Belföld

Medvebőrt találtak a Schadl-ügy egyik vádlottjánál, ellene eljárás indult, több fontos eset viszont kimaradt a vádiratból

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2023. január 26. 9:46

Természetkárosítás bűntette miatt indult eljárás a Schadl-ügy egyik vádlottja ellen, akinél a házkutatáson egy barna medve preparált bőrét találták – tudta meg az rtl.hu. Miután nem tudott felmutatni olyan engedélyt, amely igazolta volna a trófea jogszerű tartását, azonnal intézkedett az ügyészség. Nem indult viszont eljárás a Schadl György páncélszekrényében talált kompromittáló felvételek ügyében, a vádiratba pedig nem került be az sem, hogy Schadl György – a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint – megpróbált elmozdítani a pozíciójából egy bírót.   

„Vicc ez az egész” – mondta az rtl.hu-nak a Schadl-ügy egyik alacsonyabb rendű vádlottja, akinek nemcsak a fő vádpontok miatt kell majd bíróságra járnia, hanem egy medvebőr miatt is. Őt a fő perben jóval kisebb súlyú bűncselekményekkel vádolják, esetében felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést ajánlott az ügyészség, így ha ezt elfogadja, akkor számára véget is ér a Schadl-ügy.

Az rtl.hu által megismert nyomozati anyagok szerint ugyanakkor a férfinél tartott házkutatáson találtak egy preparált medvebőrt, márpedig a jogszabályok szerint ilyen trófeát csak megfelelő igazolással lehet tartani. Miután a tulajdonos a helyszínen nem tudott papírt mutatni a jogszerű körülményekről, ezért 

az ügyészség lefoglalta a medvebőrt és nyomozást indított természetkárosítás bűntette miatt.

Az rtl.hu információi szerint az ügy még mindig folyamatban van, az ügyészség ezt a nyomozást leválasztotta a Schadl-ügyről, és áthelyezte a Készenléti Rendőrséghez. Sőt, várhatóan tárgyalást is tartanak majd róla.

A férfi azt is megjegyezte, hogy pénzbüntetés kiszabását kezdeményezték, de ő ezt sem hajlandó elfogadni, mert úgy véli, igaza van, és hitelt érdemlően tudja igazolni a trófea eredetét. A lehetséges büntetés pontos összegét egyébként nem határozták meg, de állítása szerint ezekben az ügyekben néhány százezer forintnál többet nem szoktak kiróni.

Az ügyészség tehát ezt az ügyet – teljesen jogszerűen eljárva – leválasztotta a fő Schadl-ügyről, hiszen ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy a vádirat szerint Völner Pál volt államtitkár 83 millió forinthoz, míg Schadl György, a végrehajtói kar elnöke több mint 920 millió forinthoz jutott egy korrupciós láncolaton keresztül.

Több fontos ügy viszont nem került bele a vádiratba, és a kiszivárgott nyomozati anyagok alapján, némelyikben külön eljárás sem indult. 

A 24.hu és a blikk.hu is összeszedte már, hogy mely lényeges pontok maradtak ki a vádiratból. 

  • A 444.hu által ismertetett anyagok alapján annak is felmerült a gyanúja, hogy Schadl György ki akart rúgatni egy bírót, mert az nem úgy döntött az egyik fegyelmi eljárás során, ahogyan azt a végrehajtói kar elnöke szerette volna. Schadl György találkozott a Fővárosi Törvényszék elnökével, Tatár-Kis Péterrel, aki közölte vele, hogy a bírót nem lehet kirúgni, de diszkomfortossá lehet tenni az életét, és a csoportvezetői megbízását is vissza lehet vonni.
  • Nincs szó a vádiratban a Schadl György házkutatása során talált kompromittáló felvételekről, sőt miután az ügyészség úgy látta, hogy nem történt bűncselekmény, ezeket már meg is semmisítették.
  • A vádiratban nem szerepel az sem, hogy több embernek – így például Rogán Antal miniszter akkori kabinetfőnökének – is segíthették a jogi vizsgáját. A Blikk decemberben ugyanakkor azt írta, elképzelhető, hogy ebben indult külön nyomozás.
  • Nem került a vádiratba, hogy Schadl feltehetően szabálytalanul használt rendszeresen egy kék villogós autót, valamint az igen drága Covid-tesztek esete sem.


Az rtl.hu rákérdezett a Központi Nyomozó Főügyészségnél, hogy a medvebőrös eseten kívül választottak-e le ügyeket, de kérdéseinkre nem érkezett válasz. Korábban, amikor ugyanerről érdeklődtünk, csak annyit közöltek, hogy a vádiratot ismertető közleményen kívül nem árulhatnak el további részleteket. 

Frissítés: Cikkünk megjelenése után megérkezett az ügyészség válasza, azonban megismételték korábbi válaszukat, hogy miután a Schadl-ügy bírósági szakban van, nem árulhatnak el további részleteket.

Völner–Schadl-iratok az rtl.hu-n  

Az rtl.hu birtokába került hanganyagok és dokumentumok alapján beszámoltunk arról, hogy „nem beazonosítható személyi körrel” akart kapcsolatba lépni a börtönből Schadl György, tőlük pedig azt várta a végrehajtói kar elnöke, hogy előmozdítsák az ügyét. A várt segítség elmaradása esetén pedig „60-70 országgyűlési képviselő feldobása” is felmerült.  

Schadl György egy másik beszélgetés során a feleségén keresztül azt üzente valakinek: „nyalogassa körbe a barátaimat, hogy haladjunk az üggyel”. A páncélszekrényében talált kompromittáló felvételeket egyébként megsemmisítették.

Völner Pál volt igazságügyi államtitkár tavaly márciusi, írásbeli vallomása alapján arról is beszámoltunk, hogy Völner azt állította, senkitől sem kapott kenőpénzt, bűncselekményt nem követett el, a kérdéses időszakban pedig nem ő felelt a végrehajtók kinevezéséért, így nem is tudta volna befolyásolni az akár százmilliós bevételekkel járó pozíciók kiosztását. Maga helyett két másik államtitkárt nevezett meg a terület felelőseként, de azt is megjegyezte, hogy szerinte őket sem vesztegette meg senki.

Az exállamtitkár egyébként egy ideig pihentette a telefonját a Pegasus-ügy kirobbanása után. 

Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Getty Images

#Belföld#schadl györgy#völner pál#magyar bírósági végrehajtói kar#ügyészség#ma

Címlapról ajánljuk