KERESÉS search-close

Ryan Gosling

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Ryan Gosling"

Az első ember kritika - Utazzon Ön is Ryan Goslinggal a Holdra!

A Whiplash és a La La Land rendezőjének legújabb filmje is Oscar-esőt eredményez majd? Tippelünk!

Budapesten csábít Ryan Gosling!

Két évvel ezelőtt egy nem mindennapi akciót hirdetett Ryan Gosling Budapesten: a filmsztár azt mondta, egy szerencsés jelentkező mindössze 10 dollárért, azaz kevesebb, mint 3000 forintért együtt tölthet egy napot vele! Nézzétek csak a felvételt! Budapesten csábít Ryan Gosling!

Ezért az 5 dologért, még jobban szereted majd az Őrült, dilis szerelmet!

Ryan Gosling és Emma Stone egy filmben? Ennyi már bőven elég lenne, hogy meg akarjuk nézni, de ennél jóval többet is tartogat a 21:45-kor kezdődő romkom.

Ryan Gosling kutyája előtt tisztelgett

A Szárnyas fejvadász 2049 főszereplőjét a film egy évvel ezelőtti londoni sajtófotózásán kapták lencsevégre egy „George” feliratú bilétával a nyakában. Az egykori menhelyi kutya 2002 óta volt Gosling hűséges társa, aki már egy ideje nagyon beteg volt.

Ryan Goslingért kampányolt, és megkapta a színészt!

Ezzel a cikkel üzennénk a Gosling-rajongóknak: van remény! Ha eleget kampányoltok érte, hogy meglátogasson titeket a színész, akár még össze is jöhet az álmotok.

Ryan Gosling Magyarországon?


szerző:
2018.07.28. 05:00
Ryan Gosling Magyarországon?

Több falubeli szerint a két túrázó már nagyon részeg volt, mikor belekötött a filmes társaságba. Szó szót követett, majd Goslingék testőre a két, pultnál álló férfi közül, az egyiket fel is lökte, majd verekedni kezdtek. De mit keresett nálunk a színész két évvel ezelőtt?

Ryan Gosling Holdra száll – Megérkezett a First Man előzetese

A Kaliforniai álom rendezőjének új filmje az emberiség történelmének egyik legjelentősebb eseményét dolgozza fel. Az első képsorok alapján kőkemény drámára számíthatunk.

Ryan Gosling és a Star Wars-sztár összecsapnak egy szerepért?

Újabb remake, de mégsem remake van készülőben, és egyre inkább úgy tűnik, hogy hamarosan megtalálják Johnny Depp utódját. Jön a Willy Wonka eredettörténet, de ki lesz a főszereplő?

Eddig észre se vettük a 2018-as év nagy magyar Oscar sikerét!

Bár a Testről és lélekről nem hozta haza idén a filmvilág jeles kitüntetését, a magyarok munkáját mégiscsak díjazták, csak épp nem vettük észre elsőre.

Baba esküvő nélkül? Erről mesélnek a sztárpárok!

Manapság már egyáltalán nem az esküvő a szerelmesek elsőszámú célja, sokszor találkozhatunk olyan párokkal, akik előbb babáznak, minthogy egy papírral foglalkozzanak. Istenes Bencét és Dobó Ágit is kifaggattuk!

Tudtad, hogy ezeket a filmeket mind hazánkban forgatták?

Kis hazánk évről évre egyre kedveltebb célpontja a hollywoodi filmgyártóknak, ezért úgy döntöttünk, ideje összeszedni mely filmeket is forgatták Magyarországon az elmúlt egy-két évtized terméséből. Nektek melyik a kedvencetek?

Ezeket biztosan nem tudtad A szerelmünk lapjairól!

Vasárnap este 8 órakor te is megnézheted minden idők egyik legromantikusabb filmjét az RTLII-n. Addig is, összegyűjtöttünk nektek 7 olyan érdekességet – kulisszatitkot – a moziról, amiről eddig csak kevesen hallhattak.

Így készült a Szárnyas fejvadász 2 meghökkentő szexjelenete!

A rendező, Denis Villeneuve felfedte, hogyan és miért készítették el az egyik legszebb, legerotikusabb és legbizarrabb szexjelenetet a csodálatos folytatáshoz.

Blade Runner 2049 kritika: újra szárnyal a fejvadász

Ha filmklasszikusokról van szó, a folytatások ritkán tudnak felérni az eredetihez, ha pedig egy olyan jelentőségű filmről beszélünk, mint a Szárnyas fejvadász, talán még nehezebb dolga van a készítőknek. Lássuk, sikerül-e felérnie a Szárnyas fejvadász 2049-nek a nagy elődhöz...

Lemondták a díszbemutatót a Vegas-i tragédia miatt

A filmipart is megrázta a vasárnap éjszakai Las Vegas-i tragédia, ezért nem is tartották meg a Szárnyas fejvadász 2049 vörös szőnyeges díszbemutatóját Los Angeles-ben. Helyette zártkörű vetítést tartottak tegnap a filmesek.A Szárnyas fejvadász folytatásának nagy részét Budapesten forgatták, ahol a sztárok nagyon otthonosan érezték magukat.

A teljes adást ITT nézheti meg!

Jöjjön az a 10 film, amiért még idén megőrülhetünk!

Erősen mozizhatnékunk támadt a szerkesztőségben, úgyhogy összeírtuk, milyen filmeket várunk még ebben az évben. Lesz itt dráma, sci-fi mestermű, Star Wars, Marvel-poénkodás és meleg szerelmes sztori is. Jöjjön a top 10!

Itt a nem mindennapi lehetőség: találkozz Ryan Goslinggal!

Pont egy évvel ezelőtt, egy nem mindennapi akciót hirdetett meg a színész Budapesten: a filmsztár azt mondta, egy szerencsés jelentkező mindössze 10 dollárért, azaz kevesebb, mint 3000 forintért együtt tölthetne egy napot vele!

Kutyája előtt tisztelgett Ryan Gosling

A Szárnyas fejvadász 2049 főszereplőjét a film londoni sajtófotózásán kapták lencsevégre egy „George” feliratú bilétával a nyakában. Az egykori menhelyi kutya 2002 óta volt Gosling hűséges társa, utoljára még tavaly decemberben fotózták le vele, akkor már nagyon beteg volt.

A teljes adást ITT nézheti meg!

Fókusz 2017-09-22


szerző:
2017.09.22. 17:20
Mit nézünk ma? - Kedd (08. 08.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Ilyen az, ha egy másik jövőben is mindenki Ryan Goslingot akarja!

A Szárnyas fejvadász 2049 új előzetesében végre szinte az egész stábot láthatjuk és persze az is kiderül, hogy mi történt Fordékkal az első fejezet óta! Nézz bele, garantált, hogy a hideg ki ráz majd!

A Szárnyas fejvadász 2 rendezője beleszeretett Ryan Gosling-ba!

Igen, igen jól olvastátok! Denis Villeneuve igazán kedvesen nyilatkozott főhőséről, és természetesen új képeket is kaptunk a folytatásról. Kíváncsi vagy, hogyan alkották meg a film látványvilágát? Gosling mesél!

Vigyázat! Íme, a filmtörténet 10 legforróbb pillanata!

A tikkasztó melegre való tekintettel és az Elemi ösztön évfordulójának alkalmából, úgy döntöttünk, összeszedünk néhány szexi jelenetet, melyek biztosan ismerősek lehetnek a mozik vásznairól, illetve amik láttán a te szád is biztosan tátva marad!

Mit nézünk ma? - Hétfő (07. 10.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Ryan Gosling lehet az új Willy Wonka?

A Kaliforniai álom sikere, és a 36 éves, Oscar-jelölt színész elismertsége nagyon jó alap lehet hozzá, hogy tényleg Gosling bújhasson a híres csoki mágnás bőrébe. Vajon újra énekes-táncos szerepben láthatjuk?

Szexi világsztár térhet vissza Budapestre?!

Az amerikai színésznő tavaly nyáron látogatott el fővárosunkba, most pedig úgy tűnik, ismét feltörtek benne a nálunk töltött időszak emlékei, amiknek köszönhetően lehetséges, hogy újból ellátogat hozzánk?!

Szombaton Ryan Gosling szállja meg a tévéképernyődet!

És ennél nem is lehetne mára jobb hírünk! A tavalyi év egyik legviccesebb fekete komédiája érkezik a Film+ műsorára, amelyben a fent említett Gosling mellett Russell Crowe felel még a jókedvünkért.

Mit nézünk ma? - Szombat (07. 01.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Íme, 8 érdekesség a tavalyi év legviccesebb filmjéről!

Te is halálra kacagtad magad a Rendes fickókon? Nos, Ryan Gosling és Russell Crowe mindent meg is tett ennek érdekében! Nem is tudod mennyi mindent, de mi most eláruljuk neked, mire figyelj, ha újra nézed!

Már 35. évfordulóját ünnepli a kultikus Szárnyas fejvadász!

Lássunk néhány érdekességet, amit valószínűleg nem tudtál az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sztoriról! Mi köze Jack Nicholsonnak és a Ragyogásnak, Ridley Scott klasszikusához? Most megtudhatod!

Azt hiszed, nem lehet gyönyörűbb a Szárnyas fejvadász 2? Akkor csak figyelj!

Már az eddigi képeivel és előzeteseivel is kikészített minket az ikonikus sci-fi remekmű folytatása, a készítők most azonban erre is rátettek egy lapáttal! Nézd bele az exkluzív videóba, amiben a főszereplők mesélnek a sztoriról.

A Szárnyas fejvadász 2 új előzetese annyira epik lett, hogy a hideg kirázz majd tőle!

Egyszerűen nem tudunk, nem szuperlatívuszokban beszélni a moziról, hiszen két kedvencünk is benne van, ráadásul Budapesten forgatták és most végre olyan látványorgiát és sztorit is kaptunk, amitől leesett az állunk! Komolyan elkezdtük várni az őszt!

Ámulj te is a Szárnyas fejvadász 2 szépséges plakátjain!

Nem tudjuk, ti, hogy vagytok vele, de mi teljes plakát őrületben vagyunk, éppen ezért nagyon örültünk mikor megpillantottuk a Ryan Gosling és Harrison Ford főszereplésével készült mozi posztereit! Szerintünk nektek is leesik az állatok, ha meglátjátok!

A Csillagainkban a hiba lehetett volna musical is?

Úgy tűnik, hogy sírós kedvencünk, zenés filmként is megállhatta volna a helyét, hiszen arról már megbizonyosodhattunk, hogy Ansel Elgort kitűnően énekel, na de ami most következik arra, mi sem számítottunk! Vigyázat, lehet, hogy megkönnyezed!

Világsztárok, akik nem rettennek meg egy kis trollkodástól

Egyre többször trollkodnak a világsztárok, és ebbe egyre többször vonnak be civil embereket is! Ez az internetes szleng lényegében a megtréfálás modern változata, amiről szerencsére mindig készül egy-egy vicces kép vagy videó. A troll ilyenkor olyannyira megzavarja a másikat, hogy az mindenképp kizökken az adott szituációból.

Eva Mendes nem szereti a felhajtást!

Elmehetett volna az Oscar-gálára, de inkább az otthon ülést és a közös játékot választotta gyermekeivel Eva Mendes. A színésznő nagyobbik lánya 11 múlt, kisebbik viszont még egy éves sincs: a 2016-os év a baba körül forgott számára

Hasonlítsd össze a Kaliforniai álmot a nagy klasszikusokkal!

A 14 Oscarra jelölt musical uralma alá vette a világot! Azonban volt honnan merítenie, hiszen a rendező köztudottan tisztelegni akart Hollywood aranykora előtt. Most egy videóban minden jelenetet párosíthatsz az „eredetijével”.

Story Extra 2017-01-27


szerző:
2017.01.27. 17:25
Hihetetlen! Nézd meg, hogyan készült a Kaliforniai álom!

A musical a 2016-os év legnagyobb nyertese már így is, pedig az Oscar-díjakat még ki sem osztották! Most ráadásul bepillanthatunk a film háttérmunkálataiba. Mi eldobtuk az agyunkat a rendező ötleteitől!

A galaxis őrzői sztárja bevallotta: oda van Ryan Gosling-ért!

Dave Bautista a Szárnyas fejvadász 2049 forgatásán dolgozhatott a színésszel, most pedig végre azt is elárulta, milyen érzés volt ez.

Mit nézünk ma? - Péntek  (01. 20.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Míg Jennifer Lawrence fagyoskodik, addig Jamie Foxx nindzsaként landolt nálunk!

Megéri nyitott szemmel járni Budapesten, mert bármelyik utcasarkon sztárokba botolhatunk! Kíváncsi vagy, hogyan fest az Oscar-díjas színésznő a legújabb filmjében és arra, hogy miért van nálunk a sármos színész? Eláruljuk!

Íme, az 5 kedvenc Nicholas Sparks filmünk!

Ilyen hűvös időben nincs is jobb annál, mint hogy bekuckózzunk a meleg takaró alá és olyan alkotásokat nézzünk, amik belülről is felmelegítenek bennünket. Nos, ebben az esetben egy Nicholas Sparks mű tökéletes választás, főleg ha nem tartunk attól, hogy az érzelmek is túlcsorduljanak!

Lesd meg te is, hogy festettek a hírességek a 2017-es Aranyglóbuszon!

A díjátadók nemcsak a jelöltekről, azok győzelmeiről és köszönő beszédeikről szólnak, hanem bizony arról is, hogy mit viselnek a vörös szőnyegen. Egy-egy ruha költemény könnyen emlékezetes maradhat így vagy úgy. Mutatjuk!

Ryan Gosling, a gyermeklelkű polihisztor

Az ügyeletes csillagot nem mindig ölelte a keblére Hollywood. Hiába gondoljuk, hogy a folyton viccelődő, szexis színész rögtön mindenki kedvencévé vált, a valóságban a kissé magának való tehetséges fiú sokáig tévelygett az amerikai álomgyár stúdiói között, mire végül megjegyeztük a nevét.

Ebben a moziban az összes kedvencünk egy helyen lesz!

Terrence Malick új alkotásában tutira mindenki talál a szívének kedveset és most nemcsak a színészekre gondolunk, hanem nem kevés zenei előadót is láthatunk majd a régóta várt moziban. A Song to Song című filmben nem aprózzák el azt a bizonyos stáblistát!

A Szárnyas fejvadász 2 szereplői titkokat osztottak meg a forgatásról!

Harrison Ford elárulta, milyen érzés volt számára a nagy visszatérés, míg Ryan Gosling azt is elmondta, hogyan képzeli el a tökéletes rendezőt!

A Kaliforniai álom a legszebb romantikus film, amit idén kaphattunk?

A kritikusok zabálják a Whiplash rendezőjének második filmjét, és értjük miért, sőt érezzük: ez az a múltidéző musical, ami nemcsak a szerelmes szíveket lobbantja lángra, de minden álmodozót elindít az úton.

Mit nézünk ma? - Vasárnap (12. 25.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Ryan Gosling fütyülve vall szerelmet az utca emberének!

A Kaliforniai álom töretlen sikeréhez nemcsak a zseniális szereposztás, vagy az érdekes történet járult hozzá, hanem a napokig a fülünkben csengő dallamok, frázisok és persze fütyülések is!

Mit nézünk ma? - Péntek (12. 23.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

A Szárnyas fejvadász nem áll meg a második résznél?

A jövő év legjobban várt filmje végre trailer-t kapott, most pedig a rendezője azt is elárulta, tovább tervez a sci-fi-vel, ugyanis nagyon reméli, hogy sikeres lesz, az egyébként Amerikában R-rated besorolású mozi!

2016 a sztárbabáké


szerző:
2016.12.21. 17:25
2016 a sztárbabáké

Szinte minden hónapra jutott egy-két sztárbébi. De nemcsak itthon, hanem a világsztároknál, a tengerentúlon is beütött a babadömping. Néhány cukiságra bizonyára Önök is emlékeznek, mi viszont összegyűjtöttük és most megmutatjuk az év leghíresebb újszülöttjeit.

A Szárnyas fejvadász 2-től már most kiráz minket a hideg!

Harminc évvel az első rész után, most újabb fejezetet kap az ikonikus történet, amiben Harrison Ford visszatérése mellett Ryan Gosling számít a legnagyobb fogásnak. És végre elő-előzetest is kaptunk!

Ryan Gosling a Gellért fürdőben

Szoborra mászott és ruhástól a vízben is kávézott Ryan Gosling a Gellért fürdőben. Mindezt persze egy fotózás kedvéért, az amerikai GQ magazin ugyanis ikonikus Budapesti helyszíneket választott a színész fotósorozatához. Ebben magyar produkciós cég segített.

Bevette Budapestet Ryan Gosling!

Az amerikai színész hónapokat töltött Budapesten a Szárnyas Fejvadász forgatása miatt, így egy amerikai magazin a fővárosban készített vele interjút. A beszélgetést fotózás is kísérte, melyhez ikonikus helyszíneket párosítottak: a Gellért fürdőben öltönynadrágban merült a medencébe, szállodai szobájában pedig magyar napilapot forgatott.

Gosling ruhástól a Gellért medencéjében

Ryan Gosling a Gellért fürdő medencéjében pózolt világhírű fotósa előtt. A képek a GQ.com-on jelentek meg, és bejárták a világhálót. Híradónknak a fotózás producere és a Gellért fürdő munkatársa mesélt a bevállalós világsztárról és a fotózás részleteiről.

Így hódította meg Ryan Gosling a Gellért Fürdőt és persze minket is!

A Szárnyasfejvadász 2 munkálatai miatt Budapesten forgató színész, meglepő helyszínt választott ahhoz, hogy őszintén beszéljen Harrison Ford-ról, a feleségéről Eva Mendes-ről és lányaikról, valamint új filmjéről, a Kaliforniai álomról.

Oscar-esélyes a Kaliforniai Álom

A Kaliforniai álom című film az Oscar díj legnagyobb esélyesévé is vált azután, hogy ma hét kategóriában jelölték az Aranyglóbuszra. A film  vasárnap este már nyolc elismerést kapott az amerikai kritikusoktól, akik hagyományosan elkezdik a díjátadók sorozatát.

Budapestet dicsérte Ryan Gosling!

A filmsztár Jimmy Kimmel showjában beszélt magyarországi élményeiről. Gosling ugyanis csaknem öt hónapig forgatta nálunk a Szárnyas Fejvadász második részét Harrison Forddal és Jared Letoval együtt. Az Oscar-díjra jelölt színész két hete költözött vissza Los Angelesbe családjával, de azt mondta: mindenkinek ajánlja a magyar fővárost.

Ryan Gosling: „Budapest egy csodálatos hely!”

Hónapokkal ezelőtt felbolydult az egész város a színész érkezése miatt, most pedig végre megtudhattuk, hogyan érezte magát nálunk a Szárnyas fejvadász 2 forgatása alatt.

Less be velünk az egyik legnagyobb Oscar-esélyes film kulisszái mögé!

A Kaliforniai álomra nem kell sokat várnunk, hiszen decemberben már a mozikban lesz. Most viszont olyan részleteket nézhetünk meg a musicalből, amitől még inkább rákattantunk!

Hihetetlen, mennyi filmnek adott otthont Budapest az elmúlt években!

Csodálatos fővárosunkat nemcsak a nézelődni vágyók kedvelik, hanem a különböző kasszasikerek alkotói is, így nem csoda, hogy nem egyszer esett már a választásuk a történelmi városra, és hogy melyek lehetnek ezek a mozik? Eláruljuk!

Végre kiderül, miért csókol Ryan Gosling kérdezés nélkül!

A Whiplash rendezőjének legújabb filmje, a Kaliforniai álom már a teaser-jével az első helyre ugrott  "az év filmje listánkon", de a mostani beharangozóval azt is elérték, hogy elkezdjük visszaszámolni a napokat a bemutatóig!

5 film, amiért imádjuk Ryan Gosling-ot!

Az biztos, hogy lányok millióinak szívét hódította már meg a színész, aki minden műfajban jeleskedik legyen szó vígjátékról vagy drámáról! Éppen ezért nehéz volt, de megpróbáltuk összeszedni kedvencünk olyan alkotásait, ami miatt azok is megszerethetik, akik esetleg eddig még nem rajongtak a sármos sztárért! Lássuk!

Filmsztárok Budapesten!


szerző:
2016.11.10. 18:02
Filmsztárok Budapesten!

Ryan Gosling és Harrison Ford után, nevében talán kevéssé ismerős, de nagyságában hasonló filmszínészt sodort Budapestre egy új film. Brian Cox látogatott el hozzánk, a BAFTA- és Emmy-díjas skót színész, aki a Trója és a Bourne-rejtély filmekből is ismerős lehet.

Az Alien: Covenant új szereplőjétől leesik az állad!

Ugyanis egy régi ismerőst köszönthetünk majd új szerepben a vásznon! Ki a rejtélyes színész és kit fog alakítani? Eláruljuk!

Emma Stone különleges személyt vitt el új filmjének bemutatójára!

Sokan álmodunk arról, hogy egyszer a kedvencünkkel sétálhassunk végig a vörös szőnyegen. Nos, a színésznő is egy a szívének kedves érintettel jelent meg a Kaliforniai álom vetítésén! Ki lehet ez? Mutatjuk!

Ryan Gosling Budapesten csábít

Nem mindennapi akciót hirdetett Ryan Gosling Budapesten: a filmsztár azt mondja, egy szerencsés jelentkező mindössze 10 dollárért, azaz kevesebb, mint 3000 forintért együtt tölthet egy napot vele!
 

Hé lányok! Most nyerhettek egy randit a Szárnyas fejvadász 2 sztárjaival!

Igazából bárki jelentkezhet a lényeg amúgy is az, hogy most végre egy szerencsés személy biztosan elcsípheti Ryan Gosling-ot, sőt Harrison Ford-ot is! Mit kell mindehhez tenned? Eláruljuk!

Összegyűjtöttük a 10 legfeledhetetlenebb filmes párost!

Biztosan mindannyian drukkoltunk már egy-egy szerelmes párnak a kedvenc mozinkban, de mi történik akkor, ha a hollywood-i csillagok nem csak egy történetben bizonyulnak tökéletes párosnak? Eláruljuk!

Mit nézünk ma? - Vasárnap (09. 25.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Miles Teller elkövette élete legnagyobb hibáját?!

De vajon mi is sajnáljuk, hogy nem fogadta el az év egyik legjobb filmjének ki kiáltott mozi  főszerepét? Lássuk, miért is mondhatott nemet Teller az alkotásra!

Ryan Gosling és Eva Mendes titokban házasodtak

Egy hollywoodi álompár titokban mondta ki a boldogító igent. Ryan Gosling és Eva Mendes több mint 5 év után házasodtak össze, ez idő alatt két gyermekük is született, a kétéves Esmeralda és a pár hónapos Amada. Az esküvőről senki se tudott, állítólag már hónapokkal ezelőtt megtartották.

Vajon máris tudni lehet, hogy kik nyerik az idei Oscar-díjat?

Még csak ősz van, de már most jobb, ha odafigyelünk a mozik filmes felhozatalára, ugyanis könnyen lehet, hogy már megtekinthetjük az idei Oscar-gála nagy esélyeseit!

Mit nézünk ma? - Péntek (09. 16.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Ryan Gosling most először mesélt lányairól!

A nemrégiben hazánkban is forgató színész már kétszeres édesapa, és ami az igazán pláne az egészben, hogy egy fesztiválon most először mesélt egy picit a családjáról.

Gyereksztárok, akik meghódították Hollywoodot!

Rengeteg, díjakkal és kritikai elismeréssel büszkélkedő A-listás színész már gyerekkorában tudta, hogy mit akar. Összegyűjtöttük nektek a legnagyobb neveket közülük!

Oscar-esélyes musical a láthatáron?

Az Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével készült Kaliforniai álom mindenkit elbűvölt Velencében.  A 73. Velencei Filmfesztivál nyitófilmjét hatalmas ovációval fogadta a közönség, a sajtó már most a legnagyobb Oscar-esélyesként emlegeti a Whiplash rendezőjének (Damile Chazelle) legújabb alkotását.

Kaliforniai álom


szerző:
2016.08.31. 16:09
Kaliforniai álom

A hazánkban Kalifornia álom címen mozikba kerülő alkotás egy igazi szerelmes történet lesz, amelyben a jól összeszokott páros (Stone-Gosling) újra egy vásznon szerepelhet, a jazz zongorista és a feltörekvő színésznő érzelmi hullámvasútjában.

Milyen, amikor Emma Stone dalra fakad? Megmutatjuk!

Egyszer már felpörögtünk a decemberben érkező La La Land miatt, most viszont a film újabb előzetest kapott, amelyben már a női főszereplő búgó hangját hallgathatjuk. Kezdünk durván musical hangulatba kerülni!

Jared Leto is Budapestre látogat?

Az újonnan Jokerként is emlegetett színész-zenész is benne lesz a Szárnyas fejvadász második részében. Hogy kit játszhat majd és van-e esély rá, hogy hozzánk is benéz? Most megelmélkedjük!

Így jár az, aki beleköt Ryan Goslingba

Több falubeli szerint a két túrázó már nagyon részeg volt, mikor belekötött a filmes társaságba. Erősködtek, hogy igyanak velük pálinkát, de ezt a stáb nem akarta. Szó szót követett, majd Goslingék testőre a két, pultnál álló férfi közül, az egyiket fel is lökte, majd verekedni kezdtek. Az egyik túrázónak felrepedt a szeme és eltört az orra, de a másik férfit is fejsérüléssel szállították kórházba. De, hogy került Goslingék testőre a Börzsönybe?

Fókusz 2016-07-28


szerző:
2016.07.28. 18:55
Emma Stone és Ryan Gosling egy musicalben?! Itt az előzetes!

Hónapok óta várjuk, hogy kijöjjön a Whiplash rendezőjének legújabb filmje és most végre megkaptuk a La La Land trailerét, amiben végig maga Gosling énekel. Imádjuk!

10 tény, amit tudnod kell a Foglalkozásuk: Amerikai című sorozatról és sztárjairól!

Keri Russel és Matthew Rhys a show főszereplői ismerősek lehetnek számunkra már régebbről is. Ahogyan azt már elárultuk, hogy a két színész a való életben is egy párt alkot úgy, most még több érdekességet osztunk meg róluk! Na, és azt tudtátok, hogy a sorozat valós történeten alapszik?

Jól kezdődik a nyár, Ryan Gosling már Budapesten van!

A sztár egész családját magával hozta új filmjének, a Szárnyas fejvadász 2-nek a forgatására. Jó lesz nyitott szemmel járni a fővárosban, hiszen nemcsak vele, de más színészekkel is találkozhatunk! Gosling-ról pedig már el is készült az első fotó!

10 sztár, akiket kirúgtak főszerepeikből!

Képzeljük csak el a Batman visszatér Macskanőjét Michelle Pfeiffer nélkül, vagy az Amerikai Pszichót Christian Bale helyett, valaki más játékával. Esetleg Ryan Goslingot huszonhét kilóval többel, aggódó apukaként? Ugye nem! Vajon a rendezők jól döntenek a szereplőválogatások során? Lássuk, kik azok a már jól bevált, vagy éppen ki sem próbált színészek és színésznők, akiktől végül megváltak a mozik készítői!

Mit nézünk ma? - Szombat (06. 11.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Rendes fickók kritika: A lehetetlen duóktól még mindig leesünk a székről?

Imádjuk a nyomozós sztorikat, pláne akkor, ha azt nem kevés humorral, gaggel és ügyesen lavírozó színészekkel pakolják meg. Vannak rendezők, akik arra születtek, hogy ilyen filmeket készítsenek: kérdés, hogy Shane Black is közéjük tartozik-e.

Mit nézünk ma? - Vasárnap (05. 29.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Ryan Gosling és Russell Crowe akcióba lendültek!

A két sztár ezúttal egy nyomozópárost alakít a Rendes fickók című filmben. A nyár egyik legjobban várt  filmje eddig hatalmas sikert aratott: Cannes-ban a közönségnek és a zsűrinek is nagyon tetszett.

Mit nézünk ma? - Vasárnap (05. 22.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Ryan Gosling és Russell Crowe túlságosan egymásra kattantak

Vannak forgatások, melyek a szereplők közötti feszültség miatt lesznek kezelhetetlenek, a Rendes fickók felvételei azonban éppen azért kerültek veszélybe, mert a két színész állandóan elnevette a jeleneteit.

Rendes fickók


szerző:
2016.05.13. 12:16
Rendes fickók

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény (Russell Crowe), a másik meg a világ leggázabb detektívje (Ryan Gosling), de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében.

Megszületett Ryan Gosling és Eva Mendes második gyermeke!

A színész-házaspár sokáig azt is titkolta, hogy gyermeket várnak, így még nagyobbat robbant a hír, hogy már meg is született. Egy amerikai lap tudta meg, hogy április 29-én, reggel jött világra Amanda Lee Gosling.

Lássuk a Drive alkotójának új filmjét!

A dán rendező új filmje, a The Neon Demon foszforeszkáló színekben pompázó, csillogó modell világot tár elénk egy kicsit másképp. A naiva Elle Fanning pedig ezúttal démoni játékával ejti rabul a nézőket!

Ryan Reynolds és Ryan Gosling is újra apai örömök elé néznek!

Bizony dagadhat a sztárapukák, Ryan Reynolds és Ryan Gosling mellkasa a büszkeségtől, hiszen nem elég, hogy sikeresek, jóképűek és gyönyörű feleségeik mellett ébredhetnek minden reggel, most ismét apukák lesznek!

18  filmzene, amit sosem felejtünk el!

Mindnyájunknak vannak kedvenc filmjei és persze kedvenc zenéink is, na de a legjobb, ha a kettő kapcsolódik is egymáshoz! Összeszedtünk néhány filmet, melynek dallamaira bármikor tudnánk csörögni, vagy erőt meríteni egy nehéz napon.

Forrest Gump csaja a Szárnyas fejvadász 2-ben!

Robin Wright is leszerződött a legendás film folytatásához, amelyben már Harrison Ford és Ryan Gosling is tutira benne vannak. Ráadásul, nálunk forgatják majd a bulit.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való