KERESÉS search-close

Cegléd

23 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Cegléd"

Jogosítvány nélkül autózó fiatalok okoztak két súlyos balesetet

Nagykőrös és Cegléd között szombaton reggel egy 17 éves fiú letolta az útról az előtte haladó kocsit, ami többször megpördült, végül egy fának csapódott. A vétlen sofőr, egy 60 év körüli asszony nem élte túl a balesetet. Egy másik, szintén jogosítvány nélkül vezető fiatal pedig egy családi ház udvarába hajtott be a Hajdú Bihar megyei Nádudvaron.

Eszméletlenre vertek egy fiatalt szilveszter éjjel

Eszméletlenre vertek egy fiatalembert szilveszter éjjel Cegléden. Barátait kísérte egy szórakozóhelyre, közben pedig egy félreértés miatt egy másik társaság követni kezdte őket, majd a fiatalemberre támadtak. Több percen át ütötték, rúgták, még az arccsontja is eltört. A verésnek a rendőrök vetettek véget. Két feltételezett támadót már kihallgattak, szabadlábon védekezhetnek.

A Kétfarkú Kutya Párt nem kapott engedélyt a tüntetésre

Nem kapott engedélyt a rendőrségtől a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hogy tüntetést és aláírásgyűjtést tartson szombaton Cegléden. A hatóság arra hivatkozik, hogy nem illetékes az ügyben, azaz nem hozzájuk kell bejelenteni a rendezvényt, a párt viszont állítja, máshol nem lehet. Fellebbeztek a döntés ellen, ha a bíróság szombatig nem dönt, elhalasztják az akciót.

Letartóztatták a kislány apját


szerző:
2018.12.14. 18:10
Letartóztatták a kislány apját

Letartóztatták az apját annak a négyéves kislánynak, akit a gyanú szerint októberben erőszakoltak meg Cegléden. A férfit a héten vették őrizetbe. Az anya a tárgyalás előtt nyilatkozott híradónknak. Ő úgy tudja: a DNS teszt nem mutatta ki, hogy az apa erőszakoskodott a lánnyal, de a gyerek az apja ellen beszélt a pszichológusnak. A nő hisz férje ártatlanságában.

Meghalt az anya a ceglédi balesetben

Egy nő meghalt, férje és 11 éves gyereke pedig súlyosan megsérült, amikor autójuk összeütközött egy másik kocsival a 4-es főúton. Az eddigi adatok szerint az elhunyt nő férje hibázhatott, amikor nem adta meg az elsőbbséget a másik kocsinak, és elé kanyarodott…

TRAGIKUS: Az anya meghalt, az apa és a gyerek súlyosan megsérült a balesetben

Családi tragédia Cegléden. Egy nő meghalt, férje és gyereke pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor autójuk tegnap este összeütközött egy másik kocsival a 4-es főúton. A legvalószínűbb, hogy a balesetet okozó sofőr figyelmetlenül kanyarodott ki a főútra és nem adott elsőbbséget a másik kocsinak.

Tragikus baleset a 4-es úton, hárman meghaltak

Hárman meghaltak, köztük egy öt éves kisfiú, amikor éjszaka összeütközött három autó Cegléd és Ceglédbercel között. Ez ugyanaz a szakasz, ahol májusban 9 halálos áldozatot követelő tragédia történt. A mostani balesetet az okozta, hogy az egyik kocsi átment a szemből érkezők sávjába és két autónak is nekicsapódott.

Szaudi rendőröktől ijedtek meg


szerző:
2018.01.16. 18:32
Szaudi rendőröktől ijedtek meg

Szaúd-arábiai rendőröket néztek menekülteknek Cegléden. Kiderült: nem menekültek, hanem szaúdi rendőrök érkeztek a városba, akik egy közeli kutyakiképzőnél tanulnak. Az MSZP-nél azt mondják, ez a kormány hisztériakeltésének az eredménye. A Fidesz szerint viszont Brüsszel a hibás.

 

Menekültnek nézték a turistákat

Menekülteknek nézték őket, ezért kihívták a rendőrséget egy arab turistacsoportra Cegléden. Egy helyi lapnak többen arra panaszkodtak, hogy egy feketékből álló csoport jelent meg a városban. Volt, aki rémisztőnek találta a turistákat és a nőket féltette.

 

Életükre törtek, mert romák


szerző:
2016.02.04. 19:20
Életükre törtek, mert romák

Felgyújtották az autóikat, aztán egyik házukat, és egy levelet is kaptak, amelyben azt írták nekik: „Meg fogtok dögleni!”. Makuláék négy hónapja élnek rettegésben, pedig becsületesen élnek, és nincsenek ellenségeik. Azért fordultak hozzánk, mert úgy érzik, nagy baj lesz, és senki nem védi meg őket.

Anyát és fiát ölték meg Cegléden

A szomszédait, anyát és fiát szurkálta halálra egy 21 éves fiatalember Cegléden a gyanú szerint. A rendőrök fél óra alatt elkapták a férfit. Úgy tudjuk, a késelő élettársa szólt a rendőröknek, mert a férfi véres ruhában ment haza a szomszédból.

A felborult teherautóba rohant egy autó

Ketten meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsérült egy balesetben kedd reggel Cegléd közelében. A 4-es főúton két teherautó ütközött össze, az egyik az oldalára borult. Ebbe rohant bele egy autó.

TRAGIKUS: Ütköző teherautóba rohant egy autós

Egy oldalára borult lengyel teherautó, körülötte szétszóródott roncsdarabok, a közelében az árokban egy teljesen összetört Opel Corsa. A baleset reggel történt, Cegléd közelében a 4-es főúton. Ketten meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsérült.

Kenyér- és tejszállító karambolozott

Frontálisan ütközött hajnalban két kisteherautó Cegléd határában. Úgy tudjuk, elaludhatott az egyik sofőr, ez okozta a bajt. Az egyik kocsi kenyeret, a másik tejet szállított, ezért a mentést is csak azután tudták megkezdeni, miután feltakarították az útról a kiömlött tejtermékeket.

Lebukott a trükkös dohánydíler


szerző:
2015.02.22. 18:15
Lebukott a trükkös dohánydíler

Trükkös dohánydílert kaptak el Cegléden. Eredetinek tűnő, de valójában hamis dohányt árult használt tasakokból. A zacskókon volt zárjegy, így sokaknak fel sem tűnhetett, hogy átverik őket. A dílert már feljelentették.

Halálos motorbaleset Cegléden


szerző:
2011.10.15. 21:19
Halálos motorbaleset Cegléden

Halálos balesetet szenvedett egy motoros Cegléden szombat délután.

Biztonsági emberek inváziója a wellness-szállodában

Egy ceglédi szálloda dolgozói az első sokk után feljelentést tettek a rendőrségen. A hotel biztonsági kamerái rögzítették, ahogy öltönyös emberek elárasztják az aulát. A dolgozók szerint behatoltak személyes adattárukba, irodáikat feldúlták.

Ungvári Attila védelmére keltek a sztárok

Amikor kiderült, hogy Ungvári mintáiban doppingszereket találtak önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát.

Kigyulladt egy raktár Cegléden


szerző:
2010.08.02. 20:28
Percek alatt kétszer gázolt egy autós

Öt percen belül két biciklistát is elgázolt egy autós még kedden a Pest megyei Cegléden.

Előzetesben a ceglédi gyilkosság gyanúsítottjai

A február 27-i gyilkosság után egy hónappal, március végén egy ujjlenyomat vezetett el az egyik gyanúsítotthoz.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való