KERESÉS search-close

ételek

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "ételek"

Ilyenkor fogy a legtöbb hal

Kezdődik a karácsonyi halszezon. Az éves halfogyasztás harmadát ezekben a hetekben adják el. Folyamatosan halásznak a nagyobb tógazdaságokban. A legtöbben pontyot vásárolnak, idén körülbelül 1300 forintba kerül belőle egy kiló.

 

FINOM: Szuper-menza ételek


szerző:
2018.06.16. 16:27
FINOM: Szuper-menza ételek

Versenyt hirdettek közétkeztetésben dolgozó szakácsoknak. Nem csak finom, de egészséges és nagyon mutatós ételek kerültek a tányérokra. Még a gyerekzsűri is elégedett volt. Mutatjuk, hogy készültek az ételek.

Makói hagymás velővel töltött, paprikamártásos szűzlabda

Makói hagymás velővel töltött, paprikamártásos szűzlabda lett Magyarország étele. Idén először hirdettek ilyen versenyt. Az egyik fontos szempont az volt, hogy az éttermi csapatok kizárólag hazai alapanyagokból főzhettek. A cél pedig az, hogy felfrissítsék a középkategóriás éttermek magyaros kínálatát. Persze az ország ételét több helyen is meg lehet majd kóstolni.

 

Rengeteg az elhízott gyerek

Megduplázódott az elhízott gyerekek száma az elmúlt 20 évben. A felnőttek 65%-a is súlyproblémákkal küzd. A szakértő szerint a leggyakoribb probléma, hogy a szülők már az egy éves gyerekeknek is ugyanazt az ételt adják, amit maguknak főznek.

Tudj meg mindent a Séf különleges Konyhafőnökös ételeiről!

Mi alapján dönti el, hogy éppen milyen ételt mutat a versenyzőknek? Milyen kamerák előtt főzni, miközben magyaráz? Nemcsak ezekről, de az ételei titkairól is mesélt nekünk a Séf.

Ezt ette Ferenc József


szerző:
2018.04.22. 18:23
Ezt ette Ferenc József

Rombuszhal homárszósszal és aszpikos borjúmirigy. Ez is része volt annak a többfogásos menünek, amit Ferenc József 1882-ben egy februári napon ebédelhetett a gödöllői kastélyban. Nemcsak a menüt, hanem az étkészlet is bemutatják a királyi kastély új kiállításán. Azt ismerhetik meg, hogy milyen gasztronómiai szokások jellemezték az európai arisztokráciát.

Belenéztünk a hírességek tányérjaiba

Kulináris utazásra vitték a Story gála vendégeit a szervezők. Japán, Norvégia, Thaiföld, és természetesen Magyarország ízeli is benne voltak az idei menüben. Így mindenki megtalálhatta, amit szeret.

Újra együtt a Konyhafőnök páros: Sváby András és Peller Anna!

A műsorvezető felelt a mai napon a Kifőzde finomságaiért, de nemcsak ezzel a feladattal nézett szembe. Annával, egykori Konyhafőnök csapattársával felidézték kedvenc gasztro-emlékeiket, sőt a többszörös apuka még a családjáról is mesélt egy kicsit.

Anger Zsolt finálés menüsora!

Zsolt a menüsorában azt szerette volna bemutatni, hogy milyen emlékeket gyűjtött, és milyen hibákból tudott tanulni a verseny folyamán.

Nézd meg a 27. nap ételeit!

Az első feladatban egy óriási kolbász pult várt a döntősökre, de nem egyedül főztek a konyhában, hiszen mindhárman kaptak egy kis segítséget. A második feladat már a másolásról szólt, hiszen újra kellett alkotniuk Baranyai Péter japán különlegességét.

Nézd meg a 26. napon készült ételeket!

Az első feladatban kiderült, hogyan is szereti a Séf elkészíteni a burgonyát: a döntősöknek szimultán kellett vele főzniük. A második feladatban már az őzpisztoly volt a főszereplő, ebből kellett főételt alkotniuk a versenyzőknek.

Ilyen főételek készültek a tengeri pókokból

A második feladatban egy érdekes külsejű állat várt a döntősökre: tengeri pókból kellett főételt készíteniük. A sokk után mindenki nekilátott a szorgoskodásnak, hogy utána a zsűri végigkóstolja az ételeiket.

Íme a versenyzők zellerből készült főételei!

A második feladatban egy zeller pult fogadta a versenyzőket, amelyből egy vegetáriánus főételt kellett készítneiük. Persze, Szabados Ági az előnyével bevállalt egy húst is, másoknak viszont teljesen eldőltek a tornyaik. Nézd meg itt az ételeket.

Nem akármilyen csirkéből készültek a főételek!

Az első feladatban egy bresse-i csirkéből kellett különleges főételt készítenie a versenyzőknek. Hogy ez mennyire sikerült nekik? Nézd meg az ételeiket, és a könnyes kóstolást!

Ilyen ételek készültek a gyógynövényekből

A második feladatban szárított gyógynövényekből kellett főételt és desszertet is készíteniük a versenyzőknek. Kíváncsi vagy az ételeikre?

Nézd meg a versenyzők túrós főételeit!

A visszatérő versenyzőknek az első feladatban különféle túrókból kellett vegetáriánus főételt készíteniük. Hogy ez hogyan sikerült? A kóstolást itt nézheted meg, az ételeket pedig ebben a cikkben.

Combokkal dolgoztak a versenyzők, nézd meg a főételeket!

A második feléadatban különféle combokkal dolgoztak a versenyzők, azonban nem ők, hanem Márk döntötte el, hogy ki, melyikkel dolgozzon. Így értékelte az ételeket a zsűri!

Nézd meg a versenyzők paprikás ételeit!

Az első feladatban a világ legerősebb paprikái közül válogathattak a hírességek, és ezekből kellett egy húsos főételt készíteniük. Hogy a zsűri mennyire bírta a pikáns ízeket? Nézd meg a kóstolást!

Jöjjenek a különleges levesek!

A második feladatban a vesztes piros csapat tagjai küzdöttek, illetve a kék csapatból hátramaradt Simon. Levest kellett készíteniük, amihez külön, háromféle levesbetétet is csináltak. Hogy hogyan sikerültek? Nézd meg itt a kóstolást!

Így alkották meg a Séf menüsorát a csapatok!

Az első feladatban a versenyzőknek a Séf által elképzelt menüsort kellett elkészíteniük: az ételekeik nevei és az alapanyagok adottak voltak. De mit készítettek belőle? És mit alkotott meg eredetileg a Séf?

Nézd meg a versenyzők hamis wellington bélszínjeit!

Az első feladatban a híres wellington bélszínt kellett elkészíteniük a versenyzőknek, azonban nem a hagyományos receptet: újra kellett gondolniuk, ráadásul még a húst sem ők választhatták ki hozzá maguknak.

Klasszikus, retró süteményeket gondoltak újra a csapatok!

A második feladatban cukorbombát dobtak a csapatokra: egy retró hűtő, benne rengeteg édességgel várt rájuk. Hogy sikerültek a desszertek? Itt megnézhetitek, de a kóstolásról se feledkezzetek meg!

Északi alapanyagokból északi ételek!

Az első feladatban egy északi pult várta a csapatokat, és az ijedtség helyett, sokkal inkább megihlették őket az alapanyagok. Még a Séf is megdicsérte őket emiatt a kóstoláson!

Nézd meg a csapatok vegán és fácános ételeit!

Az első feladatban egy hús nélküli főételt kellett készíteniük, a másodikban viszont már egy izgalmas szárnyasból, fácánból főztek. Kíváncsi vagy az ételekre?

Nézd meg, milyen tortákat alkottak a csapatok!

A második feladatban három csodás torta várt a csapatokra, amit egy egykori versenyző, Gelb Tatjána készített. Ezek közül a sárgák és a kékek is egy-egyet készítettek el. Nézzétek meg, hogyan!

Nézd meg a csapatok sóskás főételeit!

Az első feladatban a sóska volt a főalapanyag, a csapatoknak ebből kellett főételeket kreálniuk!

Francia különlegességekből főztek a csapatok!

A második feladat elején egy francia pultról válogathatott... a zöld csapat. Ők mondták meg ráadásul, hogy milyen húsokból dolgozzanak az ellenfeleik. A kóstoláson végül kitört a vita a kékek között.

Íme a csapatok kukoricából és popcornból készült ételei!

Az első feladatban volt meglepetés, hiszen nemcsak kukorica, de popcorn felhasznállásával kellett egy főételt kreálniuk a csapatoknak. Nézd meg itt, hogyan értékelte a tányérokat a zsűri!

Nézd meg a csapatok kifliből készült ételeit

A második feladatban egy nagy láda kifli várt a csapatokra, amiből főételt és desszertet is készítneiük kellett. Hogy mennyire tetszettek az ötleteik a zsűrinek? Nézd meg itt a kóstolást!

Íme a csapatok tonhalas ételei

Az első feladat előtt a Séf szétszedett egy óriási tonhalat a két csapatnak, amiből előételt és főételt is kellett készíteniük. Hogy hogyan értékelte ezeket a zsűri? Nézd meg itt a kóstolást!

Nézd meg a 13. adás ételeit!

A mai első feladatban szőlőből készítettek főételeket a versenyzők, majd a második kihíváson már a Séf újabb ételét kellett lemásolniuk!

Nézd meg, milyen gombócokat készítettek a csapatok

Az első feladatban a gombócok voltak a főszereplők, a csapatoknak ráadásul háromfélét is készítneiük kellett. Hogy hogyan sikerültek? Nézd meg itt a kóstolást!

Nézd, milyen halas ételeket készítettek a versenyzők!

A második feladatban egy halas pult várta a hírességeket, innen kellett alapanyagokat választniuk. Majd kiderült, hogy ezekből tésztaételt kell készíteniük! Hogy hogyan sikerültek az ételek? Nézd meg itt a kóstolást!

Nézd, milyen főételeket készítettek gyöngytyúkból!

Az első feladatban egy egész gyöngytyúkot kellett feldolgozniuk a versenyzőknek, és főételt alkottak az alapanyagból. Kíváncsi vagy a kóstolásra? Itt megnézheted!

Nézd meg a tizedik adás ételeit!

A harmadik elődöntő hét első feladatában a versenyzők a kedvenc ételeiket készítették el (egy kis csavarral). A második kihívásban pedig már a Séfet kellett lemásolniuk! Nézd meg itt a teljes adást!

Nézd meg a kilencedik adás ételeit!

Az első feladatban egy ismeretlen húsból, a muflonból kellett főételt készíteniük a versenyzőknek, a második kihívás pedig a Séf málnás desszertje volt.

Jöjjenek a csapatok desszertjei!

A második feladatban a cukrászaté volt a főszerep: háromféle, tojásfehérje alapú édességet is el kellett készíteniük. A Séf persze előtte adott pár hasznos tippet. Kíváncsi vagy, mi történt a kóstoláson? Itt megnézheted!

Nézd meg a csapatok milyen reggeliket készítettek!

Az első feladatban három ételt kellett elkészíteniiük: egy japán omlettet, egy kuglófot és egy smoothie-t. A csapatok versenyt futottak az idővel, vajon mindent kitálaltak a kóstolásra?

Nézd meg, milyen dinnyés ételeket készítettek a versenyzők!

Az első feladatban Fördős Zé segítségével kapták meg a fő alapanyagot: egy nagy kocsi dinnyét. Ebből kellett főételt készíteniük, persze előtte a Séf is adott nekik pár ötletet.

Nézd meg a hatodik adás ételeit!

A második elődöntő héten a versenyzők ismét a kedvenc ételeikkel mutatkoztak volna be, azonban volt olyan, akin kifogott a szerencse és töltött káposztát kellett készítenie. Ráadásul ezek után még a Séf is egy újabb zseniális ételt villantott, amit le kellett másolniuk.

Nézd meg az ötödik adás ételeit!

Az első feladatban egy egész nyulat kellett feldolgoznia a versenyzőknek. Volt, aki megriadt a ládában várakozó alapanyagtól, vajon a zsűrinek hogy tetszettek az ételek? Ha ez nem lett volna eléggé izgalmas, ezután érkezett a verseny eddigi legnehezebb feladata!
 

Nézd meg a csapatok barackos desszertjeit!

A második feladatban rengeteg barack várt a versenyzőkre, amikből háromféle édességet is el kellett készíteniük. Előtte persze a Séf adott egy kis segítséget a feladathoz. Vajon hogy sikerültek végül az ételek? A kóstoláson kiderült!

Nézd meg a csapatok partiételeit!

Az első feladatban hamburgereket és koktélsalátákat kellett készítenie a versenyzőknek, ráadásul csapatban. A kóstolás itt meg is nézheted!

Nézd meg a versenyzők lilára hangolt tészta ételeit!

A második feladatban egy lila pult fogadta a versenyzőket, innen válogatva kellett egy olyan tészta ételt megálmodniuk, ami teljesen lila! A kóstolás csillámpónis lett, na és az ételek?

Nézd meg a versenyzők babból készült húsos főételeit!

Az első feladatban különféle babokból kellett húsos főételeket készítenie a hírességeknek. Hogy ez mennyire sikerült? A kóstoláson eldőlt! Most viszont megnézheted az elkészült tányérokat.

Nézd meg a versenyzők halibutból készült ételeit!

A második feladatban egész lepényhalakkal kellett megküzdenie a versenyzőknek, egyedül kellett kifilézniük őket. A feladat pedig egy halas főétel volt. Hogy hogyan sikerültek? A kóstoláson eldőlt, nézd meg itt!

Nézd meg hogyan gondolták újra a hagymás rostélyost a versenyzők!

Az első feladatban egy klasszikust, a hagymás rostélyost kellett átalakítaniuk a hírességeknek. Hogy ez mennyire sikerült? A kóstoláson eldőlt! Most viszont nézzük az ételeiket!

Nézd meg az első adás ételeit!

A Konyhafőnök VIP versenyzői az első feladatban a saját kedvenc ételeikkel készültek, azonban a Séf meglepte őket egy-egy abált sertéslábbal is. Kíváncsi vagy a kóstolásra? Itt megnézheted. A második feladatban pedig Sárközi Ákos ételét kellett lemásolniuk.

Konyhafőnök: így készíts répás ételt!

Nem is gondolnánk, de a sárgarépából bizony akár öt különböző ételt is lehet készíteni. A séf bemutatta: a nyers répsalátát, a gyömbéres répalevelt, a narancsos rómaiköményes répaszeletet, a kakukkfüves répapürét, és a mézes szerecsendiós bébirépát.

Egy új főzőműsor indul az RTL Klubon!

Három éve már annak, hogy ez a felhívó megszületett és kiderült, hogy a csatorna vadonatúj műsorral folytatódik, amiben nem más kap zsűri szerepet, mint Fördős Zé. Kiderült az is, hogy a gasztrobloggernél az a versenyző nyerheti meg a Konyhafőnök címet, aki képes megmutatni ételeiben a merészséget.

NÉBIH: Nyáron milyen ételek lehetnek veszélyesek?

Zoltai Anna, a Nemzeti Élelmiszer Biztonsági Hivatal osztályvezetője szerint a nagy melegben különösen vigyázni kell arra, hogyan főzik az ételeket.

Segítünk, milyen étellel veheted le a lábáról Sárközi Ákost!

A Konyhafőnök és a Borkonyha séfje mindig nagy elvárásokat állít a versenyzők elé, szereti a tiszta pultokat és a kreatív ételeket. Most viszont elárulta, milyen fogások készülnek legtöbbször az otthonában.

Nálatok mi a húsvéti menü?


szerző:
2017.04.11. 17:25
Nálatok mi a húsvéti menü?

Magyarországon, egy húsvéti vacsora asztalon a sonka, a tojás és a kalács általában megtalálható, ezen túl viszont lehetnek eltérések. A Konyhafőnök VIP versenyzőit a különbségekről faggattuk: Nálatok mi a húsvéti menü?

Keleti Andi férje már 19 évesen tudta, hogy őt szereti!

Andi a romantikus vacsorákról mesélt egy kicsit, és közben kiderült, nagy nap közeledik, hiszen férjével idén ünneplik a 18. házassági évfordulójukat. Ennek kapcsán pedig azt is elmesélte, hogy párjával már nagyon fiatalon egymásba szerettek!

Elégedettek Széll Tamásék

Sikerült felzárkózni az élvonalbeli csapatokhoz, és mindent úgy végigcsinálni, ahogyan eltervezték, egyetlen hiba nélkül. Ezt mondta a verseny végén Széll Tamás, aki kedden főzött Lyonban a Bocuse d'Or szakácsolimpián. A magyar csapat a menüt a magyar kultúra és történelem jegyében készítette el, rengeteg hazai ízt és alapanyagot használtak. Végeredmény a holnapi versenynap után lesz.

Sárközi Ákos: „A legjobban a hangulatát szeretem az ünnepeknek”

A séf családjában az a szokás, hogy mindig ketten bújnak el a kislányával és úgy várják, hogy jöjjön a Jézuska. Ákos pedig ezt szereti a legjobban az ünnepekben! A séf persze a gyerekkori hagyományokról és az elengedhetetlen ünnepi ételekről is mesélt nekünk.

A nagy szembesítés!

Az olasz bisztró alkalmazottait szembesítették a saját és a konkurencia étlapjának kínálatával. Gordon figyelmeztette őket, itt az ideje felkötni a gatyájukat!

Jó irányba haladunk – Magyarország egyre egészségtudatosabb

Kutatások bizonyítják, hogy a hazai húsételek beltartalmi paraméterei idén rendkívül sokat fejlődtek, például a sótartalom csökkent, de a hústartalom nőtt. Figyeljünk oda a vásárláskor, sokszor az is elég, ha az adott ételnek elolvassuk a címkéjét, és tudatosabban választunk olyat, amely a szervezetünkre jótékony hatással bír.

Tényleg van okunk azt gondolni, hogy sosem frissek a készételek? – Most lerántjuk a leplet!

A legtöbb ember fenntartással fordul a műanyagdobozos, készételek felé. A fejtörést és a bizalmatlanságot az okozhatja, hogy egyáltalán nem tudjuk elképzelni, hogyan maradhat friss és ínycsiklandozó így egy finom ebéd. Végre, nem kell tovább töprengenünk, utánajártunk, és kiderítettük, mi is az igazság. 

Megvan az új Konyhafőnök


szerző:
2016.11.14. 19:20
Megvan az új Konyhafőnök

A fél ország velük főzött, téma volt baráti társaságokban, a boltban, a fodrásznál, hogy a Konyhafőnökben a séf már megint mit talált ki, miből mit kellett főzniük a versenyzőknek, na és hogyan! Pénteken az új Konyhafőnök is megszületett, Ádám tíz millió forintot is nyert, a zsűri egyetlen hölgytagja pedig együtt sírt a döntő vesztesével.

Vajon hogy tetszettek a zsűrinek a versenyzők bab ételei?

Miután mindenki tova lendült a pánikon és elkészítették a különböző bab receptjeiket, a zsűri elé vitték az elkészült ételeket. Ezek után már csak a kóstolás és az értékelés volt hátra.

Újragondolt hagyományos ételek

Merre tart a magyar gasztronómia? Ezt mutatták be a Stílusos Vidéki Éttermiség fesztiválon, ezúttal Veszprémben. Vagyis a jó nevű vidéki éttermek mutatták be ételkülönlegességeiket. Ezekre annyian voltak kíváncsiak, hogy kígyóztak a sorok a bódék előtt.

Mi jót lehet enni Izlandon?

Gordon már rengeteg helyen megfordult a világon, úgyhogy most egy újabb izgalmas és különleges ételeket tartogató helyre látogatott el.

Szigorú zsűri lesz az új Konyhafőnökben!

Két évvel ezelőtt mindenki megdöbbenésére ezen a napon derült ki, hogy kik lesznek a Konyhafőnök második évadának zsűritagjai. Ami biztos volt: Bernáth József lett a séf, a legszigorúbb döntéshozó, aki azt mondta, hogy nála nem lehet majd hibázni. Ő a séf, aki azért jött Magyarországra, hogy megtalálja a legjobb Konyhafőnököt.

Képek ételekből


2016.06.18. 18:43
Képek ételekből

Ételekből készít portrékat egy kolumbiai festő. Például lisztet éppúgy használ, mint tojást vagy banánt. Ennek persze az a következménye, hogy a portréi sokáig nem maradnak meg. Mindegyik a lefolyóban vagy a szemétben végzi.

 

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való