KERESÉS search-close

autófeltörés

14 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "autófeltörés"

Egy bölcsőde előtt törtek fel autókat Budapesten

Egy bölcsőde előtt törtek fel autókat Budapesten. Fél év alatt két anya is pórul járt. Az egyik Gellért hegyi utcában táskákat, telefont, és készpénzt is zsákmányoltak a bűnözők. A rendőrök azt tanácsolják, hogy egy pillanatra se hagyjon senki értékeket az autókban. Azokra a helyekre, ahol rövid idő alatt több autót is feltörnek, térfigyelő kamerák felszerelését javasolják. Az önkormányzatnál megkeresésünkre azt írták, mostantól a közterület-felügyelők sűrűbben járnak az érintett utcák felé.

Tucatnyi kocsit törtek fel, évekre börtönbe kerülhetnek

Csaknem tucatnyi kocsit törtek fel, most évekre börtönbe kerülnek. Budapesti mélygarázsokban álló autókat fosztott ki egy társaság még tavaly. Egyebek mellett bankkártyákat, informatikai eszközöket és pénztárcákat loptak el. A bíróság most elítélte egyiküket, és azt a férfit, aki beengedte őket az egyik házba. Harmadik társukat azóta sem tudták azonosítani.

Mélygarázsokban törtek fel kocsikat

Több mint tíz autót tört fel Budapesten az a társaság, amelynek a tagjai ellen a napokban emeltek vádat. Az ügyészség szerint társasházi mélygarázsokban álló kocsikat törtek fel. Az egyik tolvajt, valamint azt a férfit, aki beengedte őket az egyik házba, sikerült elfogni, harmadik társukat még keresik.

TOLVAJVESZÉLY: A temetőknél fokozott óvatosságra intenek

Mindenszentek és Halottak napja környékén több az autófeltörés és a zsebtolvajlás, ezért a rendőrség fokozott óvatosságra hívja fel az emberek figyelmét. Már az előző hétvégén több tízezren látogattak ki a temetőkbe, az ünnepekre pedig még nagyobb tömegre számíthatunk.

Élőben nézték végig a rendőrök, ahogy autókat tör fel

Öt perc alatt három autót tört fel Budapesten az a férfi, aki ellen a napokban emeltek vádat. A tolvajnak fogalma sem volt arról, hogy a térfigyelő kamerákon a rendőrök élőben nézték, mit csinál, ezért nyugodtan fosztogatott.

Jogsi nélkül, lopott autóval

Jogosítvány nélkül vezetett egy lopott autót az a férfi, akit két napja fogtak el a rendőrök egy közúti ellenőrzésen, Budapesten. Ráadásul a kocsiban drogot is találtak. Kiderült, hogy az autót két hete lopták el a belvárosban, kamera rögzítette, ahogy elviszik.

 

Térfigyelő kamerák rögzítették az autótolvajt!

A fővárosi bulinegyed közepén a Király utcában kötött el egy kocsit. Előtte egy közeli házból ellopott egy táskát, és az abban talált kulccsal vitte el. Videón láthatják, ahogy a férfi szombat hajnalban a parkoló kocsik között keresgéli a kulcshoz tartozó autót. Végül megtalálta, beült és elhajtott vele. Nem jutott messzire: vasárnap délelőtt elkapták a rendőrök.

Tizennégy kocsit törtek fel

Másfél hét alatt tizennégy kocsit tört fel a gyanú szerint két huszonéves fiatal Nyíregyházán. A hátsó ablakokat betörve nyitották ki az ajtókat, majd átkutatták az utasteret. A legtöbb esetben azonban üres kézzel távoztak. Így a betört üvegekkel nagyobb kárt okoztak, mint amit zsákmányoltak. Az autófeltörők már előzetesben vannak.

Hét autót tört fel egy hónap alatt

Ülésen hagyott táska, kocsiban felejtett kabát és iPod. Ezek vonzották a soproni tolvajt, aki a gyanú szerint egy hónap alatt hét autót is feltört. Mindig olyan járműveket választott, amelyek utasai óvatlanok voltak és szem előtt hagyták az értékeiket. A harminckét éves férfi nem óvatoskodott, kővel vagy épp téglával zúzta be a szélvédőket, hogy el tudja vinni a kiszemelt holmikat.

KOCSIFELTÖRÉS: Híradónk kamerája előtt buktak le

Az RTL Híradó kamerája előtt kaptak el az óbudai nyomozók két férfi, akik egy parkoló kocsit törtek fel a belvárosban. A két gyanúsítottat már figyelték a rendőrök és éppen akkor csaptak le rájuk, amikor ma délelőtt feltörtek egy autót a Nádor és a Steindl Imre utca sarkán. A 45 éves péceli és a 40 éves budapesti férfiakat megbilincselték, így vitték őket a rendőrségre, ahol megkezdték kihallgatásukat.

Forró nyomon - Best of 13-06-30

Forró nyomon - Best of: Egy igazi profi segítségével megmutatjuk, hány perc alatt és hányféleképpen lehet feltörni egy autót. Aztán utánajárunk, ki menti meg a megkínzott állatokat, végül leleplezzük az ingyenélő partiarcokat.

„Horogra akadt” a józsefvárosi autósok réme

Fennakadt a rendőrök hálóján az a páros, amelyik minden jel szerint az elmúlt hónapok számos autófeltöréséért tehető felelőssé a VIII. kerületben.

Mikulás napi rendőri akció


szerző:
2009.12.04. 17:15
Mikulás napi rendőri akció

Virgácsot és szaloncukrot osztottak pénteken a rendőrök Fejér megye hat városában.

Rendőrkézen az autófeltörő banda

A fiatalok összesen 21 gépkocsi feltörését ismerték be a rendőrségen.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való