Bulvár

Élő adásban kellett köpnie, vörös rózsákkal halmozta el egy furcsa udvarló, egyik kollégája megríkatta, a másik megnevettette – Pataki Zita 25 éve az ország időjósa

Cserei BettinaCserei Bettina

2022. november 12. 12:14

Miért kellett Pataki Zitának subában bejelentkeznie egy disznóvágásról, mit tett, amikor legelszántabb udvarlója vörös rózsákkal töltötte meg a folyosót, és hogyan esett meg, hogy ugyanaz az időjárás-jelentése ment adásba, mint az előző reggel? Melyik munkatársától búcsúzott könnyek között, és hogyan reagált, amikor kollégája élő adásban szőke ciklonnak szólította? 25 éve kezdett az RTL-nél Pataki Zita, ebből az alkalomból elképesztő tévés történeteket osztott meg az rtl.hu-val.

Pataki Zita tévés karrierje egyidős a magyar RTL-lel. Csupán 23 éves volt, amikor felvették a csatornához, és mindennap hajnali háromkor kelt, hogy reggel bemondhassa az időjárást, majd 8-ra egy általános iskolába ment tanítani, ahol még osztályfőnök is volt. Arról kérdeztük az időjóst, hogyan emlékszik vissza az elmúlt évtizedekre.

Emlékszel-e még az első RTL-es szereplésedre?

Egyáltalán nem, kiesett a legelső időszak. A jelentkezésre emlékszem, és arra is, anyukámék hogyan fogadták: leültünk otthon a kanapéra, elmondtam nekik, hogy időjárás-jelentő leszek, és apukám visszakérdezett: 

Mi, kislányom? 

Nem emlékszem az első napokra, inkább a hangulatára, hogy hol volt a stúdió. Még annyira fiatal voltam, hogy a szüleimmel éltem. Akkor még élő volt az időjárás-jelentés, a hajnalokat vittem, ezért mindennap háromkor keltem. Szentendréről kellett bejutnom a Kunigunda útjára. Akkor még nem volt autóm, az éjszakai járatokon csak én ültem, meg néhány BKV-s, akik tudták, hogy ki vagyok és hova megyek. 

Akkor nagy dolog volt, hogy az RTL időjárás-jelentője az éjszakai járattal utazik.

Aztán a pékfiúval találkoztam, aki az egész szerkesztőségnek küldött süteményt. Valószínűleg azért nem emlékszem az első felvételekre, mert nagyon megterhelő volt a hajnalban kelés, aztán mentem tanítani, mellette még főiskolára jártam. Nagyon kemény időszak volt évekig.

Hol voltál tanár?

Először általános iskolában, a Vörösmarty utcai általános iskolában, ahol osztályfőnök is voltam. A hajnali időjárás-jelentés után fél nyolcra be kellett érnem tanítani. Később volt tévébusz, amivel bevittek dolgozni, így oda tudtam érni időben egyik helyről a másikra.

Hogyan emlékszel vissza az élő adásokra? Nem féltél attól, hogy bakizol?

Inkább attól féltem, hogy a technika fog elromlani. Előfordult, hogy a mikroporttal volt gond, valószínűleg nem jól rögzítettük a ruhámhoz, ugyanis kipattant a tartójából. Még egy pukkanó hangot is kiadott. Megijedtem a pukkanástól, de tudtam, hogy nem fog leesni. Emiatt majdnem röhögőgörcsöt kaptam élő egyenes adásban. 

Ettől a kettőtől tartottam: vagy a technika fog elromlani, vagy röhögőgörcsöt fogok kapni. 

A kezdetekkor még egy légtérben voltam az akkori műsorvezetőkkel, ami sokszor megnehezítette a dolgomat.

Íme egy ősrégi felvétel Pataki Zitáról 1999-ből, amikor egy stúdióban volt az RTL hírolvasóival, Kurucz Péterrel és D. Tóth Krisztával:

 

És az élő adások közben volt kínos pillanatod?

Minden pénteken volt élő kitelepülés, a Reggeli műsora kiment valahova. Egyik alkalommal disznóvágáson voltunk, és ott pörzsölték a disznót mellettem. Nekem pedig subában kellett elmondanom az időjárást, miközben feltámadt mellettem egy helyes kis forgószél, és a hamut egyenesen az arcomba csapta élő adásban. Akkor egy pillanatra még el is tűntem, 

de folytatódott az élő adás, és belement a pernye a számba, amikor épp elköszöntem, ezért oldalra fordultam, és muszáj volt köpnöm egyet. 

Sajnos még ment az adás, de a nézők csak annyit láthattak, hogy minden belement a számba, aztán oldalra fordultam. Ezek a kitelepülések nagyon élménydúsak voltak.

Mi volt a legemlékezetesebb tévés élményed?

Fantasztikus volt, amikor Aigner Szilárddal dolgozhattam együtt. Vele van is egy emlékezetes sztorim: 28 éves koromban kivették a mandulámat, és megkértem Szilárdot, hogy jöjjön be helyettem dolgozni. Aztán amikor a kórházban a műtét előtt megkaptam a fájdalomcsillapítót, kiosontam a folyosóra, hogy megnézzem az időjárás-jelentést Szilárddal, aztán megláttam saját magamat. 

Később kiderült, hogy Szilárd elfelejtett reggel bemenni, ezért leadták a csütörtöki adást, és nem tűnt fel senkinek.

Szerencsére akkor még nem volt internet, és úgy mondtam be az időjárást, hogy holnap holnapután, tehát nem mondtam konkrét napot. Akkoriban olyan időjárási helyzet volt, hogy nem változott, úgyhogy megúsztuk a lebukást.

És mi volt a legviccesebb élményed az RTL-nél eltöltött idő alatt?

Amikor Kurucz Peti volt a hírolvasó, mindig úgy fejezte be a híreket, hogy az utolsó hírt rákötötte az időjárásra. Egyszer az volt a hír, hogy az összes focista kiszőkítette a haját. Kurucz Peti ezek után úgy adta át a szót, hogy 

a szőke focisták után következzék a mi szőke ciklonunk.

Hát akkor azt hittem, hogy meg sem tudok szólalni, és röhögőgörcsöt kapok, de aztán sikerült visszafognom magam. Mindig mondtam Petinek, hogy azért egy helyiségben vagyunk, ne nevettess meg. Kurucz Peti rendszerint komolyan, de humorral adta át élőben a szót, ami már önmagában is vicces volt.

Volt valami megrázó élményed, amióta televíziózol?

Volt, amikor élőben bejöttek a nagyon szomorú hírek, miközben vártam a végszót, hogy én következzek. Sokszor érzelmekkel hallgattam a híreket, és ha bemondtak egy nagyon tragikus eseményt, majd én következtem, szinte szóhoz sem jutottam. Nagyon nehéz volt így koncentrálni.

Mi volt a legmegdöbbentőbb sztorid az RTL-nél?

Volt egy furcsa udvarlóm, aki a tévén keresztül lett szerelmes belém, pedig nem is tudta, milyen ember vagyok. Egy munka ürügyén hívott találkozóra, ahol kiderült a valós szándéka.

Rögtön nemet mondtam neki, amit nehezen fogadott el. Másnap annyi piros rózsát küldött a székházba, hogy szinte megtöltötte a folyosót. 

Gyönyörű volt, de nem vittem haza, a biztonsági őröket kérdtem meg, hogy osszák szét a hazainduló munkatársak között.

Gondoltad volna a kezdeték kezdetén, hogy 25 év múlva az RTL fodrászszékéből a karrieredről mesélsz?

Nagyon érdekes, mert azt gondoltam, hogy igen. Ha én valamit elkezdek, akkor elég kitartó vagyok. Ahhoz nagyon nagy indok kell, hogy abbahagyjak valamit. Párkapcsolatban is: mindig is tartós kapcsolatokban éltem, de a legtöbb barátom is évtizedek óta barátom. A 25 év alatt rajtam már felnőtt egy olyan generáció, akik egyetemet végeztek. És amikor odajönnek és köszönnek, az döbbenet, mert közben az idő múlását kevésbé érzékelem. Egyre modernebb a technika, csak az a kérdés, hogy mi jöhet még. Hova tart ez a műfaj? Nyilván ad egyfajta biztonságot, hogy a kollégáim, István és Netti is nagyon régóta ott vannak.

Olykor megdöbbennek, hogy Szellő Istvánnal mennyire természetes a humorunk, hogy élcelődünk akár, de azt gondolom, ez a fajta humor csak azokra az emberekre jellemző, akik már tényleg évtizedek óta ismerik egymást. 

Nettivel is legtöbbször csak a sminkben futok össze, és akkor szinte mindig váltunk pár szót.

Azt is szenzációsnak tartom, hogy a 25 év alatt nekem ezen a munkahelyen egyetlen konfliktusom sem volt senkivel.Ez idő alatt annyi mindent megéltem:

a szépségkirálynő Bálint Antónia volt legelőször az időjós társam, aztán Aigner Szilárd, aki már nincs köztünk, utána Véber István lett az időjárás-jelentő társam, aki végül más karriert választott, de tartjuk a kapcsolatot. 

Köztünk olyan jó viszony van, hogy az esküvőjén én voltam a ceremóniamester, ő is ott volt az én esküvőmön. Most pedig itt vannak a fiatal munkatársaim, Allaga Tomi és Vaszkó András. Sokszor meglepnek, és nagyon kedvesek, jófejek. Velük is nagyon jó dolgozni.

Véber István másfél évtized után hagyta ott a televíziózást. Zita sírva búcsúzott tőle utolsó munkanapján:

 

Változott a személyiséged, amióta az RTL-nél dolgozol?

25 év alatt rengeteg minden változott. Tapasztaltabb és nyugodtabb lettem. Más vagyok, miközben az alap ugyanaz.

Ajánlat:

#Bulvár#rtl25#pataki zita#időjárásjelentés#időjós#Karrier#televíziózás#interjú#ma

Címlapról ajánljuk