KERESÉS search-close

ápolók

41 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "ápolók"

Ápolók: „Több bért, kevesebb túlórát”

Sokkal magasabb bérekre, kevesebb túlórára és nagyobb megbecsültségre lenne szükség ahhoz, hogy legyen elég ápoló a magyar kórházakban. Ezt mondta az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője, aki szerint évek óta csaknem 25 ezer ápoló hiányzik. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, megbecsülik az ápolókat, akik 2022-re több mint két és félszer annyit keresnek majd mint 2016-ban.

Sokan félhetnek a megtorlástól a mozsgói fogyatékos otthonban

Egy fogyatékkal élők érdekvédelmével foglalkozó szervezet is járt a mozsgói fogyatékos otthonban, de még nekik sem tűnt fel, milyen brutális állapotok uralkodnak az intézményben. A Házon kívül című műsorunk mutatta be, hogyan bántalmazza Mozsgón két gondozó a fogyatékkal élő lakókat. Az érdekvédők azt mondják, azért maradnak titokban akár évekig a hasonló esetek, mert egy ilyen zárt közösségben a megtorlástól tartva félnek jelenteni a visszaéléseket.

Videó a brutális kínzásról

Brutálisan kínoztak és megaláztak ápolók betegeket a mozsgói fogyatékos otthonban - erről mutat be exkluzív felvételeket ma este a Házon kívül. A rövid videókat az otthon egy korábbi dolgozója készítette. Felháborította az, ahogy bánnak a betegekkel, és az is, hogy szerinte az intézetben sokan tudtak a bántalmazásokról, mégsem tettek semmit. Az ügyben rendőrségi nyomozás folyik.

Havi 40 ezer forintos ösztöndíj ápoló tanulóknak

Havi negyvenezer forintos ösztöndíjara pályázhatnak ápoló tanoncok, cserébe vállalniuk kell, hogy állami kórházban helyezkednek el és ott is maradnak legalább annyi ideig, ameddig a támogatást kapták. Az ösztöndíj már 2017 óta létezik, mostantól az esti tagozaton tanulók is igénybe vehetik, ők több mint 5 ezren vannak. A cél, hogy csökkentsék az ápolóhiányt. A Független Egészségügyi Szakszervezetnél azt mondják, a kezdeményezés jó, de nem oldja meg a szakemberhiányt.

Túl sok pénzt kértek az orvosok?

Túl sok pénzt kértek, ezért fogadta el az ajkai kórház az intenzív osztály orvosainak felmondását - ezt közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Arra reagáltak, hogy az ápolók után az orvosok is felmondtak a kórház intenzív osztályán. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint nem csak a fizetéseket kell emelni, azt is meg kellene vizsgálni, hol van szükség jól felszerelt, intenzív osztályokra.

Az ápolóknak is tartozhatnak a kórházban

Nem csak az orvosoknak, hanem a szakdolgozóknak is tartozik túlórapénzzel a Honvéd Kórház - ez áll abban a levélben, amit az Indexhez jutatott el névtelenül egy ott dolgozó. Szerinte van, akinek százezer forinttal tartoznak. A kórházban múlt héten döntött úgy 112 orvos, hogy nem vállal több önkéntes túlmunkát, mert nem fizetik ki nekik. Az egyik szakszervezet elnöke azt mondta az RTL Híradónak, hogy országszerte sok a hasonló panasz.

Bocsánatot kértek az ápolók

Bocsánatot kértek a magatehetetlen beteget megalázó, és azóta elbocsátott pécsi ápolók, a szeretetotthon közleménye szerint. Az ápolók szexpózokat imitáltak a beteg mellett, és a képek az internetre is kikerültek. A bocsánatkérés egyelőre nem jutott el az érintett családhoz, akik feljelentést tettek és kártérítési pert is indítanak.

 

Miért készít valaki embertelen fényképet?

Sokszor a feszültség csökkentése áll a viccesnek szánt, azonban inkább embertelennek mondható képek mögött. Ezt mondta az RTL Híradónak nyilatkozó pszichológus, aki szerint az normális, hogy egy ápoló, segítő próbál minél inkább elhatárolódni a páciense problémáitól, az viszont már egyáltalán nem természetes, ha annyira tárgyiasítja, hogy megalázza a beteget.

Szexpózokat imitáltak az ápolók a beteg ágyánál

Szexpózokat imitálva fotózkodtak egy idős beteggel a Baptista Szeretetszolgálat pécsi otthonának ápolói. Három érintettet azonnal elbocsátottak. A képeken láthatóan nagyon jókedvűek az ápolók, sőt a magatehetetlen, fekvő beteget a játékba is bevonták. A Híradónknak nyilatkozó ügyvéd szerint ezzel több törvényt is sértettek, akár két év szabadságvesztést is kaphatnak, a betegnek pedig kártérítés járhat.

Nem tudnak beosztást csinálni, olyan kevesen vannak a nővérek

Nem tudnak beosztást csinálni, olyan kevesen vannak a nővérek a belgyógyászaton. Ezt mondta az RTL Híradónak az egyik ápoló, aki évek óta azon az osztályon dolgozik a Dél-pesti kórházban, amit nemrég lezártak. A kórház és az egészségügyi államtitkár szerint felújítás miatt nem működik a részleg, a Híradónknak nyilatkozó dolgozó viszont eddig nem tudott festésről, csak arról, hogy hatan mondtak fel ott két hónap alatt. A kórház részéről pénteken nem reagáltak.

 

Szakemberhiány: minőségromlás?

Részben a túlterheltség, részben az orvosok elvándorlása, részben a szakdolgozók hiánya miatt a felmérések szerint az orvosok és a betegek többsége is elégedetlen a magyar egészségügy teljesítményével.

Ősztől jelentős béremelés az egészségügyben

Szeptembertől nő az orvosok és az ápolók fizetése. A kormány megállapodott a szakszervezetekkel az egészségügyben dolgozók béremeléséről: eszerint a szakorvosok szeptembertől bruttó 107 ezer forinttal kapnak majd többet, a szakdolgozók bére pedig 26 és fél százalékkal emelkedik. A legalacsonyabb végzettségű, kezdő dolgozók néhány ezer, a több tíz éve dolgozó felsőfokú végzettségű dolgozók 30-40 ezer forinttal vihetnek majd haza többet. A szakdolgozók bérét jövőre 12, az azt követő két évben pedig 8-8 százalékkal emelik majd. Az LMP szerint legalább ötven százalékkal kellett volna már idén emelni a béreket.

Nincs megállapodás az orvosok béréről

A szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy még ebben az évben kapják meg a pénzt, a kormány csak jövőre emelné a fizetéseket. A szakorvosok várhatóan bruttó 150 ezerrel kapnak majd többet, de azt még nem tudni, hogy hány részletben.

Majdnem 33 ezren költöztek külföldre tavaly

Majdnem 33 ezer magyar költözött tavaly külföldre a hivatalos adatok szerint. Ez több, mint bármikor az elmúlt 5 évben. A Statisztikai Hivatal adatai szerint az elköltözők többsége fiatal. Csak az ápolók közül 700-an döntöttek úgy, hogy külföldön vállalnak munkát.

A tapasztalt ápolók is külföldre mennek

Már a legtapasztaltabb, idősebb ápolónők is külföldre mennek dolgozni - ezt tapasztalja a szakdolgozói kamara. Szerintük ez további nehézségeket okozhat az egészségügyben, mert őket még nehezebb lesz pótolni. A legtöbben azért mennek el, mert kevés a fizetésük. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint nem kapták meg az ígért béremelést sem. Balog Zoltán miniszter azt mondta, a pótlékokat folyamatosan kapják meg a dolgozók.
 

Meddig nőhet a szakemberhiány az egészségügyben?

Tömegesen hagyják el orvosok és ápolók a kórházakat. Alacsony bérek, hiányzó, vagy elavult műszerek, kifizetetlen túlórák, túlterheltség, rossz légkör, fásultság, megaláztatások. Műsorunkban Sándor Mária, a feketeruhás nővér, egy budapesti és egy Németországban dolgozó orvos.

Fókusz 2016-01-08


szerző:
2016.01.08. 18:55
Egészségügyi sztrájk is lehet jövőre

Sztrájkolhatnak jövőre az egészségügyi dolgozók, ha nem sikerül érdemi megállapodást kötni a kormánnyal a fizetésekről és az ellátás körülményeinek javításáról. Erről Sándor Mária, a fekete ruhás nővérként ismertté vált ápoló beszélt.

Érik a katasztrófa: lassan 2500 orvos hiányzik itthonról

Emberfeletti, amit a kórházakban orvosok, ápolók megtesznek értünk, leggyakrabban több ember helyett, éjjel-nappal végzik a dolgukat. A hivatásuknak élnek, csakhogy nem tudnak megélni belőle. Mi pedig nélkülük nem tudnánk élni. A magyar orvosok elvándorlása miatt katasztrófa közeli állapotba kerültünk, már körülbelül 2500 orvos hiányzik a rendszerből.

1 perc, ami mindent megváltoztathat

Nővérek, azt választották, hogy nem magukért, hanem a kórházért játszanak. És hogy elérik-e céljukat, az ma kiderül az 1 perc és nyersz műsorában, 18:55-kor, rögtön a Híradó után itt, az RTL Klubon.

Egy csepp jótékonyság az 1 perc és nyersz! műsorában

A játék, amiben bármi megtörténhet: egyéni játékosok, párok, testvérek, akik szeretnék elérni álmaikat. A műsor készítői idén egy tematikus adást is terveztek: nővérek, ápolók jelentkezését várták a játékba.

Sztrájk közben is dolgozni kellene?

Nem érti a kormány, hogy miért zárhatnak be a bölcsődék és a hajléktalan-ellátók, amikor az ott dolgozók sztrájkolnak. Pedig a bíróság is kimondta, hogy zárva maradhatnak az intézmények a szociális dolgozók őszre tervezett munkabeszűntetése alatt. Az ápolók és gondozók a túl alacsony fizetésük miatt tiltakoznak.

„Szegénykórházzal” tiltakoznak egy héten át

Elavult kórházi eszközökkel berendezett sátort állított fel a több szervezetet is magába foglaló Őszintén az Egészségügyért Akciócsoport a Nemzetgazdasági Minisztérium épületénél. Azt szeretnék megmutatni, milyen nehéz körülménynek között, és milyen kevés pénzért kell dolgozniuk nap mint nap az ápolóknak, orvosoknak.

Lefoglalták előlük a Kossuth teret

Közkórház alakul a város közepén. Jövő héttől állandó orvosi és ápolói ügyelettel tiltakoznak helyzetük miatt egészségügyi dolgozók a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. Ők azok, akik korábban fekete ruhában demonstrálták. A Kossuth téren tüntettek volna, de azt a szakmai kamara már lefoglalta. Ők pedig nem akarnak közösködni.

Ápolókat láttak vendégül egy étteremben

Száz ápolót látott vendégül az egyik budapesti étterem, hogy így hívja fel a figyelmet az egészségügyi dolgozók nehéz helyzetére, és hogy megköszönjék a munkájukat. Az ápolók nagyon örültek az ajándék ebédnek, egyesületük elnöke azt mondta az RTL Híradónak, hogy a legtöbben olyan keveset keresnek, hogy máskor nem jutnak el étterembe. A közösségi oldalakon is indult egy kampány, amiben egyre többen fejezik ki szimpátiájukat a magyar ápolókkal.

A tanárok is csatlakoznak a tüntetéshez

Civilekkel és egészségügyi dolgozókkal közösen tüntetnek csütörtökön a tanárok. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, egyebek közt azt szeretnék, ha a kormány visszavonná a felsőoktatási törvénymódosítási javaslatot, visszaadná az egyetemek autonómiáját és olyan béreket biztosítana a dolgozóknak, amitől azt érezhetnék, hogy megbecsülik őket.

RTL II: Újra egészségügyi dolgozók tüntettek Budapesten

Egyszerre két demonstrációt is tartottak, az egyiket fekete, a másikat fehér ruhában. Egyrészt jobb körülményeket, másrészt pedig magasabb béreket követeltek. Az egyik szónok azt mondta, elkötelezettek a betegekért, de saját családjukért is felelősséget kell vállalniuk, ami a jelenlegi bérek mellett egyre nehezebb. A tüntetők a Parlamentnél és az egészségügyi államtitkárságnál is petíciót adtak át.

Tüntetés: Nővérek, ápolók, mentősök vonultak utcára

Tüntetnek Budapesten az egészségügyi dolgozók. Nővérek, ápolók, mentősök vonultak utcára, béremelést követelnek. A demonstrálók egy része fekete ruhában érkezett, mások fehérbe öltöztek. A két menet a belvároson keresztül vonul a Kossuth térnél találkoznak.

Béremelésért tüntetnek az ápolók

Nővérek, ápolók, mentősök vonultak utcára, béremelést követelnek. A demonstrálók egy része fekete ruhában érkezett, mások fehérbe öltöztek. Bánhidi Lilla riporterünk tudósít a helyszínről.

Emelik az orvosok és ápolók bérét

Akár már idén több pénzt vihetnek haza az egészségügyi dolgozók. A kormány szerdán döntött arról, hogy a jövő évi költségvetésből 15,8 milliárd forintot szán az egészségügyi bérek rendezésére, ami már nyáron megkezdődhet. Átlagosan bruttó 10-15 ezer forinttal nőhet az ápolók bére, 20 ezer forinttal pedig az orvosoké. Az ellenzék szerint ez kevés. Az Orvosi Kamara elnöke azt mondta, lesz, aki meg sem érzi majd a változást.

Szolidaritásból feketébe öltöztek

Az állam feladata megfelelő körülményeket biztosítani az egészségügyben. Ezt mondta Rétvári Bence parlamenti államtitkár hétfőn az Országgyűlésben. Az ülésen több ellenzéki párt is feketében jelent meg. Ezzel fejezték ki szolidaritásukat az ápolók felé, akik a hétvégén tartották a szakma gyásznapját, és fekete ruhában dolgoztak, mert szerintük tarthatatlan az anyagi helyzetük.

Ápolók: Túlterheltség éhbérért

Talán senki nem tudja megmondani, milyen a magyar egészségügy, de mindenkinek van véleménye róla. Annyi bizonyos, hogy a nemzeti össztermékből arányosan egyre kevesebbet fordít az állam egészségügyi kiadásokra és ezzel Magyarország párját ritkítja Európában. Ma este nem az orvosokról, hanem az ápolókról van szó. Ők ritkán beszélnek.

Brutálisan sok túlóra, megalázóan kevés fizetés

Egy ápoló kifakad és sok mindent elmond, amiről eddig kevesen és keveset tudtak. Megnézzük a nagyobb képet, országosan is jellemző, hogy az ápolók túlterheltek, brutálisan sok a túlórájuk, de ezzel együtt is megalázóan keveset keresnek. Ám akármennyit is túlóráznak, sok beteg panaszkodik, hogy hiába várja a nővérkét. Magyarul Balóval 21:30-kor az RTL II-n!

Kórházszövetség: Jóval több pénz kell az egészségügyre

Feleannyi ápoló dolgozik itthon, mint a nyugat-európai országokban, és a fizetésekben már a szomszédos országoktól is leszakadt Magyarország - ezt mondta Híradónknak a Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az átlagéletkor magas, az utánpótlás pedig kevés, ezért is kellene a mostaninál jóval több pénzt fordítani az egészségügyre. Az emberi erőforrások minisztere szerint sehol nem tökéletes az egészségügy, és ösztöndíjakkal próbálják majd itthon tartani az ápolókat.

Túljelentkezés a diplomás ápoló szakon

A jelentkezők már ma is az egészségügyben dolgoznak, így új munkaerőt nem jelentenek az ágazat intézményeinek, de kvalifikáltabbakat igen.

Veréssel fenyegetett orvosok, ápolónők

Három hónap alatt 35 bűncselekmény történt egészségügyi dolgozókkal szemben, legalábbis márciusig ennyi esetben indult eljárás.

Felpofozták az orvosokat a hozzátartozók

Ágyastól vitték el a kórházi intenzív osztályról a rokonok a szívroham után beutalt beteget.

Előzetesben egy újabb ápoló


szerző:
2010.04.22. 10:04
Előzetesben egy újabb ápoló

Apróbb ajándékokat, kávét, cigarettát zsarolt ki a betegektől.

Verték és megalázták a betegeket az ápolók

Megalázták a kiskunhalasi pszichiátriai otthon betegeit egyes alkalmazottak - állítja az egyik dolgozó.

Támogatásra várnak, hogy segíthessenek

Kétezer alkalmazottjának nem tud fizetni az Alvinczi Péter Szeretetszolgálat.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való