Műsorújság
RTL Most

Megkérték Wossala Rozina kezét?

Az afrikai reptéren óriási meglepetés érte Rozinát, ami – higgyétek el – mindannyiótok szívét megmelengeti majd. Ráadásul hiába ért véget a Celeb vagyok, ments ki innen!, úgy tűnik, a három döntőst nem lehet elválasztani egymástól.

Három hét után – ami sírástól, nevetéstől és igazán emlékezetes pillanatoktól volt hangos –, búcsúznunk kellett a Celeb vagyok, ments ki innen! idei évadától. A top 3-ig végül Pumped Gabo, Wossala Rozina és Kabát Peti jutottak, azonban közülük csak egy valakit koronázhattak a dzsungel királyává vagy királynőjévé. Végül Kabát Peti lett a boldog győztes.

Az utolsó estéjükön mély beszélgetést folytattak, ahol kiderült, hogy ez a közös kaland igazán összehozta őket. Akkor megbeszélték: ők bizony a verseny után is ott lesznek egymásnak!

Ezt a köteléket már az eredményhirdetés napján bizonyították, amikor Rozi és Gabo őszinte örömmel fogadták Peti győzelmét, sőt azóta hiába hagyták maguk mögött a dzsungelt, közösen néztek szét Afrikában. Péksütiztek, várost néztek, szóval bepótolták egy picit azt, amit akár turistaként megejtettek volna.

 

A post shared by Rozina Wossala (@rozinawossala) on


Persze, az Instán mindhárman megemlékeztek egy-egy posztban, hogy lassan jönnek is haza.

„Elindultunk haza!! Ha hiszitek, ha nem, nagyon megszerettem Őket!” – írta Rozina a fiúkról.


A reptéren viszont óriási – és nagyon cuki – meglepetés érte Rozinát, hiszen valaki meglepő ajánlatot tett neki:

„Lehet, maradok. Váratlanul megkérték a kezem a reptéren.”
 

 

A post shared by Rozina Wossala (@rozinawossala) on


Ennél szebben nem is búcsúzhatott volna Afrikától: amúgy is rengeteg szép emléket gyűjtött össze ebben az „embert próbáló” három hétben. Kíváncsi vagy, hogyan mesélt az RTL Online-nak az ezüstérméről és a dzsungel kalandokról?

Itt megnézhetitek!

Legnézettebb videók