Műsorújság
RTL Most

Így telik Lukács Laci egy napja!

A Tankcsapda frontembere a héten ünnepelte az 50. születésnapját. Ennek tiszteletére Laci a Story Extrával együtt kereste fel élete legemlékezetesebb állomásait, és persze a „Lukács Laci” jelenséget is kitárgyalták.

Ki gondolta volna, hogy a Tankcsapda énekese minden reggelét futással indítja? Pedig már lassan 10 éve ez a helyzet, az énekes-zenész ugyanis állítja: egy idő után szüksége lesz a kondijára a koncertezések mellett.

Persze, nemcsak ez derült ki róla, hiszen a Story Extra stábjával a nyakukba vették szülővárosát, Debrecent, ahol Laci kedvenc helyeit is meglátogatták. Kezdve a főtérrel, majd egy hangulatos kis romkocsmát is meglátogattak, és természetesen a helyi foci stadion se maradhatott ki az útjukból.

Debrecen kiemelten fontos helyet tölt be Laci szívében, nem is meglepő, hogy születése után sem hagyta maga mögött a várost, hiszen a mai napig itt él.

„Debrecenben, főleg azon a részen, ahol napi szinten mozgok, értelemszerűen sokkal természetesebb, hogy Lukács Laci bemegy a boltba vagy a postára, vagy a zöldségeshez, mint adott esetben, ha az ország bármelyik másik városában megjelennék valahol az utcán.”

Ez az ő közege, és ahogy meséli, itt már tényleg nem számít meghökkentőnek, ha szembe sétál valakivel az utcán.

Természetesen a nosztalgiázás közben a zenei karrier, a kezdeti próbálkozások, és a mára elért sikerek felidézése sem maradhatott el. Mindezt persze a világ legszerényebb módján mesélte el:

 „Az a sikerünk titka, hogy nincs titka a sikerünknek! Egész egyszerűen csak igyekszünk a saját ösztöneinkre hallgatni, és ez mindig is igaz volt a zenekarra.”


Nemcsak a Story Extra tartott már egy nap erejéig a Tankcsapdával, hiszen Pimaszúr például egyik londoni koncertjükre vitt el minket.

Emlékeztek még?

Hasonló videók

Legnézettebb videók