Wossala Rozina 2014-ben robbant be a köztudatba, amikor is a Konyhafőnök című magyar gasztro-realityben előkelő második helyen végzett. Két évvel később már a zsűri csapatát erősítette az azóta étteremtulajdonossá vált sztárséf. Mostantól pedig reggelente az RTL Klub képernyőjén találkozhatnak majd vele a csatorna nézői.

Wossala Rozinával egészült ki a Reggeli házigazda gárdája!

„Nagyon kicsi esélyt látok arra, hogy én ma nem viszem haza a Konyhafőnöki címet.”

– vallotta be Rozina a Konyhafőnök fináléjában 4 évvel ezelőtt.  Ám végül számára sajnos másként ért véget a verseny.


„Én tényleg mindent beleadtam a főzésbe, mindent elkövettem, hogy jobban főzzek. Én azt reméltem, hogy az ételek önmagáért fognak beszélni, és azok elegek lesznek ahhoz, hogy én ezt a versenyt megnyerjem.”

 


 

Habár nem ő lett az első Konyhafőnök Magyarországon, 2016-ban, a gasztro-reality 4. évadában már az ő véleménye is számított a versenyzők sorsát illetően – és nem csak a felnőtt séfek élete múlott a döntésein, ugyanis 2017-ben a juniorok is megmutatták tehetségüket a sztárséfnek.

Összesen négy évadnyi zsűrizés után az RTL Klub újabb lehetőséget adott Rozinának, hogy egy másik oldalát is megmutathassa a csatorna nézőinek. A tavalyi év végén ő is kiköltözött a dél-afrikai dzsungelbe 11 celeb sorstársával együtt, ahol egészen közel kerültek egymáshoz leendőbeli Reggeli műsorvezetőtársával.

 


 

December 17-én, szintén a fináléban ért véget számára a dzsungelkaland, de az biztos, hogy rengeteg maradandó élményt szerzett az ott töltött napok alatt.

 


 

Természetesen nem érkezhetett felkészületlenül az embert próbáló kihívásra, és hát ki is segíthetett volna neki ebben, ha nem zsűritársa, Fördős Zé, aki szintén megjárta már a Celeb vagyok, ments ki innen! „poklát”?!


„Hogy fogom én ezt túlélni?” 

 

Rozina számos szerepben kipróbálta már magát. Zsűrizése és túlélőképessége mellett bizonyított dalszövegíró és énekesnőként, a Reggeli vendégházigazdájaként, sőt az ébresztő show-ban bevállalt egy kaszkadőrmutatványt is. Az ezerarcú étteremtulajdonos nemrégiben - sokak nagy meglepetésére - színészi tehetségét villantotta meg a Barátok köztben.