édesanyja szerint új párja (és azóta férje) miatt. A család már nem bírja tovább, kétségbeesetten üzentek a lánynak.

Fájdalmában a Fókuszon keresztül üzen Weisz Fanni édesanyja a lányának

Szerinte a siket szépségkirálynőt férje manipulálja, és családja ellen hangolja. A férfi tényleg eltiltotta Fannit szeretteitől, mi lehet a családi botrány hátterében?

Újabb botrány az egyházban

Az elmúlt évek legnagyobb egyházi zaklatási ügye robbant ki Amerikában. A kedden nyilvánosságra hozott nyomozati jelentés szerint Pennsylvania államban több mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket főként gyerekek ellen. Az áldozatok számát ezerre becsülik, de a valóságban ennél sokkal többen is lehetnek. A legutóbbi eset 2010-ben történt, a legkorábbi több mint 70 éve.

5 sztárbotrány, amiről még nem hallottál!

Nem, Ozzy Osbourne-nal kapcsolatban most nem a denevéres sztoriról lesz szó, van itt más is!

Híres botrányok, botrányos hírességek!

Azt gondolhatnánk, hogy akik sikeresek, gazdagok és gyakorlatilag ki sem léphetnek az utcára anélkül, hogy ne rajongók hada állja körbe őket, ezek a sztárok felhőtlen boldogságban élik mindennapjaikat. Nem mindig van ez így, nekik is bármikor lehet  rossz napjuk. Mit rossz napjuk, pont ugyanolyan hétköznapi problémákkal küszködnek néha, mint bárki a világon.

Ez volt Rihanna legrosszabb bulija?

Egy szava sem lehet senkinek, hiszen Rihanna pontosan leírta már a turnéjának nevében is. Anti World Tour – azaz ne várjatok ettől semmi jót. A barbadosi énekesnő tartotta is magát az előre bejelentetthez. Bár a szervezők elhozták a Sziget történetének egyik legnagyobb fellépőjét és mindent megtettek a kényelméért is, ő késett, alig énekelt, playbackelt és borzasztóan unalmas volt. Ez történt egy évvel ezelőtt a Szigeten!

Botrányai miatt csúszik Johnny Depp új filmjének bemutatója

A színész könnyen süllyesztőbe kerülhet, ha ezt így folytatja…

Lionel Messi börtönbe kerülhet?

Két éve a világhírű labdarúgó fanatikusainak végig kellett nézniük, hogy börtönbe vonul? Messit adócsalás miatt ítélték börtönbüntetésre...

Felmerült a gyanú, hogy az orosz focisták doppingszereket is bevetnek

Az orosz focisták nem csak a vb-n, hanem egy fél maratonon is indulhatnának. Erre enged következetni legalábbis az, hogy közülük többen is indokolatlanul sokat futnak. Sokan pedig máris meggyanúsították őket: csak nem dopping miatt vannak a lábukban extra kilométerek?

 

Óriási botrány: Kozsó vs. Hozsó

Hatalmas botrány készült kitörni pont egy évvel ezelőtt a sztárvilágban. Kozsó és korábbi üzlettársa, a Kozmix együttes korábbi zenésze, Hozsó között ugyanis elmérgesedett a viszony. Súlyos vádak hangzottak el: Kozsó állítólag elviselhetetlen, de ami nagyobb baj, lopott és csalt is közös üzletükben. Hogy mi volt az igazság? Utánajártunk ennek?

„Kritika? Ki a bánk uram ferde farkát érdekli?!”

Mit gondol Náray Tamás és Sváby András a kritikáról? Most kiderül!

Újabb kutyahalál a repülőgépen

Újabb kutyahalál egy repülőgépen, az Egyesült Államokban. Egy 8 éves törpe-spicc pusztult el utazás közben. Még nem tudni, mi történt a Delta légitársaság gépének rakterében.

Ismét botrányt okozott Kim Kardashian?

A híres valóságshow-hős pont egy évvel ezelőtt mutatta meg, hogy ő tejben-vajban fürdik, és ez nem újdonság. Családja jómódú, ő maga dúsgazdag valóságshow hős évek óta, férje pedig a dollármilliomos rapper, Kanye West. De hogy miért mártózik meg a tejes habokban, az a Fókuszból kiderül!

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint nincs klímaváltozás!

Egy évvel ezelőtt Leonardo DiCaprio úgy reagált Donald Trump bejelentésére, miszerint az Egyesült Államok kilép a globális klímaegyezményből, hogy ennek legnagyobb vesztes a Föld, Arnold Schwarzenegger szerint pedig egy ember nem állíthatja meg a jövőt. A Nobel-díjas magyar klímakutató, a nagycsaládos Ürge-Vorsatz Diana is döbbenten és értetlenül állt az amerikai elnök bejelentése előtt.

Dühös szurkolók balhéztak

Petárdákat dobtak be a pályára, egy zászlórúddal felszerelkezve megpróbáltak bejutni a klubházba, és egy rendőrautót is megrongáltak a dühös szurkolók Pécsen tegnap este, a PMFC-Dabas mérkőzés után.

Harvey Weinstein bilincsben

Egymillió dolláros óvadék ellenében szabadon engedték a hollywoodi zaklatási botrány főszereplőjét. Harvey Weinstein mozgását korlátozták, New Yorkban kell megvárnia a büntetőper végét. Közben egy újabb színészlegendát vádolnak szexuális zaklatásokkal.

 

Egy újabb botrány Aurelio körül!

A ValóVilág hatodik szériájának nyertese négy évvel ezelőtt a Fókusznak reagált az őt ért vádakra. Elmesélte, milyen balhéba keveredett, mi is történt vele valójában, illetve hogyan emlékszik vissza az „éttermes” balhéra.

Ajajj! Tömegek menekültek ki a moziból…

Lars von Trier öt év után ismét nagyjátékfilmmel jelentkezett, ám vadonatúj rendezése sokaknál kicsapta a biztosítékot!

Újabb botrány a hercegi esküvő körül! Meghan Markle édesapja lefizetett egy lesifotóst!

Harry herceg jövendőbeli apósa állítólag titokban összejátszott egy brit paparazzi fotóssal, aki képeket készített az örömapáról.

Felmentés után kirúgták KERO-t

Kerényi Miklós Gábortól végleg megvált az Operettszínház. A Kossuth- és Erkel díjas művész az utóbbi hetekben Facebook oldalán kommentálta a korábbi zaklatási botrányt, ezzel - a színház szerint - rossz színben tüntette fel munkahelyét. 

Ez volt Varga Viktor eddigi legnagyobb botránya!

Varga Viktor megcsókolta a Mona Lisát – erről számoltunk be 2015-ben. Az énekes rendkívül büszke volt magára, de az interneten népe viszont beteg, őrült, feltűnési viszketegségben szenvedő embernek nevezte a történtek után.

Halott is van a Soros-listán

Folytatódik a listabotrány. Az Amerikai Nagykövetség is elítélte a Figyelő tegnap megjelent cikkét, amelyben listát közölt - ahogy írták - Soros György zsoldosairól. A névsorban oktatók, újságírók és civil szervezetek munkatársai is szerepelnek, olyanok is, akik már évekkel ezelőtt elhunytak.

 Döbbenetes tömeg és botrány a Mammutban

Szombaton délután pánik alakult ki egy, főleg a tinilányok körében népszerű okostelefonos alkalmazás miatt. A plázában a Musical.ly nevű applikáció magyar sztárjai tartottak közönségtalálkozót, végül azonban biztonsági okokból berekesztették a rendezvényt.

 

Tartozása miatt akarták elárverezni Kozso 140 milliós lakását

Évek óta ki nem fizetett közös költség, tartozás a banknak, áramlopás. Az elmúlt években leginkább ezzel került be a hírekbe az egykori énekes. Kozsonak most a 140 millió forintra becsült ingatlanját akarják elárverezni a rengeteg tartozása miatt.

Pornósztár perli az amerikai elnököt

A Trumppal korábban már többször kapcsolatba hozott Stormy Daniels azt állítja, a milliárdos az elnökválasztás előtt pénzzel és megfélemlítéssel vette rá arra, hogy hallgasson viszonyukról. 130 ezer dollárt kapott ezért, szerinte azonban a titoktartási szerződés érvénytelen, mivel azt Trump nem írta alá.

Kerényi és Marton botránya elcsendesült

Újra rendezhet a zaklatási botrányba keveredett Marton László? Mi történt azóta, hogy Kerényi Miklós Gábort is elbocsájtották? Hol tart az érintett színházakban a belső vizsgálat, egyáltalán milyen következménye, tanulsága van az őszi botránysorozatnak és a ’metoo’ kampánynak?

PÁL ÉVA: Neoneoton néven alapítana együttest

Pál Éva a Neoton Família egykori vokalistája Neoneoton néven alapítana új együttest. A vokalista 1983-ban döntött úgy, hogy kilép a bandából, most mindent újrakezdene. De, mit szólnak ehhez Csepregi Éváék?

EXTRA: meddig megy el a gyúrásban Pintér Tenya?

Pintér Tenya botrányaitól hangos mostanában a média: elég csak a Tóth Andival kapcsolatos pletykákra gondolnunk vagy a Jimmy-musical kapcsán felmerülő vitákra. Miközben Tenya próbál reagálni az őt ért vádakra addig a Fókusz stábja elkísérte a színészt az edzőterembe, ahol azt is elárulta, hogy meddig kell még elmennie ahhoz, hogy jövőre igazi Herculesként feszítsen a lovas színházban.

 

Mégsem lesz Tarantino film?


szerző:
2018.02.13. 15:58
Mégsem lesz Tarantino film?

A rendező botrányai miatt sajnos benne van a pakliban, hogy készülő mozija kudarcba fog fulladni. Mutatjuk!

Ez a véleménye Jimmy családjának a királyról szóló musicalről

A Jimmy musical bár botrányok közt fogant, mégis viharos siker lett. Mint minden nagy mű, ez is megosztja a közönséget, most Jimmy testvéreit és legnagyobb fiát, Krisztiánt faggatta arról a Fókusz stábja, hogy nekik tetszett-e a darab?

RTLII Híradó 2018-01-29


szerző:
2018.01.29. 21:30
Hatalmas bakit követett el a Vanity Fair

Az egyik leghíresebb kulturális és divatmagazin, az amerikai Vanity Fair olyan bakit követett el, amelyre ritkán van példa: ráadásul a címlapon. A legnagyobb sztárokat csődítették össze: többek között Oprah Winfrey, Reese Witherspoon, Nicole Kidman és Tom Hanks domborít a borítón - némelyikükkel azonban nem stimmel valami. A fotó utómunkája során annyira belelkesedtek a képszerkesztők, hogy Witherspoonnak három lábat retusáltak, de Winfrey sem járt jobban: neki három keze van a képen.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való