KERESÉS search-close

A generációk csatája

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "A generációk csatája"

EXKLUZÍV - Nem Lali miatt ˝bánatos˝ Nagy Alex

"Kicsit sem vagyok szomorú, amiért valaki más nyert..." - a Barátok közt színésznője őszintén mesélt érzéseiről, és a közönségnek is üzent kameránkon keresztül.

EXKLUZÍV - ˝Itt a dicsőség az, ami számít!˝

"Ilyen művészek között én vagyok a legjobb - hát ebben a műsorban biztosan!" - Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja azt is elárulta, mi lehetett a sikerének titka, és hogy mi lesz a díjának sorsa.

ÉNB Lali a Szenzációs Négyes egyéni győztese és az ország előadója

Az RTL Klub saját fejlesztésű vadonatúj műsorában, a Szenzációs Négyesben vasárnap hatalmas volt a tét. A döntőbe jutott csapat tagjai, a 30+-osok egymás ellen küzdöttek meg a végső győzelemért.

Az ország előadója címet ÉNB Lali nyerte!

ÉNB Lali nyerte a Szenzációs Négyes fináléját, és ezzel együtt ő nyerte meg az ország előadója címet is!

A zsűri mérges volt Nagy Alexandrára?

A színésznő úgy érezte, hangban elcsúszott a produkciója, emiatt lélekben szinte feladta a harcot. Ennek nemcsak Alex nem örült, hanem a zsűri sem.

Nagy Alexandra szívében bomba van?

A színésznő egyik legnagyobb félelmét küzdötte le a Szenzációs Négyes fináléjában.

Nagy Alexandrának örök félelme marad az éneklés!

A színésznő retteg az énekléstől, de mégis úgy gondolja, a fináléban felül kell kerekednie önmagán és tökéleteset kell nyújtania.

ÉNB Lali nem értette, mit üzent neki Alföldi Róbert!

A zsűrinek az tetszett a legjobban Lali produkciójában, hogy a klasszikus értelemben vett bohóckodást nagyon ügyesen hozta a sorozatszínész.

Tuti te is kiégsz ÉNB Lali produkcióján!

Sosem látott és sosem hallott előadással készült az Éjjel-Nappal Budapest sztárja... Ha szeretnéd megnézni ÉNB Lali nem mindennapi furulyázós videoklipjét, kattints IDE!

ÉNB Lali furulya játéka: Titanic - My Heart Will Go On (Céline Dion)

Rendező: Curly Bronco
Operatőr: Weinstock Dömötör
Videó: Play Dead Stúdió 

Kiégett ÉNB Lali?

Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja úgy érezte, már minden oldalát megmutatta a Szenzációs Négyes színpadán. Így egy olyan produkció mellett döntött, amit már gyerekkora óta szeretett volna kipróbálni, de eddig sosem mert.

A zsűri csak egyet kérdezett Szabó Simontól: MIÉRT?

A színész produkicója egyáltalán nem úgy sült el, ahogy azt szerette volna...

Szabó Simon önmagát parodizálta?

A színész úgy döntött, most megmutatja, miért lett ilyen "nagydarab"...

Nem fogod elhinni, de Szabó Simon ilyet is tud!

A színész arra vállalkozott, hogy egy teljesen új oldalát mutassa meg a nagyérdeműnek...

Alföldi Robi: „Ha nem ide születsz, világsztár lennél!”

A zsűri egyöntetűen egyetértett abban, hogy az énekesnő olyan profi, hogy a világ bármelyik pontján megállná a helyét.

Tóth Gabi felperzselte a színpadot!

Az énekesnő egy igen szenvedélyes latinestet varázsolt a Szenzációs Négyes színpadára. 

Tóth Gabi megmutatta, mi a szenvedélye!

Az énekesnő egyszerűen imádja a latin táncot, amit most végre ötvözhet egy kis énekléssel...

A zsűri nem tudott megszólalni Alex produkciója után

Alföldi Robit lenyűgözte a gyönyörű színésznő előadása, amit pedig Ráskó Eszter imdádott. Ganxsta Zolee meg egyszerűen nem tudta levenni a szemét Alexandráról.

Nagy Alexandra a felhők fölött jár

A színésznő ismét bevállalta azt, hogy a magasba merészkedik: egy könnyedebb légtornász produkcióval készült.

Nagy Alexandra megint szerelmes?

A színésznő úgy gondolta, a finálén ismét levegőbe emelkedik, hiszen új szenvedélye, azaz új szerelme van...

Alföldi Robi imádta Szabó Simon előadását!

A színész az ítészeket is meggyőzte arról, hogy hiába „nagydarab ember”, a szíve tele van érzelemmel.

Szabó Simon Kulka Jánosnak ajánlotta a produkcióját!

A színész 15 évesen énekelte el először ezt a dalt, amit most a Szenzációs Négyes fináléjára büszkén hozott magával.

Szabó Simon nem szeretné elsírni magát a színpadon?

A színész egy olyan produkciót hozott a fináléra, amihez érzelmileg nagyon kötődik, így azt sem tartja lehetetlennek, hogy elsírja magát a színpadon.

Ráskó Eszter: „Nagyon jó feneked van!”

A zsűrit nemcsak Tóth Gabi tánca nyűgözte le, hanem az egyik testrésze is.

 Tóth Gabi úgy twerkel, mint senki más!

Az énekesnő nemcsak merész, hanem igen szexi produkciót választott a fináléra.

Tóth Gabi ismét bizonyítani akar!

Az énekesnő úgy gondolja, a fináléban bizony tényleg ki kell lépnie a komfortzónájából, így egy igen merész produkcióval készül.

ÉNB Lali az énektechnikájával tarolt?

ÉNB Lalinak ismét sikerült mosolyt csalnia a zsűri arcára, amit viszont nem az énektechnikájának köszönhetett.

ÉNB Lali utcabált rendezett a Szenzációs Négyes stúdiójában!

Lali egy igen különleges produkciót hozott magával, aminek leginkább a szöveges része a legbonyolultabb...

ÉNB Lali nem bírta tovább a nyomást!

Az Éjjel-Nappal Budapest szereplője úgy érezte, segítséget kell kérnie ahhoz, hogy a fináléra felkészüljön: Szikora Róbertet kérte fel arra, hogy készítse fel.

A 30+-osok együtt mindenkit legyőztek, de vasárnap kiderül, ki a Legjobb előadó!

Ilyen még nem volt! Az RTL Klub vadonatúj, egyedi, saját fejlesztésű, vasárnap esténként jelentkező Szenzációs Négyes - A generációk csatája című műsorában egyedülálló módon négy generáció küzd meg egymással a győzelemért. A sztárokból verbuvált csapatok négy tagúak, a hírességek számos műfajban versenyeznek egymással olyanban is, melyben otthonosan mozognak és persze olyan feladatokban is próbára teszik magukat, melyben még soha sem láttuk őket. A csapatok előadásait a csapattagok egyéni produkciói is színesítik. Csak a legjobb csapat lehet a generációk csatájának győztese, és közülük kerül majd ki a műsor végén a legjobb egyéni előadó. A Szenzációs Négyes csapatainak produkciót három fős zsűri és persze a nézők is véleményezik majd. A műsorvezető: Istenes Bence.

ÉNB Lali képes lesz egyedül legyőzni saját csapattársait is?

Nagy Alexandrának ezúttal egyedül kell bizonyítania!

Szabó Simonra még kemény harc vár, ha nyerni akar...

Vajon Tóth Gabi csapattársait is képes lesz túlszárnyalni?

Szabó Simon: „Ez egy hihetetlen érzés”

Sinom nagyon bízott benne, de nem is gondolta volna, hogy a 30+-osok nyerik meg a generációk csatáját. Most teljes gőzzel a vasárnap esti fináléra készül, ahol két produkciót is bemutatva küzd majd a nézők és a zsűri szavazataiért. Finálé, vasárnak este a 19 órától, a Híradó után.

Nagy Alexandra: „A maximumot kell nyújtanom”

A színésznő minden erejével a vasárnapi esti Fináléra készül, hogy ő érdemelhesse ki a Legjobb előadónak járó elismerést. Finálé, vasárnak este a 19 órától, a Híradó után.

ÉNB Lali: „Hatalmas teher van a vállamon, mert ez már a Finálé”

Lali nagyon boldog, hogy a 30+-osok nyerték meg a generációk csatáját. Nagyon bízik a közönség szavazataiban, mert ő szeretné megnyeri a Szenzáció Négyes fináléját.

A kieső 20+-osok elárulták, mit kaptak a Szenzációs Négyestől

A Szenzációs Négyes döntőjében a 20+-os és a 30+-os generációk csatáztak egymással - a harcot végül a 30+-osok nyerték. A második helyezett csapatból Oláh Gergő, Michl Juli és Szalay Bence elárulták nekünk, mit adott számukra a műsor, és az elmúlt pár hét!

Exkluzív interjú a Szenzációs Négyes győztes generációjával!

A 30+-osok nyerték meg a generációk csatáját - ÉNB Lali, Szabó Simon, Tóth Gabi és Nagy Alexandra elárulták sikerük titkát!

A 30+-os korosztály nyerte a generációk csatáját, így ők bizonyíthatnak a jövő heti fináléban

Az RTL Klub saját fejlesztésű vadonatúj műsorában, a Szenzációs Négyesben vasárnap hatalmas volt a tét. A döntőbe jutott két csapat a 20+-osok és a 30+-osok mindent megtettek azért, hogy övék legyen a győzelem.

A 30+-osok nyerték a generációk csatáját!

Nyolc hét küzdelem, megannyi próba, produkciő és közös élmény után a nézők döntöttek: Tóth Gabi, Nagy Alexandra, Szabó Simon és Lali négyesét szavazták meg a legjobb generációnak.

A zsűrit meghatotta Gabi és Gergő hihetetlen tehetsége!

Alföldi Róbert szinte már megkönnyezte, ahogyan túlszárnyalták egymást Gergőék. Követelte: azonnal készítsenek egy közös lemezt! Valóra válhat a kérése?

Tóth Gabi és Oláh Gergő leénekelték egymást a színpadról

Gabi és Gergő egymást túlénekelve adták át magukat a közös produkciójuknak. A No Diggity és a Shout című slágerek most találtak igazán egymásra?

Győzzön a jobb énekes!

Tóth Gabi és Oláh Gergő izgatottan készültek az énekpárbajukra, hiszen mindketten tudták: az ország legjobb női és férfi énekese ellen ragadnak mikrofont.

A zsűri hiányolta a meglepetés erejét Zsófiék vicceiből?

Alföldi Róbert, Ráskó Eszter és Ganxsta Zolee egyetértettek benne, hogy Zsófi és Juli nem tudták túlszárnyalni Simon és Lali egykori produkcióját. Vajon mi lehetett a gond?

Zsófi és Juli lekaratézták egymást, egy kis csavarral

Zsófiék a japán kultúra irányába indultak el, amikor ők is egy fekete színházat varázsoltak a zsínpadra. Vajon lepipálták Simon és Lali korábbi ping-pong csatáját?

Szabó Zsófi és Michl Juli közös fellépésre vágytak

A két 20+-os nagyon megszerette egymást, ezért biztosra mentek, és akartak még egy produkciót együtt. Azt viszont nem tudták eldönteni, hogy kinek az előadását idézzék meg a másik csapatból, ezért inkább vegyítettek.

A zsűri megijedt Szabó Simon altatójától?

Eszter démoninak, Alföldi Róbert viszont nagyon igaznak és őszintének élte meg Simon feldolgozását. De ki lehetett a jobb: Bence vagy Simon?

Szabó Simon megidézte József Attilát

Simon az Altatót választotta Jószef Attilától, amit meglepően gondolt újra: ordítva adta elő, egy részét.

Szabó Simon tudta, hogy lenyomja Szalay Bencét?

Simon Bence egyik korábbi produkcióját gondolta újra, mert tudta: jobban is meg tudja csinálni. Emellett egy olyan világot szeretett volna választani, amit eddig még nem csinált.

A zsűri elveszítette a fonalat a mashup-ok után?

Eszter szerint a 20+-osok bevállalósabbak voltak, Gansxta semmit sem értett, Alföldi Róbert pedig inkább megmaradt a csapat öltözékénél. Így értékelt a zsűri!

30+-osok a színpadon: újjáéledtek a 90-es évek hip-hop slágerei

A bőségzavara után a 30+-osok megtalálták a stílusukat: újra elmerültek a 90-es években, csak most a hip-hop világában. Ti is kértek egy puszikát?

Rap, rock vagy mulatós? A 30+-osok a bőségzavarától szenvedtek

Miből lehetne olyan mixet csinálni, amit mind a négyen szeretnek? Amit könnyen megtanulnak? Ami a legtöbb embernek tetszeni fog? Gabi végül a bejáratott 90-es évekbe terelte csapattársait.

A zsűri belehullott a 20+-osok generációs szakadékába?

A zsűri nem igazán találta a szavakat a produkció láttán: Alföldi Róbert szerint most aztán előjöttek a generációs különbségek. Eszter viszont röhögőgörcsöt kapott, és rögtön kitalálta, hogy mi is lesz Robi következő csengőhangja...

Dubstep és mulatós? A 20+-osok megcsinálták!

Szalay Bence hiába próbálta, nem tudta meggyőzni a többieket: összehozták a dubstep alapokat a mulatós ritmusokkal. Neonfények, hangos zene és pörgés.

A 20+-os csapat utolsó közös produkciója szétszakította őket?

A 20+-osok sokat gondolkodtak, vajon milyen közös produkcióval kellene villantaniuk a színpadon. Gergő kitalálta: hozzák össze a mulatóst a dubsteppel... Szalay Bence az ötlet hallattán nem kicsit elképedt.

Lali minden mozdulata lenyűgőzte a zsűrit?

Ha tehetség nem is, de valami biztosan lappang Laliban a zsűri szerint. Ráskó Eszter viszont nevetve kommentelte, hogy a táncpárbaj után érti, miért nem pontoznak ma este.

Oláh Gergő és Lali riszaviadalon feszültek egymásnak

Vajon ki tekeri jobban a csípőjét? Gergő vagy Lali? Egyetlen stílust sem hagytak ki a táncpárbajon: Michal Jacksontól a Flashdance-en át, mindenben villantottak.

Győzzön a jobb táncos: Lali kontra Gergő!

ÉNB Lali és Oláh Gergő keményen készültek, hogy letáncolják egymást a színpadon. De vajon milyen mozdulatokkal készültek fel erre a próbateremben?

A 20+-os és a 30+os csapatok közösen indították el a műsort!

Elérkezett a döntő napja, ahol eldől, hogy ki győzeledmeskedik a generációk csatájában. Azonban mielőtt a két legfiatalabb korosztály neki kezdett volna a csatának, a két csapat közösen lépett a színpadra, ráadásul egy The Biebers feldolfozással.

A Szenzációs Négyes vasárnap már a döntővel folytatódik!

Ilyen még nem volt! Az RTL Klub vadonatúj, egyedi, saját fejlesztésű, vasárnap esténként jelentkező Szenzációs Négyes - A generációk csatája című műsorában egyedülálló módon négy generáció küzd meg egymással a győzelemért. A sztárokból verbuvált csapatok négy tagúak, a hírességek számos műfajban versenyeznek egymással olyanban is, melyben otthonosan mozognak és persze olyan feladatokban is próbára teszik magukat, melyben még soha sem láttuk őket. A csapatok előadásait a csapattagok egyéni produkciói is színesítik. Csak a legjobb csapat lehet a generációk csatájának győztese, és közülük kerül majd ki a műsor végén a legjobb egyéni előadó. A Szenzációs Négyes csapatainak produkciót három fős zsűri és persze a nézők is véleményezik majd. A műsorvezető: Istenes Bence.

A 20+-osok vagy a 30+-osok nyerik a generációk csatáját?

Michl Juli törött lábbal is táncolni fog

Közeledik a Szenzációs Négyes - A generációk csatájának végső összecsapása. A versenyben maradt csapatok a 20+-osok és a 30+-osok. Michl Juli és ÉNB Lali meséltek a felkészülésről a Reggeliben.

Nagy Alexből revükirálynő vált egy estére

A Szenzációs Négyes versenyzője csak annyit szeretett volna, ha Alföldi Róbert nem ad kevesebbet 5 pontnál. Nem számított az elismerésre, főleg, hogy nem szokott énekelni.

Exkluzív! Így búcsúznak a 40+-osok a generációk csatájától

Fésűs Nelly, Koós Réka, Hajdu Steve és Kökény Attila számára véget ért a verseny. Az eredményhirdetés után elárulták, mi fog hiányozni nekik a kiesésük után, és hogy melyek voltak a kedvenc pillanataik az elmúlt 7 hétből.

A 40+-osok búcsúztak A generációk csatájától!

Megszületett a Szenzációs Négyes 7. adásának végső pontszáma: a 40+-osoktól búcsúzunk, számukra véget ért a verseny.

Ráskó Eszter: „Egy döggé alakulsz!”

Alex feleslegesen izgult, ugyanis a zsűrit egyszerűen lenyűgözte az izgalmas és szexi produkciójával.

Nagy Alexandra: „Azért izgultam, hogy ne haljak meg!”

A színésznő nemcsak az énekléstől félt, hanem a színpadon lévő akadályoktól is.

Kész Kabaré, amit Alex és ÉNB Lali csinál!

A színésznő nagyon várta a közös produkciót, aminek viszont az Éjjel-Nappal Budapest szereplője nem igazán örült.

Alföldi Robi elítélte Szalay Bence produkcióját

Az ítészek úgy vélték, ha a színész valóban beleélte volna magát Csonka Pici dalába, akkor nem lett volna ennyire kínos az előadása.

Szalay Bence megreformálta a híres Ding Dong dalt!

Csonka Pici örökzöld dalát szinte mindenki ismeri, de ebben a formában még senki sem hallhatta.

Szalay Bencének kérdéses volt az egyéni produkciója?

A színész úgy érezte, távol áll tőle Csonka Pici dala, ezért támadt egy jó ötlete...

Ráskó Eszter: „Itt senki sem normális!”

Ilyen jót már régen nevetett a zsűri, és ez a jókedv a 40+-osok pontszámán is meglátszott.

Hajdu Steve és Kökény Attila az 50+-osoknak akarnak imponálni!

Igen különleges és kockázatos produkcióval készültek a 40+-osok…

A 40+-osok felejthetetlen produkcióval készültek

Hajdu Steve és Kökény Attila úgy döntöttek, hogy különleges programot hoznak a Szenzációs Négyes színpadára.

Ráskó Esztert zavarba hozta Szalay Bence

A színészek produkciója lenyűgözte az ítészeket, de legfőképp Esztert, aki egy igen izgalmas meghívást kapott Bencétől.

Tökéletes az összhang Michl Juli és Szalay Bence között?

A színészek közös produkcióját látva, már nem kérdés, hogy mennyire egy hullámhosszon mozogtak, azaz festettek. 

 Michl Juli az 50+-osoktól kapott ihletet?

A fiatal színésznő hozott egy merész döntést, és ebbe Szalay Bencét is beavatta...

Koós Réka lenyűgözte a zsűrit

Ganxsta Zolee autentikusnak nevezte, Alföldi Robi kitűnő produkcióként emlegette, Ráskó Eszternek pedig egyenesen tetszett a színésznő előadása.

Koós Réka Oszvald Marika bőrébe bújt

A színésznő fergeteges hangulatot varázsolt a színpadra...

Koós Réka még sosem csinált ilyet?

A színésznő még sosem énekelt operettet, így kinek a véleményét kérte volna ki, ha nem Oszvald Marikáét.

Ráskó Eszter: „Nem tudok hibát találni benned!”

Ezzel a véleménnyel Ganxsta Zolee és Alföldi Robi is egyetértett. 

Tóth Gabi produkcióján te is meg fogsz hatódni!

Az énekesnő olyan elementáris erővel adta elő Keresztes Ildikó dalát, hogy mindenki tátott szájjal nézte az előadását.

Tóth Gabi: „Nagyon izgulok!”

Az énekesnő nagyon meghatódott azon, hogy Keresztes Ildikó a Nem a miénk az ég címűt dalát adhatja elő a nagyérdeműnek.

Alföldi Róbert: „Simon nagyon dögösen csinálta!”

A zsűri egyöntetűen azon a véleményen volt, hogy a csapatoknak jobban áll a tánc, mint a bűvészkedés.

Bizony így kell elindítani egy showműsort!

A Szenzációs Négyes versenyzői párba álltak, és megmutatták, hogyan kell felrobbantani a színpadot.

A Szenzációs Négyes színpadán semmi sem biztos?

A versenyzők már nagyon izgatottan várták ezt a közös produkciót, amire rendkívül sokat készültek...

˝Nagyon kecses voltál!˝

Ilyen még nem volt! Az RTL Klub vadonatúj, egyedi, saját fejlesztésű, vasárnap esténként jelentkező Szenzációs Négyes - A generációk csatája című műsorában egyedülálló módon négy generáció küzd meg egymással a győzelemért. A sztárokból verbuvált csapatok négy tagúak, a hírességek számos műfajban versenyeznek egymással olyanban is, melyben otthonosan mozognak és persze olyan feladatokban is próbára teszik magukat, melyben még soha sem láttuk őket. A csapatok előadásait a csapattagok egyéni produkciói is színesítik. Csak a legjobb csapat lehet a generációk csatájának győztese, és közülük kerül majd ki a műsor végén a legjobb egyéni előadó. A Szenzációs Négyes csapatainak produkciót három fős zsűri és persze a nézők is véleményezik majd. A műsorvezető: Istenes Bence.

Vasárnap ismét véget ér a verseny egy generáció számára!

Vasárnap kiderül, melyik csapatnak kell hazamennie!

A küzdelem egyre élesebb!

ÉNB Lali: „Nagyon nehéz dolga van a nőknek!”

Lali viszonozni szerette volna Szabó Zsófinak, hogy múlt héten elénekelte a Lali popot, ezért úgy döntött, hogy most ő fog Zsófi bőrébe bújni. A 30+-os versenyző nem gondolta, hogy ennyire nehéz a nőknek, de volt egy dolog, amitől még jobban félt a produkciója előtt!

Nagy Alexandra édesapja emléke előtt tisztelgett produkciójával

Nagy Alexandra kezdetben úgy gondolta, hogy az édesapja elvesztése és ennek feldolgozása kizárólag csak rá tartozik, azonban rájött, hogy ha a közönséggel is megosztja az érzéseit, azzal az édesapja előtt is tiszteleg.

Szabó Zsófi: „Hiszem, hogy mindenki le tudja küzdeni a saját félelmeit!”

Szabó Zsófi az utolsó pillanatban ugrott be Michl Juli helyett, ugyanis Juli eltörte a lábát a próbák alatt. Exkluzív interjúnkból kiderül, hogyan készült fel Zsófi mindössze három nap alatt, és hogy mi volt számára a legnagyobb kihívás!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való