KERESÉS search-close

Király Peti

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Király Peti"

Rácz Jenő és Király Peti igazán jó barátok lettek

A Konyhafőnök VIP – A séfek csatája győztese és egykori mentora a verseny óta is sokszor találkoznak. Legutóbb például sportolni ugrottak el közösen.

Király Petinek egyszer már vissza kellett lépnie

A Konyhafőnök VIP harmadik szériájának nyertese nagy önbizalommal vágott neki a gasztro realitynek. A Reggeliben megköszönte Lakatos Márknak a segítséget, mert úgy érzi, ő is kellett ahhoz, hogy győzzön.

Király Péter a Konyhafőnök VIP győztese!

Hatalmas küzdelemben Rácz Jenő versenyzője Király Péter nyerte a Konyhafőnök címet és a vele járó 10 millió forintot!

Király Peti lett a Konyhafőnök VIP – A séfek csatája győztese!

A három órás főzés, a kóstolást és a zsűri hosszas vitáját követően megszületett a döntés. Fördős Zé bejelentette, hogy Peti nyerte meg a Konyhafőnök címet és a 10 millió forintot.

Kóstold végig Király Peti finálés menüsorát

Kíváncsi vagy milyen ételekkel készült a Fináléra Király Peti, és arra, hogyan értékelte ezeket a zsűri? A videóból minden kiderül!

Király Peti: „Büszke voltam arra, amit csináltunk hárman”

Petinek néha sürgetnie kellett Simont, azonban ettől függetlenül nyugodtan haladtak a teendőikkel.

Király Peti köszönetet mondott Rácz Jenőnek!

A győzelem pillanata után elkaptuk a győztest és mentorát, hogy kifaggassuk, hogy érzik magukat. Peti köszönetet mondott Rácz Jenőnek, aki elmondta: nemcsak Petire, a kék csapat tagjaira is nagyon büszke.

Ismét egy olimpiai bajnok a Konyhafőnök VIP döntőjében!

Kiderül, hogy Risztov Éva úszhat-e az örömkönnyekben is a Konyhafőnök VIP döntője után vagy ellenfele, Király Peti örülhet jobban. Peti csütörtökön kislánya segítségével főzött, Évinek az édesanyja segített döntőbe jutni.  

Király Peti szexi menüvel készül a Fináléban!

A finalisták még a nagy főzésük előtt mindent leellenőriztek a színfalak mögött, hogy az alapanyagaik rendben vannak-e. Emellett természetesen Évi és Peti is elárulták, milyen lelki állapotban várják a Finálét!

Király Peti és Risztov Évi csapnak össze a Fináléban!

Az eredményhirdetésen eldőlt, kik küzdhetnek tovább a Konyhafőnök címért és a 10 millió forintért. Petit Évi követte a galériára.

Zé áthívta magához karácsonyozni Rácz Jenőt

Rácz Jenő meghatódott Peti tányérját látva, hiszen a magányosan töltött ünnepei jutottak eszébe róla. Zé persze azonnal ott termett mellette... hogy egy troll viccel megakassza az érzelmeket.

Érme döntött Mariann és Peti főeleméről

Miután Évi elsőként választhatott a karácsonyi pultról, Mariann és Peti a szerencsére és Zé kezére bízták magukat.
 

Zé: „Jött a Lili és megmutatta, hogy vagányabb az apjánál!”

Miközben Peti tányérjait kóstolta a zsűri, ráeszméltek valamire: kislánya még Petit is felülmúlja. De vajon mit szóltak Lili desszertjéhez?

Király Peti és kislánya pultja lett a nyugalom szigete… egy ideig

Peti egy igazi örömfőzést szeretett volna a lányával, és annyira élvezték a közös munkát, hogy csak a főzés végén esett le: tálalnia kell!

A Konyhafőnök VIP dobogósai a szeretteikkel főznek!

Peller Mariann, Risztov Évi és Király Peti lettek a gasztro reality legjobb három versenyzője. A Finálé előtt ráadásul kapnak egy kis erősítést is.

Király Peti & kislánya: „Ő az egyetlen, akivel normálisan tudok együtt főzni”

Peti kislányával, Lilivel főz majd együtt a Konyhafőnök VIP-ben, akiről kiderült, hogy eléggé otthonosan mozog a palacsinták világában. Vajon mit szólt hozzá Lili, hogy apukája már a top 3-ban van?

Panyik Anita lecsúszott a dobogóról!

Nagy volt a tét a mai eredményhirdetésen, hiszen eldőlt, kik állhatnak fel a Konyhafőnök VIP dobogójára. Anita kiesése még mentorát, Rácz Jenőt is megindította.

Mindenkit megérintett a hátrány szele

A piactérre (majdnem) mindenki lemehetett ugyan, azonban Mariann volt az egyetlen, aki öt percig válogathatott az alapanyagok között...

Király Petit a sírógörcs kerülgette!

Peti többször is nekiesett Sárközi Ákos tekercsének, de egyszerűen nem akart összeállni a főelem. Kétségbeesésében már majdnem elsírta magát.

Csocsesz: „Életem legnagyobb élménye volt, hogy itt lehettem”

Az eredményhirdetés végén Peti és Csocsesz közösen várták az ítéletet, hiszen csak az egyikük juthatott tovább a döntő következő napjára.

A pirosak a kóstoláson is folytatták a piszkálódást

Peti és Anita a kóstolás aladt sem bírták abbahagyni a megjegyzéseiket, pláne, hogy Anita Peti 50 árnyalataként emlegette az ételét.

Rácz Jenő helyretette a hátráltatott versenyzőit

Anita és Peti ládáit megcserélték és emiatt eléggé elveszettnek látta őket a séf, gyorsan oda is szaladt hozzájuk, hogy felpörgesse őket pár ötlettel.

Király Peti és Panyik Anita egymásnak estek a hátráltatás miatt

Risztov Évi tartotta magát a papírformához: a pirosakat hátráltatta. Anita és Peti viszont teljesen kiakadtak, amikor megkapták egymás ládáját.

Király Peti mentette ki a bajból Csocseszt

Csocsesz nagyon elúszott, amikor a séf diktálta a teendőket, Király Peti viszont nem, ezért úgy döntött, besegít egy kicsit versenytársának.

TOP 5 – Így jutottak el a Konyhafőnök VIP döntőjéig!

Már javában megy a gasztro reality döntő hete, ahol a versenyzők nemcsak a séfkabátokat vehették magukra, de a legnehezebb kihívásokkal néznek szembe. De hogyan kezdtek neki az évadnak?

Király Peti a legnagyobb riválisának adta a hátrányt

Peti kezébe került a lehetőség: valakitől elvehette a séfek kóstoló tányérját. Vajon saját csapatából, vagy az ellenfelek közül választ valakit?

A séfek felemelő ajándékkal lepték meg versenyzőiket

Kialakult a Konyhafőnök VIP top 6-os mezőnye, a séfek pedig szerették volna ajándékokkal és kedves gondolatokkal megköszönni versenyzőik eddigi munkáját.

Kabát Peti: „Büszkén távozom!”

Elérkezett a középdöntő utolsó napja, a nap, amikor a zsűrinek el kellett döntenie, kik juthatnak be a Konyhafőnök VIP döntőjébe!

Soma most fütyüléssel borított ki mindenkit

Az éneklés után, ma a fütyülés került porondra Sománál, sőt Király Petit külön kiszemelte magának.

Király Peti lett Csocsesz krumplipucoló fiúja

Peti lett a kiválasztott, ő kapta meg Csocsesztől a hátráltatást, ami egyet jelentett: be kellett állnia Csocsesz pultjába, hogy elvégezze a piszkos munkát.

Király Peti & Panyik Anita: „A mamával megcsináljuk!”

Már csak Anita és Peti maradt Rácz Jenő csapatában, és bár tudják jól, hogy ez egy egyéni verseny, kötelességüknek érzik, hogy győzedelmeskedjenek a kékek felett. Persze, ehhez Sárközi Ákosnak is volt egy-két szava...

 

Drámai búcsú: Király Peti is megkönnyezte Kovács Dóri kiesését

A zsűri meghozta a döntését: Király Peti jutott tovább, Dórinak pedig búcsúznia kellett a versenytől. A drámai eredményhirdetést mindenki megkönnyezte...

Dóri és Peti párbajon mérkőztek meg a továbbjutásért

Dóri és Peti teljesítettek a leggyengébben a mai napon, éppen ezért még egy utolsó küzdelemben kellett bizonyítaniuk, hogy egyikük bent maradhasson. 

Zé megkóstoltatta Király Petiékkel a főztjüket

A keserű uborka nem várt reakciókat hozott ki a zsűriből, sőt még Királys Petiből is, aki fogta magát és kidobta a kukába a zöldséget.

Vajon ki lesz Kabát Petiék kuktája?

Kabát Petiék megkaphattak valakit egy másik csapatból, aki 10 percen keresztül nekik dolgozott. Vajon biztosra mennek, és a pirosak közül választanak, vagy Sárközi Ákos csapatát támadják?

Kovács Dóri és Király Peti semmiben sem értettek egyet

Dóri és Peti megint összekerültek, aminek meg is lett az eredménye: semmiben sem tudtak megegyezni, és végig vitatkoztak.

A sors döntött a csapatokról!

Ma csapatokban főztek a versenyzők, arról azonban a sors akarata és Soma rozmaringszála döntött, hogy ki kivel alkothat majd a konyhában.

Újabb versenyző esett ki Rácz Jenő csapatából!

A zsűrinek a mai napon is el kellett búcsúznia egy versenyzőtől, ráadásul a  nap végén Rácz Jenő két versenyzúje került a veszélyzónába.

Rácz Jenő és Király Peti a végsőkig küzdöttek a tésztáért

Peti házi tésztát szeretett volna készítnei, de valami gond volt az állagával. Mentorával perceken azon dolgoztak, hogyan menthetnék meg a főételt.

Soma hangosan énekelt, és mindenkit kikészített

Amint elindult a főzés, Soma elengedte magát és elkezdett hangosan énekelni, ezzel nemcsak a versenytársait készítette ki, de a zsűrit is.

Király Peti le akarta ütni Csocseszt?

Király Peti nem egyedül kapta meg a zenész hátrányát, de így sem volt boldog. Bosszún törte a fejét...

Sárközi Ákos: „Szeretnék újra büszke lenni rátok!”

A két séf a feladat kezdete előtt nemcsak tanácsokkal látta el a versenyzőit, de bíztató szavakkal pörgették fel őket a főzésre.

Fördős Zé bázisát megszállták a Konyhafőnök VIP hírességei

Nem árt időben felkészülni az ünnepekre, ráadásul ezt most a Konyhafőnök VIP – A séfek csatája versenyzőivel teheted meg.

Miért folyamatos a feszültség Kovács Dóri és Király Peti között?

Hatalmas a feszültség a Konyhafőnökben! Kovács Dóri és Király Peti 5 évig alkotott egy párt, így nem meglepő, hogy sokkal több mindent engednek meg egymással szemben a műsorban. A Story Extrának elsőként mesélnek arról: milyen magukat visszanézni a tévében, megbántak-e valamit és azt is elárulják, hogy mi is a kettejük közti folyamatos feszültség oka.

Király Peti nem bírta tovább… otthagyta az interjút!

Kabát Peti és Kovács Dóri imádják ugratni csapattársukat, aki egy ponton már végleg megelégelte a dolgot…

Rácz Jenőnek kellett rendet tenni Kabát Petiék tálalásánál?

Kabát Peti nagyon kómotósan tálalt, ráadásul az utolsó percekben a feszültség is előjött a pirosakból. Vajon minden felkerül a tányérjaikra?

Király Peti: „Nem tudom, hogy Kabát tényleg ennyire hülye, vagy csak játssza!”

Narancsból még sosem csinált így senki sem levet... Kabát Peti sajátosan préselte le a gyümölcsöt, amin nemcsak Király Peti, de még a zsűri is jót nevetett.

Májkrémes kenyér főételnek? A pirosak elkeseredtek!

A pirosak igazán kedves hátráltatást kaptak Somáéktól... vajon megbírkóznak a kihívással, hogy májkrémet építsenek a főételükbe?

Rácz Jenő: „Kivágok mindenkit a csapatomból!”

A séf nagyon mérges volt a csapatára, nem értette, hogyan mehetett el 60 perc úgy, hogy közben csak úgy álldogáltak a konyhában...

Rácz Jenő jobban aggódott a csapatáért, mint a versenyzői

Király Petiék nagyon elúsztak a tálalással, amivel teljesen kiborították Rácz Jenőt. Mentoruk folyamatosan próbálta pörgetni őket, hogy haladjanak gyorsabban.

Soma az állandó szövegelésével kikészítette a pirosakat

A strapakancák csapatában csacsogósan indult a főzés, ami azonban nemcsak a pirosakat, de még a zsűrit is kizökkentette. Végül saját mentoruk lépett közbe.

Kovács Dóri és Király Peti egymásnak estek a Konyhafőnök VIP-ben!

A Konyhafőnök VIP – A séfek csatájában elkezdődött a középdöntő, a versenyzők most háromfős csapatokban küzdenek. A Kovács Dóri-Király Peti-Kabát Peti trió között azonban nem volt szent a béke.

Folytatódtak a harcok Kovács Dóri és Király Peti között

A piros csapatban nem enyhültek az indulatok. Dóri folyamatosan pánikolt, mindenki rohangált, és semmiben sem értettek egyet...

A csapatok meglepődtek: dupla annyi munka egy hátrány miatt?

Aki előnyhöz jutott az első feladatban, boldog lehetett: megkapták ugyanis, hogy háromból csupán kettő desszertet kell elkészíteniük... de mi a helyzet a másik csapattal?

Rácz Jenő helyretette a csapatát!

A séf csalódott a csapatában, emiatt az előny kihirdetése után komolyan elbeszélgetett velük.

Kabát Peti: „Dóri, beszélj már normálisan”

A pirosaknál a főzés alatt szinte végig állt a bál. Dóri stílusa miatt nemcsak Király Peti, de még Kabát Peti is rászólt, hogy hagyja abba.

Fördős Zé megkavarta a szálakat!

Hiába dőlt el, ki milyen alapanyagokból dolgozik, a csapatoknak ki kellett cserélnie egyet az ellenfeleikkel. Vajon mivel nehezítik meg egymás főzését?

Szkander döntött róla, miből főznek a csapatok!

A kékek és a pirosak ugyanarra a ládára pályáztak, ezért inkább megszavazták: döntsön az erő. Király Peti és Csocsesz megmérkőztek!

Indul a középdöntő: a séfek és csapataik a győzelemért küzdenek!

A középdöntő első szakaszában a pirosak és a kékek háromfős csapatokban küzdenek egymással. Mind a két séf a feladatokért járó pontokra hajt a csapatával, hiszen csak így győzhetnek végül.

Kovács Dóri nem tud megszabadulni Király Petitől?

Miután kiderült, ki az a hat versenyző, aki a középdöntőben tovább harcolhat, a zsűri meglepte egy kicsit a versenyzőket: kiderült, hogy a következő fordulóban három fős csapatokban dolgoznak majd...

Íme, Rácz Jenő hat legjobb versenyzője!

Az elődöntő utolsó napján eldőlt, kik csatlakozhatnak Panyik Anitához Rácz Jenő középdöntős csapatában. Egy valakinek azonban a nap végén búcsúznia kellett.

Rövid időre Sárközi Ákos lett a piros csapat főnöke

Sárközi Ákos ételét kellett, nemcsak lemásolniuk, de megfejteniük a versenyzőknek a második feladatban. A séf félidőnél elindult, hogy kicsit felpörgesse a munkafolyamatokat.

Kitalálod, kit hátráltatott Király Peti?

Az elődöntő utolsó napján is Király Peti volt a legjobb, így ismét ő dönthetett róla, melyik versenytársának nehezíti meg az életét egy kicsit.

Rácz Jenőt meglepte, amit a pultoknál látott?

A pénteki főzés vizsga hangulata mellett valami ünnepélyesség is átjárta a konyhát. A séf minden pultnál kiegyensúlyozott versenyzőket és jó ötleteket talált.

Kovács Dóriéknak a középdöntő lesz a párkapcsolat utáni terápia?

A középdöntőbe jutottak, és ráadásul egy csapatban is kell főznie Kovács Dórinak, Király Petinek és Kabát Petinek. A nagy hír bejelentése után kérdeztük a csapatot, hogy mit szóltak a fordulathoz.

Vajon mit rejtett a zsűri három titokzatos ládája?

Sárközi Ákos, Fördős Zé és Rácz Jenő is különböző meglepetésekkel készültek a versenyzőknek. Mindegyikük ajándékait gigantikus ládák rejtették.

Jön a Konyhafőnök VIP eddigi legkeményebb feladata!

Fördős Zé sokkolta a versenyzőket. Bejelentette nekik, hogy egy olyan kihívást kapnak, amilyen még sosem volt a verseny történetében. A turpisság elkövetője pedig maga Sárközi Ákos!

Kovács Dóriék megint összebalhéztak!

A hátrány ellenére a sárga csapat igyekezett túllendülni a feladaton. Azonban a főzés végére Dóri és Peti újra megtalálták egymást...

Kabát Peti lett Király Peti parancsnoka?

Az első feladat összehangja úgy tűnt, semmivé lett a sütemények készítésekor. Kabát Peti parancsolgatott, Király Peti pedig kiakadt.

Kovács Dóri: „Te tényleg ennyire pitiáner alak vagy?!”

Újabb hátrány keringett a levegőben, amit ráadásul Király és Kabát Peti oszthattak ki. Vajon egyértelmű döntést hoztak?

Kabát Peti Királynak: „Büszke vagy rám?”

A két Peti meglepően jó ütemben és hangulatban készítették a falatkákat. Közben még a barátságuk mélyítésére is maradt egy kis idejük.
 

Kabát Peti az őrületbe kergette versenytársait

Még ki sem pakoltak a ládákból, Kabát Peti azonnal osztani kezdte a kéretlen tanácsait a versenytársainak. Elindult a bomlasztás!

„Vele egy csapatban lenni, felér egy hátráltatással!”

Ha csütörtök, akkor csapatverseny: kialakultak a két fős csapatok... ennek azonban nem mindenki örült a versenyzők közül.

Leteszteltük: vajon Rácz Jenő csapata felismeri mentoruk ételeit?

Fördős Zé már útjára indította a játékot, most viszont már a versenyzőkön a sor, hogy kitalálják, melyik ételt készítette Rácz Jenő. Szerintetek ki volt a legjobb?

Király Peti szemében Rácz Jenő volt Han Solo

Peti amint elérkezett az idő, hívta is Rácz Jenőt, hogy behajthassa az előnyét. A zsebséf szaladt is hozzá, hogy könnyedén összeállítsa neki a kért elemeket.

Kovács Dóri kiakadt Király Petire!

Egy egész kosárnyi hagyma állt előtte, Dórinak már sajgott a keze a folyamatos vagdosástól, és még exe is oda-odapiszkált neki főzés közben. A végére elszabadultak az indulatok a konyhában.

Kovács Dóri: „Petit meg tudtam volna folytani egy kanál vízben!”

Dóri ma este nem úszta meg Király Peti hátráltatását, ráadásul exe olyan feladatot varrt a nyakába, ami láttán visszasírta a csirke kopasztást...

Visszautaztunk a versenyzők gyerekkorába!

Volt, aki nagy segítség volt, és már 10 évesen egyedül főzött, mások viszont csak a hasukat szerették tömni gyerekként, és csak várták, hogy megérkezzen a kaja. 

Király Peti kénye-kedve szerint ugráltatta Kabátot

Király Peti nagyon alapos munkát végeztetett Kabát Petivel: egyetlen tollpihét sem akart látni a saját fekete csirkéjén. De hogy viselte az ugráltatást Kabát?

Nem hiszed el, kit hátráltatott Király Peti! Vagy mégis?

Petié lett a lehetőség, hogy valakinek hátráltatást adjon. Az első és legegyértelműbb gondolata azonnal az exe, Kovács Dóri volt...

Király Peti exét, Kovács Dórit ajándékozza meg a hátránnyal?

Peti az első nap után előnyhöz jutott, ami igazából egy hátráltatást jelentett. Amikor kiderült a dolog, le sem tudta törölni a vigyort a képéről, exe, Dóri pedig azonnal várta tőle az „ajándékot”.

Rácz Jenő mindegyik versenyzőjében csalódott a kóstoláson?

Húsos főétel volt a feladat zöldség textúrákkal tálalva. A versenyzők bicskája azonban több helyen is beletört a főzés előtt tanult tecnikákba.

Rácz Jenő felmérte, mire készülnek a versenyzői

Miközben a versenyzői neki ugrottak a zöldség-textúrás feladatnak, a séf figyelte őket. Kíváncsi volt, milyen elemekkel készülnek. Egy-két helyen azonban kénytelen volt mentő tanácsokat adni.

Tanulj a séftől: ezt mind elkészítheted répából!

Rácz Jenő bemutatót tartott a csapatának: felfedte előttük a répa textúrák titkát. A versenyzők nem is gondolták volna, hogy ennyi módon fel lehet használni ezt a zöldséget.

Leteszteltük Fördős Zét: vajon felismeri a séfek ételeit?

Zé eddig minden ételt megkóstolt, amit a séfek készítettek a gasztro reality korábbi évadaiban, de emlékszik is rájuk? Leteszteltük a tudását!

Király Petinek mélyütés volt, amit Sárközi Ákos mondott

A második főzés után újra eljött a nagy döntések pillanata. Persze, nemcsak Király Peti vágyakozott egy kötény után, hanem a többiek is.

Király Peti: „Fura, hogy a konyhalányom pipált le!”

Miközben Kovács Dóri bekerült Rácz Jenő csapatába, exe és még jó páran nem mondhatták ezt el magukról az első feladat után.

Rácz Jenő: „Én szeretnélek még más vonalakon is megkóstolni!”

Ugyan voltak kreatív ötletek és finom ízek a tányérjaikon, nem minden versenyző ütötte meg rögtön azt a szintet, hogy a séfek beválogassák őket. De egy újabb esélyt azért kaptak.

Vajon a versenyzők „ledominálták” a séfeket főzés közben?

Az első főzés mindig vízválasztó a versenyzőknek, pláne amikor a két séf is megjelenik a pultjaiknál. Vajon ma bátrabban fogadták az ítészeket?

Exek egy pultban? Kovács Dóri és Király Peti megkezdték a csipkelődést

Dóri és Peti hónapokkal ezelőtt szakítottak, így megfagyott egy pillanatra a levegő, amikor újra találkoztak a konyhában...

Ezért várja annyira a 10 új versenyző, hogy a séfeknek főzzenek!

A Válogató harmadik napján tovább folytatódik a küzdelem. A konyhába lépés előtt kifaggattuk a 10 hírességet, hogy mit is várnak a séfektől, és mit szólnak a Michelin-csillagaikhoz!

Király Peti mindent megtesz majd a győzelemért

Peti már a Konyhafőnök VIP 2. évadában is megmérettette magát a konyhában, akkor azonban fel kellett adnia. Vajon mit tanult ebből és milyen taktikával készül az új évadra? Elárulta!

Sárközi Ákos: „Tudod mit? Segítek neked: süss egy másikat!”

November 12-én indul a Konyhafőnök VIP – A séfek csatája, amelyben a két Michelin-csillagos séf árgus szemekkel keresi majd a legjobb versenyzőket a saját csapatába. Most egymást kóstolgatják!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való