KERESÉS search-close

állami

35 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "állami"

Egyre több gyerek jár magániskolába - ez a jövő?

Bemutatunk néhányat, a több száz magyarországi magán, és alternatív iskola közül, ahol a gyerekek teljesen másképp tanulnak, mint az állami intézményekben. A legtöbbjük szerint azt kell tanítani, ami éppen érdekli a gyerekeket, és azon keresztül megismertetni velük a világot. Azt tartják, hogy a pozitív tanulási környezetben a kicsik kreatívvá, önállóvá válnak. Létrehoznak egy világot, melyben harmonikusan, félelem nélkül élhetnek.

Félreértik a Corvinus-modellt?

Szinte csak Magyarországon csökkent a fiatal diplomások aránya az Európai Unióban - erről a G7 nevű gazdaság portál írt. A Független Diákparlamentnél attól félnek, a csökkenés folyamatos lesz azzal, ha országszerte kiterjesztik az úgynevezett Corvinus - modellt, vagyis ha több lenne az önköltséges hallgatók száma az egyetemeken.

 

Többet költünk saját zsebből egészségügyre, mint ruházkodásra

Magánvizsgálat akár napokon belül, államilag finanszírozott MR-re akár két hónapos várakozás ugyanott. Ezt tapasztalta az RTL Híradó, amikor időpontot próbáltunk kérni az egyik legnagyobb szolgáltatónál. A statisztikai hivatal adatai szerint a magyarok többet költenek saját zsebből egészségügyre, mint ruházkodásra.

 

44 millióért vett földet a majorság körül

Egyedüli licitálóként, kikiáltási áron szerezte meg Mészáros Lőrinc a Hatvanpusztai Majorsággal határos állami földterületet. A felcsúti polgármester földjei így már majdnem teljesen körbeveszik az egykori Habsburg birtokot, amelynek mostani tulajdonosa Orbán Viktor édesapjának a cége. Az Együtt szerint, ma Magyarországon nem azoké a föld, akik megművelik.


 

Előzetes: Júliustól az állami tévécsatornák lesznek az első helyeken

Az általunk megkérdezett szakértő szerint ezzel az a célja a kormánynak, hogy növelje az állami tévék nézettségét. Aki továbbra is elől szeretné tudni a kedvenc tévéadóit, annak lesz egy kis dolga. Hogy mi az, megtudhatják 6-kor az RTL Híradóból.

Elege lett a kisemmizett gazdáknak

Most a trafikügyekhez hasonló történik az állami földek elosztásánál. Gazdálkodók veszíthetik el egyik pillanatról a másikra a jövedelmüket. És ők sem értik, miért történt ez így. Azt mondják, akik nyertek, könnyen lehet, hogy nem a föld kell nekik, hanem az azután járó állami támogatás.

Szégyellik autóikat a kormánybiztosok

Ókovács Szilveszternek és Budai Gyulának pont nem jutott, de jópár új autót vett a kormány: elmondjuk, kinek juthat kocsi, sofőr és benzinkártya.

Számukra nem (igazi) ünnep az ünnep

A kecskeméti S.O.S Gyermekfaluban a kicsik általában feszült izgalommal várják az ünnepeket, ám sok állami gondozott esetében a karácsony fájdalmas sebeket szakíthat fel.

Alig 500 forint jut egy kisgyerekre

450 forintból kell megoldani egy gyerek napi élelmezését a lakásotthonokban. Magyarországon több mint 20 ezer él állami gondozásban.

„A térség motorja akarunk lenni!”

17500 új munkahely megteremtését segítheti a kormány döntése, amellyel két nagy autógyártó beruházását támogatja.

Állami állásban Zsiga rokonai


szerző:
2011.03.05. 17:05
Állami állásban Zsiga rokonai

Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő édesapja és testvére is önkormányzati állást kapott.

Menni vagy maradni? Számolja ki!


szerző:
2011.01.13. 20:09
Menni vagy maradni? Számolja ki!

A kalkulátor segítségével mindenki egyénileg tudja kiszámolni, hogy mi éri meg jobban.

Aki maradni akar, annak is mennie kell

Aki nem megy el a regionális nyugdíjbiztosítóhoz nyilatkozatot tenni, automatikusan átkerül az állami nyugdíjpénztárba.

Nem hagy választást az új nyugdíjrendszer

A kormány nyugdíjreformja nem hagy választási lehetőséget: aki nem lép vissza az állami rendszerbe, rosszul jár.

Nyugdíjas matek: Hogy járunk a legjobban?

Nyugdíjpénztári dilemmák: az államtól vagy a magánpénztáraktól jön majd a magasabb nyugdíj?

Vége a magánnyugdípénztárak korának?

Tárgyalja az Országgyűlés azt a javaslatot, amely felfüggesztené az állami utalásokat a magánnyugdíjpénztárakba.

Káosz az építkezések körül Felsőzsolcán

A határidő hétfőn lejár, ám eddig csak 18 jogerős építési engedélyt adtak ki, pedig az árvíz közel kétszáz épületet tett lakhatatlanná.

Így ünnepelt az ország


szerző:
2010.08.20. 19:42
Így ünnepelt az ország

A kormány Együtt az Ország! - szlogennel rendezte meg az államalapítás ünnepét.

Hajóavatás, körmenet és tűzijáték

Az idei ünnep témáit az összefogás és a jótékonyság egészíti majd ki.

Késik a BKV állami támogatása


szerző:
2010.07.26. 14:51
Késik a BKV állami támogatása

A támogatás elmaradása esetén már októberben veszélybe kerülhet a BKV fizetőképessége.

Veszélyben a független színházak

Hónapok óta nem tudnak fizetni a színészeknek és a többi munkatársnak, spórolnak a rezsikiadásokkal.

Kálid Artúr megtalálta a boldogságot

A színészt és családját balatoni nyaralójukban látogattuk meg. Atrúr a hosszú házasság titkáról is mesélt.

Lemondott a PSZÁF elnöke


szerző:
2010.06.29. 14:54
Lemondott a PSZÁF elnöke

Szerdai hatállyal benyújtotta lemondását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke.

Ellenőrzik a Fővárosi Önkormányzatot

Átfogó számvevőszéki vizsgálatot indít a Fővárosi Önkormányzat ellen Domokos László.

Több százmilliós csalás állami támogatásból

Több mint 750 millió forintot csalt el több tucat dél-dunántúli cég az állami támogatásból.

Biztos október 23. és az állami földek ügyében

Balsai István feladata a 2006. október 23-i rendőri túlkapások felelőseinek megtalálása.

22 milliárd a kecskeméti Mercedes gyárra

Csaknem 28 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap 5 cég 29 beruházása a kormánytól.

Csaló iskola akasztott adósságot a falura

Holtak is szerepeltek a tanulók között. A nevükre felvett állami támogatást most vissza kell fizetni.

Milliókat vennének el az állami vezetőktől

Csökkenne a prémium és a végkielégítés, de Simor András jegybankelnök kivétel. Igazságos lenne-e az úgynevezett mágnástörvény?

Adó a magas állami fizetésekre


szerző:
2009.10.20. 18:54
Adó a magas állami fizetésekre

Nem minden 2 millió forint fölött kereső állami vezetőnek kell félni a tervezett különadótól.

Különadó a jól kereső állami vezetőknek

Az adót a havi 2 millió forint felett keresők bérére vetné ki a miniszterelnök.

Értelmetlen élet az intézetekben?

Az állami gondozott fiatalok csaknem fele gondolkozott már azon, hogy nincs értelme az életének.

Víziszínpad és rockopera az ünnepen

A tűzijáték mellett Miklósa Erika és Fekete Attila duettje, valamint egy rockopera is lesz.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való