Belföld

Csaknem 860 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor havi fizetése márciustól

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2022. december 27. 6:14

Ha a statisztikai előrejelzéseknek megfelelően 2022-ben valóban 17,7 százalékkal nőnek a keresetek, akkor legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak a parlamenti képviselők 2023-ban. Várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is jól jár: a kormányfő bruttó fizetése márciustól csaknem 860 ezer forinttal nőhet, míg a parlament elnökének több mint 600 ezer forinttal emelkedhet a bére. Novák Katalin tavasztól csaknem bruttó 4,6 milliót kereshet majd.

„Nem most van az ideje annak, hogy előre tudjunk lépni egyet vagy kettőt, mondjuk fejlesztésekben vagy akár bérkérdésekben” – mondta még júliusban Orbán Viktor kormányfő a fizetésekkel kapcsolatos követelésekre reagálva.  

A parlamenti képviselőknek mégsem kell aggódniuk a 20 százalék feletti infláció miatt: a Fidesz-KDNP-s politikusok ugyanis négy éve olyan törvénymódosítást fogadtak el, amely a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi átlagbér háromszorosában határozta meg.

Ennek megfelelően a politikusok béremeléséhez nem is kell minden évben új jogszabályt elfogadni, a juttatások ugyanis automatikusan emelkednek – vagy csökkennek – annak alapján, hogy az előző évben miként alakultak a keresetek nemzetgazdasági szinten.  

A 2022-es statisztikai adatok még nem véglegesek, egyelőre csak a január-szeptemberi adatokat közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A legfrissebb, szeptemberi bérekre vonatkozó számok azt mutatják, hogy akkor a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Hasonló növekedést várnak a szakértők is, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése úgy számol, hogy az idei teljes évben 17,7 százalékkal nőnek majd a fizetések, bruttó 438 800 forintról nagyjából bruttó 516 467 forintra.

Ez azt jelenti, hogy 

az idei 1 millió 316 ezer forintos képviselői alapbér 2023 márciusától körülbelül bruttó 1 millió 549 ezer forintra nő.

Jövőre tehát a parlamenti képviselők legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak, a többségnél viszont még nagyobb mértékben nőnek a juttatások a bizottsági tagságok, valamint az egyéb tisztségek után járó pluszpénzek miatt.

Ha valaki egy parlamenti bizottságnak a tagja, akkor az alapbér 1,2-szeresét viheti haza, azaz márciustól (több mint 270 ezer forintos növekedés után) nagyjából 1 millió 860 ezer forintot. A két bizottsági helyet is betöltő képviselők bére több mint 300 ezer forinttal nőhet, és már csaknem 2 millió 170 ezer forint lehet havonta.  

Orbán Viktor kormányfőnek ugyanakkor nemcsak a képviselői alapbér jár, hanem – a nyári fizetésemelése óta – a házelnöki tiszteletdíjjal megegyező összeg is, ez utóbbi az alapjuttatás 2,7-szerese. Ez azt jelenti, hogy – 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva – márciustól 

a miniszterelnök fizetése a mostani 4 millió 870 ezer forintról bruttó 5 millió 727 ezer forintra nőhet, ami bruttó 857 ezer forintos fizetésemelésnek felelne meg.  

Összehasonlításképpen: januártól az átlagos nyugdíj összege 27 ezer forinttal 207 ezer forintra nő, míg a bruttó minimálbér 32 ezer forinttal 232 ezer forintra emelkedik. 

Az átlagnyugdíjhoz képest tehát több mint harmincszoros az emelkedés, míg a minimálbérhez képest több mint huszonötszörös.

A G7 számítása szerint januártól a képviselőkénél sokkal szerényebb emelést kapnak a tanárok is: egy pályakezdő gimnáziumi tanár bruttó fizetése az emelés után 241 ezer forintról 263 ezer forintra nőhet, ami alig ezer forinttal több, mint a jövő évi garantált bérminimum. 

Házelnök, miniszterek, egyéb juttatások

A 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva Kövér László tiszteletdíja csaknem 4,2 millió forintra nőne a mostani 3,5 millió forintról, azaz esetében több mint 600 ezer forinttal lenne magasabb a bruttó bér. 

A házelnök tiszteletdíjához rögzítettek Novák Katalin köztársasági elnök bérét is, aki Kövér László fizetésének 1,1 szeresét, azaz nagyjából bruttó 4,6 millió forintot vihet majd haza. Ez 700 ezer forinttal magasabb összeg a jelenlegihez képest.

A miniszterek pontos fizetését nem rögzítették törvényben, a tárcavezetők béréről ugyanis a kormányfő dönthet szabadon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, Orbán Viktor 2018 óta az átlagbér hatszorosában határozza meg a miniszterek fizetését, így ha jövőre is tartja magát ehhez, akkor minden tárcavezető nagyjából 3,1 millió forintos fizetést kaphat, mintegy 460 ezer forinttal többet, mint eddig. 

Ha a miniszter képviselő is, akkor jár neki a képviselői alapbér is, ebben az esetben a márciusi fizetésnövekedés elérheti a 700 ezer forintot is.

A parlamenti politikusok ugyanakkor fizetésükön kívül egyéb juttatásokat is kapnak, amelyek szintén az alapilletményhez igazodnak. A fenti számításokat alapul véve lakásbérletre például 90 ezer forinttal többet (az alapilletmény 35 százalékát) költhetik majd el, azaz több mint 541 ezer forintot, míg mobiltelefon-költségekre 77 ezer forint juthat. Irodabérletre nagyjából 180 ezer forinttal több számolható majd el márciustól, körülbelül 1 millió 80 ezer forint. Emelkedik a munkatársak alkalmazására fordítható összeg is, erre ugyanis a képviselői alapbér kétszeresét lehet elkölteni havonta.

A kormánypárti képviselők egyelőre nem jelezték, hogy a lakosságot sújtó nehézségek miatt módosítják az automatikus fizetésemelésről szóló szabályokat. Havasi Bertalan az rtl.hu megkeresésére nem reagált.  

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI

#Belföld#orbán viktor#fizetés#infláció#béremelés#képviselői fizetések#házelnök#kövér lászló#ma

Címlapról ajánljuk