KERESÉS search-close

1 perc és nyersz!

66 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "1 perc és nyersz!"

Megható: Az 1 perc és nyersz! stúdiójában teljesült egy álom!

Három évvel ezelőtt velünk együtt több mint 800 ezer nézőnk szurkolt egy emberként az 1 perc és nyersz! akkori első győztesének. Barsi Lilla 3 milliót nyert, amelyet egy az egyben legjobb barátnője gyógyítására, életének megkönnyítésére ajánlott fel.

Ők már kipróbálták az 1 perc és nyersz! játékait

Két évvel ezelőtt ők úgy döntöttek, bizonyítani szeretnének az 1 perc és nyersz! arénájában. Tudták, hogy egyetlen perc kevésnek tűnik, de azt is, hogy emberi sorosok múlhatnak majd a játékon. Nézzétek meg, hogy a harmadik évadban kik voltak az 1 perc és nyersz! játékosai!

Sebestyén Balázs nem viccel!

Hat évvel ezelőtt indította útjára az RTL Klub az 1 perc és nyersz! című műsort. A műsorvezető lelkesen próbálta ki a jobbnál jobb játékokat, és mire a végére ért már nem annyira volt őszinte a mosolya.

Story Extra 2017-06-09


szerző:
2017.06.09. 17:25
Újra elstartolt az 1 perc és nyersz!

Az elmúlt évek egyik legnézettebb és legsikeresebb vetélkedő show műsorában 60 másodperc alatt álmok válhatnak valóra. A műsor már elindult, és az első játékos máris 1 millió forintot vihetett haza! Hasonló siker sztorik várhatók, ráadásul a műsor legújabb évadában számos újdonsággal találkozhatnak a nézők.

Story Extra 2017-05-10


szerző:
2017.05.10. 16:55
Hallottatok már a Tiltott gyümölcsről? - Bemutatjuk!

Az 1 perc és nyersz! játék pontosan öt éve indult útjára az RTL Klubon. A vetélkedő lázba hozta az egész országot, hiszen nagy volt a tét; csak 60 másodperc kellett ahhoz, hogy milliomosok legyünk. A feladatok nem voltak bonyolultak, melyet be is mutatott sorban a csatorna. Ezen a napon a Tiltott gyümölcsöt ismerhették meg a nézők. 

Sebestyén Balázs bizony megcsinálta! 1 perc és nyersz!

Hamarosan újra indul az RTL Klub nagyszabású játéka, ahol való igaz, egy perc alatt válhat milliomossá bárki, aki volt annyira bátor, hogy benevezze magát. A jóképű műsorvezető is vette a bátorságot, és nekiállt a feladatoknak. Hogy mennyire volt ügyes, az a videóból kiderül!

Fókusz 2017-02-21


szerző:
2017.02.21. 19:00

Fókusz 2017-02-03


szerző:
2017.02.03. 19:00
Bírná ezt tüdővel 50 ezerért?

2012-ben éppen ezen a napon ezt a feladatot dobta a gép az 1 perc és nyersz! játékosának, ami bőven felért egy tüdőkapacitás-vizsgálattal is.

Ennyi pénzért Ön is megrázná a fenekét

Négy éve egy apukának 100 ezer forintot ért, hogy kirázza a fenekén lévő dobozból az összes pingpong-labdát az 1 perc és nyersz! adásában. Ilyen menő mozgáskultúrát ritkán láthat!

A partfisnyél és a pillecukor ritkán jön össze egy videóban, de most ez történt

Az 1 perc és nyersz! 2012-es 9-ei adásában az volt a feladat, hogy az asztalon lévő pillecukrot egy bögrébe katapultálja a játékos. És hogy mégis miért szórakozik valaki ilyesmivel? Hát félmillió forintért!

Ők voltak az 1 perc és nyersz! legnagyobb nyertesei!

Férfiak és nők, apák, anyák, házaspárok, testvérek és barátok. Egy valami közös bennük, nem félnek megküzdeni céljaikért, kitartanak a végsőkig…

Az 1 perc és nyersz! nyertesei


szerző:
2015.10.02. 18:35
Az 1 perc és nyersz! nyertesei

Az RTL Klub vetélkedőjében nemesebbnél nemesebb célok elérése érdekében küzdöttek a játékosok - mutatjuk azokat, akiknek sikerült megvalósítaniuk az álmaikat!

Fókusz 2015-10-02


szerző:
2015.10.02. 17:25
500.000 forintot nyert tegnap este zsóka, az 1 perc és nyersz! játékosa

A tegnap esti 1 perc és nyersz! játékosát arról faggattuk, hogy miért jelentkezett a játékba, hogyan készült és azt is megtudhattuk, hogy mi lesz a nyeremény sorsa.

Fiatal testnevelő tanár sikere az 1 perc és nyersz!-ben

Egy ifjú testnevelő tanárt láthattunk tegnap este az Egy perc és nyersz!-ben játszani, ahol egész a hatodig szintig jutott. Azt ugyan nem sikerült teljesítenie, de így is 1 millió forint boldog tulajdonosa lett.
 

Rékasi Károly tényleg jobban van?

Rékasi Károlyt várjuk nagyon, hogy meggyőződhessünk arról, hogy most már tényleg jól van. Karczagi Dalmával és Feng Yaouval megbeszéljük, hogy a nők vagy a férfiak töltenek-e több időt vásárlással. Gyarmati Andreával a köhögés lehetséges okait kutatjuk és itt lesz velünk az 1 perc és nyersz! újabb játékosa, holnap reggel!

Zsolt és felesége közös álma, hogy eljussanak Afrikába

Nagy álma teljesülhet Pető – Plaszkó Zsoltnak, hiszen tegnap 3 millió forinttal lett gazdagabb az Egy perc és nyersz! játékában.

Egy emberként szorít az ország az 1 perc és nyersz játékosáért

Eltökélt tekintet, koncentráció és siker! A küzdés nem ismeretlen számára, Zsolt 14 éves kora óta vízilabdázik, siket olimpiát is nyert többször a csapatával. Most az 1 Perc és Nyersz-ben is bizonyíthat, a szerdai adásban a 6. szintig jutott. 2 millió forintot nyert, amiből 1 milliót már biztosan a zsebében érezhet.

A sorstársaiért is küzdött Az Egy perc és nyersz! siket versenyzője

Eltökélt tekintet, koncentráció és siker! A küzdés nem ismeretlen számára, Zsolt 14 éves kora óta vízilabdázik, siket olimpiát is nyert többször a csapatával. Most az 1 perc és nyersz!-ben is bizonyíthat, a szerdai adásban a 6. szintig jutott. 2 millió forintot nyert, amiből 1 milliót már biztosan a zsebében érezhet.

Közös családi fészekért játszott Balázs és Zsófi

Újabb szerelmespár mérettetett meg az Egy perc és nyersz játékában. Balázs és Zsófi egy közös családi fészekre gyűjtött, a játékokban hősiesen helytálltak és annyira jól szórakoztak, hogy alig hagyták szóhoz jutni a műsorvezetőt. Vendégünk a szerelmespár, Zsófi és Balázs, akik elmesélték, hogy érezték magukat a játék folyamán.

1 perc, ami mindent megváltoztathat

Nővérek, azt választották, hogy nem magukért, hanem a kórházért játszanak. És hogy elérik-e céljukat, az ma kiderül az 1 perc és nyersz műsorában, 18:55-kor, rögtön a Híradó után itt, az RTL Klubon.

Egy csepp jótékonyság az 1 perc és nyersz! műsorában

A játék, amiben bármi megtörténhet: egyéni játékosok, párok, testvérek, akik szeretnék elérni álmaikat. A műsor készítői idén egy tematikus adást is terveztek: nővérek, ápolók jelentkezését várták a játékba.

Összhang a szerelemben és a játékban

Alig több mint egy héttel ezelőtt indult újra az Egy perc és nyersz vetélkedője, de máris megható emberi sorsokat ismerhettünk meg és hatalmas nyeremények találtak gazdára. A hétfői és keddi adásban találkozhattunk a szerelmespárral, Kókai Anitával és Kis Szilveszterrel.

1perc és nyersz! Heti összefoglaló!

Örömmámor, félsikerek, nagy játékok és őszinte könnyek. Ez történt az 1 perc és nyersz! múltheti adásában. 

Házért küzd katarina a „mini tornádó”

Csütörtök este egy igazi mini tornádó söpört végig az Egy perc és nyersz arénájában. Megismerhettük uganis Pintér Katarinát, aki pont olyan eltökélten és határozottan vette az akadályokat eddig, mint az életben is próbálja ezt tenni. Vele és vezérszurkoló férjével szerettünk volna picit jobban megismerkedni!

Ő az 1 perc és nyersz! idei szériájának első nagy nyertese!

Barsi Lilla végig azért küzdött, hogy a megnyert összegből olyan eszközöket vásárolhasson mozgássérült barátnőjének, amelyek mindennapjait segítenék meg.

Vajon szerencsét hoz Tündének a szerencsebugyija?

Tündének kevés volt 1 perc, hogy a fedők a helyükre kerüljenek. De nem az a típus, aki feladja. A siker érdekében pedig bármire képes. Célja mindennél fontosabb.

Így nyert János 1 milliót!

János 4 gyermek édesapja, de tervben van az ötödik csemete, így szeretnének egy nagyobb autót. János remekül vette az akadályokat, végül a gurigacsúszda fogott ki rajta. Nézd meg, hogyan játszott János az 1 perc és nyerszben!

Bemutatjuk az 1 perc és nyersz új játékosait!

1 perc, 10 játék és akár 10 millió forint! Bár ez az egy perc kevésnek tűnhet, mégis, sorsok múlnak rajta. Sebestyén Balázs vetélkedőjébe ma estétől olyan emberek érkeznek, akik nyerni, bizonyítani akarnak, mert szeretnék elérni az álmaikat.

Rekeszizom roppantó videó az 1 perc és nyersz! játékosairól!

Ha van egy perced nézd meg az internet történelem legszórakoztatóbb videóit. Őrületes próbák, az üveglapnak pattanó cicáknál is cukibb, hétköznapi emberek.

Álmaikért jöttek játszani az 1 perc és nyersz versenyzői

1 perc, 10 játék és akár 10 millió forint! Bár ez az egy perc kevésnek tűnhet, mégis, sorsok múlnak rajta. Sebestyén Balázs vetélkedőjébe ma estétől olyan emberek érkeznek, akik nyerni, bizonyítani akarnak, mert szeretnék elérni az álmaikat.

Indul az Egy perc és nyersz!

Ma este újra indul az Egy perc és Nyersz, új játékosok, régi és új feladatok, amiket egy perc áll a versenyzők rendelkezésére, hogy teljesítsenek, cserébe pedig akár milliókkal is gazdagabbak lehetnek, közelebb kerülhetnek egy álmukhoz, ha elég ügyesek és gyorsak. Meghívtunk két korábbi nyertest, Nagy Adriennt és Lucz Józsefet, akikkel szeretnénk picit feleleveníteni a legemlékezetesebb pillanataikat!

Új évaddal jelentkezik az 1 perc és nyersz!

Visszatér a képernyőre az elmúlt évek legnépszerűbb vetélkedője, az 1 perc és nyersz! A műsorvezető természetesen ezúttal is Sebestyén Balázs lesz, a játékosoknak azonban vadonatúj ügyességi feladatokat kell majd egy perc alatt végrehajtaniuk. A műsor három nagy rajongójával, Molnár Andival, VV Kingával és Nagy Ricsivel kipróbáltuk az új játékokat.

Visszatér a műsor, ami 1 perc alatt megváltoztatja a játékosok életét

A játék, amely emberi sorsokat változtathat meg. A műsor, amely 1 perc alatt az ország kedvenc vetélkedőjévé vált. Három év után indul az 1 perc és nyersz legújabb szériája, amelyben a játékosok akár 10 millió forintos főnyereményt is hazavihetnek.

Hétfőtől visszatér a képernyőre az 1 perc és nyersz!

A játék, amely emberi sorsokat változtathat meg. A műsor, amely 1 perc alatt az ország kedvenc vetélkedőjévé vált. Három év után indul az 1 perc és nyersz legújabb szériája, amelyben a játékosok akár 10 millió forintos főnyereményt is hazavihetnek.

Az 1 perc és nyersz!-szel indul az RTL őszi televíziós évada

Ősszel újra érkezik a népszerű 1 perc és nyersz! című ügyességi vetélkedő műsor az RTL Klubra. A vadonatúj játékokkal jelentkező game show házigazdája a harmadik évadban is Sebestyén Balázs lesz.

Egy perc alatt fertőzte meg az országot Balázs

Alig, hogy elkezdődött, máris a fél ország játssza otthon is a tévés vetélkedőben látott feladatokat. Az Egy perc és nyersz! nem csak estéről estére tartja lázban a tévé előtt szurkoló családokat, de már otthoni és munkahelyi bajnokságokról is hallani.

Összemérték erejüket az X-Faktorosok

Noha Kocsis Tibor már megnyerte élete legfontosabb versenyét, úgy gondolta, még egyszer megmérkőzik az X-Faktoros társaival. És képzeljék, ezúttal alig tudott lépést tartani a többiekkel.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való