Nemrég kiderült, hogy Nagy Sándor is szerepelni fog a sorozat harmadik évadában, előtte azonban még ünnepelt egy nagyot.

A múlt hét a nagy bejelentések ideje volt, ahol kiderült: az idei ősz igazán mozgalmas lesz az RTL Klubon! A visszatérű sikeresműsorok között ott szerepelt A mi kis falunk harmadik évada is, aminek plusz különlegessége, hogy Nagy Sándor is részt vett a forgatáson.

Egy új karakter bőrébe bújik, akinek – elmondása szerint – Szabó Győzővel lesz a legtöbb jelenete. Humorból biztosan nem lesz tehát hiány (most sem). Erre az évad első ízelítője is ráerősít:

Sándor már a sajtóeseményen elmondta, nagyon várja már a sorozat szeptember elsejei premierjét, azonban még előtte közbejött egy másik esemény is: a 38. születésnapja.

Miután a színész rengeteget dolgozik – számos darabban játszik, és mellette még a sorozat forgatására is hagyott időt – az egyik előadása után lepték meg kollégái. Sőt, még azoktól is kapott videóüzeneteket, akik nem lehettek ott vele. Így például a Szenzációs Négyes egyik versenyzőjétől, Csonka Andrástól is.

Nézzétek!