KERESÉS search-close

Homonnay Zsolt

32 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Homonnay Zsolt"

Közös vakációt tervez Homonnay Zsolt és Janza Kata

Homonnay több évtizednyi színészi munka után felvételizett az egyetemre, hogy rendező lehessen. Nyári terveiről is mesélt Peller Annának és Lukács Mikinek.

Janza Kata és Homonnay Zsolt szinte együtt éli az életét

Puccini is meg akarta zenésíteni azt a darabot, ami Molnár Ferenc Lilioma alapján íródott és most próbálják az operett színészei. A Carousel Amerikában is nagy sikert aratott, és most végre magyar közönség elé kerül.

Közel két év után újra színpadon az Adagio!

Homonnay Zsolt új párja először fogja látni az énekes triót élőben, amikor újra koncertet ad a hölgyek egyik kedvenc együttese.

Ketten ismét azonnal búcsúztak a versenytől

Sajnos nem mindenki teljesített annyira jól, hogy feljusson a galériára, sőt a versenyzők közül rögtön ketten is kiestek a zsűri döntése alapján.

Ezért várja annyira a 10 új versenyző, hogy a séfeknek főzzenek!

A Válogató harmadik napján tovább folytatódik a küzdelem. A konyhába lépés előtt kifaggattuk a 10 hírességet, hogy mit is várnak a séfektől, és mit szólnak a Michelin-csillagaikhoz!

Homonnay Zsolt minden konyhába megpróbál bekukucskálni

A színésznek igazi kikapcsolódás és családi program a főzés, amit még az utazásai alkalmával sem tesz félre. Ahova csak tud, bekéredzkedik, hogy elleshessen pár fogást.

Homonnay Zsolt


szerző:
2018.11.08. 07:00
Homonnay Zsolt

A színésznek igazi kikapcsolódás és családi program a főzés, amit még az utazásai alkalmával sem tesz félre. Ahova csak tud, bekéredzkedik, hogy elleshessen pár fogást.

Homonnay Zsolt visszaült az iskolapadba

A színész rendezést tanul, emellett egy nagyszabású előadásra készült, a Vörös Rébék című musical balladával tiszteleg majd Arany János emléke előtt.

A sikerhez vezető út kudarccal van kikövezve?

Trokán Anna, Homonnay Zsolt és Miller Zoli is sikeres embernek vallhatja magát, viszont mindannyiuknak volt nehéz időszaka életében. Ez vajon mindig együtt jár a sikerrel?

Homonnay Zsolt és Miller Zoli teljesen kiakasztotta Trokán Annát!

Az élethosszig tartó tanuláshoz néha van úgy, hogy igenis vissza kell ülni az iskolapadba. Homonnay Zsolt is így tett, Miller Zolival pedig páratlan párost alkottak!

Homonnay Zsolt játékfüggő?

Homonnay Zsolt gyerekkori szenvedélyéről is vallott nekünk. Sőt, azt is elmondta, hogy kisfiúként szinte az összes pénzét játékokba ölte. De vajon azóta kinőtte-e már a flippermániáját?

 

HOMONNAY ZSOLT: 6 ember segíti az átváltozását

A Szépség és a Szörnyeteg című musical több mint húsz éve hódít világszerte a színpadon és filmvásznon egyaránt. A Budapesti Operettszínház előadását itthon és külföldön 12 év alatt közel 1 millió néző látta.

A teljes adást itt nézheti meg!

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt ismét együtt?

A páros tavaly decemberben, húsz együtt töltött év, és tizenöt év házasság után vált el. Ehhez képest most együtt utaztak az ázsiai országba, Tajvanra, ahol végül utolértük a művészeket, akik egy exkluzív interjúban meséltek közös útjukról.

Sztárjaink elárulják, mi a fontosabb: tehetség vagy szorgalom?

Létezik az egyik a másik nélkül? Homonnay Zsolt, Mohamed Fatima, Fresh Andi és Viki, Marjai Judit, Deniz, Nótár Mary, Molnár Anikó és Náksi Attila megválaszolják…

Megúszták: nem sokon múlt a sztárok élete

Szerencsésen végződő sztár balesetek, amelyeknek egészen drámai végkifejlete is lehetett volna, volt, akinek néhány milliméteren múlt az élete.

Szerencsés sztárok, akiknek egy hajszálon múlt az életük

Szerencsésen végződő sztár balesetek, amelyeknek egészen drámai végkifejlete is lehetett volna, volt, akinek néhány milliméteren múlt az élete. Fehér István riportja.

Homonnay Zsolt legyőzte félelmét

Kipróbálta, milyen a szabadesés. A különleges kalandra a Reflektor stábja is elkísérte.

Reflektor 14-05-30


szerző:
2014.05.31. 00:25
Reflektor 14-05-30

Reflektor: Homonnay Zsoltnak a lába sem érte a földet. Dobó Kata új oldaláról mutatkozik be.

4N4LN: Mire költik a sztárok a nyereményt?

Újabb 5 millós nyereménnyel gazdagodott egy sztárpáros és barátaik. Polyák Lilla és Homonnay Zsolt négy estén át játszott a 4N4LN-ben. Előttük csak Ábel Anitáék nyertek ennyit és most mindkét család elárulta, hogy mire fordították a megnyert pénzt.

Reflektor 13-07-10


szerző:
2013.07.11. 00:10
Reflektor 13-07-10

Reflektor: Hujber Ferenc kipakolt. Polyák Lilla leküzdötte legnagyobb félelmét.

Polyák Lilla leküzdötte legnagyobb félelmét

Volt idő, amikor a színésznő még egy robogóra sem mert felülni, ma pedig már a férjével, Homonnay Zsolttal együtt hasítanak az aszfalton, természetesen ki-ki a saját motorján. Legutóbbi motoros kalandjukra mi is elkísértük őket.

Fókusz 12-09-05


szerző:
2012.09.05. 20:50
Fókusz 12-09-05

Fókusz: Összevesztek - Mire kitöltötték a szerelemtesztet, Gáspárék vérig sértették egymást, és egy titokra is fény derült. Kínos ügy - Benkő Dániel büszke örmény származására és nem titkolja véleményét. De élnek-e azeriek Magyarországon? Titkos kapcsolat? - A címlapok azzal vádolják Zámbó Krisztiánt, hogy Malek Miklóssal jól ismerik egymást. Mi az igazság?

Párteszt: Mennyire illenek össze a sztárok?

Milyen mély a szerelmük, mennyire erős az összetartozásuk? Ha ezekre a kérdésekre netán a Homonnay család 15 év után, illetve a Gáspár család 19 év után nem tudná a választ, akkor ez a pszichológiai teszt éppen nekik való.

Fókusz Plusz 12-06-30


szerző:
2012.06.30. 19:30
Fókusz Plusz 12-06-30

Fókusz Plusz: Sötét démonok - Idegösszeomlást kaptak, pszichiátriára kerültek. A lakodalmas zene császára, MC Hawer és a sztárszínész Mészáros Árpád Zsolt megrázó vallomása. Édes élet - Csodakabrió, méregdrága vitorlás. Megmutatjuk, mi az igazi luxus a hőségben, amiről Puzsér Róbertnek is megvan a véleménye.

Reflektor 12-01-19


szerző:
2012.01.20. 00:40
Reflektor 12-01-19

Reflektor: Házasságáról beszélt őszintén Polyák Lilla. Plasztikából is megárt a sok.

Fókusz 11-10-07


szerző:
2011.10.07. 20:20
Fókusz 11-10-07

Fókusz: Kiesések éjszakája - Bandi zokogva, Melinda mosolyogva távozott a Villából. Hazakísértük őket, és az egész napot együtt töltöttük velük. A lányok kedvencei - Először kiestek, aztán visszavették őket. Az X-Faktor macsói máris összeköltöztek. Tulaj kizárva! - Kata albérlői milliós tartozást halmoztak fel, lopják az áramot és még meg is fenyegették őt. Hol a segítség?

Csak csajok 11-08-30


szerző:
2011.08.30. 09:05
Csak csajok 11-08-30

Csütörtökön kezdődik az iskola és a legtöbb helyen az óvoda is. Családi tanácsadó szakértőnk a keddi adásban elmondta, milyen nehézségekkel találkozhatnak a gyerekek az új közösségben, és hogy mit tegyen a szülő, ha a gyerekének beilleszkedési problémái adódnak.

Reggeli 11-08-30


szerző:
2011.08.30. 08:35
Reggeli 11-08-30

A keddi Reggeliben Halász Judit mellett a Polyák –Homonnay családdal is beszélgettünk, sőt: egy vadmalacot is megismerhettünk.

Fesztiválkavalkád Győrben és Debrecenben

A Kormorán együttes és Varga Miklós koncertjével kezdődik kedden a Győri Tavaszi Fesztivál a Városház téren. Debrecenben is kedden indulnak a programok.

Fél Kettő 11-02-14


szerző:
2011.02.14. 14:20
Fél Kettő 11-02-14

Fél Kettő: Diagnózis szimattal - A speciálisan kiképzett kutyák a rákos elváltozásokat is képesek kiszagolni. Emberfeletti küzdelem - Rippel Ferenc felesége súlyos betegség után esett teherbe. Szerelem a színfalak mögött - Polyák Lilla és Homonnay Zsolt hétköznapjai.

Új taggal és táncórákkal erősít az Adagio

Merán Bálint csatlakozott az együtteshez, és rávette társait, hogy Keleti Anditól tanuljanak.

Fókusz 10-10-01


szerző:
2010.10.01. 20:40
Fókusz 10-10-01

Fókusz: Miért fontos az első randi? Homonnayék, Csézyék és Bazsóék mesélnek élményeikről. Exkluzív interjú Ozzy Osbourne-nal, a heavy metal élő legendájával. Hogyan védekezzünk a stressz ellen? Ismert emberek mesélnek a rájuk nehezedő lelki nyomásról.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való