KERESÉS search-close

Tenerife

20 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Tenerife"

Letarolta a tenger a partot Tenerifén

Akkora vihar csapott le Tenerifére, hogy a felkorbácsolt hullámok még egy tengerparti szálloda egyik erkélyét is leszakították. Egy másik hotelben az étterembe tört be a víz, miközben a vendégek ott ebédeltek, de a part menti sétányokon is nagy pusztítást végzett.

Kanári-szigetek: álom és valóság

 A legtöbben csak nyaralnak ott, mi viszont olyan magyarokat látogattunk meg, akik dolgozni és élni mentek ki. Na így már azért egészen más képet fest majd az álomsziget.

Romantikus gesztusnak indult, de feszültség lett belőle...

Balázs finom reggelivel szerette volna ébreszteni feleségét születésnapja alkalmából. A srác nagyon kitett magáért, ám a fogadtatása nem éppen olyan volt, mint amire számított az újdonsült férj.

Elragadták őket a hullámok

A tajtékos óceánba sodortak a partra kicsapó hullámok három turistát a spanyolországi Tenerife szigetén. Hivatalos közlés szerint ketten meghaltak, a harmadik embert nagy erőkkel keresik. Egyelőre nem tudni, milyen nemzetiségűek. Az eddigi vizsgálatok szerint mindhárman egy sziklán álltak a derült, de nagyon szeles időben, amikor hatalmas hullámok zúdultak rájuk. A hatóságok azt közölték, hogy a szerencsétlenül járt turisták olyan helyen voltak, ahova különféle írott figyelmeztetések szerint csak csendes, nyugodt időben lehet menni.

Agyonverte feleségét, 19 évet kapott

Tizenkilenc év börtönre ítélte a feleségét agyonverő magyar zenészt a spanyol bíróság. A brutális gyilkosság híre 2010-ben a nemzetközi sajtóban is napokig szerepelt. A zenész Spanyolországban tölti majd büntetését.

Megölte feleségét, 19 évet kapott

Tizenkilenc év börtönre ítélte a spanyol bíróság a feleségét meggyilkoló magyar zenészt - tudta meg a Bors. A 4 tagú magyar család Tenerifén élt, a gyilkosság 2010-ben történt. A két gyerek a nagymamánál nyaralt Magyarországon, amikor a zenész rátámadt karateoktató feleségére, és agyonverte.

A tenerifei gyilkos végül elnyerte büntetését

2010-ben brutális gyilkosság történt Tenerifén, melyben a 37 éves Emesét hidegvérrel verte agyon a saját férje. 2013-ban első fokon már elítélték a férfit, mostanra pedig megszületett a jogerős ítélet. Ásványi Eszter riportja.

Előzetes: 19 év börtön a feleséggyilkosnak

Tizenkilenc év börtönre ítélte a spanyol bíróság a feleségét meggyilkoló magyar zenészt. A 4 tagú magyar család Tenerifén élt, a gyilkosság 2010-ben történt. A jogerős ítélet szerint a férfi szabadulása után sem mehet 10 évig a gyerekek közelébe. És kártérítést is kell fizetnie nekik. Hogy mennyit, elmondjuk 6-kor az RTL Híradóban.

A bizottság pénzén nyaralt az elnök?

Kétmillió forintot fizetett egy tenerifei edzőtábor szervezéséért a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a parasportolók pénzéből. A Bors szerdai számában írta meg, hogy Gömöri Zsolt az edzőtábor után nem is utazott haza, hanem maradt még öt napot Tenerifén. Gömöri szerint akkor sem nyaralt, hanem dolgozott. Parasportolók szerint az elnök már akkor hiteltelenné vált, amikor kiderült, hogy például a devizahitelének végtörlesztését a bizottság 3 millió forinttal támogatta.

Fókusz 13-05-14


szerző:
2013.05.14. 19:50
Fókusz 13-05-14

Fókusz: Együtt a legjobbak - Buszra szálltunk az X-Faktor és a Csillag Születik sztárjaival. Erdélyben is szétszedték őket. Döbbenet - Angelina Jolie eltávolíttatta melleit, a hír sokkolta a világot. Tallós Rita sugárkezelésről érkezett az interjúra. Anikó ledobta ruháit - Nem először vetkőzik az Éjjel-Nappal Budapest szexi szereplője.

Még nincs pont a tragikus történet végén

Brutálisan agyonvertek egy magyar nőt 2010 július elején Tenerifén. A rendőrség az áldozat férjét gyanúsította a bűncselekménnyel, akit most el is ítéltek első fokon. A Fókusz járt Tenerifén ahol az áldozat ismerőseit, a hatóságokat faggatta az események hátteréről.

A gyilkosság nyomában: exkluzív riport Teneriféről!

Az áldozat legjobb barátnője évek óta testközelből látta a házaspár életét, ismerte problémáikat. Megszólalnak az egykori kollégák, és kiderül, hol tart most az egész szigetet lázban tartó nyomozás.

A tenerifei gyilkosság nyomában


szerző:
2010.07.30. 21:01
A tenerifei gyilkosság nyomában

Megdöbbentő fejlemények a megölt magyar nő ügyében. Elsőként mutatjuk meg, hogyan rengette meg a szigetet az eset.

Fókusz 10-07-30


szerző:
2010.07.30. 20:40
Fókusz 10-07-30

Fókusz: A legszebb magyar sportolónők, akik elképesztő eredményeik után meg merték mutatni igazán erotikus oldalukat is. Szexi bombázókként pózolnak a kamerák előtt, tökéletes alakjukkal azonban meglepő módon nem mindannyian elégedettek.

Gyűjtenek a tenerifei magyar nő gyerekeinek

A hétvégén meggyilkolt magyar nő temetésére és árván maradt gyerekei támogatására gyűjtenek.

Fókusz 10-07-15


szerző:
2010.07.15. 20:40
Fókusz 10-07-15

Fókusz: Sztárok szörnyen kínos pillanatai, amelyek felkerültek az internetre is. Amikor a színpadon részegen azt sem tudják, hol vannak, elfelejtik a szöveget, beszólnak a közönségnek vagy egymásnak. Kilépett a nyilvánosság elé, és most először családi felvételekkel is fia ártatlanságát szeretné bizonyítani a tenerifei gyilkossággal gyanúsított férfi édesanyja.

Az ámokfutó zenész anyja szerint ártatlan

Kamera elé állt a tenerifei gyilkossággal gyanúsított férfi édesanyja, aki szentül hisz fia ártatlanságában.

Fókusz 10-07-12


szerző:
2010.07.12. 20:40
Fókusz 10-07-12

Fókusz: Mámor és mélabú a focivébé után. Ikonná avatták Kovács Ákost! Extázis a Balatonnál. Az utolsó interjú Kállai Ferenccel. Rejtélyes gyilkosság Tenerifén.

Párja ölhette meg a tenerifei magyar nőt

Gyilkosságra utaló nyomokat talált a rendőrség a család otthonában. A nő teteme egy ösvényen feküdt.

Ítéletidő a Kanári-szigeteken


szerző:
2010.02.02. 20:21
Ítéletidő a Kanári-szigeteken

Tenerifén bezártak az iskolák, utakat kellett lezárni. Több tízezren áram nélkül maradtak.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való