KERESÉS search-close

albérlő

18 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "albérlő"

Felgyújtotta a lakást a gyilkos

Először csak lakástűznek hitték, de kiderült, gyilkosság történt. A gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta annak lakását egy férfi Budapesten hétfő délután. A lángokat oltó tűzoltók vették észre, hogy több helyiségben is vér van, ők találták meg az összeégett holttestet is. A rendőrök 20 perc alatt elfogták az albérlőt, egy 27 éves sátoraljaújhelyi férfit. Azt gyanítják, először megszúrta 49 éves szállásadóját, majd felgyújtotta a szobát.

Égő ház emeletéről ugrott ki

Kiugrott az első emeletről, így menekült a tűz elől egy idős állatorvos Budán. Hajnalban csaptak fel a lángok a háromszintes családi házban, ahol a férfi albérlőként lakott. A bokája eltört és füstmérgezést is kapott, kórházba vitték. A kutyája megszökött, az állatot még keresik.

Aliz: ˝te most azt akarod mondani, hogy költözzünk ki?˝

Ádám nem bírta tovább és közölte a lakótársával, jobb lenne, ha elköltöznének.

Kipakolta a lakást az albérlő - másfél milliós lehet a kár

A szegedi lakás tulajdonosa azt mondja, bútorozott lakást adott ki, de egy csaknem teljesen üreset kapott vissza. Állítása szerint még a beépített konyhabútort is elvitték. Azóta pedig nem lehet elérni az albérlőt. Kiderült, hogy a férfit Szegeden jól ismerik, sokaktól kapott kölcsönt, de szinte senkinek sem fizette vissza.

Agyonverte azt, aki befogadta

Agyonvert egy 70 éves férfit az albérlője. Azt állította, azért, mert az idős férfi szexet kért tőle a lakhatásért cserében. Kedd este vesztek össze. A támadó megverte, majd magára hagyta az áldozatát. Később visszament, és mentőt hívott, de az idős férfi ekkor már nem élt. Az albérlőt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

Házon kívül 2016-10-26


szerző:
2016.10.26. 23:50

Fókusz 2016-10-04


szerző:
2016.10.04. 17:25

Mindenük odalett a tűzben


szerző:
2014.12.28. 18:20
Mindenük odalett a tűzben

Kiégett egy ház Dejtáron. Senki nem sérült meg, mert a lakók nem voltak otthon. Az épület egyik szobájában egy asszony élt a fiával. A szomszédok szerint sok probléma volt velük, korábban is volt már náluk tűz.  A lakók átmenetileg a Vöröskereszt balassagyarmati hajléktalanszállóján kaptak szállást.

A budai villa és a nem fizető albérlő

Mit tehet az özvegyen maradt háromgyerekes anya, hogy bejusson a házába, és megkapja a neki járó pénzt?

Házon kívül 14-02-05


szerző:
2014.02.05. 23:50
Házon kívül 14-02-05

Házon kívül: Kicsoda Balogh István, és mi a titka, hogy évről évre az ő szervezete gyűjti össze a legtöbb 1 százalékos felajánlást? Aztán: Kereskedők, akik kikészültek a pénztárgép-mizériától. És: A budai villa és a nem fizető albérlő. Mit tehet az özvegyen maradt háromgyerekes anya, hogy bejusson a házába, és megkapja a neki járó pénzt?

Újabb albérlőbotrány - Az albérlő nyilatkozata

Az RTL Híradó február 8-ai adása után a következő nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkhöz az albérlő.

Kálvária: Az albérlő nem fizet, a tulajdonos tehetetlen

2011 decemberében Tóth Mihály gyanútlanul adta ki lakását egy középkorú párnak. Akkor még nem sejtette, hogy élete talán egyik legrosszabb üzletét kötötte meg.

Több joga van az albérlőnek, mint a tulajnak?

Akár börtönbe is kerülhet az a lakástulajdonos, aki maga próbálja megoldani, ha nem fizet az albérlője.

Fókusz 11-10-07


szerző:
2011.10.07. 20:20
Fókusz 11-10-07

Fókusz: Kiesések éjszakája - Bandi zokogva, Melinda mosolyogva távozott a Villából. Hazakísértük őket, és az egész napot együtt töltöttük velük. A lányok kedvencei - Először kiestek, aztán visszavették őket. Az X-Faktor macsói máris összeköltöztek. Tulaj kizárva! - Kata albérlői milliós tartozást halmoztak fel, lopják az áramot és még meg is fenyegették őt. Hol a segítség?

Rejtett kamerával az agresszív albérlők nyomában

Baseball ütővel megfenyegették, Kata albérlői már egy millió forintnál is nagyobb tartozást halmoztak fel, ő mégsem tudja kitenni őket a lakásából. Felháborító ügyét rejtett kamerával próbáltuk felgöngyölíteni.

Megverte és fagyasztóba tette


szerző:
2011.05.10. 18:19
Megverte és fagyasztóba tette

Összeveszett a nála lakó fiatalemberrel, aki eszméletlenre verte és magatehetetlen testét a fagyasztóba tette.

Üldözte, majd elgázolta volt albérlőjét

A gázoló férfi azt gondolta, hogy a másik férfi valamit ellopott a kiadott helyiségek egyikéből. Az elgázolt férfi súlyosan megsérült.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való