KERESÉS search-close

Brüsszel

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Brüsszel"

Ursula von der Leyent jelölik az Európai Bizottság élére

Megszületett az egyezség Brüsszelben az uniós csúcson a legfontosabb pozíciókról. A német Ursula von der Leyent jelölik az Európai Bizottság élére. A kereszténydemokrata politikus az elmúlt években több miniszteriumot is vezetett Angela Merkel mellett, jelenleg ő a védelmi miniszter. Charles Michel belga miniszterelnök lehet az Európai Tanács új elnöke. A spanyol Josep Borrelt a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői poszt várományosa. Christina Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap elnökét pedig az Európai Központi Bank élére jelölik.

Sok politikus életét borította fel az EP választás

Van, aki itthon, és van, aki Brüsszelben csomagol. Az Európai Parlamenti választás eredménye sok politikus életét felborítja. Van, aki most ismerkedik az új lakóhelyével, és van, akinek új megélhetés után kell néznie. Leendő és leköszönő európai parlamenti politikusokat kérdeztünk arról, hogyan tervezik a következő éveiket.

Orbánra is utaltak a csúcsjelöltek vitáján

Migráció, klímavédelem, populizmus - ezekről is vitáztak egymással az európai bizottság elnöki székének várományosai Brüsszelben. Ez volt a csúcsjelöltek utolsó vitája a jövő hétvégi európai parlamenti választások előtt. Orbán Viktor neve is többször előkerült, de épp a Fidesz jelenlegi pártcsaládjának, a Néppártnak a jelöltje nem akart beszélni róla. Orbán Viktor nemrég alkalmatlannak nevezte Manfred Webert.

EP-választás: Az elnökjelöltek vitája

Szerda este kezdődik Brüsszelben az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázó jelöltek vitája. A helyszínen van Litauszky Balázs riporter.

Nincs eljárás a „babaváró” miatt

Felszólították a kormánypártok az Európai Bizottságot, hogy minél hamarabb adjon előzetes hozzájárulást a babaváró támogatáshoz. A bizottság magyarországi képviselete azt közölte: mivel a támogatással kapcsolatban semmilyen eljárás nem zajlik, ezért határidőkről sem lehet beszélni. Az RTL Híradónak nyilatkozó elemző szerint Brüsszelben azt szeretnék elkerülni, hogy a babaváró támogatásból a bankok húzzanak hasznot.

Uniós pénzből fejlesztenek a magyar kórházakban

Jelenleg hatvan magyar kórházban hajtanak végre fejlesztéseket brüsszeli forrásból. Erről az uniós fejlesztéspolitikai államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek. Vitályos Eszter szerint a pénzből épületeket újítanak fel és orvosi eszközöket szereznek be. Egy kutatás szerint az előző költségvetési ciklusban több mint, 500 milliárd forint uniós pénzből fejlesztették a magyar kórházakat.

Reptéri találkozásuk szerelem volt első látásra, azóta együtt járják körbe a világot!

Péter új munkalehetőséget kapott Abu Dhabiban. A magasabb fizetésért és kedvezőbb lehetőségekért hagyta ott brüsszeli munkáját. Veronika a szlovákiai Kassa mellől származik. A két fiatal a lutoni reptéren találkozott, mindketten a budapesti gépre vártak. Azóta évek teltek el és már házaspárként veszik nyakukba a világot, hogy megvalósítsák álmaikat! Péter azt mondta, most már nem feltétlenül a pénz miatt költöznek, sokkal fontosabb számukra a munka-magánélet egyensúlya, és hogy mit kínál számukra az új környezet.

Laura Codruta Kövesi érdekében példátlan össztűz zúdult Bukarestre

Újra elhagyhatja Romániát az ország korrupcióellenes ügyészségének korábbi vezetője, akit a múlt héten korrupciós vádakkal hatósági felügyelet alá helyeztek. Laura Codruta Kövesi érdekében, aki az európai főügyészi poszt várományosa, példátlan össztűz zúdult az Unió nyugati tagállamaiból Bukarestre. A román kormány szerint Brüsszel beavatkozik a belügyeikbe.
A több magas rangú politikust is rács mögé juttató Kövesivel már korábban is foglalkozott a Híradó.

A kormány képviselője nem ellenezte Brüsszel tervét

Korábban Orbán Viktor többször is elutasította, most a kormány képviselője mégsem ellenezte Brüsszelben az uniós határőrség megerősítését. A magyar kormányfő tavaly szeptember óta többször elfogadhatatlannak nevezte ezt a tervet. Az MSZP szerint Orbán Viktor fél éve hazudik, hogy félelemben tartsa a választóit. A Fidesz szerint a kérdés még nem dőlt el, a nagykövet pedig tartózkodott.

Újabb kampányt indít a kormány

Újabb úgynevezett tájékoztatási kampányt indít a kormány arról, hogy szerintük mire készül Brüsszel. A hétfőn bemutatott plakáton migránsvízum és betelepítési kvóta bevezetéséről és a határvédelmi jogok gyengítéséről írnak. Az Európai Bizottság azonnal reagált, szerintük az újabb kampány nevetséges összeesküvés-elmélet.

Polt Péter nem megy el Brüsszelbe

Nem megy el Polt Péter Brüsszelbe, ahová az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága hívta meg. A legfőbb ügyészt egyebek között az uniós pénzek magyarországi elköltéséről és az OLAF-ügyekről kérdezték volna. Utóbbiról Jávor Benedek EP-képviselő szerint főleg az Elios-üggyel összefüggésben. Közben a 24.hu értesülése szerint a kormány 25 százalékos büntetést bevállalt volna az Elios-beruházosok után, de a Bizottság ezt nem fogadta el. A Jobbik szerint a kormány ezzel elismerte a korrupciót.

Óvakodj a Brexit-szörnytől

Miközben Londonban továbbra is arról vitatkoznak, milyen Brexitben állapodjanak meg Brüsszellel, ott nem is tudnak arról, hogy tárgyalnának még egyáltalán. Volt brit diplomaták nemzeti katasztrófát jósolnak, a holland kormány pedig egy nagy kék plüss-figurával figyelmezteti a hazai cégeket, hogyan védekezzenek a Brexit-szörny ellen.

Orbán megint Sorosról beszélt

Soros György az európai intézmények elfoglalására készül Brüsszelben, ahol most hajtják végre tervének hatodik, a civil szervezetek támogatásáról szóló pontját - állította mai rádióinterjújában Orbán Viktor. A kormány szerint az ellenzéki pártok is a terv végrehajtásán dolgoznak, mert igennel szavaztak az Európai Parlamentben. A DK ma azt próbálta megtudni a Miniszterelnökségen, hogy valóban az amerikai Arthur Finkelstein és csapata találta ki a Soros György elleni kampányt.

RTLII: Ellenzéki tüntetés Brüsszelben

Ellenzéki pártok képviselői tüntettek az Orbán-kormány ellen Brüsszelben. A Stop Orbán elnevezésű megmozdulást a Radikális Európai Demokraták nevű szervezet rendezte, amit a szocialista Újhelyi István hozott létre. A megmozduláson felszólalt Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő is.

May túlélte, a válság még tart

Brüsszelben az uniós csúcstalálkozón próbál garanciákat kijárni a brit kormányfő a Brexit megállapodáshoz, miután tegnap megúszta az ellene indított bizalmatlansági indítványt. Ezt pártjának tagjai kezdeményezték. A frakció esti titkos szavazásán végül 200-an szavaztak mellette, és 117-en ellene. Ez azonban még nem jelenti a politikai válság végét.

Varsó engedett Brüsszelnek

Újra munkába álltak azok a lengyel bírók, akiket kényszernyugdíjazni akart a kormány. A Legfelsőbb Bíróságot érintő jogszabályt az unió nyomására függesztették fel. Az Európai Bizottság szerint a törvény veszélybe sodorná az igazságszolgáltatás függetlenségét.

 

Új megoldás a menekültválságra

Lekerült a napirendről a menekültek kötelező, kvóta szerinti szétosztása, az uniós kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának záródokumentuma szerint önkéntes lenne a menekültek befogadása. Orbán Viktor miniszterelnök ezt, és azt a célt, hogy az unión kívül is menekülttáborokat állítsanak fel, a Visegrádi országok győzelmeként értékelte.

 

Hazaáruló bírákról beszélt

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint elárulják a hazájukat azok a bírák, akik Brüsszelhez fordultak a közigazgatási bíróság felállítása ellen. Handó Tünde ezt az állami rádióban mondta saját kollégáiról. Az MSZP szerint ezzel a kijelentéssel Handó Tünde pártpolitikussá vált.

Raportra hívták Orbán Viktort?

Brüsszelbe várják szerdán Orbán Viktort az Európai Néppárt vezetői. Míg a német sajtó szerint a pártvezetők tisztázó beszélgetésre hívták a miniszterelnököt, hogy megtudják, továbbra is az illiberális állam kiépítésének folytatásában gondolkozik-e, addig Orbán Viktor stábja szerint csak egy korábbi meghívást viszonoznak.

Merkel odacsap Kelet-Európának?

Feltételekhez kötnék a Lengyelországnak és Magyarországnak folyósított uniós támogatásokat a jövőben - legalábbis ezt szeretné elérni a német kormány a pénteken kezdődő brüsszeli csúcstalálkozón. A fő kritériumok a jogállamiság betartása és a menekültkérdésben vállalt szolidaritás lennének. A terv már azelőtt éles vitát váltott ki, hogy a tárgyalások elkezdődtek.

Most sem döntöttek a kvótáról

Orbán Viktor szerint Magyarország „visszaverte a támadásokat és elhárította a rohamokat” a kétnapos Uniós csúcson Brüsszelben. A miniszterelnökök tanácskozásán valójában semmilyen megoldás nem született kvóta-ügyben.

 

Határozat a menekült-kvóta ellen

Határozati javaslatban ítélte el az Országgyűlés, hogy kötelező kvóták alapján osszák szét a menekülteket az Európai Unióban - bár ilyen döntés nem született Brüsszelben. Közben több vidéki városban az ellen tiltakozik a fideszes vezetés, hogy Soros György által támogatott civilek működjenek, bár a civilek szerint egyebek között a szegénység ellen küzdenek. Az MSZP nem Soros Györgytől, hanem a kormánytól védené meg az országot.

 

Így történt, hogy Amszterdam helyett Brüsszelben kötöttek ki Dmitrijék!

Gorbunov Dmitrij és a barátnője a vonat indulása előtti utolsó percekben még elszaladtak egy kávéért, azonban nem találtak vissza az amszterdami vonathoz, és véletlenül Brüsszel felé vették az irányt.
 

Robbantani akart Brüsszelben, lelőtték

Lelőttek egy terroristát Brüsszelben, aki a központi pályaudvaron akart robbantásos merényletet végrehajtani. A 36 éves marokkói férfinak ugyan sikerült működésbe hoznia a táskájába rejtett, szögekkel megtöltött bombát, de a házilag barkácsolt pokolgép nem robbant fel rendesen. A támadásnak így sem halálos áldozatai, sem sérültjei nem voltak.

Katonák lőtték le a támadót


szerző:
2017.06.21. 10:51
Katonák lőtték le a támadót

Este 9 óra körül  kisebb robbanás történt a belga főváros legnagyobb pályaudvarán. A vasútállomást azonnal kiürítették, és a helyszínre vezértelt katonák lelőtték a támadót. A robbantásban senki sem sérült meg.

Terrortámadást akadályoztak meg Brüsszelben

Este 9 óra körül  kisebb robbanás történt a belga főváros legnagyobb pályaudvarán. A vasútállomást azonnal kiürítették, és a helyszínre vezértelt katonák lelőtték a támadót. A robbantásban senki sem sérült meg.

Szél Bernadett: Orbán olyan, mint Dagobert bácsi

Brüsszel a terroristák oldalára állt, Soros György maffiaszerű hálózatot működtet, a kormány magyar Magyarországot és európai Európát akar - egyebek mellett erről beszélt az Országgyűlésben Orbán Viktor. A miniszterelnök a nemzeti konzultáció eddigi eredményeit értékelve arra jutott: a magyarok nem akarják, hogy az Európai Unió beleszóljon a bevándorlás- vagy az adópolitikába. Az ellenzéki felszólalók az egészségügy rossz helyzetére és a korrupcióra hívták fel Orbán Viktor figyelmét.

Az egész világ Trumpot győzködi

Pekingtől Brüsszelig és Ausztráliától Alaszkáig próbálják kormányok, tudósok, cégvezetők és környezetvédők meggyőzni Donald Trumpot, hogy ne mondja fel a párizsi klímaegyezményt. Az amerikai elnök ma este jelenti be végső döntését. Washingtoni források szerint Trump, aki köztudottan puszta kitalációnak tartja a klímaváltozást, megingathatatlan véleményében.

 

Éles kritikák érkeznek Európából

Éles kritikák Európából a magyar kormánnyal szemben. A francia középutas elnökjelölt úgy látja, nincs demokrácia Magyarországon, míg az Európai Bizottság alelnöke szerint a magyar miniszterelnök antiszemita hangot ütött meg Brüsszelben. Szijjártó Péter ezért a kijelentéséért Frans Timmermans lemondását követeli. A Híradónk által megkérdezett szakértő szerint a miniszterelnök elment a falig. A Fideszben úgy látják: viták vannak, de a magyarok kétharmada uniós tagságot akar.

Néppárt: Orbán engedni fog

Ígértet tett a magyar kormány, hogy teljesíti az Európai Bizottság minden kérését a CEU-val kapcsolatban - nyilatkozta az Európai Néppárt szóvivője. Előzőleg a Fidesz pártcsaládjának vezetése zárt ajtók mögött egyeztetett Orbán Viktorral Brüsszelben. Rogán Antal miniszter úgy reagált: két héten belül egyeztetnek az egyetemmel. A néppárt közleménye a civil szervezeteket is védelmébe veszi. Szerintük ezek a szervezetek az egészséges demokráciák alkotóelemei. A nemzeti konzultáció kérdéseit pedig súlyosan félrevezetőnek tartják. Közleményükben úgy fogalmaznak: a Fidesz Európa-ellenes támadásai olyan szintet értek el, amit már nem tudnak tolerálni. Brüsszelből Horváth Nándor küldött tudósítást

Nemzeti konzultáció - Ön érti?

Tanuljunk együtt az unióról a Nemzeti Konzultáció alkalmából! A Brexit sokkolja a menekültválsággal amúgy is küszködő Uniót. Vannak országok, amelyek több Európát, erősebb integrációt akarnak – mások ezt ellenzik. Például a magyar kormány, amely azt kéri, állítsuk meg Brüsszelt egy nemzeti konzultáció segítségével.

EU-pénzek: elszórt ezermilliárdok

Talán merészség, hogy ebbe belevágunk, mert a téma bonyolult – de szerencsés lenne, ha sokkal többet tudnánk róla. Mert mindannyiunkat érint. Az uniós támogatásokról van szó. 2007 és 2013 között  a Gyurcsány, Bajnai, majd Orbán-kormányok idején Magyarország nagyjából 14 ezer milliárd forintot kapott – ez annyi pénz, amennyit mondjuk öt hónap alatt az ország megtermel. Másképpen: hét év alatt majdnem másfél millió forint minden egyes állampolgárnak. De: a legtöbben egyszerűen nem tudjuk követni az uniós pénzek útját, elosztását és főleg azt nem látjuk, hogy milyen alapon, ki, mire költötte őket – és tartani kell attól, hogy ezt pontosan a mostani és az előző kormányzat sem tudja.

Gibraltárral zsarolnák Londont

Brüsszel leválasztaná Gibraltárt Nagy-Britanniáról az Európai Unióból való kilépési tárgyalásokon - derült ki az Európai Tanács tervezetéből. Eszerint az Ibériai-félsziget déli csücskén fekvő, brit fennhatóságú terület sorsáról Londonnak Madriddal kellene megegyeznie. Így Spanyolországnak, amely régóta követeli magának a stratégiai támaszpontot, vétójoga lehet a Gibraltárt érintő döntésekben.

Paks II: Tanácsok Brüsszelből

Brüsszelből kaphatott tanácsot a magyar kormány, hogyan indokolja meg, hogy közbeszerzés nélkül választotta ki a paksi bővítés orosz kivitelezőjét. A brüsszeli Euractiv című lap szerint az Európai Bizottság egyik főigazgatója súgott a magyar kormánynak - írta a 444.hu. A Miniszterelnökség államtitkára ma az RTL Híradó kérdésére elismerte: kaptak tanácsokat Brüsszelből. A Párbeszéd európai parlamenti képviselője szerint Brüsszelben összejátszhatnak a magyar kormánnyal.

Brüsszel napsütésben: egy nap a belga fővárosban

Sör, waffel, azaz gofri, a főtér vagy a pisilő kisfiú: a legtöbb embernek ez a három dolog, ami eszébe juthat Belgium fővárosáról, Brüsszelről. A legnagyobb belga légitársaság jóvoltából most azt is megmutatjuk, a felsorolt négy dologból mennyire jutott idő egy nap alatt úgy, hogy reggel indultunk és este már vissza is jöttünk Budapestre.

Bekiabálásokkal zavarták Orbán beszédét

Bekiabálásokkal zavarták meg baloldali képviselők Orbán Viktor szezonnyitó beszédét az Országgyűlésben. A miniszterelnök éppen arról beszélt, hogy szerinte Brüsszel, ha Magyarországgal nem tudja elfogadtatni a kvótát, a baloldali vezetésű városokkal, Szegeddel, Zuglóval és Salgótarjánnal fogja leboltolni, hogy menekülteket fogadjanak be. A kormányfő azt mondta, hogy erről Martin Schultz, az Európai Parlament baloldali elnöke nyilatkozott korábban. Az MSZP frakcióvezetője a kijelentést aljas hazugságnak nevezte.

Magyarországon jártak a terroristák

Átutaztak Magyarországon tavaly a brüsszeli és a párizsi robbantók állítják a belga hatóságok. Salah Abdeslamot, és a bombák gyártóját még igazoltatták is, de hamis okmányokkal utaztak, így továbbengedték őket. A Demokratikus Koalíció szerint sokkal szorosabb együttműködésre kellene törekednie a kormánynak a külföldi titkosszolgálatokkal, így a TEK hatékonyabban működhetne. A kormány nem reagált a belga hatóságok információira.
 

Összefogást teremt a terror elleni küzdelem

A brüsszeli tragédia összehozta a máskor szembenálló vallonokat és flamandokat, Belgium államalkotó népeit. Az egész társadalmat foglalkoztatja, hogy mennyiben felelős a kormány, illetve a titkosszolgálat a hibákért. De ahogy munkatársunk Brüsszelben végzett rögtönzött közvélemény-kutatása mutatja: politikai és etnikai hovatartozástól függetlenül a belgák számára a legfontosabb, hogy közös erővel gyűrjék le a terrorizmust.

Európa-szerte vadásznak a terroristákra

Rálőttek és megsebesítettek egy feltételezett terroristát Brüsszelben a rendőrök egy nagyszabású razzia alatt. A kommandósok akcióját robbanások és lövöldözések kísérik, tegnap éjszaka óta hét embert tartóztattak le. A francia rendőrség is elfogott egy új merényletre készülő férfit Párizs közelében, a német rendőrség pedig szintén lecsapott két gyanúsítottra Düsseldorf környékén. Az európai hatóságok versenyt futnak a terroristákkal, akik titkosszolgálati források szerint további, még nagyobb merényleteket készítenek elő.

Brüsszel kezd felocsúdni

Táskák és csomagok ezrei a brüsszeli repülőtéren: azokhoz tartoznak, akik a reptéri merénylet idején a repülőgépeken ültek, de felszállni már nem tudtak a robbanások miatt. A légikikötő dolgozói mostanra tudták nagyjából rendezni a poggyászokat, hogy tulajdonosaik visszavehessék azokat.

Terrorveszély: mi az új Brüsszel után?

A brüsszeli merényletek után a kormány szerint új helyzet van, és ezért új intézkedésekre van szükség. Tételesen: törvényjavaslat készül az alaptörvény és más törvények módosítására. Céldátum: április. A tartalomból: lehallgatás és eszközök hatósági dekódolása, egyes bankszámlák folyamatos figyelése, adott esetben a mobilkommunikációt SMS-ekre korlátoznák, és ha kell, itthon is bevetnék a hadsereget a rendőrség segítésére.

Többször hibázhatott a belga rendőrség

Politikai következményei is lehetnek Belgiumban a brüsszeli terrortámadásnak. A merényletek óta ugyanis kiderült: a belga rendőrség súlyos hibákat követett el, és nem vette komolyan a török figyelmeztetést, amely már tavaly nyáron lehetséges terroristaként azonosította az egyik reptéri robbantót.

Élet a terror után

Kihalt turistanegyedek üres utcái és megemlékezőkkel tömött terek – Brüsszelbe lassan kezd visszatérni az élet, ha elég felemásan is. Az RTL Híradó munkatársa azt tapasztalta, hogy a félelem továbbra sem múlt el, de a város lakói nem akarnak rettegésben élni. A metrók újra járnak, de rövidített időszakban, a szigorú ellenőrzés miatt hatalmas sorok alakultak ki a megállók, pályaudvarok és az egyetlen működő repülőtér körül. A helyszínről tudósít Litauszky Balázs.

Feltételesen volt szabadlábon a merénylő

Ügyvédje szerint nem tudott a brüsszeli merényletről Salah Abdeslam. A tavaly novemberi párizsi merényletek kulcsfigurája - akit a múlt hét pénteken fogtak el - már nem működik együtt a belga hatóságokkal, és azt szeretné, ha mihamarabb kiadnák Franciaországnak. Közben belga és francia sajtóértesülések szerint a metrón robbantó merénylőnek segítője is volt, akit a biztonsági kamerák fel is vettek.

Sokkos, maguk elé meredő embereket látott

Nem tört ki pánik, nem voltak sikoltozva rohanó sérültek. Sokkos, némán maguk elé meredő embereket látott - ezt mondta Híradónknak a Magyar Vöröskereszt elnöke, aki szerda este tért haza Brüsszelből. Az orvos néhány perccel a robbantás után ért a Malbeek metróállomás bejárata elé. Azonnal a legsúlyosabb sérültek segítségére sietett, ők égési sérüléseket szenvedtek.

A brüsszeli robbantások hatása privát életünkre

Próbáljuk meg, még, ha nehéz is az indulatokat vagy a félelmeinket háttérbe szorítani kicsit, távolabbról figyelni a belgiumi robbantás következményeit. A tragédia feldolgozásán túl egy sor kérdést vet fel a merényletsorozat. Mostantól bárhol, bármikor számítani kell ilyen támadásokra? Ha igen, ki és mit tesz ez ellen? Ha egyre többet adunk fel a szabadságunkból, azért, hogy cserébe megvédjenek bennünket, az valóban úgy lesz? Ha nem, akkor viszont hova vezet majd mindez?

 

TERROR:

Göndöcs Zsigmond orvos, a Magyar Vöröskereszt elnöke éppen Brüsszelben volt egy konferencián a támadások napján. Kiment telefonálni az utcára, akkor látta meg, hogy füst gomolyog a metró szellőzőrácsaiból és lőpor szagot is érzett. Azonnal odasietett segíteni. Az alagútba nem ment le, a felszínen segített a sérültek ellátásában. Azt mondja, közben megfordult a fejében, hogy vajon lesz-e még egy robbanás, de ennek ellenére tette a dolgát.

Ilyen Brüsszel a merénylet után

Kedd este óta Brüsszelben van stábunk. Litauszky Balázs az Európai Bizottság épülete elől jelentkezett.

Lekéste a metrót, ez menthette meg az életét

Lekéste a metrót, ezért nem ült azon a szerelvényen, amelyik felrobbant. Ezt nyilatkozta Híradónknak egy Brüsszelben élő fiatal nő, aki azt mondta, jóideig biztosan nem ül metróra. Kollégáink több mint 24 órája forgatnak Brüsszelben. Éjszaka a belga fővárosban sokan kimentek az utcákra, hogy így demonstrálják, nem félnek a terroristáktól.

Brüsszel: Túlélők és áldozatok

Eltűnt családtagjaikat kereső kétségbeesett emberekkel van tele az internet a brüsszeli kettős merénylet után. A robbantások utáni káoszban sok sebesültről azt sem lehet tudni, hogy melyik kórházba vitték, vagy hogy él-e egyáltalán. Eközben a hatóságok elkezdték azonosítani a halálos áldozatokat. Például egy perui édesanyát, aki iker kislányaival és férjével akart New Yorkba repülni.

Volt, akinek 10 percen múlt az élete

Miközben egyre több részlet derül ki a terrorcselekmény körülményeiről, hazaérkeztek azok a magyarok, akik elsőként szálltak gépre a bombák robbanása után. Egy kétgyermekes család soha nem látott biztonsági intézkedésekről beszél, és azt mondja, ha 80 utastársával együtt csak 10 perccel korábban érkezett volna a reptérre, most nem állhatott volna kameránk elé.

Terror másnapja: nehezen tér magához a világ

Nehezen, fájdalommal tér magához a világ a tegnapi merényletsorozat óta. 270 sebesült még kórházban van, 31-en haltak meg. Belga színekbe öltözött a világ számos nevezetessége tegnap este. Párizsban az Eiffel-torony, Berlinben a Brandenburgi kapu, Rómában a Trevi-kút, az új-zélandi Aucklandben a tévétorony valamint Dubaiban a világ legmagasabb épülete, a Burj Kalifa. Mexikóvárosban egy hatalmas kivetítőn belga zászló virított és több emlékművet is a támadást ért ország nemzeti színeivel világítottak ki.

Fókusz 2016-03-23


szerző:
2016.03.23. 17:25
Megemlékezések Brüsszelben - GALÉRIA

Több százan gyújtottak gyertyákat a belga fővárosban kedd reggel végrehajtott robbantásos merényletek áldozatainak emlékére. Litauszky Balázs és Újházi Iván kollégáink a helyszínen vannak, ők készítették a fotókat kedd este.

Terror Brüsszelben: kiszolgáltatott Európa

Reggel óta Brüsszelben áll az idő és az élet. Belgium vezetői Párizs óta számítottak arra, ami ma történt. Meg is mondták, többször is. És amikor négy napja, egyidőben azzal, hogy az unió vezetői Törökországgal alkudoztak a menekültekről, a most már hírhedt brüsszeli Molenbeek negyedben jó negyedéves keresés után őrizetbe vették a párizsi merényletek egyik gyanúsítottját, a belga belügyminiszter azt mondta, ha egy terroristát elfognak, ez cselekvésre ösztönözheti a többieket. Megtörtént. Mit kezdhetnek Európa hatóságai a terrorizmussal és mit kezdhet Európa lakossága a félelemmel?

RTLII: Fekete-sárga-piros mindenütt

A belga zászló színeire, vagyis fekete-sárga-pirosra változtak a közösségi oldalak. A legtöbb bejegyzés szolidaritást fejez ki, de vannak, amelyekben a terroristáknak üzentek. A Brüsszel szó minden nyelven több ezerszer jelent meg. A francia Le Monde egyik karikaturistája egy francia embert rajzolt, amint egy belga embert ölel, utalva a tavaly novemberi párizsi támadásokra. „Je suis Brüsszel és „imádkozz Brüsszelért” feliratokat posztoltak világszerte.

Terror Brüsszelben - Megbénult a város

Brüsszelből jelentkezett az EUROnews tudósítója Zsíros Sándor. Nem hirdetnek a tavaly novemberihez hasonló szükségállapotot Brüsszelben. Ezt a belga hatóságok jelentették be. Délután 4-kor megnyitották csaknem az összes vasútállomást. A brüsszeli szállodák ingyenes szállást adnak azoknak, akik érintettek a merényletekben és a családtagjaiknak is. A helyiek a közösségi médián keresztül ajánlanak fel lakhatást a belga fővárosban rekedt, egyes becslések szerint csaknem 1000 turista számára.

Vérző, összeégett embereket láttak

Vérző és égési sérült emberek, óvodában rekedt gyerekek, állandó szirénák. Híradónknak több Brüsszelben lévő magyar is nyilatkozott. Volt, aki azt mondta órákig nem tudott hazajutni, és attól tartott, hogy egy harmadik robbanás is lesz. A Magyar Vöröskereszt elnöke eredetileg konferenciára utazott ki, elsők között ért oda a metrórobbantás helyszínére, és segített a sérültek ellátásban.  Híradónknak nyilatkozott egy nő, aki egy szállodában rekedt a robbantások után, éppen jött volna haza, egyelőre nem tudni elindul-e a gépe.

20 halott, több mint 100 sebesült

Egy órával a reptéri robbanás után, reggel kilenckor történt a metrórobbantás. Egy olyan állomáson, amelyik közel van az uniós épületekhez. A reggeli csúcsforgalomban rengeteg utaztak a metrón, így sok a sebesült. Közülük több állapota kritikus, ezért az áldozatok száma még nőhet.

Káosz és döbbenet a reptéren – 14 halott

Az első pokolgép a brüsszeli reptéren robbant föl. Ott 11-en vesztették életüket, és sokan megsebesültek. Meg nem erősített hírek szerint két férfi robbanthatott, egy biztonsági kamera felvételt készített róluk. Több ezer ember, köztük magyarok rekedtek órákra a légikikötőben, ami a hatóságok szerint holnap reggelig még biztosan zárva lesz.

Terrortámadás: De miért pont Brüsszel?

Múlt héten, pénteken fogták el a párizsi terrortámadás fő gyanúsítottját, Salah Abdeslamot, amit a belga hatóságok hatalmas sikerként könyveltek el. Az akció után azonban a belga külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Abdeslam újabb terveket szőtt Brüsszelben, hiszen számos fegyverhez férhetett hozzá, ráadásul egy új emberekből álló hálózat is kialakult körülötte. Elképzelhető, hogy a mostani merényletek válaszreakciók voltak Abdeslam elfogására.

Brüsszel: Harmincnégyen haltak meg három bombamerényletben

Drámai felvételek a brüsszeli repülőtér indulási csarnokából néhány másodperccel a robbantás után. A hatalmas füsttől nem nagyon lehet látni semmit. A földön sérültek fekszenek, kiabálásokat lehet hallani. Mindenki próbál elbújni, ekkor még senki sem érti, mit történt. A felvételeket egy utas készítette.

Terror Brüsszelben


szerző:
2016.03.22. 17:25
Terror Brüsszelben

Az Iszlám Állam vállalta magára a ma reggeli belga terrortámadást. A brüsszeli repülőtéren kettő, a belvárosi metróban pedig egy robbanás volt ma reggel. A legfrissebb hírek szerint 34 meghaltak és majdnem 200-an megsebesültek, sokan súlyosan. Brüsszelben Zsíros Sándor az Euronews tudósítója várja hívásunkat.

Fókusz 2016-03-22


szerző:
2016.03.22. 17:25
DRÁMAI: Testközelből a robbantás utáni pillanatok

Itt történt a két robbanás a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren. A megrázó felvételeket a belga RTL hozta nyilvánosságra.

MEGRÁZÓ: A robbanás pillanata a brüsszeli metróban

Legalább húsz ember meghalt, százhatan pedig megsebesültek az uniós intézmények közelében lévő brüsszeli metróállomáson történt kedd reggeli robbantásban - közölte Yvan Mayeur, a belga főváros polgármestere.
 

BRÜSSZELI ROBBANÁS: leszakította a repülőtér várótermének álmennyezetét

Nagy erejű robbanás rázta meg brüsszeli repülőteret, amely leszakította a váróterem álmennyezetét és megrongálta a vízvezetékeket. A padlót vízzel keveredett vér borította - mondta egy Genfből érkező utas a Zaventem nemzetközi repülőtéren kedden.
 

Belga kormányfő:

"Megtörtént, amitől tartottunk, fekete nap ez Belgium számára" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Charles Michel belga kormányfő a kedd reggeli brüsszeli terrortámadásokra utalva.

Fokozott ellenőrzést rendeltek el a budapesti reptéren és a metrókban

Magyarországon a reggeli brüsszeli események elemzését és értékelését követően kettes, magas terrorfokozatot léptettek érvénybe - közölte a Belügyminisztérium. A tárca közleménye szerint Pintér Sándor utasította a Terrorelhárítási Központot, hogy a készültségi szintjét növelje meg, valamint a rendőrséget arra, hogy Magyarország nemzetközi repülőterein és a fővárosi metróállomásokon emelt szintű szolgálatot lásson el. Pintér Sándor belügyminiszter kedden a Parlamentben elmondta: a brüsszeli robbantások nyomán Orbán Viktor miniszterelnök ideiglenesen elrendelte a terrorkészültség kettes fokozatát.

Felhívás! Brüsszelben ragadt ismerőse, rokona?

A brüsszeli nemzetközi repülőtéren történt kettős robbantás miatt több járatot töröltek és visszafordítottak. A Budapestről Brüsszelbe tartó járat rendben megérkezett. Ha az Ön ismerőse, rokona is a gépen volt, vagy szemtanúja volt a robbantásoknak, kérjük, keressen minket az rtlhirek(kukac)rtl.hu email címen. Köszönjük!

Kettős robbanás a brüsszeli nemzetközi repülőtéren

Tovább nőtt a kedd reggeli brüsszeli terrortámadások áldozatainak száma: a legfrissebb hírek szerint 34 ember meghalt, több mint kétszázan pedig megsebesültek a belga fővárosban végrehajtott robbantásokban. A belga szövetségi ügyészség terrortámadásnak minősítette a történteket.


 

Menekültügy: ideiglenes megoldás?

Az Európai Unió hivatalosan úgy gondolja, sikerülni fog megállítani a főleg Szíriából induló menekültáradatot a Törökországgal kötött megállapodás segítségével. Sikerül vagy nem, az egyezség egyelőre 72 ezer, jelenleg Törökországban élő menekült önkéntes uniós befogadására vonatkozik. A jobb híján létrejött egyezséget nem kevés politikai és jogi bírálat éri. És mindenütt kérdőjelek.

Megállítja vagy csökkenti a menekülthullámot?

Van, akinek túl sok, van akinek túl kevés, van aki szerint mindenki nyer vele: mennyit ér a Brüsszelben diadalmasan bejelentett és napok múlva véglegesítendő megállapodás tervezet a menekülthullám szabályozásáról az Unió és Törökország között – napokkal az után, hogy Isztambulban lényegében lefejeztek egy népszerű török napilapot.

Megtámadta a paksi bővítést Ausztria

Megtámadta az osztrák kormány az új paksi atomerőmű építését Brüsszelben. Szerintük az uniós piacot torzíthatja, hogy az erőmű részben állami finanszírozással épülne és működne, és ez versenyhátrányt jelenthet a zöldenergiát előállítóknak. A magyar kormány szerint viszont az osztrákok tévednek, nem lesz tiltott állami támogatás.

Paksi bővítés: Brüsszel súlyos kifogásai

Súlyos kifogásai vannak a Paksi Atomerőmű bővítésével az Európai Bizottságnak. Az uniós testület szerint a magyar kormány alábecsülte a beruházás költségeit és túlzottan derűlátó a várható bevételekkel, és az is elképzelhető, hogy finanszírozása állami támogatásnak minősül. A megvalósításért felelős kormánybiztos szerint alaptalanok a brüsszeli aggályok. A Párbeszéd Magyarországért viszont azt mondja: Brüsszel akár el is kaszálhatja a bővítést.

Megtalálták a menekülő terrorista búvóhelyét

Megtalálhatták a belga nyomozók a még mindig bujkáló párizsi terrorista rejtekhelyét.

Terrorveszélytől tartanak Brüsszelben

Emiatt nem tartják meg a belga főváros főterén a hagyományos, újévköszöntő tűzijátékot és a szabadtéri bulikat sem. Brüsszelben az elmúlt napokban hat embert vettek őrizetbe, mert a rendőrök gyanúja szerint terrortámadásra készültek.

Antraxgyanús anyag miatt kiürítettek egy brüsszeli mecsetet

Az Európai Unió intézményeinek közelében található mecsetet kiürítették, miután "gyanús fehér port" tartalmazó borítékokra bukkantak. A járványügyi hatóság 11 embert szállított kórházba megfigyelésre, köztük kilenc hívet és két rendőrt.

A NATO rendkívüli ülést tartott

Törökország kérésére kedden 17 órakor rendkívüli tanácskozást tartott a NATO Brüsszelben, a török-szíriai határ közelében lelőtt orosz vadászbombázó ügyében. Török állami források szerint az orosz gép megsértette a török légteret, a légierő öt percen belül tízszer figyelmeztette a gép legénységét, mielőtt lelőtték. A témáról Mátraházi Tibor biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.

Brüsszel, a dzsihadizmus nyugati központja

Tegnap kora délután a belga RTL Híradó stúdiójában járt Mohamed Abdeslam. Ő a bátyja annak a Salamnak, aki ellen ma is embervadászat folyik, illetve annak a Brahimnak, aki november 13-án egy kávézó előtt robbantotta fel magát Párizsban.

Hol a legvalószínűbb egy következő merénylet?

Tunéziai terrortámadás, a Sínai-félsziget felett lezuhant orosz gép felrobbantása, és a párizsi Bataclanban történt szörnyű mészárlás. Sajnos már megszámolni is nehéz, hány borzalmas pusztítás, mészárlás és rémtett köthető az Iszlám Állam terrorszervezet nevéhez. Mikor lesz mindennek vége?

Fókusz 2015-11-24


szerző:
2015.11.24. 18:55
Fókusz 2015-11-24

A bécsi karácsonyi vásár is a terroristák célpontja lehet? Európa terrorkészültségben, Brüsszelben még mindig a legmagasabb fokú a készültség, de miért pont Belgiumban tervelték ki a merényleteket? Fördős Z tesztelte, hogyan főznek azok a bombázók, akiket eddig csak magassarkúban láttunk! Mellrák-kampányban szerepelnek az ÉNBP szereplői. Felkerestük a Keresem a családom egyik múlt heti „főszereplőjét”.

Mi lesz Európával húsz év múlva?

Tegnap kora délután a belga RTL Híradó stúdiójában járt Mohamed Abdeslam. Ő a bátyja annak a Salamnak, aki ellen ma is embervadászat folyik, illetve annak a Brahimnak, aki november 13-án egy kávézó előtt robbantotta fel magát Párizsban.

Bécs lehet a következő célpont?

Tunéziai terrortámadás, a Sínai-félsziget felett lezuhant orosz gép felrobbantása, és a párizsi Bataclanban történt szörnyű mészárlás. Sajnos már megszámolni is nehéz, hány borzalmas pusztítás, mészárlás és rémtett köthető az Iszlám Állam terrorszervezet nevéhez. Mikor lesz mindennek vége?

Kijárási tilalom és készültség Brüsszelben

Szakértőnk szerint tizenegy magyar harcos halt meg annak idején a damaszkuszi repülőtér körüli harcokban Aszad oldalán. Katonai szakértők mondják el, hogy ki, miért és milyen feltételekkel állhatnak be az Iszlám Állam katonái közé. De vajon hány magyar csatlakozhatott már az Iszlám Állam terrorszervezetéhez?

Európa a terror hálójában

Szakértőnk szerint tizenegy magyar harcos halt meg annak idején a damaszkuszi repülőtér körüli harcokban Aszad oldalán. Katonai szakértők mondják el, hogy kik, miért, és milyen feltételekkel állhatnak be az Iszlám Állam katonái közé. De vajon hány magyar csatlakozhatott már az Iszlám Állam terrorszervezetéhez?

Legfrissebb hírek terrorügyben

A múlt pénteki párizsi terrortámadáshoz hasonló fenyegetést kapott a néhány napja Brüsszel is. A város polgármestere gyakorlatilag az egész várost lezáratta: az iskolák, a bevásárlóközpontok zárva maradtak és a teljes metróhálózat leállt. A híradó riportere, Gosztonyi Zsolt a hétvégén Brüsszelben járt őt kapcsoltuk.
Ahogy telnek a napok, egyre több információ lát napvilágot a terrortámadás részleteiről, ami okot ad arra, hogy az Európai Unió átgondolja a bevándorlókkal kapcsolatos politikáját, valamint egyes, szigorúbb biztonsági intézkedések életbe léptetését, erről Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértővel beszéltünk.

Kihalt utcák Brüsszelben és Párizsban

Őrizetbe vettek tíz embert Belgiumban, akik a gyanú szerint Brüsszel több pontján akartak egyszerre terrortámadásokat végrehajtani. A főváros közelében megtalált autójukban fegyvereket és robbanószert találtak. Az országban továbbra is a legmagasabb szintű készültség van életben, a rendőrség pedig továbbra is keresi a terroristákat. Párizsban szintén fenntartják a szükségállapotot, a két város élete szinte leállt.

Terrortámadás-veszély Brüsszelben

Brüsszelben a legmagasabb terrorkészültséget rendelték el, miután a párizsihoz hasonló terrortámadás veszélyéről kaptak hírt a hatóságok. Az utcák elnéptelenedtek, a mozik, színházak és boltok nagy része is bezárt. Turisták se nagyon vannak a belga fővárosban.

Molenbeek, az merénylők kerülete


szerző:
2015.11.16. 19:05
Molenbeek, az merénylők kerülete

Brüsszel Molenbeek nevű kerülete lehet az európai terrorizmus irányító központja. Itt lehetett a párizsi merénylet főszervezőjének a bázisa is. A szegény negyedben lecsúszott, kilátástalan helyzetű arab fiatalok ezrei élnek, akiket az ISIS könnyedén tud beszervezni. Az itt élő iszlamista csoportokról régóta tudnak a hatóságokat, eddig mégsem tudták megállítani őket.

Molenbeek: az európai terrorizmus központja

Brüsszel Molenbeek nevű kerülete lehet az európai terrorizmus irányító központja, itt lehetett a párizsi merénylet főszervezőjének a bázisa is. A szegény negyedben lecsúszott, kilátástalan helyzetű arab fiatalok ezrei élnek, akiket az ISIS könnyedén tud beszervezni. Az itt élő iszlamista csoportokról régóta tudnak a hatóságok, eddig mégsem tudták megállítani őket.

Mégis vehetnek földet külföldiek

Mégis vásárolhatnak állami földeket külföldiek is a hétfőn induló árveréseken. Így módosította rendeletét a kormány. Lázár János szerint az Európai Bizottság kényszerítette ki a változtatást, miután ahogy fogalmazott, magyar ellenzéki pártok feljelentést tettek Brüsszelben.

Az EP nagy többséggel támogatta a kvótákat

Ötvennégyezer menekültet venne át Magyarországtól az Európai Unió az Európai parlament csütörtöki döntése alapján. A képviselők Brüsszelben nagy többséggel elfogadták a javaslatot, amely alapján Magyarországtól, Olaszországtól és Görögországtól összesen 120 ezer menekültet vennének át. A Fidesz nemmel szavazott, képviselőik szerint ez nem megoldás, ráadásul úgy látják, az Unió tájékozatlan az ügyben, hiszen Magyarországon nincs is 54 ezer menekült. A PM azt mondja: a kormány ezzel a lépéssel elutasította a közös uniós fellépést.

Egymást vádolják a politikusok


szerző:
2015.09.02. 18:30
Egymást vádolják a politikusok

Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelbe utazik, hogy 8 millió euró sürgősségi támogatást kérjen az Unió menekültügyi alapjából. Az Együtt szerint nem elég pénzt kérni, a miniszterelnöknek konkrét megoldási javaslatokkal kellene előállnia. A DK szerint viszont az Unió már az év eleje óta folyamatosan jelezte, hogy kész a segítségnyújtásra, de ezt a magyar kormány eddig visszautasította.

Családja kétségbeesetten keresi a Brüsszelben eltűnt fiút

Egy 31 éves, szellemileg nem teljesen ép férfit munkaszerződés nélkül vihettek Brüsszelbe dolgozni? A férfi egy hónapja nem jelentkezett családjánál, akik elkeseredésükben a hatóságokhoz, a nagykövetségekhez és a Fókuszhoz fordultak. Polgár Géza riportja.

Belgiumba indult, egy hónapja nem találják a férfit

Egy 31 éves, szellemileg nem teljesen ép férfit munkaszerződés nélkül vihettek Brüsszelbe dolgozni? A férfi egy hónapja nem jelentkezett családjánál, akik elkeseredésükben a hatóságokhoz, a nagykövetségekhez és a Fókuszhoz fordultak. Polgár Géza riportja.

MSZP: A Fidesz fenyegeti a cégeket

Még több adót kell majd fizetniük azoknak a cégeknek, amelyek feljelentették Magyarországot Brüsszelben - ezt mondta Lázár János. A cégek szerint a kormány a sávos adózással bizonyos társaságoknak kedvez, mások kárára.

Két magyar adót is felfüggesztett Brüsszel

Átmenetileg megtiltotta az Európai Bizottság az élelmiszer-felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő adó alkalmazását. Az unió azt kifogásolta, hogy a fokozatosan emelkedő adó egyes cégeket kedvezőbb helyzetbe hoz versenytársaiknál. Ameddig le nem zárul az uniós vizsgálat, nem lehet kivetni az adót.

Rohamrendőrök a röszkei menekülttábornál

Szabadságért és az ENSZ képviselőiért kiabáltak csütörtök kora este menekültek a röszkei ideiglenes táborban. Több rendőri egységet is odavezényeltek, de végül nem kellett beavatkozniuk. Közben a menekültkérdésről tárgyaltak az Európai Unió vezetői Brüsszelben. Orbán Viktor azt mondta: a menekülteken segíteni kell, a bevándorlókból azonban nem kér Magyarország. A kormányfő ugyanakkor bezárná az összes menekülttábort. Az MSZP szerint a kormány pártpolitikai célokra használja fel a halál elől menekülő szerencsétleneket.

Nem csak Orbán kapott pofont


szerző:
2015.05.26. 18:50
Nem csak Orbán kapott pofont

Az Európai Bizottság elnöke közvetlen stílusáról ismert, és Orbán Viktor megpofozása és diktátornak nevezése mögött nincs semmi. Ezt válaszolta a múlt heti esettel kapcsolatban az Európai Bizottság elnökének szóvivője egy keddi brüsszeli sajtótájékoztatón. A szóvivő szerint Jean Claude Juncker csak a fárasztó és hosszú üdvözlési ceremóniát akarta mókázással feldobni. Mint a következő összeállításból kiderül a bizottság elnöke nemcsak a magyar kormányfővel viccelődött a múlt heti csúcstalálkozón.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való