KERESÉS search-close

agyhártyagyulladás

38 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "agyhártyagyulladás"

Téves diagnózis miatt halt meg a kétéves Máté

Téves diagnózis miatt halt meg a kétéves kisfiú. Rotavírus helyett agyhártyagyulladásban szenvedett, de nem tudták. A szülők négy év óta most először találtak egy olyan ügyvédet, aki ingyen segít nekik, mert a családnak eddig nem volt pénze jogi képviselőt fogadni és beperelni a kórházat. Olyan rossz körülmények között élnek, hogy az életveszélyessé nyilvánított házukból is ki kell költözniük.

Félrekezelhették a kisfiút

Agyhártyagyulladás helyett rotavírus-fertőzéssel kezeltek egy kétéves kisfiút a dombóvári kórházban, és túl későn kapott megfelelő kezelést, ezért halt meg. Ezt állítja egy nagyhajmási család, aki 2015 tavaszán vesztette el egyik gyermekét. A szülők most terveznek pert indítani, hogy megtalálják a felelőst gyermekük haláláért. A hírről a Blikk számolt be elsőként - a dombóvári kórházból azt írták a lapnak, hogy a belső vizsgálat nem talált szabálytalanságot.

Egy nap alatt is halált okozhat a járványos agyhártyagyulladás

Akár egy nap alatt is halált okozhat a járványos agyhártyagyulladás az orvosok szerint. A betegséget Magyarországon a baktérium két típusa okozza, a B típus elleni vakcináért azonban fizetni kell, nagyjából 90 ezer forintot. Az utóbbi években ez okozta megbetegedések több mint felét. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint sok szülő nem tud ekkora összeget kifizetni. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától azt írták, a járványügyi helyzet alapján döntenek az ingyenes oltásokról.

Kétszer küldték haza a kórházból miközben agyhártyagyulladása volt

Kétszer küldtek haza egy 19 éves lányt a Honvédkórház sürgősségi osztályáról egy héten belül, harmadik alkalommal már annyira rosszul volt, hogy intenzív osztályra került. Ekkor derült ki, hogy Lyme-kórja és agyhártyagyulladása van, rohammentő vitte át a Szent László kórház fertőző osztályára, életveszélyes állapotban. Az eset még nyáron történt. Arcának mindkét oldala lebénult, a jobb felén a mai napig nem működnek izmok. Az anya perelni akarja a Honvédkórházat. A Népegészségügyi Központ vizsgálja az esetet.

 

Egy betegség, ami 24 óra alatt akár halállal is végződhet

A korai diagnózis és a gyors orvosi ellátás életmentő szerepére hívják fel a figyelmet a járványos agyhártyagyulladással kapcsolatban. A meningococcus veszélyeiről Dr. Póta György mesélt.

Még több oltás lehet ingyenes

Ingyenes lehet a bárányhimlő és az agyhártyagyulladást okozó Meningococcus B típusa elleni védőoltás is. Erről jövő héten szavaz a kormány. Döntenek arról is, hogy támogatott legyen a rotavírus és a Hepatitis A elleni vakcina is. Ezt Lázár János miniszter jelentette be csütörtökön. A házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint sok család azért nem adatta be ezeket a súlyos betegségek ellen védő oltásokat, mert nem volt rá pénzük. Egy-egy oltássorozat ugyan is akár százezer forint is lehet gyerekenként.

Új lakás a súlyos beteg kisfiúnak és családjának!

A hároméves Viktornak egy agyhártyagyulladás után amputálták mindkét lábát és kezén az ujjait. Sokáig anyaotthonban lakott szüleivel és két testvérével, albérletüket eladták, így menniük kellett. Most a huszadik kerületi önkormányzat és a Baptista Szeretetszolgálat segítségével jutottak egy ötven négyzetméteres lakáshoz, egy évig még a bérleti díjat sem kell fizetniük.

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni a kisfiú lábait

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni egy kisfiú lábait és kezének ujjait - a három éves gyermeket hiába vitték belázasodása után azonnal mentővel kórházba, keringési rendellenessége miatt muszáj volt műteni. Szülei most azt szeretnék, ha a védőoltás ingyenes lenne, hiszen csak ezzel lehet megelőzni a fertőzést. A teljes védettséget biztosító oltás azonban akár százezer forintba is kerülhet jelenleg.

Miért nem lesz ingyenes a vakcina?

Hamis biztonságérzetet alakítana ki a szülőkben, ha ingyenessé tennék az agyhártyagyulladás B típusú kórokozója elleni vakcinát. Így indokolta a Magyar Nemzet kérdésére a minisztérium, hogy miért nem adnak állami támogatást a védőoltásra. Ebből egy adag jelenleg 27 ezer forintba kerül és a védettséghez négyre van szükség. Az RTL Híradónak nyilatkozó egyik szülő azt mondja: nincs elég pénzük, ezért választania kell, hogy négy gyermeke közül melyiknek adassa be az oltást.

Agyhártyagyulladás: nehezen kapható az egyik oltás

A gennyes agyhártyagyulladás gyakran 24 órán belül halált okoz, főként a csecsemőknél - a Híradónak nyilatkozó szakorvos szerint. Kedden számoltunk be arról, hogy Hevesen egy hét hónapos csecsemő halt meg – feltehetően agyhártyagyulladásban. A betegség két törzse ellen is van védőoltás. Az egyik több mint százezer forintba kerül, a másik ingyenes, ebből viszont hiány van patikákban.

Alig lehet vakcinát kapni

Szinte egy patikában sem lehet kapni azt az agyhártyagyulladás elleni védőoltást Debrecenben, ami januártól ingyen jár a két év alatti gyerekeknek. Több szülő is panaszkodott Híradónknak, hogy hiába keresi, nem tudja beadatnia vakcinát gyermekének. A híradónk által megkérdezett patikus azt mondta, fogalma sincs, mikor lesz készleten, egy másik gyógyszertárban pedig azt mondták, országos hiány van. A Gyógyszerészeti Intézettől azt írták, az egyik gyártó vakcinája valóban elfogyott, de egy másik országszerte elérhető.

Elfogyott a védőoltás


szerző:
2017.01.05. 18:30
Elfogyott a védőoltás

Elfogyott a patikákból az agyhártyagyulladás B törzse elleni védőoltás. Van olyan gyógyszertár, ahol csak március végére tudtak ígérni a vakcinából. A C típus elleni védőoltás év eleje óta ingyenes a két éven aluli gyerekeknek. A B típus okozza a megbetegedések kétharmadát, ám az ez elleni védőoltást nem támogatja a TB, így több mint 100 ezer forintba kerül.

A halál oka: agyhártyagyulladás

Agyhártyagyulladás okozta annak a kétéves kisfiúnak a halálát, aki karácsony előtt, néhány óra leforgása alatt halt meg a Borsod megyei Körömben. A laboratóriumi vizsgálatok igazolták a betegséget okozó baktérium jelenlétét. A kisfiú váratlanul lett rosszul, de hiába hívtak hozzá mentőt, már a kórházig sem jutottak el vele, a mentőautóban halt meg.

Vizsgálják a kisfiú halálát

Valószínűleg agyhártyagyulladás okozta egy kétéves kisfiú halálát a Borosod megyei Körömben. Két napja lett rosszul, mentőt hívtak hozzá, de már ők sem tudtak segíteni. A kórházban, ahová bevitték, egyelőre nem nyilatkoznak. Néhány héttel ezelőtt Budapesten halt meg egy 18 éves gimnazista fertőző agyhártyagyulladásban, egy másik 20 éves fiatal életéért pedig napokig küzdöttek az orvosok.

A védőoltás drága, a betegség halálozási aránya magas

Néhány napja órákkal kórházba szállítása után fertőző agyhártyagyulladásban meghalt egy végzős budapesti középiskolás. Ennek a nagyon súlyos fertőző betegségnek különféle csoportjai vannak. Léteznek ugyan ellenük védőoltások, de ha valaki biztosra akar menni, százezer forintnál is többet kell költenie. Az oltások egyik csoportját két éven aluliak jelenleg 70%-os támogatással kaphatják, januártól ingyenesen. Az idősebbek oltás-támogatásáról nem tudunk. Itt van két táblázat az Országos Járványügyi Központtól: 2006 és 2015 között 491 betegséget regisztráltak, 70-en haltak bele, ez majdnem 16 százalékos arány. A következő ábrán az látható, hogy a fertőzöttek több mint 40%-a két éven aluli csecsemő és kisded, s több mint 12 százalékuk 15-19 éves.

Miért csak a halálos esetek után figyelnek fel újra az agyhártyagyulladásra?

A fertőző agyhártyagyulladásnak több típusa van, a B-re és a C-re is létezik védőoltás. De míg a C-t támogatja a TB, és jövőre már ingyenes is lesz, a B típusú meglehetősen drága. Az elmúlt napokban két súlyos agyhártyagyulladásos eset miatt került ismét a sokszor halállal végződő betegség a figyelem központjába.

 

ÁNTSZ: Nincs járvány

Még mindig lélegeztetőgépen van az a 20 éves fiú, akit agyhártya-gyulladással kezelnek a budapesti Szent László kórházban. Orvosa szerint pánikra nincs ok, és az ÁNTSZ is azt közölte, hogy nincs járvány. De nem árt az óvatosság. Továbbra is azt kérik, hogy akinél jelentkeznek a tünetek, azonnal forduljon orvoshoz.

Küzdenek a fiú életéért

Egy másik fiatal fiút is a budapesti Szent László kórházban ápolnak agyhártyagyulladás miatt, ő súlyos állapotban van. Pénteken egy 18 éves budapesti gimnazista néhány óra alatt meghalt fertőző agyhártyagyulladásban. Később egyik évfolyamtársa is jelentkezett a betegség tüneteivel a Szent László kórház fertőző osztályán, de róla kiderült, egyszerű vírusos fertőzése van. Az intenzív osztályon kezelt fiúnak viszont a kórház szerint nincsen köze a szerdán elhunyt diák esetéhez. Az ő életéért még küzdenek az orvosok.

Belehalt a 18 éves gimnazista

A tünetek jelentkezése után néhány órával meghalt egy 18 éves gimnazista fertőző agyhártyagyulladásban Budapesten. A fiú már nem élt, amikor szerda hajnalban kórházba vitték. Osztálytársai, tanárai és azok, akik érintkeztek vele, azonnal antibiotikumot kaptak. Azóta egy újabb diák jelentkezett a fővárosi Szent László kórházban, hasonló tünetekkel. A meghalt diák az évfolyamtársa volt.

Fókusz 15-05-19


szerző:
2015.05.19. 17:55
Fókusz 15-05-19

Fókusz: Részegen gyilkolt - Már a lakodalomban is bántotta a feleségét, akitől egy hónapja vált el. Az esküvői vérengzés újabb részletei. Hódít az aputest - Nem divat a kockahas vagy csak egy jó ürügyet találtak a férfiak? DiCaprio ismeri a receptet. Ki hibázott? - Az anya szerint gyermeke azért halt meg, mert az orvosok nem ismerték fel az agyhártyagyulladás tüneteit.

Nem ismerték fel a tüneteket, meghalt a kisfiú

A kis Máténak a napokban lett volna a második szülinapja, ám sajnos már nem élhette meg. Három héttel ezelőtt agyhártyagyulladás végzett vele annak ellenére, hogy megkapta a kötelező védőoltást. Édesanyja azért fordult a nyilvánossághoz, mert szerinte az orvosok hibáztak, ugyanis először azt hitték, a gyermeknek rotavírusa van. Polyák Alexandra riportja.

Meghalt a két éves kisfiú: ki hibázott?

A kis Máténak a napokban lett volna a második szülinapja, ám sajnos már nem élhette meg. Három héttel ezelőtt agyhártyagyulladás végzett vele annak ellenére, hogy megkapta a kötelező védőoltást. Édesanyja azért fordult a nyilvánossághoz, mert szerinte az orvosok hibáztak, ugyanis először azt hitték, a gyermeknek rotavírusa van. Polyák Alexandra riportja.

Gennyes agyhártyagyulladásba halt bele egy óvodás

A kislány szerda óta nem járt óvodába, magas láza volt. Szombat reggelre lett rosszul, az orvos azonnal kórházba küldte, de már nem tudták megmenteni az életét.

Agyhártyagyulladásban halt meg az óvodás

Fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy 6 éves szentgotthárdi óvodás kislány a hétvégén. Halála előtti napon még táncolt egy rendezvényen, majd szombat reggelre belázasodott.
 

Előzetes: Fertőző agyhártyagyulladásban meghalt egy óvodás kislány

A vele egy óvodába járó gyerekek szülei közt pánik tört ki, sokan egész hétre kivették gyermeküket az intézményből. Részletek este hat órakor az RTL Híradóban.
 

Visszavonták a szennyezett vakcinát

Rozsdával szennyezett oltóanyagot találtak egy külföldön gyártott, de Magyarországon is kapható agyhártyagyulladás elleni vakcinában, ezért az Országos Gyógyszerészeti Intézet összesen 7 ezer darab oltóanyagot hívott vissza a gyógyszertárakból.
 

Oltóanyag van, tájékoztatás nincs

14 ezer Vas megyei diákot olthatnak be agyhártyagyulladás ellen még a nyári szünet előtt.

Agyhártyagyulladás ellen oltanak Körmenden

A védőoltásokat csütörtökön kezdték beadni két középiskolában, mivel nemrég két diák is agyhártyagyulladás miatt került kórházba.

Újra felbukkant az agyhártyagyulladás

Fertőző agyhártyagyulladással került kórházba egy 12 éves kazincbarcikai fiú. Az iskolát, ahol tanul, az ÁNTSZ szakemberei fertőtlenítették.

Fél Kettő 11-03-02


szerző:
2011.03.02. 13:20
Fél Kettő 11-03-02

Fél Kettő: Földönkívüliek - Tudomány vagy fantázia? Állítólag UFO-t láttak Békéscsabán. Ír gázoló - Első fokon kiadható Magyarországnak az ír férfi, vendégünk volt az áldozatok édesapja. Agyhártyagyulladás - Járványra számítanak a szakemberek.

Agyhártyagyulladás járvány fenyeget

Hétről hétre emelkedik a betegszám. Van védőoltás ellene, de azt csak nagyon kevesen adatják be.

Megfertőzhette társait agyhártyagyulladással

Szinte az egész halásztelki óvodát fertőtlenítették. Mintegy 60-70 gyerek érintkezhetett a kislánnyal.

Akcióban a kullancsok


szerző:
2010.08.01. 15:22
Akcióban a kullancsok

Idén a 29. héten 40 százalékkal több Lyme-kóros esetet regisztráltak, mint egy éve ugyanezen a héten.

Agyhártyagyulladás és dengue-láz veszély!

Afrikában egy olyan agyhártyagyulladást okozó baktérium okoz járványt, amely ellen nincs oltás.

Vigyázat, kullancsinvázió!


szerző:
2010.05.06. 17:37
Vigyázat, kullancsinvázió!

Egyre több a betegséget terjesztő kullancs. A vérszívók már nem csak erdőkben élnek, hanem a városi kertekben, belvárosi parkokban is.

Intenzíven Szabó Gyula!


szerző:
2009.10.13. 17:30
Intenzíven Szabó Gyula!

Állandó mélyaltatásban tarják a nemzet színészét. Állapota válságos, életveszélyes.

Óvatosan a sünökkel!


szerző:
2009.05.02. 16:36
Óvatosan a sünökkel!

Szakértők kimutatták, hogy a sün is képes terjeszteni a kullancsokat.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való