KERESÉS search-close

VV Béka

36 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "VV Béka"

Nagy meglepetés érte a villalakókat anyák napján

Mind a hét villalakó megölelhette az anyukáját és megmutathatta nekik a Villát belülről. De ami ennél is fontosabb, hogy nagyon hasznos tanácsokat és sok energiát kaptak tőlük.

Solya nagyon bízik benne, hogy vissza tud térni Sziszi ellen

Közeledik a vörös démon és a szőke ciklon összecsapása. Béka és Solya végigvették a lehetőségeket, vajon mi történik majd a Párbajon?

Kemény katonai kiképzésben vesznek részt a villalakók

Katonai egyenruhát kaptak a ValóVilág 2 játékosai, egy kiképzőterepen mentek végig, ahol kúszni, futni, húzódzkodni és lőni is kellett.

Béka teljesen kiakadt a ValóVilág jósnőjére

A villalakó sosem szerette a jóslást, egy porcikájával sem akarta ezt a feladatot teljesíteni, ki is vonult a nappaliból, miközben Morvay Kendra elmondta, mi vár rá a következő hónapokban.

Péter férfiasságán viccelődtek a villalakók!

Mivel három új lakó érkezett a Villába, a fiúk kiszorultak a nappaliba, ahol igen humoros pillanatokat éltek át.
 

Vizespóló és vetkőzős szauna partyt rendeztek a villalakók

Elengedték magukat a ValóVilág játékosai, vízzel locsolták egymást és táncoltak a medence szélén, majd a szaunában a melltartók is lekerültek...

Vicces vagy szexis feladatokkal szerezték vissza személyes tárgyaikat a villalakók

Csenő manók napja volt a Villában, a játékosoknak titokban el kellett emelniük valamit a többiektől, és annak, hogy személyes tárgyaikat visszakapják, megvolt az ára...

Mindenki Zsolti küldetését szabotálta a Villában

Zsolti kapott egy levelet a riportszobában, arra kellett rávennie az összes lányt, hogy tetőtől talpig öltözzenek át. Csak azt nem tudta, hogy erről mindenki tud.

Béka azt hitte, Mucika nem várja a Villán kívül

Béka kapott egy napot, amikor átléphette a Villaajtót, a családja várta egy étteremben. De nagy bánatára a szerelme nem volt ott. Ő egész máshol bújt el.

Laci ellen fordultak a villalakók?

Eljött az újabb Kiválasztás ideje, minden a papírforma szerint alakult. Lacit nem érte meglepetés és biztos benne, hogy azok közül választ majd, akik rátették a jelet.

Eljött a zsarnokság napja a Villában

Levelet kaptak a Villa uralkodói. Olyan feladatokat kell adniuk a jobbágyoknak, amit utálnak és senkinek sem adhatnak kegyelmet.

Zsolti király Júliának nevezte ki Békát

Újfajta hierarchia állt fel a Villában, volt, aki király, míg mások jobbágyok lettek. Laci és Béka szórakoztatta az uralkodókat, előadták a Rómeó és Júliát is.

Virágot hoztak, táncoltattak és vetkőztek a villafiúk nőnap alkalmából

Alaposan megünnepelte a nőket Béka, Gábor, Péter, Laci és Zsolti. Az érzéki vetkőzős tánc után jöttek a virágcsokrok és az érzelmes lassúzás.

Pikáns filmet forgattak a villalakók a vágyakról

Korhatár nélküli oktatófilm készült a Villa falain belül. Volt benne többféle udvarlás, vetkőzés, ágyjelenet... Mindenki kivette a részét a forgatásból.

Kevés jel is elég volt a Kiválasztottsághoz

Újabb Párbaj közeleg, előkerültek a jelek és a tábla, meg a lakók között lappangó feszültségek. Három jel eldöntötte a sorsát a Kiválasztásnak.

Fiú- és lánycsapatokká álltak össze a villalakók

Laci és Rita felkészítette újonnan alakított együtteseit a show-ra, jöhettek a hamisítatlan csajos és pasis csípőrázások és a kissé hamis éneklések.

Elvis alig várja, hogy megmérkőzzön Anikóval

Eldőlt, ki menjen harcba Anikóval, közben szerelmi drámák zajlanak a Villában, elsősorban Sziszi és Péter kapcsolata a központi téma.

Modernizált, pikáns meséket adtak elő a villalakók

Teljesen másképp festett Piroska és a farkas a Villaszínház előadásában, mint ahogy a könyvekből ismerjük. Egy herceg Piroskát kereste, de a nagyi ágyában kötött ki...

Anikó döntött, két fiúval menne Párbajra

Eljött a pillanat, hogy Anikó megnevezze azt a két lakót, akik közül a nézők valakit Párbajra küldenek vele. Nem volt nagy meglepetés.

Állatokká alakultak át a villalakók

Kutyák és macskák lettek a ValóVilág 2 játékosaiból, még kutyatámadást is láthattunk egy túlméretezett pulitól, Elvis lett az áldozata.

Lesújtotta Anikót a Kiválasztás eredménye

Sziszi visszatérése után újabb Párbaj van a láthatáron. A jelrakás döntetlennel végződött, ezért Béka döntött arról, kettejük közül ki menjen csatába.

Kiderült, ki a legönzőbb és legpletykásabb a Villában

Sok feszültséget okozott egy Villába küldött feladat: pontozniuk kellett egymást a lakóknak belső tulajdonságaik szerint és nem mindenki örült az eredménynek.

Rita eddig mindenkinek csak fájdalmat okozott?

Ütött az igazság órája a Villában. Bármit kérdezhettek egymástól a lakók, így kiderült, mitől lenne boldog Rita és akar-e gyereket vagy esküvőt Zsolti?

Ilyenek az igazi vészhelyzetek a Villában

Kórház-sorozatot forgattak a villalakók, a kétezres évek elejének legnépszerűbb szériája, a Vészhelyzet mintájára. Persze nem vették magukat túl komolyan.

Szexi ruhákban csúszkáltak a jégen a villalakók

Jégtáncgálát tartottak a ValóVilág 2 játékosai, az előadások szórakoztatóra sikerültek, bár volt, akin végül kifogott a gravitáció.

Kismocsok kiborult kinti szerelme üzenetétől

Rita és Kismocsok suttogtak éjjel a takaró alatt, később egy újságban olvasott üzenet teljesen padlóra küldte a villalakót, aki Ritához is kötődni kezdett.
 

VillaRítusTáncot jártak a lakók, miközben nemet cseréltek

Béka, Elvis és Laci női ruhába bújtak, Sziszi, Rita és Anikó szakállat rajzoltak maguknak, így játszották el, hogyan szednék fel egymást tánc közben. Kismocsoknál mindenki bepróbálkozott.

Kiszolgáló személyzet lett a villafiúkból a lányok örömére

Izgalmas feladatot kaptak a villalakók. A lányok babát vártak, a melléjük kirendelt apukának pedig lesni kellett minden kívánságukat.

Furcsa fogadalmat tett egymásnak Sziszi és Péter

Esküvő volt a Villában, Sziszi nagyon izgult, azt mondta, ha ez ilyen, soha nem akar férjhez menni. Zsolti vezette a szertartást, a fogadalom szövege pedig jelentősen eltért a megszokottól.

Szerelmi ügyekről lelkiztek a villafiúk

Ha eddig azt hitted, a férfiak az egyéjszakás kalandokat élvezik a legjobban, hallgasd meg ezt a beszélgetést és rájössz, mekkorát tévedtél.

Hoppá! Solya be akar feküdni Péter mellé?

Hatalmas bulival fogadták Solyát a villalakók. Amíg ők a kertben táncoltak, Zsolti megmutatta a szőkeségnek a hálószobát.

Alaposan átverték a régi villalakók VV Zsoltit

Üres Villa várta a ValóVilág 2 legújabb beköltözőjét, VV Zsoltit. Vajon hol lehetnek a többiek?

VV Sziszi: „Nem téged vártunk, de jó, hogy itt vagy!”

A vörös szexbomba nem tudta leplezni ellenszenvét, a fiúk azonban rögtön körülvették Ritát és megszavaztatták vele, melyik ágyban akar aludni? Majd Rita Csöpkénél ki is húzta a gyufát.

Így fogadták társai a 10. villalakót, Ritát

Egyre több játékosnak kell osztozni a helyen és a játékon, ezúttal Rita csatlakozott a már bent lakókhoz ördögszarvakkal felvértezve.

Senki nem várta a lakók közül Lacit a ValóVilág 2 Villájába

Elérkezett egy újabb beszavazó show, ahol Laci Peruval és Szabinával mérkőzött meg. Bár a villalakók Perut várták, a nézők inkább Lacit akarták látni a játékban.

Béka és Kismocsok őszintén vallottak szerelmi életükről

Miközben a bikinis Sziszi fürdette az anyaszült meztelen Pétert, Béka és Kismocsok komoly lelkizésbe kezdtek a nappaliban. Kiderült, hogy Kismocsok korábban egy férfivel képzelte el az életét, Béka pedig rájött, hol rontotta el gyermeke anyjával.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való