KERESÉS search-close

Belső Nóra

8 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Belső Nóra"

Belső Nóra elmondta, hogyan lesz a stresszből betegség

Különbségek vannak abban, ahogyan az idősebbek és fiatalabbak, illetve ahogy a nők és a férfiak hozzáállnak a stresszes helyzetekhez, a lelki vívódásokhoz. Belső Nóra szerint a férfiak befelé fordulása is közrejátszik abban, hogy gyakrabban alakul ki náluk szív- és érrendszeri betegség.

Gyerek után is létezik még szerelem?

A gyerek. Amikor két egymással szuperül működő emberből három lesz. Vagy négy, vagy öt, helyenként hat. Egy Csaj és egy Pasi, akikből kilenc hónap leforgása után hirtelen Anya és Apa lesz. Semmi sem ugyanaz már, mint mikor még csak ketten voltak a kapcsolatban. Sajnos sok házasság pont ekkor megy tönkre, ha nem vigyáznak a felek. Vagy legalábbis elromlik, de nagyon. Gál Petra riportja.

CSALÁDDÁ VÁLÁS: Az egyik legszebb és legnehezebb időszak

Gyakran előfordul, hogy a gyerek érkezésével minden figyelem az új jövevényre irányul, és a pároknak egymásra már nem jut idejük. Hogy melyek az elhidegülés jelei, és hogyan lehet túllendülni ezen a nehéz időszakon, arról Belső Nóra pszichológust kérdeztük.

 Miért kerül válságba a kapcsolat a gyerek születése után?

Igen, a gyerek. Amikor két egymással szuperül működő emberből három lesz. Vagy négy, vagy öt, helyenként hat. Egy Csaj és egy Pasi, akikből kilenc hónap leforgása után hirtelen Anya és Apa lesz. Semmi sem ugyanaz már, mint mikor még csak ketten voltak a kapcsolatban. Sajnos sok házasság pont ekkor megy tönkre, ha nem vigyáznak a felek. Vagy legalábbis elromlik, de nagyon. Gál Petra riportja.

Miért nem segítünk, ha látjuk, hogy valakit zaklatnak?

Hónapok óta nőket inzultál egy férfi a 4-6-os villamoson. Felpofozza őket, kiabál, vagy csak lökdösődik, miközben a bántalmazottak környezetében lévő emberek semmit nem tesznek. Vajon miért nem segítünk egymásnak, és hogyan lehet eredményesen fellépni egy zaklatóval szemben? Belső Nóra pszichiáterrel kerestük a válaszokat.

Könnyű a házasságot kizsarolni

Működik-e az, hogy egy házasságot kikényszerítenek a baba érkezésével, és ha igen, lehetséges-e utána a boldogság? Dr. Belső Nóra pszichiáter arról beszélt, hogy hat ez a házaspárra és a szülő-gyerek kapcsolatra.

Csak csajok 11-07-01


szerző:
2011.07.01. 09:05
Csak csajok 11-07-01

Az ezoteria jegyében telt a mai Csak csajok: bemutattuk a leghatásosabb pénzmágiákat, Rába Tímea pedig a számmisztikát hozta közelebb hozzánk.

Csak csajok 11-04-19


szerző:
2011.04.19. 09:05
Csak csajok 11-04-19

Csak csajok: A keddi Csak csajokban megmutattuk a legdivatosabb tavaszi kabátokat, sőt azt is elárultuk, hogy milyen alkathoz melyik fazon a legelőnyösebb.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való