KERESÉS search-close

általános iskola

35 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "általános iskola"

Az iskolában fenyegettek késsel

Késsel támadta meg az iskola udvarán játszó diákokat két általános iskolás Pécsen – ezt állítja az egyik megkergetett gyerek apja. Az alsósok épp a zeneórájukra vártak az udvaron, amikor a nagyobbak késsel fenyegették meg őket. A rendőrök kivonultak, de nem állapítottak meg jogsértést.

MAGÁNISKOLA: a francia oktatási rendszer Magyarországon

A budapesti Gustave Eiffel francia intézmény nem csak általános iskolaként, hanem óvodaként és gimnáziumként is működik. Közel 720 diák jár ide, a hosszú várólista miatt azonban nem könnyű bekerülni. Az oktatás egynyelvű, tehát mindent franciául tanítanak, így a diákok akár három felsőfokú nyelvvizsgával a zsebükben hagyhatják el az intézményt.

Szabó Simonék iskolaválasztás előtt állnak!

Szabó Simon kisfia szeptemberben kezdi az iskolát, azonban még nem dőlt el, hogy pontosan melyik intézményben. Az iskolaválasztás nehézségeiről beszélgettünk a hamarosan induló A Tanár című sorozatban is feltűnő színésszel.

Pénzügyi ismereteket tanulhatnak a hetedikesek

Új tantárgy kerülhet a következő tanévtől a Nemzeti Alaptantervbe. A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára az általános iskola 7. évfolyamától bevezetnének egy, a pénzügyi ismeretekről szóló tárgyat. A minisztérium által megismert adatokból ugyanis szerintük az olvasható ki, hogy sokan csak elméletben tudnak bánni a pénzzel, gyakorlatban nem. Az LMP-nél azt mondják, az ötlet jó, de csak akkor valósítható meg, ha ezzel a diákok terhei nem nőnek.

Megdöbbentő látvány az általános iskola mosdójában

Furcsa megoldás egy fővárosi általános iskola mosdójában. Olyan csövet vezettek a kézmosóba, amiből folyamatosan valamilyen folyadék csöpög. A gyerekeknek itt kell kezet mosniuk, ha kijönnek a mosdóból. A fenntartó tankerületi központ szerint a csőből úgynevezett kondenzvíz folyik, ami nem fertőzésveszélyes, a gyerekeknek emellett kell kezet mosniuk.

Boldogságra nevelnek ebben az iskolában...

Matematika, ének, hittan, testnevelés, boldogságóra: ilyen egy teljesen hétköznapi órarend az ország egyik legkülönlegesebb iskolájában, a győri Radó Tibor Általános Iskolában, ahol a diákok az alaptantárgyak mellett valami nagyon fontosat tanulnak: a boldogságot.

Pizsamaparti extrákkal


szerző:
2017.10.18. 18:00
Pizsamaparti extrákkal

Máté alvótársát, Evelint szeretné visszahódítani. A pár kapcsolata általános iskolára nyúlik vissza, mert Evelin már ott is „Máté alatt járt”, azóta pedig évek óta összejárnak egy kis móka erejéig. Két hónapja viszont egyáltalán nem beszélnek egymással. Máté szeretné, ha alvótársa ismét nála hajtaná álomra a fejét. Akár már ma este…

Iskolás lányokat akart elcsalni

Kapucniban, az iskolába surranva próbált meg negyedikes kislányokat elcsalni egy férfi az egyik budapesti általános iskolában. Az RTL Híradó úgy tudja, azt mondta nekik, ha vele mennek, nem kell tanulniuk, a lányok viszont elrohantak. A férfit elkapták, de elengedték, mert a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A pszichológus szerint fontos, hogy a gyerek akármilyen kicsi, korának megfelelően a szülő megbeszélje vele, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá.

Mégsem lesz 9 évfolyamos iskola?

Egyelőre nem lesz 9 évfolyamos általános iskola. Bár korábban az oktatási államtitkár egy úgynevezett iskolaelőkészítő évfolyamról beszélt, amit 2019-re be is vezethetnek, Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint senki nem tudja megmondani, mikortól léphet életbe a 9. évfolyam. Kovács Zoltán, kormányszóvivő azt mondta, a kabinet nem is döntött még róla. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a kormány meghátrált az eredeti tervtől. 

A piszoárokból hiányzik a vízvezeték

Omladozó falak, működésképtelen WC-k és egy szétszabdalt sarokkanapé az öltözőben. Ilyen körülmények között oktatják a testnevelést az egyik sümegi általános iskolában.

Omladozó falak, működésképtelen WC

Egy valaha szebb napokat látott sarokkanapé a sümegi általános iskola lány öltözőjének dísze. Szekrények nincsenek, ezért ide dobják le utcai ruhájukat a diákok. A fiú öltöző falán pedig egy hatalmas lyuk tátong, itt sem sokkal jobbak a körülmények. A piszoárokból hiányzik a vízvezeték. A mosdókagyló viszont a biztonság kedvéért két csapot is kapott. Több szülőt is felháborítottak ezek a körülmények.

Sírva beszélt a támadásról a tanárnő

Hazaengedték a tanárverő család tagjait, miután felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Az asszony és testvére a hét elején támadt a pedagógusra az egyik XX. kerületi általános iskolában. A történtekről az iskola biztonsági kamerája felvételt is készített.

Undorító az iskolai vécé

Rozsdás piszoár, ragasztószalaggal rögzített wc-tartály és orrfacsaró bűz a Heves megyei Tarnazsadány általános iskolájának mosdójában. Az intézmény évek óta vár a KLIK segítségére, hogy felújíthassák a vizes-blokkjukat. A szörnyű állapotokról elsőként a Heves Megyei Hírlap írt. Az egyik szülő azt mondta híradónknak: inkább hazaviszi szünetekben a gyerekeiket, hogy otthon végezzék el a dolgukat.

UNDORÍTÓ: Felvettük, így néz ki a Tarnazsadányi Általános Iskola vizesblokkja

A piszoárok rozsdásak, a WC-tartályt csak a barna  ragasztószalag tartja össze. A beton-járólap elszíneződött, az igazgató szerint a lekopott festéktől. Az ajtófélfából több centis, vastag szögek állnak ki.

8 hónapja nem javítják meg a tetőt az iskolában

Nyolc hónapja nem hozták rendbe a tetőt a vásárosnaményi általános iskola fölött. Ennyi idő kellett, hogy a KLIK kiírja a közbeszerzést miután, még a nyáron leszakította a vihar az iskola tetejét. A több mint fél év alatt annyira átázott az épület, hogy öt tanterem teljesen tönkrement.

Fegyverbolt az iskola mellett


szerző:
2015.10.10. 18:45
Fegyverbolt az iskola mellett

Felháborodást keltett az egyesült államokbeli McLean városában, hogy fegyverbolt nyílt a helyi általános iskola mellett. Csak ezen a pénteken két amerikai egyetemen is volt halálos lövöldözés, előző héten pedig egy oregoni diák kilenc áldozatot követelő ámokfutása sokkolta a közvéleményt.

Koponyasérülést szenvedett az elsős lány

Koponyatörése van annak a hétéves kislánynak, aki akkor sérült meg, amikor kidőlt egy fa egy iskola udvarán, Miskolcon. Az elsősök játszottak kint, amikor a nagy szél gyökerestől kifordította a fát.

Előzetes: Koponyatörést szenvedett a hétéves kislány

A gyereket egy kidőlő fa sodort el Miskolcon, az iskolája udvarán. Az elsősök épp kint játszottak, amikor a szél gyökerestől kifordította a fát. Részletek 18:00-kor az RTL Híradóban.

15 méteres fa dőlt egy kislányra

Fa dőlt hétfő kora délután egy hétéves kislányra az egyik miskolci általános iskola udvarán. Az első osztályosok kint játszottak az udvaron, amikor a baleset történt. Valószínűleg a nagy szél csavarhatta ki a fát.

12 éves fiával is drogot árultatott

12 éves gyerek árult kábítószert Budapesten! Az általános iskolás fiút anyja vonta be az üzletbe. A 45 éves nő, pestújhelyi házának konyhájában, lábosban, fakanállal gyártotta a drogot, amiből egy adagot akár 500 forintért is meg lehetett venni. A szakértők most azt próbálják meghatározni, hogy pontosan milyen anyagok vannak a lakásban talált zacskókban. A gyanú szerint a nő és kisfia több mint egy éve készítette és árulta a drogot.

200 gyerek betegedett meg


szerző:
2015.05.08. 18:10
200 gyerek betegedett meg

Csaknem kétszáz gyerek lett rosszul az elmúlt két napban az egyik szegedi általános iskolában. Mindannyian hasfájásra, hányásra panaszkodtak. Három gyereket kórházban kezelnek. Az első minták alapján calici vírus okozhatta a tömeges rosszulléteket. A tisztiorvosi szolgálat az egész iskolát fertőtlenítette.

Előzetes: Egyre több szülő panaszkodik

Rendszeresen pofozzák a diákokat, az egyik tanár botot is tart a tábla mellett, azzal üt rájuk - ezt mondta több szülő is az RTL Híradónak a gádorosi általános iskoláról. Részletek hat órakor az RTL Híradóban.

Tanár verte meg a diákot a szülők szerint

Rendőrségi nyomozás indult egy gádorosi iskolában, ahol a szülők gyanúja szerint az egyik tanárnő technikaórán megpofozott egy 9 éves kisfiút. A gyerek nem sokkal később szédülni és hányi kezdett, szülei emiatt vitték kórházba. Később a többi szülő mesélte nekik, hogy mit hallottak a fiú osztálytársaitól. A tanár állítólag úgy megpofozta a kisfiút, hogy nekiesett a padnak és a falnak. Az iskolában nem nyilatkoztak.

Előzetes: Technikaórán bántalmazták

Szédült, hányt és még ma sem emlékszik a technikaórára. Ezt mondta szüleinek az a 9 éves gádorosi gyerek, akit állítólag a tanárnője többször pofon vágott, majd bántalmazott a technikaóra végén a római katolikus egyház által fenntartott általános iskolában. Este hatkor megtudhatják, ki értesítette a szülőket és mit mond az iskola.

Mennyit keresnek a tanárok?


szerző:
2014.12.10. 17:00
Mennyit keresnek a tanárok?

A legfontosabbat bízzuk rájuk: a gyerekünket. Rajta is múlik, hogyan fog beszélni, írni, olvasni, számolni, hogy megállja-e a helyét a közösségben, és sokszor neki kell észrevennie azt is, ha valami nincs rendben.

Iskolában lett rosszul a kábítószertől

Egy 15 éves fiú rosszul lett és kórházba kellett vinni pénteken, miután feltehetően kábítószert tartalmazó cigarettát szívott a kerecsendi általános iskolában. A heol.hu szerint két társa is fogyasztott a cigarettából, de ők nem lettek rosszul.
 

Előzetes: Szamtanúk nyilatkoznak a bilincselésről

Az erőszakmentes kommunikációra is tanítja a diákokat az az iskolarendőr, aki csütörtökön a gyerekek szeme láttára bilincselt meg egy szülőt Tatabányán egy általános iskola előtt. Az RTL Híradónak több szemtanú is nyilatkozott. Hogy ők mit láttak, megtudhatják hat órakor az RTL Híradóból.
 

Fókusz Plusz 12-08-25


szerző:
2012.08.25. 19:30
Fókusz Plusz 12-08-25

Fókusz Plusz: Lezárták a múltat - Olimpikonok, akik csalódtak Londonban. Hogyan élte meg a csalódást Jakabos Zsuzsa, Sidi Péter és Nagy László? Vissza az iskolapadba! - Csonka Bandi az első csókokra, Feke Pál pedig a verekedésre emlékszik. Hogyan hamisított ellenőrzőt Dolhai Attila?

Nincs elég tornaterem


szerző:
2011.07.08. 17:28
Nincs elég tornaterem

Testnevelő tanárból és tornateremből sincs elég, hogy be tudják vezetni a mindennapi testnevelés órát.

Felfüggesztett fogház a verekedő diákoknak

Tíz-tíz hónap felfüggesztett büntetésre ítélték azt a három nyolcadik osztályos fiút, akik eszméletlenre verték évfolyamtársukat.

9 kislány került kórházba paprikaspray miatt

Paprikaspray-től lett rosszul 9 iskolás gyerek a Szabolcs megyei Dombrádon.

Kényszerszünet a felújított iskolában

10 napig nincs tanítási a felsődobszai általános iskolában, mert nincs pénz a fűtésre.

Fél Kettő 10-09-24


szerző:
2010.09.24. 14:45
Fél Kettő 10-09-24

Fél Kettő: Árvíz után - A biztosítókkal küzdenek a felsőzsolcaiak. Szappanopera - Mary Zsuzsi egy harminc évvel fiatalabb férfival. Korán kezdik - Már az általános iskolában kezdődik a tinik szexuális élete.

Háromezren ismétlik az elsőt


szerző:
2009.06.05. 08:20
Háromezren ismétlik az elsőt

Csökkent az évismétlők száma amióta bevezették a buktatási tilalmat.

Csak a roma gyereket utasította el az iskola?

Az igazgató azt mondta, nem a származása miatt utasították el a roma gyereket.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való