KERESÉS search-close

Ambrus Attila

9 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Ambrus Attila"

Exkluzív interjú a Viszkis még körözés alatt álló bűntársával

Két éve mutatta be a Fókusz: 13 bankot raboltak és csaknem 140 millió forintot zsákmányoltak. Ambrus Attila történetét mindenki ismeri, azt azonban kevesebben tudják, hogy nem egyedül követte el a bankrablásait. Sőt, bankot mindig csak bűntársával rabolt. Ambrus a rablásokról és a börtönéveiről többször is mesélt már, társa, Orbán Gábor viszont eddig még soha nem állt a nyilvánosság elé. Nem véletlenül. Körözés alatt áll.

Ambrus Attila kislánya születésére készül

Ambrus Attila bankrablásért 17 évre ítélték, de jó magaviselete miatt 13 év után, 2012-ben  feltételesen szabadlábra bocsátották. Támadói és rajongói pedig még ma is vannak. Magánéletéről és feleségéről csak ritkán beszél. Idén nyáron derült ki, hogy párjával babát várnak. Azt mondja, sokáig azért nem vállalt gyereket, mert a rendőrök bármikor rátörhették volna az ajtót. Élete egyik legnehezebb feladata lesz majd a gyereke elé állni és elmondani neki, korábban miből élt.
A gyermekvállalással kapcsolatos érzéseiről Ambrus Attila még többet mesél, ha ide kattint.

AMBRUS ATTILA: El kell majd mondanom a gyermekemnek, hogy ki voltam korábban

Nem tagadja, hogy ennyi év után is kísérti a múltja. Miközben legközelebbi környezetében is nap mint nap tapasztalja, hogy a Viszkis rabló kultusz él, afféle Robin Hoodként keresik fel gyakran vadidegenek. Januárban lesz hét éve, hogy Ambrus Attila szabadult, leülte büntetését, de úgy tűnik bűnhődése tovább tart. Első kislányát várja és nem tagadja nagyon örül annak, hogy nem fia lesz.
A teljes riportot ide kattintva nézheti meg.

Ismét meggyűlt a baja a rendőrökkel a Viszkisnek

 Ambrus Attila gyanúsított lesz, mert egy hónapja ittas vezetésen kapták a rendőrök. Abban biztos volt, hogy meggyanúsítják, de hogy mi lesz ez után, még nem tudja. Korábban azt mondta két pálinkát ivott és ezután ült volán mögé Szegeden.

 

Apa lesz a Viszkis!


szerző:
2018.07.06. 16:50
Apa lesz a Viszkis!

Ambrus Attila szerelme várandós közös gyerekükkel, mesélték mindketten kicsattanó boldogsággal a Story magazinban. Attila 5 éve él párkapcsolatban Rékával és egy ideje már megpróbálkoztak a gyerekvállalással, de csak a lombikprogramnak köszönhetően jártak sikerrel. Nagy szerencséjük volt, már az első próbálkozásból összejött a pici.

 

A Viszkis most már pálinkás


szerző:
2018.06.18. 16:45
A Viszkis most már pálinkás

Ambrus Attilát elkapták a rendőrök! Ugyanis megivott két felest, mielőtt autóba ült. Szerencsére senki másnak nem okozott kárt, de az ügynek biztosan lesznek következményei. Ambrus azt mondja, valószínűleg bevonják a jogosítványát, és pénzbírságot is kap majd.

 

Hogy ítéli meg magát Ambrus Attila?

Az egykori elítélt ma már jó útra tért és fazekasmesterré képezte magát, de állítja, egy a börtönben készített váza minden nap emlékezteti arra, mennyi rossz döntést hozott élete során és, hogy sosem szabad vissza kerülnie a rácsok közé…

Amikor Ambrus Attila először találkozott okostelefonnal és bankautomatával...

A Viszkisnek sok időbe tellett, mire felvette a ritmust azzal a sok változással, ami a börtönben töltött évei alatt ment végbe. Így volt például az okostelefonokkal, az új típusú televíziókkal és a bankautomatákkal is!

A Viszkis elmeséli történetét


szerző:
2018.06.06. 08:13
A Viszkis elmeséli történetét

Ambrus Attila a Reggeliben mesélt a börtönben töltött évekről és a szabadulását követő integrációról!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!