KERESÉS search-close

őrizetben

43 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "őrizetben"

Letartóztattak egy férfit Portugáliában az erdőtüzek miatt

Azzal gyanúsítják, hogy ő okozta legalább az egyik tüzet, amely az ország középső részén tombolt. A rendőrség azért indított nyomozást, mert kiderült, mindegyik tűz egy régióban nagyjából egyszerre keletkezett. A három nagy tűzből kettőt sikerült megfékezni.

Csalás miatt körözték, de több lopott holmit is találtak nála a házkutatáskor

Lopással gyanúsítják a gyűjtögetőt, egy 35 éves férfit vettek őrizetbe a rendőrök Debrecenben. Csalás miatt körözték, a házkutatáson azonban kiderült, más miatt is felelnie kell. Otthonában szerszámokat, bicikliket, műszaki cikkeket és több lopott holmit is találtak. Híradónk úgy tudja, a férfi azt mondta, ő csak gyűjtögetett. Szerinte a készlet nagy részét lomtalanításkor találta, a többit rendelte.

Egyetlen éjszaka alatt két autót is megpróbáltak ellopni

Egyetlen éjszaka alatt két autót is megpróbált ellopni Budapesten az a páros, amelynek tagjait a napokban kapták el a rendőrök. Az egyik kocsit azért nem tudták elvinni, mert járókelők megzavarták egyiküket, miközben a zárat törte fel. A másik autót már éppen beindították volna, de a nyomozók lecsaptak rájuk. Mindkét férfit őrizetbe vették.

 

Nem engednék szabadon a gázolót

Az ügyészség azt javasolja, továbbra is tartsák házi őrizetben azt a férfit, aki tavaly májusban kocsijával egy másiknak ütközött, majd a Dózsa György úti trolimegállóba vágódott. A balesetben ketten haltak meg. Az RTL Híradó úgy tudja, a nyomozás néhány héten belül lezárulhat, és a nemrég elkészült műszaki szakértői vélemény szerint is gyorshajtás okozta a tragédiát.

Kirabolt egy 13 éves gyereket

Gyereket rabolt ki egy 40 éves férfi Ózdon. A 13 éves fiú épp a boltba ment, kezében egy tízezressel, mikor az egyik házból egy férfi észrevette, hogy pénz van nála. Kiugrott az ablakon és a gyerek után szaladt, lefogta a kezeit és elvette tőle a bankjegyet. Elkölteni viszont már nem volt ideje, fél óra múlva a helyi körzeti megbízott ment érte, azóta őrizetben van.

Reggeltől estig bömböl az ária

19 éve szinte folyamatosan szól a zene egy párkányi családi házból. A tulajdonos egy helyi nő, akit amiatt vettek őrizetbe, mert több szomszédját is megfenyegette. Az éneklő házról már korábban a Fókusz is forgatott. A szomszédok szerint több mint 6 éve a nő csak a spanyol operaénekes, Placido Domingo egyik áriáját hallgatja minden nap, reggel 6-tól este 10-ig. Hiába van a nő jelenleg a rendőrségen, az RTL stábja sem úszta meg az ária nélkül.

Alig engedték ki, újra őrizetbe vették

Nem engedélyezett nyilvános esemény megtartása címén ismét őrizetbe vették Moszkvában a Pussy Riot nevű rezsim-bíráló, női aktivista csoport három tagját és a Háború nevű művészcsoport alapítóját, alig néhány perccel azután, hogy kiengedték őket a fogva tartási központból.

 

28 kiló fű volt két családi házban

28 kiló marihuánát találtak a rendőrök két családi házban Nógrád nevű kistelepülésen. A növények cserepekben álltak fóliasátor alatt, volt köztük 11, de 16 kilós növény is. Ezen kívül találtak még gyanús tablettákat és fehér port is. Ketten őrizetben vannak.

Megdöbbent az előállításán Gyárfás Tamás

Az Úszószövetség volt elnökét kedden vették őrizetbe a rendőrök. A gyanú szerint ő lehet az egyik megrendelője Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának. Ügyvédje szerint Gyárfás részletes vallomást tett, de mindent tagadott. Az RTL Híradó információja szerint egy 14 éve készült hangfelvétel lehet a fő bizonyíték ellene, amin Portik Tamással beszélgethet.

MSZP-s politikust vettek őrizetbe

Őrizetbe vett egy budapesti ügyvédet a nyomozó ügyészség zsarolás és más bűncselekmények miatt. A férfi a III. kerületi önkormányzat egyik szocialista képviselője, akinek párttagságát az eset miatt felfüggesztette az MSZP. A gyanú szerint egy örökölt lakás felét próbálta megszerezni egyik ügyfelétől, akinek hatmillió forintot ígért az üzletért. Végül nem kapta meg a pénzt, és jelezte a hatóságoknak, hogy mire kényszerítették. Ezután fogták el az ügyvédet, akinél drogot is találtak.

Őrizetben a peches bankrabló

2 éve szabadult a börtönből a kőbányai bankrabló - ezt a Bors írta meg. A lap szerint a 33 éves férfi korábban 6 évet ült emberölés kísérlete miatt. Csütörtök délelőtt, a bankrablás után menekülés közben fegyvert fogott két rendőrre, hátrált, lelépett az úttestre, ekkor ütötte el egy kisteherautó. Kórházba vitték, de nem sérült meg súlyosan, kiengedték, a rendőrök őrizetbe vették. A kisteherautó sofőrje a Blikknek azt mondta, hogy a zöld lámpánál szabályosan autózott, amikor a férfi a kocsi elé lépett.

Újabb szurkolókat fogott el a rendőrség

A Fradi-Debrecen meccsen kitört verekedés után 18 embert azonosítottak, akik közül heten már őrizetben vannak. Négyen feladták magukat, miután a rendőrség közzétette a fotóikat. A Fradi vezérszurkolója a Házon kívülnek hibának nevezte, hogy beengedték a meccsre azt a férfit, aki a távollétükben új szurkolói tábort akart építeni.

3 halott – őrizetben a sofőr

A férfi - eddig nem tudni miért, áthajtott a másik sávba, ahol a szemből érkező kocsinak csapódott. Az autót vezető 20 éves fiatalember és 23 éves barátnője a helyszínen meghalt. A sofőr 41 éves édesanyja a mentőben vesztette életét. Az áldozatokat rengetegen gyászolják a közösségi oldalon.

Folytatódik a razzia Nagy-Britanniában

Jelenleg nyolcan vannak őrizetben a manchesteri terrortámadás kapcsán, amelyben 22-en haltak meg, főleg fiatalok, és tízen még mindig válságos állapotban vannak. A razziák változatlan erővel folytatódnak Nagy-Britanniában, ahol továbbra is a legmagasabb szinten van a terror-fenyegetettségi riasztás. Ennek része, hogy gépfegyveres rendőrök is járőröznek a vonatokon. Közben előkerült egy videó, amelyen az öngyilkos robbantót, a líbiai származású brit Salman Abedit látni régebbről, egy hétköznapi helyzetben. Otthonánál kitolja a kukákat kapucnis berber ruhában és szandálban. Azt nem tudni, hogy ki és miért készítette a videót.

RTL II: Őrizetben két tüntető

Őrizetbe vettek két tüntetőt, akik az éjszakai spontán tiltakozáson festékkel dobálták meg a Sándor-palotát, de a rendőrökre is jutott a festékből. Garázdasággal és rongálással gyanúsítja őket az ügyészség. Egyikük Gulyás Márton, aki többször tüntetett már a kormány ellen. Gyorsított eljárással kerülnek bíróság elé. Az éjszakai tüntetésen a rádió volt székházára az egyik tiltakozó kifüggesztette az uniós zászlót.
 

Ismét őrizetben Tasnádi Péter

Fél évig volt csak szabadlábon, ismét őrizetben van Tasnádi Péter. A 90-es évek hírhedt bűnözőjét orgazdasággal gyanúsítja a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A gyanú szerint Tasnádi társával megszerzett egy korábban Budapestről ellopott luxusautót, majd felajánlotta a kocsi tulajdonosának, hogy 3 és fél millió forintért visszavásárolhatja. Ebből 250 ezret ki is fizetett a férfi, aki visszakapta a kocsit. A titkosszolgálat azonban tudomást szerzett az ügyről és nyomozást indított.

Közmunkások találták meg az eltűnt lányt

Közmunkások találtak meg egy eltűnt 11 éves kislányt a Nógrád megyei Cserháthalápon. Két napja keresték a rendőrök és a speciális mentők. A helyiek szerint egy másik faluban, egy idősebb férfinál volt. A kislányt és 4 testvérét az apjuk nevelte, de a szomszédok szerint nagyon elhanyagolta őket. A környékbeliekhez jártak át ételt kérni. Úgy tudjuk, az apa most rendőrségi őrizetben van, a gyerekeket elvették tőle.

Gyermekbántalmazás: előzetesben a szülők

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a szülőket, akik a gyanú szerint rendszeresen bántalmazták gyerekeiket. Azt, hogy a 21 éves budapesti nő 2 éves kislányát szexuálisan bántalmazták, először a Blikk írta meg. Az anyát és a 18 éves nevelőapát könnyű testi sértés gyanújával vették őrizetbe pénteken. Ha kiderül, hogy közük van a szexuális bántalmazáshoz, akár 10 év börtönt is kaphatnak. Figyelem, megrázó történet!

30 pisztolyt tartott engedély nélkül

30 pisztolyt és több ezer lőszert találtak a rendőrök csütörtökön egy gyöngyöshalászi férfi házában. A gyanúsított testvére Híradónknak azt mondta, hogy bátyja évek óta szenvedélyesen gyűjtötte a fegyvereket, de hibázott, mert nem volt rájuk engedélye, és a pisztolyok egy része nem is volt hatástalanítva. A férfit őrizetbe vették. Azt egyelőre vizsgálják, hogy honnan szerezte a pisztolyokat és lőszereket.

Megverte a várandós élettársát

Kritikus az állapota annak az asszonynak, akit a gyanú szerint élettársa vert meg Pécsen. A férfi a rendőrök szerint napokon át verhette a nőt, akit végül életveszélyes állapotban vittek kórházba szerdán. Támadóját hajnalban fogták el a rendőrök, azóta őrizetben van. A rokonok szerint a nő várandós és a férfi nem először bántotta.

Gaz közé rejtették a drognövényeket

Új módszerrel akarták elrejteni az indiai-kender ültetvényt, de hiába. A rendőrök megtalálták a gazos szántóföldre ültettek növényeket. Egy kétpói bérelt tanyán egy testvérpár készített kábítószert a gyanú szerint. A nyomozók is meglepődtek, mert eddig még nem találtak ilyen ültetvényt. A 33 és 38 éves testvérek most őrizetben vannak.

Szó nélkül szúrták hátba


szerző:
2016.02.15. 18:04
Szó nélkül szúrták hátba

Semmit sem szólt, csak hátba szúrta a söröző egyik vendéget egy idős férfi tegnap délután Polgáron. A gyanú szerint minden előzmény nélkül támadott. Egy vendég ezután megpróbálta elvenni tőle a kést, de őt is megszúrta. Mindkét áldozatot súlyos állapotban vitték kórházba. A késeléssel gyanúsított 64 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Őrizetben a segítőket fenyegető porschés

Jelenleg is őrizetben van az a férfi, aki a múlt héten megfenyegetett két nőt, akik egy menekült családnak próbáltak segíteni az M1-es autópályán. Az eset pénteken történt, amikor több százan próbáltak gyalog Ausztriába jutni. A szlovák rendszámú porschés férfi szemtanúk szerint azt mondta, hogy kézigránátot dob a két nő kocsijába.

128 milliót befizetett Simon Gábor

Büntetés nélkül megúszhatja a költségvetési csalást Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese. 128 millió forintot befizetett az államkasszába, ennyi személyi jövedelemadóval tartozott az eltitkolt, osztrák bankszámlán lévő 240 millió forint után.

Őrizetben a volt ukrán kormányfő

Elrendelte egy kijevi bíróság Julija Timosenko őrizetbe vételét.

Őrizetbe vették a tiszabői polgármestert

Farkas Barnabást több rendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Előzetesben a volt szakállamtitkár

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken egy hónapra Benedek Fülöpöt.

Volt államtitkár került őrizetbe

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt őrizetbe vették Benedek Fülöpöt.

Őrizetben a Főtáv vezérigazgatója

Kovács Lajost különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Előzetesben egy újabb ápoló


szerző:
2010.04.22. 10:04
Előzetesben egy újabb ápoló

Apróbb ajándékokat, kávét, cigarettát zsarolt ki a betegektől.

Öngyilkos lett a gyilkos boksz-világbajnok

Edwin Valero a rendőrség gyanúja szerint megölte a feleségét.

Elmegyógyintézeti ápolók őrizetben

Állítólag szexuális együttlétre kényszerítették, verték és megalázták az ápoltakat.

Előzetesben maradhat Hunvald


szerző:
2010.04.02. 08:27
Kommandósok kapták el a lányfuttatókat

A két férfit azzal gyanúsítják, hogy ők futtatták az 53-as főúti bódékban magukat áruló prostituáltakat.

Korrupt rendőrök őrizetben


szerző:
2010.02.24. 06:45
Korrupt rendőrök őrizetben

A gyanú szerint napi 10-15 ezer forintot fogadtak el cégektől, hogy ne indítsanak ellenük szabálysértési eljárásokat.

Letartóztatták Reagan unokáját


szerző:
2010.01.08. 08:58
Letartóztatták Reagan unokáját

A férfit otthonában vették őrizetbe, mert nem működött együtt a kiérkező rendőrökkel.

Őrizetben a BKV volt HR-igazgatója

Különösen nagy kárt okozó csalás miatt indult ellene eljárás, vagyonát zárolták.

Újabb hét gyanúsított Sajóbábonyban

Összesen 14 gyanúsítottja van az ügynek. Közülük tízen vannak előzetes letartóztatásban.

Kiadható Charles Zentai Magyarországnak

Az Ausztráliában élő 88 éves magyar férfit csütörtök délután vették őrizetbe.

Öngyilkos lett az őrizetes


szerző:
2009.08.28. 11:38
Őrizetben a vesztegetésen ért ügyész

Az eljárás szereplőit befolyásolni akarta, ezzel veszélyeztette a bizonyítás eredményességét

Őrizetben a kazincbarcikai késelő

A 26 éves férfi egy hete késelt halálra egy 18 éves fiút Kazincbarcikán.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való