Műsorújság
RTL Most

Rácz Jenő kiszolgálja szerelmét a konyhában

A Konyhafőnök séfje és párja, Gyuricza Dóri egy éve vannak együtt, ráadásul már együtt is élnek. Erről meséltek a Reggeliben.

Jenő és Dóri a Konyhafőnökben ismerkedtek meg egymással, ahol Dóri végül Jenő csapatába került. A pirosakat egészen az elődöntő végéig erősítette, ott azonban távoznia kellett a versenyből. Ezután viszont a séf végre megtehette, amit addig nem lehetett: randira hívta a lányt.
 


Ez már egy évvel ezelőtt történt, azóta pedig már össze is költöztek, sőt együtt utazzák be a világot.

De milyen lehet együtt élni és közös konyhát vezetni egy Michelin-csillagos séffel? Dóri nevetve mesélte el, hogy nem szokott Jenőnek főzni, maximum akkor, ha a séf éppen nincs otthon. Azonban azt is bevallotta, erre nincs is szükség: Jenő mindig a tenyerén hordozza és mindent elkészít neki.

A hűtőjük azonban majdnem mindig üres, hiszen annyira pörgős és mozgalmas az életük, hogy nagyon keveset vannak otthon. Nem csoda, a séf éppen saját étterme megnyitásán dolgozik.

Ha kíváncsiak vagytok, milyen élményeket szereztek legutóbbi nyaralásukon, akkor nézzétek meg itt a Reggeli riportját:
 


És ne felejtsétek el: ti is próbára tehetitek magatokat a Konyhafőnök legújabb évadában! ITT jelentkezhettek!

#együttsikerül #maradjotthon