KERESÉS search-close

Gyula

63 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Gyula"

Kitálalt a volt gyulai alpolgármester

Összenőtt a gyulai fideszes városvezetés egy helyi üzleti körrel, a közbeszerzéseket előre eldöntik - ezt állítja a város korábbi fideszes alpolgármestere egy levélben, amelyet a pártvezetésnek szánt, de több sajtóorgánumhoz is eljutott. Galbács Mihály számításai szerint az elmúlt öt évben a városban 3,5 milliárd forint közbeszerzést írtak ki, ebből 78 százalék egy céghez került. A polgármester tagad és rágalmazásért feljelentette egykori helyettesét, aki független jelöltként indulna az őszi polgármester-választáson.

Leszakadt vezetékek, kitört oszlopok, beszakadt tetők

Ismét vihar tombolt az ország nagy részén vasárnap este. Sok helyen többcentis jégdarabok is hullottak. A tűzoltókat legalább 250 esethez riasztották, volt, ahol még hétfőn is dolgoztak. A legtöbb kárt Békéscsabán és Gyulán okozta a vihar. Huszonöt épület is megrongálódott, többségükre fa dőlt. Sok helyen nem volt áram.

Újabb verekedés a Tanárban!


szerző:
2019.02.09. 09:00
Újabb verekedés a Tanárban!

A Kőrösi Csomában újabb kosármeccsen mérkőznek meg a srácok, azonban az egyik rosszul sikerült akció végén Gyula nekimegy az ellenfelének.

Lopott cipőben ment lopni

Lopott cipőben ment lopni az a férfi, aki a gyanú szerint több helyre is betört egyetlen éjszaka alatt Gyulán. Először az öregek otthonába jutott be, ahonnan néhány ezer forintot és egy cipőt vitt el. Erre cserélte le a sajátját, azért, hogy az újabb betörésnél megtévessze a nyomozókat. De egy nap alatt elfogták.

Gyula


szerző:
2019.01.14. 16:45
Embertelen körülmények között tartotta kutyáit egy szaporító

Éheztette, nem adott kutyáinak inni. Több tucat állatot tartott kegyetlen körülmények között egy gyulai szaporító, ez azután derült ki, hogy a gazda és a vevője is egy elszámolási vita miatt rendőrt hívott. A napokban fajtamentők, állatvédők és az önkormányzat közösen jelentek meg a tanyán, és elszállíttatták a legyengült állatokat.

Gyula édesburgonyás-kakukkfüves süllője

Izgalmas étel várt a kicsikre a második feladatban: halakat kellett készíteniük. Kíváncsi vagy, hogyan értékelte a zsűri az ételeket? Lesd meg itt a kóstolást! Ha pedig tippekre vágysz Gyulától, nézd meg a receptjét.

Gyula süllő hiányosságát magabiztossággal pótolta

Gyula annak ellenére is magabiztosan esett neki a süllőnek, hogy ezelőtt még sosem készített ilyen halat. A pecázástól lelazulva, nyugisan főzött.

Buda: „Lajhárhoz tudnám hasonlítani Gyula tempóját”

A kék csapat tagjai nem igazán találták a közös tempót, ezért Buda folyamatosan sürgette a nyugisan sétálgató Budát. A végén meg is lett az eredménye a kapkodásnak: oda lett a Séfnek ígért eper lekvár.

Buda és Gyula diós, mandulás és földimogyorós nudlijai

Izgalmas étel várt a kicsikre az első feladatban: csapatban kellett nudlikat készíteniük. Kíváncsi vagy, hogyan értékelte a zsűri az ételeket? Lesd meg itt a kóstolást! Ha pedig tippekre vágysz a kéketől, nézd meg a receptjüket.

Vigyázat! A Juniorok megmondják a tökéletes szülinap receptjét!

Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen nap tutira a legjobb lehessen? Ágyban reggeli, punnyadás, család, házi készítésű torta, titkos bulik... Volt itt mindenféle ötlet, amit egy vagány ünnepelt megkívánhatna! Ki ne maradj a partiból!
 

Gyula szeretné, ha barátja olyan lenne, mint régen!

Gyula és Szilveszter már hat éve barátok, és Szilveszternek a tánc a mindene. Gyula szerint Magyarországon nem lehet megélni a táncból, és nevetségesnek tartja, hogy Szilveszter nem a jövője megalapozásán dolgozik, hanem álmokat dédelget.

Aranka szeretné visszahódítani egykori táncpartnerét

Aranka és Gyula egykor egy párt alkottak a táncparketten, azonban szerelmük beteljesületlen maradt. Aranka János mellett kötött ki, de szíve visszahúzza Gyulához. Vajon mit érez a férfi egykori táncpartnere iránt?

Karola ismét szembekerül az apjával

Adri elhívja Karolát az iskolai buliba, ám a lány nem túl lelkes, de végül Gréti meggyőzi, és igaza lesz: mindhárman nagyon jól érzik magukat a bulin. Amíg fel nem bukkan Adri és Karola apja is, és megint kitör a balhé.

SZÍNÉSZEK BALESETE: „Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen létezik”

A Turay Ida Színház társulata Gyulára tartott vendégjátékra, amikor kisbuszuk elé kanyarodott egy kocsi. Hűvösvölgyi Ildikó mint mindig, most is a sofőr mögött ült, így pontosan látta mi történt.

Az év orvosának a szeretet számít

Nem várja el a gyerekektől, hogy tiszteljék, csak az a fontos, hogy szeressék. Ezt mondta Híradónknak az év orvosa, aki olykor négykézlábra ereszkedve vizsgálja meg a gyereket a földön. A jemeni származású Adulrahman Mohamed a gyulai kórházban dolgozik. A Híradónknak nyilatkozó anyukák szerint „Abdul bácsi” lenyűgözi a gyerekeket kedvességével.

A pénzéért ölte meg a hajléktalant

A húsz éves férfit azzal gyanúsítják, hogy összevert, majd megkéselt egy hajléktalant Gyulán - a holttestet hajnalban fedezték fel a rendőrök a helyi buszpályaudvaron. A feltételezett késelőt pár órán belül az otthonában fogták el - elismerte, hogy együtt ittak, azután pedig megverte és összeszurkálta áldozatát.

Operációkat kellett elhalasztani Gyulán, mert beázott a kórház műtője

A műszaki hiba a 6,3 milliárd forintból felújított új sebészeti tömbben keletkezett. Épp csak néhány hete adták át. Egy vízvezeték tört el, ezért vált használhatatlanná a műtő.

Szabó Zsófi rajongásig imádja a testvérét

Szabó Zsófi öccse, Gyula évekig külföldön dolgozott, így csak akkor látta a családját, amikor egy-egy napra hazautazott. Zsófi legnagyobb örömére azonban Gyula nemrég hazaköltözött, így a két testvért végre semmi sem választhatja el.

90 ezres bírság egy gyorshajtásért, amit el sem követett?

Bírságot szabtak ki egy asszonyra, miután a sebességmérő adatai szerint állítólag 50 helyett 106 kilométeres sebességgel hajtott. A „gyorshajtó” bizonyítási indítványt nyújtott be, de a rendőrség elutasította. Később a hatóságok megszüntették az eljárást. A nem mindennapi esetről egy közlekedési szakjogásszal beszélgettünk.

Előzetes: Kidőlt fák, felszakított tetők Békés megyében

A viharos szél miatt több mint 30-szor hívták a tűzoltókat pénteken és éjszaka. Békéscsabán gyökerestől fordított ki egy fát egy iskola udvarán. Gyulán pedig egy házra dőlt rá egy hatalmas fenyő. Orosházán villanyoszlopok dőltek ki.

Két életet mentett meg a csecsemő

Két felnőtt életét mentette meg egy 11 hónapos gyulai, agyhalott csecsemő, szülei ugyanis felajánlották a szerveit. Máját és két veséjét külföldi betegek kapták meg a Beol.hu internetes lap információi szerint.
 

Egy órára leállt a forgalom a gyulai határátkelőn

Két kamion csapódott egymásba. Olyan erővel ütköztek, hogy az egyik keresztbe fordult az úton. Információink szerint a török kamion állt az úton, de a másik sofőr ezt későn vette észre.

Deák Bill Gyula a fiával fekszik egy kórteremben

Deák Bill Gyula november 12-én került kórházba, miután szívrohamot kapott. Időközben a fiánál is problémák merültek fel, így most egy kórteremben fekszenek.

Törzsutas: Gyula - 2. rész


szerző:
2011.07.03. 12:00
Törzsutas: Gyula - 2. rész

Törzsutas: Gyula feltérképezését korábban már elkezdtük, most pedig tovább barangolunk ebben a hangulatos városban, amely nagyszerű élményt nyújt.

Törzsutas: Gyula


szerző:
2011.06.12. 12:00
Törzsutas: Gyula

A Törzsutas ezúttal Dél-Alföld egyik legpezsgőbb városába, Gyulára kalauzolja a nézőket.

Illatos tolvajt fogtak Gyulán


szerző:
2011.05.18. 11:43
Illatos tolvajt fogtak Gyulán

Lopás miatt bukott le kedd este egy nő egy gyulai drogériában.

Gyulai horror: fia ölte meg apját

Az 59 éves férfi eltűnését a felesége jelentette be, délutánra kiderült, hogy a fia meggyilkolta.

Minden ízében ünnepelték a pálinkát Gyulán

12. alkalommal rendezték meg Gyulán a Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivált.

Kolbászok és sonkák versengtek Gyulán

Igazi családi piknik hangulatban telt a II. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra a vár tövében.

Nevelt lánya szülését vezette le a mentős

Saját unokáját segítette világra egy mentőorvos Kétegyháza és Gyula között.

Önként fagyoskodnak egy panelházban

Kikapcsolták a fűtést egy 10 emeletes panelházban Gyulán. Maguk a lakók döntöttek így.

Kórházban nevelt gyermekek


szerző:
2010.11.24. 16:32
Kórházban nevelt gyermekek

Nem mennek látogatóba a szülők, és amíg lehet, bent tartják a gyereket, mert addig se kell enni adni nekik. A gyulai kórházban jártunk, ahol egyre több a hasonló eset. Az orvosok szerint a válság az oka, hogy nagyobb a csecsemőhalandóság és egyre több gyereknek nincs helye otthon.

Esti Showder Fábry Sándorral 10-09-23

Esti Showder Fábry Sándorral: A rocklegendék visszatérnek, csak most együtt Kóbor János, Frenreisz Károly, Tátrai Tibor, Charlie, Török Ádám, Deák Bill Gyula, Hobo és az Illés zenekar. És jön az Irigy Hónaljmirigy.

Beperlik a volt miniszterelnökök Budai Gyulát

udai szerint Bajnai és Gyurcsány Ferenc hamis tanúvallomást tett az ügyészségen.

Újságírókat fenyegetett a Jobbikos képviselő

A két újságíró szerint a Jobbik országgyűlési képviselője, Zagyva György Gyula fenyegette őket.

Sukoró: Vádak és cáfolatok


szerző:
2010.07.28. 16:20
Sukoró: Vádak és cáfolatok

Hamis tanúzással vádolta szerdán Budai Gyula Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet.

Czollner Gyulán kifogott a gépszörny

Kalandos traktorozásra kísérte el a Fókusz a Forma 1-es szakkommentátort.

Biztos október 23. és az állami földek ügyében

Balsai István feladata a 2006. október 23-i rendőri túlkapások felelőseinek megtalálása.

Kinek kell tartania a mogyorótól és a kakaótól?

Immunkérdések és válaszok Kustánczi Liával, Czollner Gyulával és a szakértőkkel.

Celebek rázós helyzetben


szerző:
2010.05.22. 03:30
Celebek rázós helyzetben

Sztárjaink A Széfben bizonyíthatják tudásukat, Palik Lászlónak például iskolásokkal kell megküzdenie.

Függessze fel bizottsági tagságát Wieszt János!

A kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának tagját a polgármester kérte, hogy függessze fel bizottsági tagságát.

Újoncok az Országgyűlésben

A költő és a diák. Első nap a Parlamentben, kora reggeltől késő délutánig. A fideszes Földesi Gyulát és az LMP-s Kukorelly Endrét kísérgettük.

Razzia a gyulai piacon


szerző:
2010.05.09. 17:04
Razzia a gyulai piacon

Ellepték a pénzügyőrök a gyulai piacot vasárnap reggel. Illegális cigarettaárusokat kerestek és találtak.

Molnár Gyula: az ingyenes BKV egy opció

A BKV díjmentessé tétele egy lehetőség, de nagyon precízen meg kell vizsgálni, hogy miből lehet fedezni.

Fidesz: 7,5 milliárdos kár érte az államot

8 milliárdért árulja a 227 millió forintért megvásárolt volt állami földet új tulajdonosa.

Elhunyt Fekete Gyula


szerző:
2010.01.16. 17:50
Elhunyt Fekete Gyula

Szombaton 88 esztendős korában elhunyt Fekete Gyula író, szociográfus, újságíró, a Magyar Írószövetség Örökös Tagja.

RTL-es Jancsó-portré a Filmszemlén!

Borsody István Jancsó Miklós filmrendezőről szóló alkotása bekerült a 41. Magyar Filmszemle kiemelt vetítései közé.

15 ezer hektár termőföld víz alatt

Már három folyón, a Fekete-, a Fehér- és a Kettős-Körösön is harmadfokú a készültség.

Reggeli 09-12-23


szerző:
2009.12.23. 08:48

Lebukott a megvesztegetett orvos


szerző:
2009.12.11. 11:36
Lebukott a megvesztegetett orvos

Tetten értek egy gyulai orvost, amikor kétszázezer forintot fogadott el leszázalékolásért.

Deák Bill Gyula focista akart lenni

Tehetségét Chuck Berry is elismerte, aki nem hitte el, hogy nem fekete ember torkából jön ez a hang.

Mire használta Csortos Gyula a nőket?

Annyit keresett, mint a miniszterelnök, királyként élt, koldusként halt meg.

Intenzíven Szabó Gyula!


szerző:
2009.10.13. 17:30
Intenzíven Szabó Gyula!

Állandó mélyaltatásban tarják a nemzet színészét. Állapota válságos, életveszélyes.

Palik és Czollner félnapos száguldása

Palik Laciék elvitték a pálmát a dízel kategóriában. Amikor pedig Laci pihent, vendégei érkeztek.

Újabb vonatgázolás


szerző:
2009.09.11. 17:14
Újabb vonatgázolás

A helyszínen meghalt az a férfi, akit délután gázolt el egy vonat Aszód állomásnál.

Ezer adag gulyás a bográcsban


szerző:
2009.08.30. 18:24
Ezer adag gulyás a bográcsban

Óriásbográcsban ezer adag szürke marha gulyást főztek a gyulai várkerti vigasságon.

Életveszélyt okoznak a fémtolvajok

Közel száz villanyóra ajtaját lopták el Gyulán pár éve. Azóta nem pótolták a hiányukat.

Később döntenek a gyulai húsüzemről

A húskombinát 4 hónapra 113 millió forintot kért, 298 munkahely megőrzéséhez.

Kolbásztúrán a képviselők


szerző:
2009.05.18. 15:22
Kolbásztúrán a képviselők

Gyulai kolbászt visznek a minisztériumokba fideszes politikusok.

Válságpont iroda segít a hiteleseknek

Egyre több lakáshiteles kerül nehéz helyzetbe a megnövekedett törlesztő részletek miatt.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való