KERESÉS search-close

élelmiszer

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "élelmiszer"

Nagyon megugrott több élelmiszer ára

A krumpli 50 százalékkal drágult egy év alatt, a sertéshúsért több mint 12, a kenyérért pedig átlagosan 8 százalékkal kell többet fizetni. Ez derül ki a statisztikai hivatal friss összesítéséből. A tej és a tojás viszont olcsóbb lett, de összességében 5, 8 százalékkal emelkedett az élelmiszerek ára. Ez azt jelenti, hogy az inflációt lényegesen meghaladja a drágulás mértéke.

Gigarazziát tartottak a magyar hatóságok

A magyar hatóságok boltokban, piacokon és reptereken csaptak le.  Összesen csaknem 200 tonna élelmiszert foglaltak le egy nemzetközi akcióban, az elmúlt négy hónapban. De több mint 200 kiló ismeretlen eredetű növényvédő szert is kivontak a forgalomból.

A rossz idő miatt drágulnak a gyümölcsök

Harmadával többe kerülhet a cseresznye, mint a korábbi átlag. A korai fajták döntő része rohad a sok eső miatt. A Terméktanács az évtized egyik legrosszabb szezonjára számít. Úgy számolnak, hogy meggyből is kevesebb lesz, ami szintén drágulást jelent. Az eper most ötödével kerül többe, mint egy éve.

Felborult egy élelmiszer-szállító kamion, a rakomány nagy része az árokban kötött ki

Élelmiszer-szállító kamion borult fel a 4-es főút abonyi elkerülő szakaszán pénteken a kora reggeli órákban. A balesetet az okozta, hogy a Szolnok felé tartó kamion nagy sebességgel nekihajtott az útépítés miatt kihelyezett betonterelő szigetnek.

 

10 milliárdot költhetünk sonkára húsvétkor

Idén várhatóan 10 milliárd forintot fognak a vásárlók költeni húsvétkor sonkára - hangzott el a Magyar Húsiparosok Szövetségének hagyományos húsvéti sajtótájékoztatóján.

Tovább drágul a tojás


szerző:
2019.03.25. 18:40
Tovább drágul a tojás

Tovább drágul a tojás. A terméktanács úgy számol, húsvét előtt 10-20%-kal emelniük kell a termelői árakat. Azt mondják, a megugró kereslet miatt kénytelenek több tojót beállítani, pedig az ünnep után a tyúkok nagy része nem fial majd hasznot. A KSH szerint már most ismét több mint 40 forintot kérnek egy átlagos tojásért Magyarországon.

Élelmiszert halmoznak fel a britek

Élelmiszert halmoznak fel a megállapodás nélküli Brexittől tartó britek. Egy friss felmérés szerint a felnőttek negyede előre vásárol, mert tart attól, hogy Nagy-Britannia tervezett uniós kilépése, vagyis március 29-e után nehezen jutnak majd be az unióból származó élelmiszerek a szigetországba. Ez pedig hiányhoz és áremelkedéshez vezethet.

10 %-kal lett olcsóbb a tej

Több mint 10%-kal lett olcsóbb a tartós tej a terméktanács szerint. Teljes egészében átengedték az áfacsökkentés hatását az áruházláncok - ez derült ki szerdán reggel, miután először kinyitottak a boltok az újévben. Az Agrárminisztérium úgy számol, egy négyfős család 6-7 ezer forintot takaríthat meg idén az adócsökkentéssel. 

 

Évente 68 kiló élelmiszert dobunk ki fejenként

Évente 68 kilogramm ételt dob ki a kukába egy átlagos magyar. Ezek egy része ráadásul olyan élelmiszer, amit még fel sem bontottak. A Nébih Maradék nélkül elnevezésű programot indított, ennek most már része egy interaktív iskolai tanóra is. A szakember szerint ugyanis a gyerekeknél lehet valóban eredményes, hosszútávon ható eredményt elérni. 

Fertőzésveszély kánikulában

Ételmérgezést okozhat, ha a nagy melegben nem kerül időben hűtőbe a friss áru. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál ezért azt javasolják, vásárlás után senki ne hagyja hosszú ideig hűtetlenül az élelmiszereket. És nemcsak a tejet, vagy tojást tartalmazó ételek veszélyesek, gyakorlatilag bármi okozhat bajt a hőségben.

Listeria-fertőzés: 30 ezer tonnát kell visszahívni

Majdnem 30 ezer tonna gyorsfagyasztott zöldséget hívott vissza a forgalomból a bajai Greenyard csak Magyarországról. A cég termékeiről két hete derült ki, hogy a listeria baktérium egy ritka típusával fertőződtek meg. Emiatt 9-en haltak meg Nyugat-Európában. Az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azt közölte: aki vett az érintett zöldségekből, annak számla nélkül is visszafizetik az árát.

Olcsóbbak lehetnek a gyümölcsök

Már most dömping van a piacon az egyébként nyár közepi gyümölcsökből. A hirtelen jött meleg miatt két- három héttel előbb ért a cseresznye, a meggy, és a barack is. A termelők nem örülnek: gyorsabban kellett szüretelniük és óriási a kínálat. A Magyar Zöldség - Gyümölcs Terméktanácsnál azt mondják, emiatt olcsóbban lehet vásárolni.

Rothadó húsok, egy éve lejárt édesség

Málló vakolat, penészes falak - és felismerhetetlen, rothadó húsdarabok. A kállósemjéni húsfeldolgozó üzemnek engedélye sem volt, a nagykállói boltban pedig olyan édességet találtak az ellenőrök, ami már egy éve lejárt. Egyszerre csapott le két helyszínen az adóhatóság és az élelmiszerbiztonsági hivatal.

A magyar sonkát ajánlják


szerző:
2018.03.13. 18:46
A magyar sonkát ajánlják

Egyelőre csak gusztálják a vevők a húsvéti sonkát a boltokban, az igazi nagy roham közvetlenül az ünnep előtt várható. A hússzövetségnél azt tanácsolják a vásárlóknak, hogy magyar sonkát vegyenek, lehetőleg ismerős hentestől, és figyeljenek az árra, mert a sonkánál is igaz, hogy a drágább általában jobb minőségű.

 

Miért szerzik be jóval gyakrabban az élelmiszert a falvakban élők?

Pont azok fizetik sokszor a legtöbbet az ennivalóért, akik a legkevesebből élnek. A kis falvakban élőknek gyakran nincs választásuk, hogy hol vegyék meg az ennivalót, mert vagy egy bolt van csak, vagy pedig mozgóbolt, és ezek akár 30-40 százalékkal drágábbak, mint a közeli városok nagyobb üzletei, ahová viszont nehezen jutnak el.

 

Terméktanács: „Csökkenjen a tartós tej adója!”

Csökkentsék a tartós tejek áfáját is 5 százalékra már áprilistól - ezt kéri a kormánytól a Terméktanács, miután tizedével visszaesett tavaly a tejfogyasztás Magyarországon.

HORRORVIDEÓ: 3,2 tonna romlott hús

Számos, súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságot állapítottak meg a Nébih szakemberei egy, a fővárosi Fény utcai piacon működő üzletben. A bolt üzemeltetői a legalapvetőbb higiéniai és tárolási követelményeket sem tartották be.

Kevés és drága a libahús


szerző:
2017.11.11. 18:20
Kevés és drága a libahús

Kevés a liba, sok boltban nem is lehet kapni a legfontosabb Márton-napi alapanyagot. A Lúdszövetség szerint a hiányt még mindig a tavalyi madárinfluenza okozza. Akkor majdnem két és fél millió szárnyast kellett leölni.

Magyar szennyezett tojást is találtak

Magyar szennyezett tojást is találtak a Nemzet Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. A kártevőirtásra használt szert egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei cég tojásában mutatták ki. A termékből több üzlethálózathoz is kerülhetett, de még nem tudni, pontosan hová. A hivatal kötelezte a vállalkozást, hogy vegye vissza a tojásokat a boltok polcairól. A vegyszer nagy mennyiségben máj- és vesekárosodást okozhat.

Fókusz 2017-08-03


szerző:
2017.08.03. 19:00
Egerek a kenyerek között

Egerek, bogarak - nem állatkereskedésben, hanem egy pékségben. Borzalmas állapotokat találtak az élelmiszer ellenőrök egy rákospalotai pékségben. Süteményeket, kenyereket készítettek ott, amiket csaknem 30 környékbeli kisboltba szállítottak. A tulajdonos többszázezer forintos bírságot kapott, és kötelezték, hogy takarítsa ki a helyiséget. Ezt megtette, így a napokban újra kinyithatott.

 

Döglött patkány, és egérürülék a konyhán!

Több százan ehettek volna még a romlott ételekből, ha nem csap le a hatóság. Egy budafoki étteremet vizsgáltak az ellenőrök, ahol csaknem 1 mázsa élelmiszert foglaltak le. A konyhán találtak olyan alapanyagokat, amelyeket már öt éve ki kellett volna dobni. A tisztasággal is rengeteg baj volt. A tányérokat, evőeszközöket mosogatószer nélkül, csak vízzel mosták el.

Scígel Andrea elmondta, miért érték a maradék!

Az itthon megtermelt élelmiszer egyharmada végzi a szemetesben, egy 2006-os kutatás szerint ez több, mint 1,8 tonna élelmiszer évente. Scígel Andrea elmondta, mit tehetünk annak érdekében, hogy ne dobjunk ki túl sok élelmiszert, és azt is, mi változott az elmúlt évek alatt.

Vizes is lehet a sonka


szerző:
2017.04.05. 18:25
Vizes is lehet a sonka

Vizes sonka – ez nem egy új fajta hús, a Hússzövetség figyelmezteti a vásárlókat arra, hogy a hónapok helyett, a gyorspácolt sonkák napok alatt meglepetést okozhatnak otthon szeleteléskor, ezért érdemes alaposan végigolvasni a címkét, mielőtt hazaviszik a kiválasztott darabot. Nem csak a pácolás, az árak is változtak. Drágult a sertés és a szövetség elnöke szerint lesz még drágább is.

Befejezték az élelmiszerek összehasonlítását

Becsapják a vásárlókat - ezt mondta a földművelésügyi miniszter, miután a NÉBIH befejezte a Nyugat-Európában és a Magyarországon árult azonos márkájú termékek összehasonlítását. 96-ból 71 élelmiszert találták eltérőnek. Fazekas Sándor szerint bebizonyosodott, hogy kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon, és a magyaroknak silányabb élelmiszerek jutnak. Később a NÉBIH jelentéséből viszont az derült ki, hogy a különbségtétel nem tekinthető általános gyakorlatnak. A Spar is megszólalt, és cáfolják a silányabb minőséget.

Összehasonlítják a termékeket

Felháborítónak tartja a kormány, hogy silányabb minőséget szállítanak az élelmiszergyártók Magyarországra, mint Nyugat-Európába, ezért, csatlakozva a szlovákokhoz, uniós fellépést sürgetnek. Most 100 terméket hasonlítanak össze, azt vizsgálva, hogy tényleg minden finomabb-e az osztrák boltokban, mint nálunk. Szakértők szerint a különbség egyik oka az, hogy a kelet-európai piacon csak az olcsóbb árut tudják eladni, ez pedig a minőség rovására megy. Közben több gyártó is jelezte, hogy nincs eltérés a különböző országokba szállított termékeik között.

Felháborító: Romlott ételt kapnak a határon szolgáló rendőrök

Ezeket a fotókat a szerb-magyar határon szolgáló rendőrök készítették és töltötték fel a Zsaruellátó facebook oldalára. A szendvicseket az az orosházi Bt. készítette, aminek a telephelyeit egy időre bezáratta a kormányhivatal. Több mint száz határrendész kapott ugyanis ételmérgezést.

Drágult a sertéshús és a cukor

10 százalékkal drágult a sertéshús, és 15-tel a cukor - a KSH szerint. Tehát nemcsak a zöldségek, hanem több alapvető élelmiszer ára is az infláció sokszorosával emelkedett a boltokban. A Fidesz alelnöke szerint a multik dobták meg az árakat, mert rosszul viselik, hogy magas béreket kell fizetniük idén. Az LMP-nél viszont azt mondják, éppen a kisboltosok drágítottak kényszerből a kormány - szerintük dilettáns politikája, a kötelező minimálbér-emelés miatt.

A postán vesztegel a szalonna

Elakadt a füstölt szalonna a Postán. Majdnem egy hete várja a vidéki rokonok küldeményét egy budapesti család, de a csomag csak nem akar megérkezni. Szerintük a Posta egy napos szállítási időt garantált, ezért mertek romlandó élelmiszert feladni. Közben a csomag Budaörsön, a Posta logisztikai központjában vesztegel. Az állami cég szerint nincs fennakadás a küldemények kézbesítésében, de egy-egy hiba előfordulhat.

 

Sonka-feszkó vetett véget Zsolti és Vivien kapcsolatának?

Habár Zsolti tiltakozik Vivien közeledése ellen, kapcsolatuk mégis olyan, mintha régóta házasok lennének. Ezúttal egy apróságnak tűnő dolog okozta "szakításukat"...

Kaja-para borzolta a kedélyeket a Villában

Újabb tematikus hét vette kezdetét a Villában. Ezúttal a demokrácia jegyében élik napjaikat a lakók, akiknek a vezetőjük megválasztása után arról is szavazniuk kellett, hogy mire költsék a napi betevőt. Természetesen az egyetértés ezúttal is elmaradt.

Mit együnk? Kevesebbet és jobbat?

Kiadták Magyarország 2014-es élelmiszer-mérlegét. Miből mennyit ettünk és eszünk, többet költünk élelmiszerre? És milyen összefüggés van a jövedelem és a táplálkozási szokások között – aki tehetősebb, egészségesebben eszik? S aki szegény, annak kizárólag gyengébb minőségű és hizlaló ételekre telik? 

Újracímkézhették a lejárt élelmiszert

Több mint 8 ezer liter lejárt szavatosságú tejet, több ezer üveg sört, rengeteg fagyasztott zöldséget és legalább 70 kiló hústerméket találtak a vámosok egy szegedi telephelyen. A céghez egy rutin ellenőrzéskor jutottak el, nem is az élelmiszert keresték. Az adóhatóság szerint a termékeket átcsomagolhatták, ezért a telephely tulajdonosa több milliós bírságra számíthat.

Az életünk is múlhat egy bevásárláson?

A férfiak többsége nem nagyon figyel az élelmiszerek higiéniai szabályaira, ugyanis nem veszik elég komolyan a mellőzésük veszélyeit – természetesen tisztelet a kivételnek. Fontos, hogy már a kosárba kerüléskor, valamint a szállításkor is figyeljünk az élelmiszerek elkülönítésére!

Olcsók a magyar árak az EU-s átlaghoz képest

Alacsonyabbak a magyar árak Európa legtöbb országához képest - ez derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből - tudta meg a portfolio.hu. A 29 tagállamból 24-ben drágábban lehet például élelmiszerhez jutni, itthon csak az uniós átlag majdnem 80%-át fizetjük. Csak 4 olyan kelet-európai ország van ahol a magyarnál is olcsóbb az élelmiszer, viszont az általunk megkérdezett elemző szerint itthon a bérek is jóval alacsonyabbak.

Lázár kitessékelné a multikat az országból

Ideje lenne távoznia a multik egy részének, ahelyett, hogy Magyarországra zúdítják Európa élelmiszeripari szemetét - ezt mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter, miután a kormány a kiskereskedelem helyzetéről tárgyalt. A Kereskedelmi Szövetség szerint Lázár János megbántotta a vásárlókat, akik az általa kifogásolt termékeket keresik a boltokban. Kérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy mi alapján és pontosan mely üzletláncokra gondolt a miniszter, de csak annyit közöltek, Lázár János szavai nem igényelnek magyarázatot.

Élelmiszer: mi legyen a felesleggel?

A tehetős világban egyre több szó esik az egyenlőtlenségről. Ennek egyik szembetűnő megjelenése, hogy ki mit és mennyit eszik. Van, aki eleget van, aki keveset, s van, aki alig valamit. Viszont egy informált becslés szerint évente egy ezer milliárd dollár értékű fogyasztható élelmet dob ki a világ. Háztartások, üzletek, éttermek. Franciaországban most hoztak egy törvényt, amely érdemi első lépés: a nagyobb üzleteknek megtiltják, hogy még használható élelmiszert semmisítsenek meg vagy dobjanak el.

Rászorulóknak adnák a fölösleges élelmiszert

Két millió tonna fogyasztható élelmiszer megy a kukába évente, miközben 50 ezer gyerek éhezik Magyarországon. Erre hivatkozva nyújtott be határozati javaslatot a Párbeszéd Magyarországért. Azt szeretnék, ha az áruházláncokat kedvezményekkel ösztönöznék, hogy eljuttassák a felesleges tartós élelmiszereket a rászorulókhoz.

 

Kikapcsolták az áramot, tönkrement az élelmiszer a hűtőben

Több százezer forintos kárt okozott az áramszolgáltató egy fogyasztónak, miután előzetes tájékoztatás nélkül kikapcsolta az áramot, annak ellenére, hogy a károsult a tartozási értesítés kézhezvételt követően azonnal kiegyenlítette a számlát, és erről a szolgáltatót is tájékoztatta. Hogy jogosan járt-e el a szolgáltató az ügyben, Dr. Noviczki Csilla, szakértőt kérdeztük. 

Miért fontos a salaktalanítás?

Rohanó életmódunk egyik hozadéka sajnos, hogy az étkezéseinket is megpróbálunk minél gyorsabban túllenni, és sokszor a gyors, hirtelen zsírban sült, mirelit élelmiszerekhez nyúlunk ilyenkor, ez pedig egy idő után jelentősen megterheli a szervezetünket. Ez ellen viszont tehetünk! Hogyan? Barcza Zsuzsanna, dietetikus elárulta.
 

Bizarr szokás, vagy alternatív harc a pazarlás ellen?

Kikukázzák. Előkészítik. Megfőzik. És hogy a végén mi kerül a tányérra? Mindjárt kiderül. Most mi is csatlakozunk azokhoz, akik a világ talán legfurcsább kajáit készítik. Bár pénzük lenne vásárolni - konténerekből, szemetesekből gyűjtik össze az ételt, hogy maguknak, vagy másoknak főzzenek belőle.

Romániába járnak bevásárolni a magyarok

Már a magyar vásárlókat is csábítják a román hipermarketek. Romániában június elsején minden élelmiszer áfáját 9 százalékra csökkentették, így jóval olcsóbbak lettek az árak. Magyarországon január elsejétől egyedül a sertés áfája csökken majd 5 százalékra, de az ellenzéki LMP szerint ez kevés. A kormány szerint más élelmiszerekre nem tudják kiterjeszteni a kedvezményes adókulcsot.

Léteznek ételek, melyek oldják  a stresszt?

Ha úgy érezzük, hogy összecsaptak a fejünk felett a hullámok, nem is kell olyan messzire nyúlnunk, elég a hűtőszekrényig, ugyanis vannak olyan ételek, élelmiszerek, amelyek alkalmasak arra, hogy elűzzék a stresszt. Hogy pontosan melyek ezek, azt most Papp Barabara dietetikus elárulta!

Megvitatható a halálbüntetés?

A miniszterelnök előbb napirenden tartásra javasolta, és még mindig megvitathatónak tartja, de bevezetéséről nincs szó. Szakértőket kérdezünk. És: 10 éves a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amelynek célja, hogy a megmaradó, de még fogyasztható élelmiszer eljusson a rászorulókhoz és ne a kukába kerüljön.

Előzetes: Egérürülék között tárolták a kekszet

Madár- és egérürülék között tartottak gyerekeknek gyártott kekszeket egy Bács-Kiskun megyei raktárban. Nem csak ez volt a gond. Az élelmiszereket - több mint 130 raklapnyit - átdátumozták, ugyanis szavatosságuk már tavaly lejárt. Egy sablon segítségével azonban 2015-ös dátumot nyomtattak rá. Azt még nem tudni, hogy a lejárt élelmiszerekből a boltokba is szállítottak-e. Hogy milyen látvány fogadta az ellenőröket, megmutatjuk este hat órakor az RTL-Híradóban.

Uzsorakamatra adott pénzt a képviselő

Uzsorázással gyanúsítanak egy önkormányzati képviselőt a heves megyei Tarnaleleszen. A férfit és feleségét bilincsben vitték el a házukból. A gyanú szerint élelmiszert adtak hitelre a helyieknek, és magas kamatot kértek rá. Éveken át üzletelhettek így, füzetben vezették, ki, mennyivel tartozik nekik. Az elfogásuk után nem sokkal hazaengedték őket, most mind a ketten otthon vannak.

A tartósítást már őseink is gyakorolták

A tartósítás az egyik örök vitatéma az emberek között. Akárhányszor felbukkan, a legtöbb fogyasztó az élelmiszerekben lévő ártalmas kémiai anyagokkal hozza őket összefüggésbe. A sok gyanakvás ellenére, a tartósítószerek és a különböző tartósítási eljárások napjainkra az általunk fogyasztott élelmiszerek nélkülözhetetlen részévé váltak. Vendégünk Tóth Gábor élelmiszermérnök volt, akivel az eltarthatóságról beszélgettünk.

Transzzsírsavas ételek: fontos korlátozás lép életbe szerdától

Lejárt a türelmi idő, így szerdától nem lehet olyan élelmiszert forgalomba hozni Magyarországon, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot. Hogy miért, és mely ételeket érinti ez a változás, azt most kiderítettük.

Új korszak az élelmiszerek címkézésében

Az élelmiszerek címkézésének alapvető célja, hogy tájékoztassa a fogyasztót az élelmiszer tulajdonságairól. Arról beszélgettünk, hogy milyen változások történtek a közelmúltban ezen a téren, és hogy mik azok a dolgok, amiket mindenképpen érdemes tudni az élelmiszerek címkézésről.

Vizsgáljuk meg a bevásárló kosarunkat

Mit vegyünk és mit ne? Milyen élelmiszereket és italokat kerüljünk és miért? Dr. Tóth és segítői kiderítik!

Élelmiszerdoboz a rászorulóknak


szerző:
2015.02.01. 18:20
Élelmiszerdoboz a rászorulóknak

Bárki elviheti az ételt abból a dobozból, amit a pécsi belvárosban szerelt föl a Betegápoló Irgalmasrend. Egyre többen helyeznek el benne élelmiszert, amit nemcsak a hajléktalanok keresnek.

Mikor vegyük meg az alapanyagokat az ünnepi menühöz?

Sokan már a héten letudják a karácsonyi nagybevásárlást és inkább a hűtőben tárolják a karácsonyi menü alapanyagait. Ez viszont több szempontból is veszélyes lehet. Fontos, hogy mit meddig lehet a hűtőben tartani és mire érdemes odafigyelni az élelmiszerek előkészítésénél!

Mérgezéssel fenyegetőzött


szerző:
2014.12.04. 18:25
Mérgezéssel fenyegetőzött

Megmérgezi az előrecsomagolt élelmiszereket és a palackozott vizet - ezzel hívta fel az Élelmiszerbiztonsági Hivatalt kedden egy ismeretlen. A fenyegetőző azt mondta, hogy egy áruházlánc saját márkás termékeit fogja megmérgezni.
 

BÜDÖS: Hemzsegnek a kukacok a tojásban

Peték, kukacok, legyek mindenfelé, a tojásokon és a földön is. A több mint 380 ezer lejárt szavatosságú, szennyezett tojást egy olyan helyiségben találták, ahol a friss árut is csomagolják.

Veszélyes étkezési sót árultak

Több tonna konyhasó forgalmazását tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A termék olyan kálium-kloridot tartalmaz, amit állati takarmányozáshoz használnak, ráadásul a megengedett mennyiség többszörösét.

Mennyire káros az egészségre a mikrohullámú sütő?

Állandóan tart a vita a mikrohullámú sütők és ezek használata körül, hogy vajon károsak-e vagy sem. A szakértők szerint, ha kellő távolságban állunk a sütőtől, nem történhet semmi bajunk. Nem árt azonban figyelni rá, hogy mit, és milyen edényben melegítünk.

Üvegszilánkok a csomagolt grillkolbászban?!

Számtalan esetről hallani, amikor különböző tárgyak, esetleg kisebb állatok kerülnek az élelmiszerek csomagolásába. Ki ilyenkor a felelős és mit kell tennünk, ha belefutunk egy ilyen szituációba?

Házon kívül 12-09-12


szerző:
2012.09.12. 23:10
Házon kívül 12-09-12

Házon kívül: Dorci - Az új szív működik, de elszakíthatják a családjától. Árrobbanás? - Jelentősen drágulhatnak ősszel az élelmiszerek. Zöld Trabant - Nyomozás az ismeretlen életmentő után.

Házon kívül 12-04-25


szerző:
2012.04.25. 23:10
Házon kívül 12-04-25

Házon kívül: Amikor az állam mondja meg, hogy hol vásárolhatunk. Készpénz helyett jön az Erzsébet-utalvány. Kiszámoltuk egy családdal, mennyit buknak, ha nem ott vásárolnak, ahol szeretnének. - Három rablás, 22 milliós zsákmány, életfogytig tartó fegyház a „három csapás” törvény miatt. Egy botcsinálta bankrabló története, akit állítólag kényszerítettek a rablásokra. Összeomlás helyett segíteni kezdtek. A 20 évvel ezelőtti skálás gyilkosság egyetemista áldozatának szülei tízmilliós alapítványt hoztak létre, és fiatalokat segítenek.

Megköti a kezünket az utalványrendszer

Amikor az ember vásárol, számít az ár, a bolt közelsége, és sok minden más, de mindenki maga döntheti el, hol költi a pénzét. Kivéve az Erzsébet-utalványosok, akik csak meghatározott helyeken vásárolhatnak, és nem is akármit.

Most az uzsorások reszkethetnek


szerző:
2011.10.26. 17:57
Most az uzsorások reszkethetnek

Több mint 150 uzsorás ellen indított nyomozást a rendőrség az elmúlt két évben - főleg Borsod és Szabolcs megyében.

A polgármester és felesége az uzsorás?

Őrizetbe vette a rendőrség a gadnai polgármestert és feleségét. A gyanú szerint élelmiszereket adtak el többszörös áron.

Kommandósok kapcsolták le az uzsorásokat

Kommandósok segítségével fogtak el négy uzsorást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn.

Egészségesebbé tennék a gyermekétkeztetést

Kétszer annyiba kerülne a gyerekek menzája, ha az OÉTI ajánlását megfogadnák.

Drágul az élet


szerző:
2011.09.17. 19:27
Drágul az élet

A legtöbb boltban kapható termék drágul januártól az áfaemelés miatt: ezt mondták szombaton a kereskedők az RTL Híradónak.

Három uzsorást vettek őrizetbe Tiszarádon

Három élelmiszer-uzsorás bukott le Tiszarádon, uzsorakamatra adtak élelmiszert hitelbe rászorulóknak.

Elfogták a „boltocskázó” uzsorást

Élelmiszer-uzsorást vettek őrizetbe Tiszaeszláron, a 38 éves férfi dupla áron adott különböző élelmiszereket rászorulóknak hitelbe.

Több gyógyszert veszünk, mint élelmet

Míg idén az első félévben 152 milliárd forintért vettek élelmet az emberek, addig gyógyszerre 160 milliárd forintot költöttek.

Kapósabb a magyar termék, ha olcsóbb

Fontos a magyaroknak, hogy magyar árut vegyenek. Ám ha a külföldi termék olcsóbb, akkor azt választják.

Betevő falatot adnak uzsorakamatra

Az uzsora-bűncselekmények egy új formája, az úgynevezett „boltocskázás” ütötte fel a fejét Hajdú-Biharban.

A boltok polcait is elérte a gazdasági válság

A legtöbb család az élelmiszeren próbál spórolni. Az RTL Híradó által megkérdezettek mind úgy érzik, hogy ezt most a diszkont üzletekben tehetik meg.

Ennivalót kapnak országszerte a rászorulók

Körülbelül 500 ezer rászorulónak oszt tartós élelmiszert az Ökumenikus Segélyszervezet az ország összes megyéjében.

Mégis ősztől lesz chips-adó?


szerző:
2011.06.29. 20:20
Mégis ősztől lesz chips-adó?

A képviselők nem támogatták azt a javaslatot, hogy csak jövő januárban vezessék be a népegészségügyi termékadót.

Megesszük a reklámfogásokat


szerző:
2011.06.22. 15:16
Megesszük a reklámfogásokat

Magyarországon a média az európai átlagnál több fogyasztót befolyásol élelmiszer vásárlásánál.

Ételosztással a gyermekéhezés ellen

Becslések szerint 120 ezer gyerek nem jut elegendő ételhez, 20 ezer pedig szó szerint éhezik hazánkban.

Nem kell élelmiszerfertőzéstől tartanunk

Az összes hazai hipermarketben élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket végeznek.

Reggeli 11-05-30


szerző:
2011.05.30. 08:35
Reggeli 11-05-30

A reggeli témái: tíz ember ölt meg a halálos baktérium, megfulladt fiát gyászolja az édesanya, árva kisoroszlánt simogattunk, Gomes fájdalmas búcsúja a Csillag Születikből, Alekosz kedvéért még a Happy Gang is összeállt, és még libamájas sushit is készítettünk.

Fertőzött élelmiszerekre utaznak

Sűrűbben ellenőrzi a hatóság a gabonatartalmú élelmiszereket a gombafertőzés kiszűrése érdekében.

Több pénzt hagyunk a boltokban


szerző:
2011.05.11. 11:57
Több pénzt hagyunk a boltokban

A cukor és a liszt több mint 60 százalékkal kerül többe, de jelentősen emelkedett egyéb élelmiszerek ára is egy év alatt.

Egekben az élelmiszerárak


szerző:
2011.04.11. 18:04
Egekben az élelmiszerárak

A legdrámaiabban a gabona drágult: most több mint a dupláját kell érte fizetni, mint 2010 áprilisában.

Csokinyuszikra és sonkákra utaznak

Szigorúan büntetik a vállalkozást, amelynél szabálytalanságot találnak. A razzia húsvétig tart.

Bioebéd készül az ináncsi menzákon

Az élelmiszereket helyben termelik meg, a földeken és a tésztagyárban pedig közmunkások dolgoznak. Az önkormányzat ezzel évi 3-4 milliót spórol.

Csökkentenék az élelmiszerek adóját

Csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Japán: Sok a sugárszennyezett termék

A Hitacsi városban vizsgált spenótokon talált radioaktív jód mennyisége majdnem harmincszorosa volt a megengedett értéknek.

Méregdrága a mindennapi kenyér


szerző:
2011.03.13. 14:33
Méregdrága a mindennapi kenyér

Néhány hónap alatt csaknem a két és félszeresére emelkedett a gabona világpiaci ára. Emiatt folyamatosan emelkednek az alapvető élelmiszerek árai is.

Többe kerül a mindennapi betevő


szerző:
2011.03.11. 10:43
Többe kerül a mindennapi betevő

Az elmúlt egy évben az élelmiszerek, a háztartási energia és az üzemanyagok ára nőtt a leginkább.

Nyugdíjas „kommandó” lesi a drágulást

Árfigyelő mozgalmat indított a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége.

Élelmiszerek hivatalos kiküldetésben

Darabonként 150-200 ezer forintért kell külföldi laboratóriumokba küldeni azokat az élelmiszermintákat, amelyek ügyében hivatalosan elfogadott vizsgálati eredményre van szükség.

A rózsasziromlekvártól a mangalicakolbászig

Sajtkülönlegességeket, húsokat, mézeket, lekvárokat borokat, pálinkákat és csokoládékat vonultatnak fel a Kézműves Magyar Ízek Vásárán.

Gőzerővel gyűjtik az adományokat

Kétszázezer embernek nyújt segíthet a MikulásGyár, ha a hátralévő három napban még érkeznek adományok.

Öt százalék közelében az infláció

Novemberben a havi fogyasztói áremelkedés 0,3 százalék volt. Az áremelkedést az élelmiszerek húzzák.

Kínai büfékbe szánták a légylepte tésztát

Tizenkét kínai büfé címét találták meg csütörtökön az ellenőrök abban a XV. kerületi raktárban, ahol élelmiszereket foglaltak le kommandósok segítségével.

Légylepte tésztahegy az illegális raktárban

Kommandósok csaptak le egy illegális kínai üzemre a XV. kerületben. Két tonna koszos élelmiszert foglaltak le.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való