A Hősök két tagja Eckü és Menta épp az Éjjel-Nappal Budapest sztárjaival forgattak, amikor Ecküt baleset érte.

A Hősök is szerepel majd az Éjjel-Nappal Budapestben az RTLII-n. A srácok már el is kezdték a forgatást, aminek a keddi napján Ecküt baleset érte. A Hősök tagját a sorozat főszereplőivel Karolával, Borival, Mesivel és Karesszel fotózták, amikor a kellékként használt füstfáklyát a feje fölé emelte és erről hirtelen forró viasz hullott a fejére, kezére és a lábára, amely égési sérüléseket okozott.
 

A Hősök sztárja megsérült az ÉNB forgatásán
 


Miután Eckü sérüléseit ellátták, az első ijedtség után már vigyorogva nyilatkozott. “Vicces, hogy most néhány helyen nincs hajam, de no para. A forgatást és a fotózást is nagyon élveztem, a szél miatt éreztem, hogy gond lehet a fáklyákkal, egy kicsit nem figyeltem és ez lett belőle.”-mondta Eckü.
 

A Hősök sztárja megsérült az ÉNB forgatásán

 

A forgatáson készült fotókat ide kattintva nézhetitek meg!

Hogy a Hősök pontosan mikor tűnik fel az Éjjel-Nappalban azt még nem lehet tudni, de az biztos, hogy izgalmas kalandok várnak a srácokra, úgyhogy kövessétek minden hétköznap este az Éjjel-Nappal Budapestet, az RTLII műsorán!