Belföld

Medián: A budapestiek nem a szankciókat okolják a magas árakért, hanem a kormányt

rtl.hurtl.hu

2023. január 18. 17:16

Egy kutatás szerint a fővárosban élők leginkább a kormány gazdaságpolitikáját, valamint az ukrajnai háborút okolták a 20 százalék feletti inflációért, legkevésbé pedig a szankciókat. 

A fővárosban élők többsége úgy vélte, hogy leginkább a kormány gazdaságpolitikája felel a kilövő élelmiszerárakért – derült ki a Medián és a 21 kutatóközpont tavaly november 28. és december 3. között készített reprezentatív felméréséből.

Az enbudapestem.hu által ismertetett kutatás szerint összességében 70 százalék jelölte meg a kormányt a legfőbb felelősként, leginkább (84 százalékos arányban) a 30-39 közötti korosztály osztotta ezt a véleményt.

A második helyre az orosz-ukrán háború került (59 százalék szerint felelős), míg a felsoroltak közül 

a budapestiek a brüsszeli szankciókat okolták a legkevésbé az infláció elszabadulásáért (36 százalék). 

A szankciókat okoló kampány a leginkább az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a 65 év felettiek körében hatott, az előbbiek 42 százaléka, az utóbbiak 38 százaléka tartja az uniós szankciókat hibásnak az inflációért.

A felmérés kiterjedt arra is, hogy a háború kirobbanásáért ki felel. A budapestiek többsége egyértelműen Oroszországot okolta, összesen 83 százalék gondolja teljes mértékben, vagy inkább felelősnek a háborúért az oroszokat. Ukrajnát 49, az USA-t 47, míg az Európai Uniót mindössze 24 százalék látja részben vagy egészben felelősnek.

Nyitókép: Nagy Attila Károly/rtl.hu

#Belföld#Medián#közvélemény-kutatás#felmérés#szankciók#infláció

Címlapról ajánljuk