A kilencedik nap nem adta könnyen magát az Antarktiszon, Rakonczay Gábor azonban megküzdött a mély hóval, és a negyven kilométer per órásnál is erősebb oldalszéllel is.

Üzenet az Antarktiszról: lépésről-lépésre küzdenek előre

Az expedíció tagjai azonban megtettek újabb 19 kilométert, és egy nappal közelebb kerültek a Déli-sarkponthoz.

„Ez a nap nem adta könnyen magát, és az egész napi menetelés ellenére is csak tizenkilenc kilométerre futotta – mondta Rakonczay Gábor. – Reggel, még az indulás előtt a jobb lábam egyik ujjáról leszedtem a körmöt, mert hosszában kettétört és nem akartam megvárni, amíg vízhólyagot gyárt magának. Jobb is volt nélküle, mert ez volt az eddigi legnehezebb napunk.”

A napi nyolc szakasz közül négyet vezetett Rakonczay, 2-2 szakaszt pedig az angol és a norvég extrém sportoló, és mindannyiuknak jól esett, amikor este bebújhattak a sátorba.

„Olyan volt, mint ahogy annak idején a Delta című műsorban láttuk – csak benne lenni teljesen más. Brutálisan lassú küzdelem volt ez a mély hóval, és a szán mintha valamiért mindig visszafelé akart volna menni. Szótlanul, a fogunkat összeszorítva, lépésről lépésre küzdöttük előre magunkat, a hófúvás miatt láthatatlan horizont felé. A nehézségek azonban elviselhetőek, mert itt lehetünk az Antarktiszon” – tette hozzá Gábor, aki eddig 160 kilométert tett meg a Déli-sark Expedíció során.

Kíváncsiak vagytok, milyen élményeket élhetett át a Fókusz stábja Rakonczay Gábor oldalán? Itt megnézhetitek a Fókusz Plusz riportját:

Kövesd a Déli-sark Expedíció legfrissebb fejleményeit a hivatalos oldalán!