KERESÉS search-close

biztonság

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "biztonság"

Hevesi Kriszta a biztonságos fesztiválozásért harcol

2018-ban indult el a Safety First kampány, aminek a célja, hogy a lehető legkevesebbre szorítsák a fesztiválokon történő különböző egészségügyi, biztonsági baleseteket. A kampány egyik arca, Dr. Hevesi Kriszta.

Nem minden hős visel köpenyt: Lotfi Begi a biztonságos fesztiválok őrzője!

Lotfi Begi több szerepben is készül a fesztiválszezonra: nemcsak DJ, hanem „egészség-nagykövet” is! Mindemellett a Safety First kampányban is részt vesz: íme a részletek!

Rögzíthetik a fesztiválozók személyi adatait, arcképét és igazolványát

Rögzíthetik a fesztiválozók személyi adatait, arcképét, személyi igazolványát vagy útlevelét. Az erről szóló törvénymódosítást három kormánypárti képviselő nyújtotta be. Gulyás Gergely miniszter szerint erre azért van szükség, hogy a tömegrendezvények résztvevői nagyobb biztonságban legyenek. A DK és a Jobbik tiltakozik, szerintük a kormány adatbázist építhet a fiatalok adataiból.

Minden gyermeknek biztonságos családban kellene felnőnie

Ma Magyarországon 23.000 gyermek él állami gondoskodásban, ami azt jelenti, hogy 23.000 olyan gyerek van az országban, akik valamilyen oknál fogva nem élhetnek a vérszerinti szüleikkel. Mert például bántalmazás, súlyos elhanyagolás, vagy épp mélyszegénység miatt kiemelik őket a saját családjukból. Tápai Szabina, Miklósa Erika és Sebestyén Balázs is arra próbálja felhívni a figyelmet az SOS Gyermekfalu kampányában, hogy minden gyerek biztonságos családban nőhessen fel.

A Gyerekdokik alkalmazás garantáltan a szülők kedvence lesz!

A Telekom Tettrekész díj nyertese, Németh Franciska 60 millió forintot kért 20% tulajdonrészért. Vajon melyik cápa tett ajánlatot, hogy megszülethessen a Gyerekdokik alkalmazás? A teljes adásból kiderül!

Így lehet biztonságos a netezés

Internetes zaklatás, megalázó videók, pornográf tartalmak és internetes csalók. A legtöbb 10-12 éves gyerek ilyen veszélyekkel is találkozik, amikor használni kezdi az internetet. Február 5-én a biztonságos internethasználat világnapján a szakértők arról beszéltek, hogy a szülőknek és a tanároknak érdemes figyelmeztetniük a gyerekeket, például arra, hogy a személyes adataik megadására nem kötelezheti őket egyik oldal sem.
A szakértők még több jótanáccsal látják el, ha ide kattint.

„Ma már a fiatalok életében minden köthető az internethasználathoz”

Erőszakos tartalmak, adathalász oldalak. Sok fiatalnak ezek a fogalmak teljesen ismeretlenek. Kedden, a biztonságos internethasználat napján többek között arról beszéltek a szakemberek, hogy hogyan segíthetnek ezek megértésében a szülők.
A biztonságos internethasználatról készült riportot, ide kattintva nézheti meg.

50 millió fiókot törhettek fel

50 millió Facebook-felhasználó oldalához szerezhettek hozzáférést hekkerek. A támadás miatt további 40 millió embert léptetett ki Facebook-fiókjából a cég biztonsági okokból. Mindez péntek este sok magyar felhasználót is érintett.

Sándor Orsi rácáfol a női sofőr mítoszra

A modell szerint ha valaki ismeri az autóját és figyelmes, biztonságosabban közlekedik az utakon. Sándor Orsi még az autóversenyzést is kipróbálta.

Hogyan előzzük meg a baleseteket az utakon és otthon?

Idén második alkalommal rendezik meg a Biztonság hetét. A legnagyobb veszély a gyerekekre leselkedik, erre is szeretnék felhívni a figyelmet és megelőzni a bajt.

Vakon vezet aki mobilozik


szerző:
2018.09.17. 18:50
Vakon vezet aki mobilozik

Mobilozás miatt is egyre több baleset történik. Idén eddig 432-en haltak meg az utakon. Ez csaknem 30-cal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A statisztikák szerint még mindig a leggyakoribb ok gyorshajtás.

Civil ruhás rendőrök is figyelnek majd a tömegben az esti tűzijátékon

Országszerte nagy erőkkel készülnek a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság is. A rendezvényeken zöld táblákkal jelzik, merre vannak menekülőútvonalak, és bár az előrejelzések szerint nem várható este nagyobb zivatar, az Operatív Törzs szakemberei, - ha szükséges - , bármikor leállíthatják a tűzijátékot.

Több száz tűzijáték országszerte

Még tart a tűzijátékbombák telepítése, de minden készen áll a biztonságos augusztus 20-i ünnepségre. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a biztonság az első, ezért a mentők, a meteorológiai szolgálat, a tűzoltók és a rendőrök folyamatos kapcsolatban lesznek az ünnepi éjjelen.

Felelősségteljes fesztiválozás!

A hazai fesztiválok szervezői összefogtak és egy különleges kampányt indítottak, hogy a fesztiválozás a szórakozás mellett biztonságos hely maradhasson. Hevesi Kriszta, Metzker Viki és a fesztiváligazgató Fülöp Zoltán avattak be minket a kampány részleteibe.

Félnek a lakók a rákkeltő azbeszttől

Budapesten a XI. kerületben egy önkormányzati épület bontásánál, több négyzetméteren is leverték az azbesztpalát. A lakók félnek, hogy ezért azbeszt került a levegőbe, amely belélegezve rákkeltő lehet. A kivitelező és az önkormányzat szerint csak véletlenül verték le a palákat, a biztonságos azbesztmentesítés később várható.

Biztonságos bulizás a Balaton Soundon

Azonnal kapcsolatba léphetnek a Balaton Sound fesztivál munkatársaival egy chatprogramon keresztül a bulizók, ha bajba kerülnek, vagy ha látják, hogy valakinek segítségre van szüksége. Ez része annak a programnak, melynek lényege,  hogy a fiatalok biztonságban legyenek a fesztivál ideje alatt.

 

Súlyos hibákat talált az ÁSZ a Magyar Államkincstárnál

A 2013 és 2015 közötti időszakban nem biztosították az elszámoltathatóságot és az általuk kezelt személyes adatok sem voltak biztonságban. Az Államkincstárat felügyelő Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a hibák nagyrészét már kijavították, a jövőben pedig tovább fokozzák az informatikai rendszer biztonságát.

 

Segítség, ellopták az Instagram profilomat!

Kiss Ramóna Instagramját nemrég feltörték, ezért vendégül láttuk Forgács Mariann social media szakértőt, hogy megtudjuk, mi a teendő ilyenkor, és hogyan előzhetőek meg a hasonló esetek.

Hogyan tehetjük biztonságosabbá az internetet?

A Biztonságos Internet Napot az Európai Unió akciótervének keretein belül már a világon közel 130 országban, minden év februárjának második keddjén rendezik meg. A kampány fő célja, hogy az online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságosabb használatára ösztönözzenek.

Félreértés miatt szerelték le a zebrákat védő zászlókat?

Egy félreértés miatt szerelték le civilek a zebrákat védő zászlókat. Még decemberben indult az akció a gyalogosok védelme érdekében. Akkor egy gödöllői férfi fényvisszaverős zászlókat rakott ki veszélyes zebrákhoz.

Ügyvédek: Törvénygyári csapdában

Tényleg megszűnt a jogbiztonság Magyarországon? Ha Ön vagy családtagja még nem kért a jó tízezernyi magyar ügyvédtől segítséget vagy védelmet, előbb-utóbb bizonyára fog. Kérdésünk: az ügyvédek képességein és tudásán kívül mitől függ működésük hatékonysága és eredményessége?

Hobbi nyomozás ihlette a Hazakísérő telefont

Fiatalon egészen biztosan, de lehet még van, aki felnőtt korában sem szívesen sétál haza egyedül a sötétben. Ilyenkor jó lenne valakit felhívni, jól esne egy nyugtató hang. Ez a hang lehet például Molnár-Csiki Maren, aki létrehozta a Hazakísérő telefonvonalat. Pénteken és szombaton este 23:00-tól hajnali 4:00-ig lehet tárcsázni ezeket a telefonszámokat: 06 30 899 3465 vagy 06 30 664 7981.

A korcsolyázó központ drágább lesz, mint 43 milliárd

Drágább lesz, mint 43 milliárd, ezt nyilatkozta Kósa Lajos a 2022-re elkészülő Nemzeti Korcsolyázó Központról a Magyar Nemzetnek. A héten mutatták be a győztes tervet, az építész iroda becsülte 43 milliárdra a kivitelezés költségeit.

 

Kék betontömbök a vásárnál

Akad, aki szerint túlzás, más szerint biztonságot nyújtanak a kék betontömbök. Útakadályokat helyezett a rendőrség a karácsony közeledtével feldíszített budapesti belváros egy részére. Ma nem válaszoltak arra, hogy miért, de korábban biztonsági okokkal magyarázták az útzár kihelyezését. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő azt mondja: szükség van a védekezésre, de szerinte a kisebb méretű akadályok nem hatékonyak.

Lilla annyira biztos helyre rejtette amulettjét, hogy még ő sem biztos, hogy rátalál...

Mivel Lilla éjszaka úgy hallotta, hogy Anita és Gergő a védettségi amulettjére pályáznak, ezért a föld alá rejtette azt. Vajon sikerül majd megtalálnia, amikor szüksége lesz rá?

Putyin a második legvédettebb személy a világon

Leszerelt kukák és lehegesztett csatornafedelek, minden utcasarkon egyenruhás és civil rendőrök. Így várták Vlagyimir Putyint már órákkal érkezése előtt Budapesten. A mindenkori orosz elnök a világon a második legvédettebb személy, így a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket vezették be a Budapest Aréna környékén. Putyin és stábja két repülővel érkezett, a landolásukig nem is lehetett tudni, hogy pontosan melyiken ül. Ezúttal is magával hozta saját páncélautóját, amiben akár egy nagyobb rakéta vagy vegyitámadást is túlélnének az utasok.

Előző rész (2017. augusztus 23.)

Vajon Judit immár biztonságban van Wolfgangtól? Bözsi vezetni tanulna, de vajon van hozzá érzéke? Ádám lakásavatót szervez, hogy rendezze a kapcsolatát Tóbiásékkal. Ágnes végre hírt kap Lizáról, ám az öröm nem tart sokáig.

Következő rész (2017. augusztus 23.)

Vajon Judit immár biztonságban van Wolfgangtól? Bözsi vezetni tanulna, de vajon van hozzá érzéke? Ádám lakásavatót szervez, hogy rendezze a kapcsolatát Tóbiásékkal. Ágnes végre hírt kap Lizáról, ám az öröm nem tart sokáig.

Szöges útzár és rendőrautók

Több elemből álló útzárral készülnek a rendőrök augusztus 20-ra Budapesten. A szabadtéri rendezvényekhez vezető utakat kordonokkal és rendőrautókkal állják el, nehogy valaki a tömegbe hajtson. Most úgy tűnik, hogy az ünnepi tűzijáték idején eső nem várható, de erős lehet a szél, ezért akár változhatnak a programok.

Nagyobb biztonságban leszünk, ha több fegyver véd minket?

Az elmúlt években ismét fegyverkezési verseny kezdődött el a világban és sok ország mintha háborús készültségben lenne. Tavaly a világ kormányai összesen 1686 milliárd dollárt költöttek védelmi kiadásokra. A legnagyobb fejlődés a Közép és Kelet-európai hadiiparban történt, és úgy tűnik, Amerika szeretne kihátrálni a világ védelmezője szerepből.

A teljes adást ITT nézheti meg!

Szigorú biztonság a vizes vb-n

Napközben nem mehetnek teherautók a vizes világbajnokság forgalmas tereire. Az elmúlt évek európai terrortámadásai miatt döntöttek így a szervezők. A rendőrség is készül az eseményre, több mint ötszáz új térfigyelő kamerát vettek.

 

Terrortérképen mutatjuk meg a leginkább veszélyes országokat

A tranzit országok, amilyen például mi vagyunk, ahol nem él nagyszámú muszlim közösség, nem számítanak veszélyesnek, ha azt próbáljuk felmérni, hogy hol várható leginkább terrorcselekmény. Bátran maradhatunk tehát itthon, mehetnünk nyaralni Görögországba, Dániában, Svájcba, Norvégiába vagy Horvátországban is. Ausztria viszont nem tartozik a legbiztonságosabb országok közé. Megmutatjuk azt a terrortérképet, amit a manchesteri merénylet után Nagy-Britanniában készítettek Európáról.

Fókusz 2017-05-29


szerző:
2017.05.29. 17:25

Bunyó a repülőn


szerző:
2017.05.25. 18:00
Bunyó a repülőn

Mit lehet tenni, ha a repülőn verekedés tör ki? A légiutas-kísérők önvédelmi képzést is kapnak, hogy ha kell, be tudjanak avatkozni. Elképesztő fedélzeti csetepatékat mutatunk!

Suzuki Ignis: az autó, aki érzékeny a biztonságunkra

Most már nem kell arra gondolnunk, hogy a kis autók nem biztonságosak, ugyanis nagyon sok kis autó igen komoly biztonsággal bír. A Suzuki nemcsak riaszt, de fékez is helyettünk, ha ignorálnánk fény - és hangjelzéseket.

Steve félt kockáztatni, inkább a biztosra ment!

Annyira nem jutott semmi eszébe, hogy az ihletkeresés közben muszáj volt találnia egy biztos pontot, ez pedig a házi tészta volt. Vajon ez elég lesz a döntőhöz?

Így vitték el a brit kormányfőt

Több hibát is elkövethettek a biztonságiak, amikor kimenekítették a brit kormányfőt a szerdai londoni merénylet idején a Parlamentből - állítják a szakértők. Theresa May komoly veszélyben volt, mert tőle alig 100 méterre követte el a merényletet a támadó. A felvetéseket azonban nem kommentálja a miniszterelnök hivatala. Mindenesetre a tervezettnél gyorsabban felülvizsgálják a biztonsági intézkedéseket a brit Parlamentben.

Előző rész (2017. március 21.)

Vajon milyen hírt hallgat ki Stella? Kristóf ultimátumot ad Frédinek. Vajon hogyan próbálja elérni Ágnes, hogy Lizával biztonságban legyenek? Vajon hogy viseli Péter a távkapcsolat nehézségeit?

Jönnek az új öt- és kétezresek

Újabb papírpénz újul meg. Szerdától aranyszínűre változik az ötezres. A lila színű bankjegyeket július végéig cserélik le az új aranyszínűre, a kétezressel együtt. Az új ötezresen színváltó nyomatok is lesznek. Mindkét bankóra új biztonsági elemek kerülnek, hogy nehezítsék a hamisítók dolgát.

Traffipaxot kérnek az iskolához

Telepített traffipaxot szeretnének a pécsi diákok az iskolájuk melletti zebrához. Szerintük ugyanis ez jelentené a legnagyobb biztonságot. A napokban egyik társukat elütötték a zebrán, ez adta az ötletet. A diákönkormányzat vezetője szerint ahol van traffipax, ott nagyobb a biztonság. Levelet is írtak a pécsi polgármesternek, amire az önkormányzat úgy reagált, a rendőrségtől várnak javaslatokat az érintett szakasz biztonságosabbá tételéhez.

Hogyan vezessünk biztonságosan havas tájakon?

Ilyen rendeltetésszerűen vezetni a hófödte tájon, de természetesen csak lezárt útszakaszon és egy tapasztalt rali pilótával – akinek mindegy, hogy téli- vagy nyárigumi van az autón.

Mire kell figyelni egy hólánc vásárlásakor?

Amikor a havas úton elakadtunk és már nem segít a szuper téligumink és az óriási vezetési rutin, akkor jön a megoldás: a hólánc. 

Györkő Zoltán és a Balabit IT Security

Györkő Zoltán annak idején egyetemistaként egy veszprémi garázscégből, barátjával kezdte el építgetni a Balabit IT Securityt, amely Magyarország vezető biztonsági szoftverfejlesztő vállalata, és egyik legsikeresebb startupja. Általuk a cégek képesek megvédeni az érzékeny, fontos adatokat tartalmazó informatikai rendszereiket a visszaélésektől.

Milán kibékíti Kareszt és Lizát

Milán biztosra akar menni, és el akarja érni Karesznál, hogy teljes biztonságban érezze magát, hiszen így még durvább lehet a bosszúja, ezért kitalálja, hogy úgy nyeri el Karesz feltétlen bizalmát, hogy kibékíti Lizával.

Meghekkelt választások - ez még csak a kezdet?

Európát elsősorban azért foglalkoztatja az amerikai választási kampányt ért hekkertámadás, mert attól tart, hogy ugyanez történhet az idei, sorrendben holland, francia, majd német választásokkal. Hogy mennyire befolyásolta az amerikai elnökválasztásokat a hekkelés? Többek között erről beszélget Baló György Krasznai Csaba kibervédelmi szakértővel és Keleti Artúr kiberbiztonsági szakértővel.  
 

Veszélyforrás, ami otthonunk leégéséhez is vezethet

Amikor az egészségünkről van szó, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy miért is fontos a szellőzőrendszerek szakszerű tisztítása. 

Nem éri meg „okosba” javítatni autónkat! – Forduljunk bizalommal a márkaszervizekhez!

Feketén dolgozó szervizek nem jogtiszta szoftvereket, vagy az ehhez használatos diagnosztikai, vagy javító berendezéseket használnak. Tehát ilyenkor ne csodálkozzunk, ha a baj csőstül jön. Biztonságot csak a márkaszervizek adnak, ahol professzionálisan „bánnak” el az autónkkal.

23 másodpercig csúszott a metró

23 másodpercig csúszott álló kerekekkel hétfőn az a metró, amelyik nekiütközött az előtte álló szerelvénynek, tudta meg az RTL Híradó a Közlekedésbiztonsági Szervezettől. Az eddigi vizsgálat megállapította, hogy a metróvezető nem ment gyorsabban a megengedettnél. Közben a fővárosi közgyűlésben személyeskedésig menő vita alakult ki a metrók állapota miatt. Fideszes és az ellenzéki képviselők egymást okolják a sorozatos meghibásodásokért.

Kit fog kihívni Zsolti?

Vajon mit gondolnak a villalakók az esélyeikről? Veszélyzónásak, vagy biztonságban vannak Zsoltival szemben?

Lássunk csodát: Itt az Audi Q7!


szerző:
2016.11.19. 12:05
Lássunk csodát: Itt az Audi Q7!

Már maga a termete szédületes, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy pontosan mit rejt magában ez az autó. A fejedelmi kényelem mellett az Audi tökélyre fejlesztette az utas biztonságérzetének keltését. Ha pedig a volán mögé ülünk, hirtelen olyan érzésünk támadhat, hogy onnan soha többé nem akarunk kiszállni. Most nem viccelünk!

Nagy Sándor: „Szívesen lennék BMW-s, főleg ezzel az X 1-sel!”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legújabb német szuperjárgány már nem a sportos vezetőknek kedvez, ugyanis a mostani széria a biztonságra és a funkcionalitásra hajaz. Persze az erejéből és a nagyságából semmit sem veszített az új BMW.

A csillagközi távolságok óriásiak az új Ford Galaxy-ban!

Hihetetlen méreteket ölt a vadiúj Ford. A hétszemélyes autót 240 lóerővel látták el, ami igen meglepő egy családi autónál. Már csak egy kérdésünk van: miért? 

Komfortos és stabil? Ez itt a Kia Sportage!

Nem is gondolnánk rá, de bizony sokat számít, hogy egy autó hány kiló, illetve az is, hogy milyen az adott járgány kipörgésgátlója. Hogy bebizonyítsuk az állításunkat, teszteltünk!

Sziget: 1500-an vigyáznak a fesztiválozókra

1500 fős biztonsági személyzet a Szigeten. Az európai terrortámadások után minden eddiginél szigorúbb ellenőrzésen kell átesnie annak, aki a fesztiválra jegyet váltott. Fémdetektoros kapuk, személyi adatokat rögzítő chipes, karszalagok, és alaposabb csomagvizsgálat- ezekre kell felkészülnie mindenkinek, aki a Szigeten akar bulizni. A fesztivál szerdán kezdődik, de már több mint 10 ezren vannak a Hajógyári Szigeten, nagyrészt külföldiek.

Riói olimpia: nem garantált a biztonság

Az ausztrál versenyzők szállása kigyulladt a riói olimpián, a tűzoltás közben meglopták őket, az utcagyerekek sakkban és sokkban tartják a külföldieket. A Fókusz riportere szerint biztonságról nem lehet beszélni, és semmi sincs kész az olimpia helyszínén.

 

Álbombákat vitt fel repülőkre az újságíró

Sikerült kijátszania a biztonsági rendszert a világ egyik legbiztonságosabbnak tartott repterén egy izraeli újságírónak. A férfi hamis iratokkal jelentkezett takarítónak a Tel-Aviv-i Ben Gurion reptérre. A csalást nem vették észre, átment a biztonsági átvilágításon is és onnantól szabad bejárása volt repülőkre, csomagkezelő részre is. Több gépre sikerült feljuttatnia álbombákat is, és minderről felvételeket is készített.

Szulejmán: „A gyermekeimért mindent!” – Boldog apák napját!

Tudjuk, hogy édesanyából csak egy van, viszont szeretnénk kiállni amellett, hogy édesapából is. Mi lenne velünk nélkülük? Ki kényeztetne, óvna és nevettetne meg minket? A mai nap róluk szól!

Első a biztonság!


szerző:
2016.06.11. 12:10
Első a biztonság!

Drivingcamp Innovációs Napok néven indítottak egy rendezvénysorozatot, melynek első állomásán különböző autómárkák biztonsági berendezéseivel ismerkedhettek meg a résztvevők. Lássuk a legújabb vívmányokat!

Rio: a tétek


szerző:
2016.06.08. 00:10
Rio: a tétek

Önök közül nyilván nem sokat tervezik, hogy augusztusban Rióba utazzanak, de gondolom majdnem mindannyian nézzük majd az olimpiát – ha tényleg lesz. Most azt lehet gondolni, hogy tényleg lesz. Rió 2016.

VÉDA: Sarc vagy biztonság?

Ha a VÉDA-rendszer tartja első havi bírságolási tempóját, úgy jövő júliusra behozhatja vételárát, illetve, és ez a nem jó hír, ez a jelenlegi tempó minden egyes magyar állampolgárnak, beleértve a csecsemőket is, átlagosan 1200 forintjába kerül évente. Átlagról van szó. Örülhetnek a csecsemők, hogy nem vezetnek.

Parlamenti raktáros lehetett a tolvaj

10 millió forint értékben loptak ki számítógépeket a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból az Átlátszó.hu birtokába került nyomozati iratok szerint tavaly október óta. A két épület a legszigorúbban őrzött létesítmények közé tartozik, biztonságára az éves szinten több milliárd forintból fenntartott Országgyűlési Őrség vigyáz. A rendőrség két embert gyanúsít, az egyikük a Parlament raktárában dolgozik.

Európa kedvenc üdülőhelyein is terrortámadásokra számíthatunk?

Az olasz titkosszolgálat kiszivárgott jelentése szerint az Iszlám Állam terroristái kedvelt európai üdülőhelyeken tervezhetnek merényleteket, mozgó árusnak álcázva magukat. Tényleg ekkora a veszély, vagy túldimenzionáljuk az egészet?


 

Fókusz 2016-04-19


szerző:
2016.04.19. 17:25
Tudással a félelem ellen

Hogy nyugodtan és biztonságérzettel feküdjünk a lézer alá, nem árt egy kis tájékozottság. Például, hogy milyen vizsgálatokra lehet számítani, mennyire megbízható eszközökkel mérik fel a műtétre váró páciens alkalmasságát? Minél többet tudunk, annál kevésbé fogunk félni a beavatkozástól.

Hogyan vezess kátyús utakon?


szerző:
2016.04.16. 12:00
Hogyan vezess kátyús utakon?

Szalay Balázs autóversenyző tanácsai rázós utak esetén. Érdemes megfogadni!

Vezess jobban Szalay Balázzsal!


szerző:
2016.04.09. 12:10
Vezess jobban Szalay Balázzsal!

Nagyon fontos, hogy vezetési technikánk biztonságérzetünkhöz igazodjon. Ezzel nemcsak a komfortosabb vezetés élményét érhetjük el, de a baleseteket is elkerülhetjük. Íme, néhány tipp Szalay Balázs autóversenyzőtől.

Mégsem tud budapesti merényletről a CIA

Kacsa a lengyel lapban megjelent hír, a CIA nem figyelmeztetett budapesti, berlini és varsói terrortámadásokra. Erről a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója beszélt az állami televízióban. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában is cáfolták a sajtóhírt, de a bizottság szocialista alelnöke mégis aggódik. Szerinte a kormány politikája elszigetelte Magyarországot. A Fidesznél azt mondják, nincs ilyen probléma.

Feltörte az FBI az Apple iPhone-ját

Hónapokig tartott, de végül sikerült feltörnie az FBI-nak az Apple iPhone-jának biztonsági rendszerét. A nyomozók a decemberi San Bernardino-i vérengzés elkövetőinek telefonjából akartak kinyerni információkat, az Apple azonban bírósági utasítás ellenére sem volt hajlandó együttműködni saját védelmi rendszerének a hatástalanításában. A cég szerint ugyanis ettől fogva senki sem tudhatná biztonságban a személyes adatait. Az FBI-t most több forrás szerint egy izraeli biztonsági cég segítette.
 

Megéri egy álom BMW után vágyakozni?

Bár az új BMW 330i méreteiben nagyobb, élményében kissé elmarad korábbi társaitól, pont ezért is okozott csalódást. A négykerék meghajtás mellett, előtérbe került a lábtér és a biztonság lett az elsődleges. De ez mióta BMW szempont?

Az életed múlhat rajta: törődj a gumiabroncsokkal!

Ha nincs tapadás, nincs vezetési élmény. Rendkívül fontos, hogy a gumikerekeket időben lecseréljük téliről nyárira, és fordítva. Emellett a gumiabroncs minősége sem elhanyagolható szempont, hiszen 8 méter különbség is lehet a fékút távolságok között.

Féltve óvják Britney Spearst!

Egy éve jött ki Britney és Iggy Azalea videóklipje, a Pretty Girls, de a keletkezési körülményeiről a napokban is derülnek ki furcsaságok.

Megbénult az EU Parlament élete is

A robbantások hírére lezárták az Európai Parlamentet, a képviselők is csak kora délután indulhattak haza, be nem engedtek senkit. A magyar képviselők a megbénult belga telefonhálózat miatt vagy interneten, vagy a magyar mobiljukon tudtak kommunikálni. Délután kiderült: a parlament vezetése az összes tervezett ülést lemondta az egész hétre.

Fegyveresek reptereken, pályaudvarokon

Páncélosok őrzik a Liszt Ferenc repülőteret, a metróállomásoknál golyóálló mellényes, géppisztolyos terrorelhárítók posztolnak Budapesten. Kommandósok jelentek meg a pályaudvarokon is. A brüsszeli robbantások miatt a miniszterelnök a terrorkészültség magasabb fokozatát rendelte el az országban. Orbán Viktor azt mondta: a terror minden formáját el kell utasítani, és küzdeni kell ellene.

Háromszor annyi a motoros baleset

A motorozás hatalmas szabadságérzést ad, de azt mondják, sokkal jobban kell figyelni, mint ha autót vezet valaki. Tavasszal, a szezon elején például háromszor annyi motoros baleset történik, mint máskor. A mentők tapasztalatai szerint sokan még felkészületlenek ilyenkor. Áprilistól a motoros mentők is szolgálatba állnak. Egy új motort is kaptak, amit akár terepen is használhatnak.

FBI vs. Apple: Biztonság vagy magánszféra?

Aligha van kormány és nemzetbiztonsági szervezet a világon, amelyet ne érdekelne az úgynevezett FBI-Apple jogvita. Az amerikai szövetségi nyomozóhivatal arra akarja kényszeríteni az Apple céget, hogy törje fel saját telefonját. Per lesz, meglehet messzeható nemzetközi következményekkel. Mi a tét?

Fókusz Plusz 2016-01-30


szerző:
2016.01.30. 18:50
Rettenetes tragédiák után sínre került az öt testvér élete

Debóra, Mirjam, Rebeka, Jokébed és Péter testvérek, és most boldog családban élnek, pedig 12 évvel ezelőtt súlyos tragédiát éltek át. Apjuk lelökte édesanyjukat a lépcsőn, az asszony lebénult, majd pár év múlva meghalt. Az apa börtönbe került, és miután kiszabadult, egy baleset miatt ő is életét vesztette.

Jaj ne, ez a teki beragadt a sínek közé! :(

De ne izguljon, többé ilyen nem fordulhat elő, a japán vasút ugyanis tett róla, hogy a teknősöknek ne a veszélyes sínek között kelljen botorkálniuk, ha el akarnak jutni A-ból B-be. Az állatok kedvéért teknőcalagutakat építettek.

A magyarok bátor turisták


szerző:
2015.11.25. 19:10
A magyarok bátor turisták

2015-ben olyan terrorcselekmények történtek, és olyan fenyegetettségről szólnak a hírek, hogy a külföldi utazásukat talán sokan megfontolják. Ennek ellenére jelen pillanatban nincs olyan ország, ahova úgy általánosságban azt mondhatnánk, hogy az utazási irodák leállították volna az utazásszervezést.

Hova utazhatunk teljes nyugalommal?

2015-ben olyan terrorcselekmények történtek, és olyan fenyegetettségről szólnak a hírek, hogy a külföldi utazásukat talán sokan megfontolják. Ennek ellenére jelen pillanatban nincs olyan ország, ahova úgy általánosságban azt mondhatnánk, hogy az utazási irodák leállították volna az utazásszervezést.

Hogyan lehetünk biztonságban egy tömegrendezvényen?

A párizsi rock koncerten és kávéházban történt tömegmészárlás óta hogyan készülnek a rendezvények, fesztiválok szervezői és hogyan készüljünk mi? El merjünk -e indulni és mit tegyünk, ha egy terrortámadás közepén találjuk magunkat?

A párizsi terrortámadás krónikája

Ahogy telnek a napok, egyre több információ lát napvilágot a támadók kilétével kapcsolatban, ami okot ad arra, hogy az Európai Unió átgondolja a bevándorlókkal kapcsolatos politikáját, valamint egyes, szigorúbb biztonsági intézkedések életbe léptetését.Ahogy telnek a napok, egyre több információ lát napvilágot a támadók kilétével kapcsolatban, ami okot ad arra, hogy az Európai Unió átgondolja a bevándorlókkal kapcsolatos politikáját, valamint egyes, szigorúbb biztonsági intézkedések életbe léptetését. Telefonon kapcsoltuk Mihály Pétert, aki Párizsból tudósított, a stúdióban pedig vendégünk volt Dr. Gyarmati István, biztonságpolitikai szakértő, majd Frenák Pál koreográfust kapcsoltuk telefonon, aki francia feleségével épp a támadás napján ért Párizsból Budapestre.

Biztonságban vagyunk?


szerző:
2015.11.14. 20:00
Biztonságban vagyunk?

Szigorított intézkedések mellett rendezik meg a vasárnap esti magyar-norvég európai bajnoki pótselejtező mérkőzés. A „B” szintű terrorfenyegetettségi szint bevezetéséről szombaton, rendkívüli ülésen döntött a nemzetbiztonsági kabinet. Szigorították a határok ellenőrzését és megerősített védelmet kapnak a fontos középületek és a börtönök is. Bakondi György kijelentette, Magyarországon nincs terrorveszély, de ezek az intézkedések szükségesek, hogy a magyar állampolgárok biztonságban érezzék magukat.

Így segít a Facebook megtudni, hogy biztonságban vannak-e az ismerőseink Párizsban

A közösségi oldal segítségével tájékozódhatunk arról, hogy esetlegesen Párizsban élő vagy tartózkodó ismerőseink érintettek-e a terrortámadásban, vagy biztonságban vannak.

Nőtt az otthoni mérgezések száma

Sajnos egyre több mérgezés történik az otthonainkban, pedig azt gondolnánk, ha valahol, akkor otthon biztonságban tudhatjuk a gyerekeket, ám sokszor a saját óvatlanságunknak esik áldozatul a gyerkőc. Egy pulton hagyott gyógyszeres-levél, egy mosógépen felejtett mosókapszula, vagy bármilyen elöl hagyott tisztítószer, színes csomagolása miatt vonzó lehet főleg a kisebbek számára, és egy pillanat alatt megvan a baj… Vendégünk volt Deim Szilvia, az Országos Közegészségügyi Központ főigazgató-helyettese.

Egy nőt lábon lőtt a saját kutyája - Nem fogják kitalálni, hogy hívják az ebet!

Naaa? Na? Sejtik már? Van tippjük? Eláruljuk végre? Na jó!

Új szabvány a biztonságos betegellátásért

A világ fejlett országaiban egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészségügyi ellátásban a betegek biztonságának és jó színvonalú ellátásának kérdése. Egy egységes szabvány bevezetése, amellyel nyomon követhető, hogy a beteget mikor ki és mivel kezelte, milyen gyógyszer írtak fel neki, sokat segíthet a magyar betegellátás biztonságosságán és színvonalán. Hogy mindezt hogyan, arról Krázli Zoltánnal a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt.  Implementációs igazgatójával beszélgettünk.

Ez történt a 41.héten


szerző:
2015.10.06. 22:00
Ez történt a 41.héten

A legénybúcsúra induló Attiláék váratlan eseményekkel kerülnek szembe, olyannyira, hogy a biztonságukon túl, egyikük élete is veszélybe kerül. Miklós és Nóra megtudja, hogy ki áll az események hátterében és mindent megtesznek, hogy megvédjék, és ebben Róbert is a szövetségesük. Vajon kit kell megvédeni? Laciban az események régi sebeket tépnek fel. Liza eldönti, hogy abbahagyja a gyógyszerei szedését a zeneiskolai felvételiig. Vajon milyen következményekkel járhat mindez? Hanna Ágnes segítségével ráveszi Róbertet, hogy adjon interjút. Ágnes és Róbert életének meghatározó szereplője váratlanul megérkezik.
 

Könnyebben lebukhatnak a csalók


szerző:
2015.10.03. 18:50
Könnyebben lebukhatnak a csalók

Hány kilométert futott az autó, mikor került először forgalomba, és meddig érvényes a műszaki vizsgája. Néhány adat, amit mostantól az interneten bárki lekérdezhet pár száz forintért, ha használtautót vásárolna. A szolgáltatás célja, hogy biztonságosabb legyen az adás-vétel, a szakértők szerint így nehezebb trükközni az eladóknak az adatokkal. Magyarországon továbbra is nagyon népszerűek a használtautók, körülbelül hétszer annyit vesznek, mint újat.

Előző rész (2015. szeptember 22.)

Balázs meglepetten konstatálja, hogy Hanna Péter után már Ádámmal jár. Miklóst egyre inkább zavarja, hogy Timi nem akar az élete része lenni.Vilmos aggódik a ház biztonsága miatt.

Következő rész (2015. szeptember 22.)

Balázs meglepetten konstatálja, hogy Hanna Péter után már Ádámmal jár. Miklóst egyre inkább zavarja, hogy Timi nem akar az élete része lenni. Vilmos aggódik a ház biztonsága miatt. 

Ezzel a mobilalkalmazással végre biztonságban tudhatja azokat, akiket szeret

Ezentúl nem kell annyira izgulnunk, ha a barátaink vagy valamelyik szerettünk egyedül indul el az éjszakában, de nem tudjuk elkísérni. Az okostelefonunk segítségével ugyanis most már nem csak játszani és Instagramozni tudunk, hanem azokra is vigyázhatunk, akik épp távol vannak tőlünk. Bemutatjuk minden idő valószínűleg leghasznosabb mobilapp-ját.

Félsz a drónoktól? Akkor ezt a lőszert neked találták ki!

Tudtad, hogy bárki kukkolhatja a kertedet, az otthonodat, és követhed téged, ha van egy drónja? A dühös amerikaiakat annyira idegesíti, hogy a kamerás quadrokopterek bárhová beleshetnek, hogy kifejlesztették ellenük a tökéletes fegyvert!

Biztos úti cél Törökország?

Törökországban a terrortámadások veszélye a térségbeli konfliktusok miatt az utóbbi időben megnőtt. Az utazás és ott tartózkodás szempontjából "II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" kategóriába sorolták Törökországot. Hogy ez mit is jelent pontosan, kell-e félni és veszélyt jelenthet-e egy Törökországba szervezett utazás a következő időszakban a MUISZ egyik munkatársa elmondta.

Az iszlám állam hekkelte meg egy budapesti gimnázium honlapját?

Tegnap előtt futótűzként terjedt a hír, miszerint meghekkelték a budapesti Radnóti Gimnázium honlapját. Egyes találgatások szerint egy dzsihadista állhatott az akció mögött, de pontosabbat nem lehet tudni. Vajon mennyire könnyű meghekkelni a rendszert, hol a határ és kell-e félnie mostantól minden közintézménynek valamint mi vár a hekkelőre, egy biztonságpolitikai szakértővel, Dévai Dórával beszélgettünk.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való