KERESÉS search-close

amatőr

11 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "amatőr"

Történelmi jelentőségű felvétel: így hagyták el az utolsó szovjet katonák hazánkat!

Országos tévében először mutatjuk meg azt a pillanatot, amikor az utolsó szovjet katonák elhagyják magyarországi főhadiszállásukat. Zámbó László trabantjával települt le a főhadiszállással szemben, hogy rögzíteni tudja, amire egy ország évtizedekig várt.

Ilyen volt az amatőr darts bajnokság

Egészen elképesztő az érdeklődés a darts iránt. Az immár hagyományos újévi amatőr bajnokságra brutális tömeg jelentkezett: 1260-an gondolták úgy, hogy tábla elé állnak, és kipróbálják magukat a nyilakkal.

Így tanítsunk meg egy amatőrt bárányt sütni

Gordon újabb háziasszonyt kapott el, egy négygyermekes anyukát, aki teljes állásban dolgozik és sosincs ideje a főzésre. Hát, most már van! Gordon tett róla!

Bevándorlók, akiknek itt van az otthon

Forog a film, a bevándorlókról szóló történet kitalált, mégis valóságos. A szereplők tudják és érzik ezt igazán. Ők ugyanis nemcsak a szerepük szerint bevándorlók, hanem a való életben is. Dörmer Csaba riportja.

Unoval lett teljes a létszám

Minden hely betelt A nagy ízválasztóban. Tizenhatan küzdenek a győzelemért és a nyereményért.

Önjelölt kaszkadőrök: őrültek, de vajon miért csinálják?

140 km/h sebességnél a vezető kimászik az autó tetejére. A sztrádán végrehajtott hajmeresztő mutatvány rengeteg autóst felháborított, hiszen az önjelölt kaszkadőrök senkinek sem szóltak, így könnyen baleset is lehetett volna belőle. Megmutatjuk, kik állnak az életveszélyes akció mögött.

Megrázó felvétel a hajóbaleset egészéről

A videó rengeteg kérdésre választ adhat: Mennyi ideig hagyták tanácstalanul bolyongani az utasokat? Hogyan mentették aztán őket? Hogyan terjedt a pánik, és a személyzet mit próbált tenni?

Nem beetetés: extrém horgászokkal pecáztunk!

Horgászokra támadó medvék, pecásokat felnyársaló marlinok, agresszív elefántok, vérengző cápák, dermesztő fagy vagy örvénylő zuhatag. A Fókuszban extrém horgászok nyomába eredünk, akik a világ legzordabb és leglakatlanabb helyein élnek és néha halnak is kedvenc hobbijukért.

Úttörő a cserkészek első siklása

Első alkalommal rendezik meg szombaton az Országos Cserkész Sínapot a mátraszentistváni Síparkban.

A vörösiszap károsultjaiért repesztettek

Profi és amatőr autósok gyűjtöttek a vörösiszap katasztrófa károsultjainak.

Lóerő-ezrekkel csaptak össze


szerző:
2010.08.14. 17:10
Lóerő-ezrekkel csaptak össze

A két napos Magyar Amatőr Traktor és Teherhúzó bajnokságon több ezer lóerős, egyedi építésű traktorok versenyeznek.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való