KERESÉS search-close

Való Világ 7

48 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Való Világ 7"

VV Dennis az interneten csajozik!


szerző:
2016.07.13. 17:40
VV Dennis az interneten csajozik!

Figyelem hölgyeim a Való Világ legutóbbi szériájának szereplője párt keres, méghozzá nem is akármilyet! Érdekel? Mutatjuk, ahogyan azt is, hogyan tudtok jelentkezni!

Egy éves a VV7! 365 napja indult el minden idők magyar valóságshow-jának hetedik szériája

Bizony, tavaly november 16-án költöztek be a legendás brigád első tagjai a Villába, hogy kezdetét vegye a csaknem négy hónapon keresztül tartó őrület. A jubileumi nap alkalmából a legcsodásabb pillanatokkal emlékezünk. 

VV Dennis rózsát tetováltatott az öklére

A VV 7 meztelenkedő döntősének jobb kézfejére egy virágzó rózsa került. Önnek tetszik?  Klikkeljen, és az is kiderül, kivel puszilkodik Dennis a képen!

VV Laci a Sátán számával állt sorba erkölcsi bizonyítvánnyal kapcsolatos ügyeket intézni

A bürokráciával való küzdelmet sokan tartják a földi pokolnak, azt nem tudjuk, a VV 7 egykori lakója is osztja-e ezt a nézetet, mindenesetre a 666-os sorszámot dobta neki a gép. A véletlen másik érdekessége, hogy Lacinak korábban már meggyűlt a baja a hatóságokkal.

Agrárforradalom: VV Zsuzsát bezavarták a málnásba

Korábban beszámoltunk arról, hogy a VV7 stratégája belevágott a traktorvezetésbe. Zsuzsa most csattanós választ adott azoknak, akik nem hitték el, hogy valóban a mezőgazdaság mellett kötelezi el magát. Legújabb fényképein éppen málnát ültet. Nézze, hogyan műveli meg az egykori Villalakó az anyaföldet!

VV Dóri most mozgóképen szexizik

A Playboy-ból ugyan eltűnnek a meztelen testek, de senki ne sírjon, mert az internet csodája átsegít minket ezen a nehéz időszakon is. Itt van például a VV 7 szilikonhercegnőjének Instagramja, hogy ne múljon el a péntek jó nő nélkül!
 

Bréking: VV Zsuzsa letette a traktorvezetői vizsgát

Fogadjunk, Ön sem gondolta volna, hogy Zsuzsa életének és a Földművelésügyi Minisztériumnak lesz valaha metszéspontja, de eljött ez a pillanat is. Zsuzsa a VV7-ben már kijárta Az Élet Iskoláját, mostantól viszont mezőgazdasági betakarítógépet is vezethet! Nézze csak!

Csodásan zárul ez a hét is VV Dóri és Lévai Adri melleivel

Dóri rapid sebességgel pattant fel a ciciexpresszre, amin láthatóan nincsen fék. Most ismét kebelbarátnőjével villantották meg emlőiket mindannyiunk legnagyobb örömére. Ígérjük, többször nem fogjuk használni a kebelbarátnő szót, Önök viszont láthatják a fényképet nyaktól lefelé is, ha klikkelnek!

VV Dóri Lévai Adrival duplázta meg azt, ami amúgyis hatalmas

A VV7 playboynyuszija szemmel láthatólag már kiheverte a hetekkel ezelőtti kiszáradást, ezt bizonyítandó olyan duplaszelfit villantott, amely garantáltan bearanyozza a mellekért rajongó olvasóink napját. Ha szeretné látni a képet nyaktól lefelé is, kattintson!

VV Dórinak új hódolója akadt


szerző:
2015.09.09. 01:45
VV Dórinak új hódolója akadt

VV Dóri és Aurelio kapcsolata a nyár elején ért véget, a Való Világ 7 szőke bombázója azonban nem sokáig búslakodott: fogta magát és elutazott a Bahama-szigetekre, sőt, ha hihetünk a pletykáknak, időközben egy új hódolója is akadt.

Breaking: VV Dennis nem fut tovább Fanni után, ennyi volt

Dennis gigantikus Facebook-poszttal tett pontot a kapcsolat végére. Íme a Villából induló szerelmi dráma legújabb felvonása. Lehet, hogy most végleg szakítottak?

VV Fanni és Dennis szakítófélben vannak? :(

A VV7 másik szerelmes párja a Villában talált egymásra, szerelmük pedig idekint is folytatódott. Mostani posztjaik alapján azonban úgy tűnik, viharfelhők gyülekeznek a pár fölött.

VV Dóri forrónacija rövidebb, mint gondolná!

A VV7 egykori játékosa a Villában sokat küzdött a kilókkal, amit mostani fényképeit elnézve már nagyon nehéz elhinni. Most a falatnyi rövidnadrág is hibátlanul áll rajta. Klikk, és győződjön meg róla saját szemével!

Breaking: VV Macinak nagyon fontos bejelentanivalója van!

A VV7 játékosa, aki meghonosította szótárunkban a hónaljujjazás kifejezést, párbaj helyett végül egészségügyi okokból hagyta el a Villát. A valóságshow medvéje azonban azóta sem tud meglenni rivaldafény nélkül, így most is nagy bejelentésre készül.

Szomorú hírt kell közölnünk: Fanni szakított nagy szerelmével

A VV7 lakója nagy változáson ment keresztül, mióta kijött a Villából, amelynek egyenes következménye volt a fájdalmas elválás. Arról, hogy pontosan mi is történt, a Reflektor esti adásában mesél majd, úgyhogy ha mindent meg akarsz tudni, 01:25-kor kapcsolj az RTL-re. Többet nem árulhatunk el, de beszéljenek helyettünk a síró Leonardo DiCapriók:

Velünk történt


szerző:
2015.04.20. 11:38
Velünk történt

Ha nem láttad volna a legérdekesebb riportokat és a legütősebb sztorikat, és az RTL Moston sem nézted volna vissza őket, akkor most mindent bepótolhatsz! Összeszedtük neked az elmúlt hét legnagyobb durranásait

Velünk történt


szerző:
2015.03.30. 12:36
Velünk történt

Ha nem láttad volna a legérdekesebb riportokat és a legütősebb sztorikat, és az RTL Moston sem nézted volna vissza őket, akkor most mindent bepótolhatsz! Összeszedtük neked az elmúlt hét legnagyobb durranásait.

Velünk történt


szerző:
2015.02.16. 12:21
Velünk történt

Ha nem láttad volna a legérdekesebb riportokat és a legütősebb sztorikat, és az RTL Moston sem nézted volna vissza őket, akkor most mindent bepótolhatsz! Összeszedtük neked az elmúlt hét legnagyobb durranásait.

Velünk történt


szerző:
2015.02.09. 12:57
Velünk történt

Ha nem láttad volna a legérdekesebb riportokat és a legütősebb sztorikat, és az RTL Moston sem nézted volna vissza őket, akkor most mindent bepótolhatsz! Összeszedtük neked az elmúlt hét legnagyobb durranásait.

Velünk történt


szerző:
2015.02.02. 13:08
Velünk történt

Ha nem láttad volna a legérdekesebb riportokat és a legütősebb sztorikat, és az RTL Moston sem nézted volna vissza őket, akkor most mindent bepótolhatsz! Összeszedtük neked az elmúlt hét legnagyobb durranásait.

Velünk történt


szerző:
2015.01.26. 14:13
Velünk történt

Ha nem láttad volna a legérdekesebb riportokat és a legütősebb sztorikat, és az RTL Moston sem nézted volna vissza őket, akkor most mindent bepótolhatsz! Összeszedtük neked az elmúlt hét legnagyobb durranásait.

Maci randira hívta Dennist


szerző:
2015.01.11. 15:45
Maci randira hívta Dennist

Maci felhasználta képességét és randevúra vitte az egyik villalakót, arra azonban senki nem számított, hogy Dennisre esik majd választása. A páros ennek ellenére remekül érezte magát a romantikus estén.

Tik-tak-Taktika, kattognak a fogaskerekek a Villában

Taktika jobbról és taktika balról. Valós érzelmek kontra megregulázhatatlan vágyak. Edina lemondott Laciról, Zsu korrekten engedhet a vágyainak, Dani csalódott, a bizalom pedig végleg megrendült. Nem érted? Segítünk kibogozni a szálakat!

Ma új kifejezést tanultak a villalakók: itt a Ferencedzés!

Nehezen megy az ébredés és a reggeli készülődés a villában, ezért úgy döntöttünk, meggyorsítjuk a folyamatot. Ferenc mester személyében katonai szigorral megáldott edző ébresztette a játékosokat. A fegyencedzés ehhez képest smafu!

Vendégünk Reni, a VV7 második kiesője

Vasárnap lezajlott a VV7 második párbaja, és óriási különbséggel Dani ment vissza győztesként a villába. VV Reni úgy érezte, hogy Danival egy szinten van játékosként, azonban tévedett. Reni csalódott amiért alul maradt a párbajban, de ha újra csinálhatná is Danit hívná ki párbajra. Reni otthon tölti a karácsonyt a szerettei körében, de egyenlőre annyira a történtek hatása alatt van, hogy nem tud szívből örülni az ünnepnek. 

Zsu ismét megmutatta bájait


szerző:
2014.12.21. 14:14
Zsu ismét megmutatta bájait

Zsuzsáról ismét lekerült a fürdőruha, és ország-világ előtt törölgette meztelen testét, megmutatva bájait.

5 dolog, amiért Fanni hisztizik

Fanni elárulta a Főnöknek, mitől lesz hisztis. Nem meglepő, hogy igazán "Fannis" érvekkel állt elő!

Nem volt őszinte a villalakók mosolya Zsu visszatérésétől

Dani majd kiugrott a bőréből örömében, a többiek pedig úgy néztek, mintha kísértetet látnának.

Vikcsu búcsúfilmje


szerző:
2014.12.07. 23:00
Vikcsu búcsúfilmje

Zajlott Vikcsu élete a villában, az egyszer biztos. Veszekedések, kibékülések, könnyek, és hátsimi Macitól - többek között.

A ValóVilág 7 első Párbajának győztese nem más, mint...

Zsu nagy fölénnyel nyerte meg a Való Világ 7 első Párbaját, ezúttal Vikcsunak kellett örökre elhagynia a Villát.

Kit várnak vissza a villalakók?

Nem túl nagy meglepetésre a legtöbben Vikcsut szeretnék újra a Villában látni, Edina viszont mindenkit ledöbbentett.

Vikcsu kortesbeszéde


szerző:
2014.12.07. 22:30
Vikcsu kortesbeszéde

Vikcsu kortesbeszédét nagy meglepetésre nem Dennis, hanem Reni mondta el, aki Vikcsu reklámozása helyett Zsu bemószerolását választotta szónoki technikaként.

Vikcsu sírva búcsúzott Renitől

Vikcsu egyetlen személytől búcsúzhatott el a Villából, a választottja Reni volt. Folytak a könnyek szép számmal, de ez már csak ilyen szomorú dolog.

Zsuzsa kortesbeszéde


szerző:
2014.12.07. 22:20
Zsuzsa kortesbeszéde

Zsu kortesbeszédét Dani mondta el, aki Zsu személyiségének pozitív tulajdonságait hangsúlyozta ki a nézőknek.

Vikcsu kapcsolatai


szerző:
2014.12.07. 22:05
Vikcsu kapcsolatai

Vikcsu többekkel is konfliktusba került a Villában, de úgy tűnik ez nem számít, hiszen végül majdnem mindenki őt támogatta Zsu ellen.

Zsuzsa kapcsolatai


szerző:
2014.12.07. 22:00
Zsuzsa kapcsolatai

Zsunak a d-betűs keresztnevű pasik lehetnek a gyengéi, hiszen Dávid után Danit környékezte meg. Sajnos nem úgy, ahogy Dávidot - Dani legnagyobb bánatára.

Vikcsu legjobb pillanatai


szerző:
2014.12.07. 21:50

Vikcsu bevonulása


szerző:
2014.12.07. 21:40

Zsuzsa legjobb pillanatai


szerző:
2014.12.07. 21:20

Zsuzsa bevonulása


szerző:
2014.12.07. 21:10
Zsuzsa csak Edinától és Danitól búcsúzott el

VV Attila az utolsó utáni pillanatokban még intelmeket intézett Zsu-hoz, aki nagy öleléssel hálálta ezt meg.

A két párbajozó kapcsolata


szerző:
2014.12.07. 20:50
A két párbajozó kapcsolata

Zsu és Vikcsu között nem igazán volt szoros kapcsolat, de nem is utálták egymást. Mindaddig, amíg el nem érkezett a Kihívás ideje...

Dennis majdnem kiütötte Danit

Dani és Dennis szabályozott körülmények között játszott le egy szájkarate, pontosabban szájboksz meccset a nappaliban - a többiek legnagyobb örömére. A piros sarokban Dani, a kék sarokban Dennis volt hallható. És hogy végül ki győzőtt? Edina, a Semleges eldöntötte.

VV Attila megnyitotta Párbajiskoláját, majd rárepült a csajokra

VV Attila, aki Zsu szuperképességeként materializálódott a Villában, nem csak a párbajozás fortélyaira tanította meg pártfogoltját, hanem rámozdult a csajokra is. Fannit például elhívta randira, az alany legnagyobb örömére. Mindeközben Edina kiállt Vikcsu mögül, és inkább semlegessé vált.

Hamar eluralkodtak az indulatok a Villa-sajtótájékoztatón

Kiabálásba torkollott a párbajhősök által tartott fiktív sajtótájékoztató, melyből kiderült, hogy Zsu egyenlő félként tekint Vikcsura, Vikcsu viszont nem érti, miért őt választotta Zsu.

Fókusz 14-11-14


szerző:
2014.11.14. 18:00
Fókusz 14-11-14

Fókusz: Szembesítés - Baukó Évát a reptéren szembesítettük Molnár Andit illető vádjaival és a szavazatok számával. Küzdelem az életért - Kisbabák, akik hetekkel hamarabb jöttek a világra, és szülők, akik rettegnek gyermekükért. Mindent bevállalnak - Édibébi Fanni, Hegylakó Dani, Telhetetlen Vikcsu és a többiek már felkészültek a vasárnapi VV-beköltözésre.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való