KERESÉS search-close

árak

30 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "árak"

Sonkáért és tojásért is sorok kígyóztak

Az év egyik legforgalmasabb napjára sikerült a szombati az üzletekben, mert annyian hagyták az utolsó pillanatra a húsvét előtti bevásárlást. Sonkáért és tojásért is sorok kígyóztak. A Kereskedelmi Szövetség úgy számol, 5 százalékkal többet vásároltunk idén húsvétra, mint tavaly. A zöldségeket és a kenyeret lényegesen drágábban, a tojást viszont olcsóbban adták, mint egy éve.

Küszöbön az újabb kenyéráremelés!

A KSH friss jelentése alapján 23 százalékkal drágább a búza, mint egy évvel ezelőtt. A nyugat-európai aszály felhajtotta a gabonaárakat a világpiacon. A magyar boltokban most 5-10 százalékkal többe kerülnek a sütőipari termékek, mint tavaly ilyenkor. A GKI Gazdaságkutató pedig további, átlagosan 5 százalékos drágulással számol.

Hiába drágul az üzemanyag, többet tankoltunk

Hiába drágult 400 forint fölé az üzemanyagok literje, több mint 7 százalékkal többet tankoltunk tavaly, mint tavalyelőtt - az Ásványolaj Szövetség friss összesítése szerint. Az árak az idei év elejére mérséklődtek, de a héten újra emelkedni kezdtek. A benzin 4, a gázolaj pedig 11 forinttal drágult átlagosan literenként. A GKI úgy számol, az állam tavaly 60 milliárd forinttal nagyobb adóbevételre tehetett szert az üzemanyagokon.

 

Budapesten drágultak legjobban a lakások

Budapesten drágultak a legjobban a lakások Európában, egyetlen év alatt 19 százalékkal - az egyik nemzetközi tanácsadócég összesítése szerint. A GKI Gazdaságkutató a következő 2-3 évre is áremelkedéssel számol, szerintük csak idén újabb 15 százalékkal drágulhatnak az ingatlanok a magyar fővárosban.

Temetői árak: nagy a különbség

Csak Budapesten majdnem egymillióan mentek ki a temetőkbe a héten, de a nagyvárosokban is több tízezres tömeg kereste fel a sírokat az elmúlt napokban. A rendőrség és a mentők azt mondják, komolyabb probléma nélkül ért véget hosszúhétvége. Az egyik biztosító felmérése szerint hatalmas különbségek vannak Magyarországon a sírhely- és a temetési kellékek árai között.

Hiába drágult a benzin és a gázolaj, egyre több fogy belőle

Hiába drágult a benzin és a gázolaj egy év alatt 20 százalékkal, egyre több fogy belőle a kutakon. Ez derül ki a Magyar Ásványolaj Szövetség legfrissebb adataiból. A szervezet főtitkára szerint a fuvarozás és a turizmus növekedése mellett az is tapasztalható, hogy a lassú áremelkedés miatt az autósok nem érzékelik olyan drasztikusnak a drágulást.

Vita a "felfújt" fagyiról


szerző:
2018.06.15. 18:50
Vita a

Az egyik cukrászdában 170 forint és órási, habos, a másikban kicsi, és 300. Mi az? A fagyi, ami körül az utóbbi napokban valóságos háború robbant ki amiatt, hogy az albán fagyizóknak nevezett helyeken kétszer akkora adagokat mérnek fele áron, mint a többi cukrászdában. Egy magyar cukrász megelégelte a vitát és megmutatta, mivel növesztik óriásira az olcsón árult édességet.

800 forint is lehet a lángos

A pünkösdi hosszúhétvégével indul a szezon a Balatonon. Ugyan most még csak néhány kacsa és munkás volt a balatonfüredi strandon, a büfések a hétvégén sok kirándulóra számítanak. Készülnek a szokásos balatoni ételekkel, ezek ára azonban idén magasabb lesz, a sajtos-tejfölös lángosért akár 800 Ft-ot is elkérhetnek, információink szerint. Emellett nagy a munkaerőhiány is.

Nem lesz általános ÁFA-csökkentés

Varga Mihály azt mondta, céljuk, hogy a fogyasztást, ne pedig a jövedelmeket adóztassák. A miniszter egyébként úgy számol, a tojás és a hal kevésbé lett olcsó, mint a sertés és a csirke az 5%-ra mérsékelt ÁFA hatására. A szocialisták szerint szegényellenes, hogy egész Európában nálunk kell fizetni a legtöbb forgalmi adót.

30-40 forinttal drágulhat a kenyér

30-40 forinttal drágulhat a kenyér kilója a következő hónapokban. A búza ára folyamatosan növekszik, így többe kerül a liszt is. A pékségek szerint a kiadásaik leginkább az emelkedő bérek miatt nőnek. A nemzetgazdasági minisztérium államtitkára szerint ugyanakkor a drágulásnak nincs köze a kötelező minimálbéremeléshez.

Csúcson az albérlet árak, de van megoldás!

Az elmúlt 5 évben megduplázódtak az albérlet árak. Egy átlagos lakás bérleti díja lassan annyi, mint a havi átlagkereset. És még csak nem is ez az egyetlen probléma...

A teljes adást ITT nézheti meg!

Meddig emelkednek az albérletárak Budapesten és az egyetemi városokban?

130 ezer forint. 140 ezer forint. 150 ezer forint. Átlagos bérleti díjak a fővárosban. És ez még csak a kezdet. Idén nyáron nem csak a hőmérő higanyszála szökik még magasabbra, hanem az albérletárak is. Rejtett kamerával indultunk útnak, hogy megnézzük, milyen most a helyzet. Az ingatlanközvetítő szerint nem túl rózsás​.

A teljes adást itt nézheti meg!

Ismét nő az ingatlanok ára?


szerző:
2017.07.10. 07:57
Ismét nő az ingatlanok ára?

Százszoros is lehet a különbség egy vidéki kétszobás családi ház, és egy budai luxusvilla között, miközben az ingatlanárak nemhogy csökkennének, de hamarosan újra növekedésnek indulnak majd. Anna és Miki annak is utána járt, milyen taktikát válasszunk, ha olcsóbban szeretnénk lakáshoz jutni!

Drágább lesz idén a Balaton

Drágább lesz idén a Balaton, az éttermekben, büfékben akár 10 százalékkal is felmehetnek az árak. A vendéglátók azzal magyarázzák, hogy így megemelhetik az alkalmazottak fizetését, akik egyébként a magasabb kereset reményében Nyugat-Európába mennének dolgozni. Emellett a legtöbb településen nőtt a szállások után fizetendő idegenforgalmi adó, máshol pedig a strandbelépőt, vagy a parkolás díját emelik.

Drágult a sertéshús és a cukor

10 százalékkal drágult a sertéshús, és 15-tel a cukor - a KSH szerint. Tehát nemcsak a zöldségek, hanem több alapvető élelmiszer ára is az infláció sokszorosával emelkedett a boltokban. A Fidesz alelnöke szerint a multik dobták meg az árakat, mert rosszul viselik, hogy magas béreket kell fizetniük idén. Az LMP-nél viszont azt mondják, éppen a kisboltosok drágítottak kényszerből a kormány - szerintük dilettáns politikája, a kötelező minimálbér-emelés miatt.

Nem drágul a karácsonyi hal

Várhatóan a tavalyinál nem lesz drágább a hal. A halgazdaságok is karácsonyra készülnek és elkezdték a kihalászást. A Hortobágyon naponta több száz mázsa halat fognak ki. Arra számítanak hogy idén is a ponty lesz a sláger. Hatalmas példányokat fognak ki, ezek fele élve, a többi filézve kerül a boltokba.

 

Zöldség, gyümölcs: Drágább, de jobb?

Konyhanyelv. Dühöngenek a zöldség- és gyümölcsárak miatt? Mit szólnak a krumpliárakhoz? Vagy: tapasztalják, hogy dől ránk az egészséges táplálkozást hirdető propaganda és a dübörgő magyar mezőgazdaságról szóló kormányzati jelentések, de ha egészségesen akarunk enni, sok zöldséget és gyümölcsöt, az sokkal, de sokkal többe kerül, mint ha hízókúrára fognánk magunkat? Létezik, hogy egy kiló jó minőségű magyar almáért meglehet 3-400 forintot is kell fizetni, sokkal többet, mint egy kiló több ezer kilométerről ideszállított narancsért? Mi történik? Már nem konyhanyelven: szezonális időjárási ingadozásról van szó, vagy más van a háttérben?

Volt, ahol már délután bedarálták a fákat

Sokan az utolsó pillanatra hagyták a fenyőfa-vásárlást is, abban bízva, hogy olcsóbban jutnak a fához. Volt, aki tényleg tudott alkudni, de olyan árus is akadt, aki már délután egykor bedaráltatta a maradékot. Idén is az ezüstfenyő és a Nordmann-fenyő volt a legnépszerűbb.

Fekete péntek - roham a boltokban


szerző:
2015.11.26. 18:27
Fekete péntek - roham a boltokban

Most lesz a Black Friday, vagyis a Fekete Péntek. Ilyenkor kiemelkedő akciókkal várják a vásárlókat az üzletek, az áruházakban és az interneten is, hagyományosan ilyenkor kezdődik a karácsonyi szezon a kereskedelemben. A fogyasztóvédelemnek a bolti és az internetes vásárláshoz is vannak jó tanácsai.

Drágulhat a Balaton


szerző:
2015.06.18. 18:35
Drágulhat a Balaton

A helyi polgármesterek azt mondják, megszűnhetnek a szabad strandok és az ingyen parkolók, emelkedhet viszont az önkormányzatok által kivetett idegenforgalmi adó. Szerintük ez lenne a következménye, ha az állam kiszállna az úgynevezett kúrtaxából.

A végén már féláron ment a fenyőfa

24-én, délelőtt szinte az összes árus olcsóbban adta a fákat. Az illata és az ára miatt idén is a lucfenyőt választották a legtöbben.

Fókusz 14-05-27


szerző:
2014.05.27. 19:30
Fókusz 14-05-27

Fókusz: Parányi ebek - Több száz levelet kaptunk, és megtaláltuk az ország legkisebb kutyusát. Mazsola itt lesz a stúdióban. Szörnyű szakik - Lakásfelújítási mizéria rejtett kamerával. Utánajártunk,hogy a vállalkozók hogyan próbálják felsrófolni az árakat. Feladta - Még soha nem volt ennyi hó az Everesten, Klein Dávid befejezte az idei expedíciót.

Nosztalgia: jobban élünk, mint a szocializmusban?

Az elmúlt 100 év elég sok változást hozott a pénztárcánkban. Nagy Feró a Ladáját adta el, hogy ki tudja fizetni a videómagnóját. Vajon ki, melyik évjáratban élne szívesebben? A válasz nem az árakkal, sokkal inkább az emlékekkel és az ahhoz kapcsolódó életkorral van összefüggésben.

Mire elég a szlovák, az osztrák és a magyar fizetés?

Három ország, három család, a mindennapok a válságban. Bevételek és kiadások Ausztriában, Szlovákiában és itthon. Árak és bérek az apró különbségtől a hatalmasig.

Házon kívül 12-05-09


szerző:
2012.05.09. 23:10
Házon kívül 12-05-09

Házon kívül: Szabadosék Magyarországon, Oláhék Ausztriában és Hanyusék Szlovákiában. A három magyar család átlagosan él a saját országában, mégis hatalmas a különbség az életszínvonalukban. Árak, bérek, bevételek és kiadások: számolgattunk, mire elegendőek az átlagos bérek a három országban. - A falu, ahol még azt is elviszik, ami nem mozdítható. A Somogy megyei Büssün szinte komplett házak tűntek el az utóbbi években, amelyeket hollandok és németek vettek nyaralónak, de a tolvajok mindent elvisznek, amit csak tudnak. Hétköznapok egy faluban, ahol gyakorlatilag nincs közbiztonság.

Drágul az élet


szerző:
2011.09.17. 19:27
Drágul az élet

A legtöbb boltban kapható termék drágul januártól az áfaemelés miatt: ezt mondták szombaton a kereskedők az RTL Híradónak.

Drámaian emelkedő éttermi árak


szerző:
2011.07.04. 11:47
Drámaian emelkedő éttermi árak

Drasztikusan emelkedtek az éttermi árak Görögországban, és a folyamat nem áll meg.

Örömhír az autósoknak


szerző:
2011.01.31. 13:54

Egyre drágább az ország


szerző:
2009.10.22. 19:07
Egyre drágább az ország

Idén csak Romániában emelkedtek jobban az árak, mint Magyarországon.

Óriásit zuhant az autópiac


szerző:
2009.09.17. 19:23
Óriásit zuhant az autópiac

Az eladások augusztusban, 2008. azonos hónapjához képest 77,4 %-ot zuhantak.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való