Belföld

Nem tudni, hogy Szijjártó Péter havi 1,5 millióért mennyit dolgozik a győri egyetemet fenntartó alapítványban

rtl.hurtl.hu

2022. november 22. 7:57

Rejtély, hogyan fér bele a legendásan sokat utazó miniszter munkaidejébe a kuratóriumi munka. 

Szijjártó Péter külügyminiszter a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, és ezért havonta bruttó 1,5 millió forint díjazásban részesül. Az Átlátszó szerette volna megtudni, hogy 

mennyit dolgozik ezért az összegért, de az alapítvány azt közölte, hogy nem vezetnek erről nyilvántartást. 

A válaszuk szó szerint megegyezik azzal, amit a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány adott, amikor Varga Judit igazságügyi miniszter és egyben kuratóriumi elnök munkavégzéséről érdeklődtek.

A kormány 2020 májusában hozta létre a Széchenyi István Egyetemért Alapítványt (SZIEA), amelynek odaajándékozta a győri egyetemet annak minden ingatlanával együtt. A kuratóriumban helyet kapott Szijjártó Péter külügyminiszter és Dézsi Csaba András győri polgármester is, a felügyelőbizottságot pedig Tarlós István ex-főpolgármester vezeti.

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Szijjártó Péter munkaóráira vonatkozó válasza szerint az alapítvány

nem kezel ilyen adatot, ezért nem is vezet olyan nyilvántartást, amelyből az igényelt adatok kinyerhetőek lennének.

Mindössze annyi konkrétumot közöltek, hogy „a Kuratórium szükség szerint, de legalább kéthavonta ülést tart, melyen az Alapítvány Alapító Okiratban rögzített céljait és tevékenységét szem előtt tartva hozza meg határozatait”. Tehát kéthavonta egyszer elvileg biztosan dolgozik Szijjártó Péter, Dézsi Csaba András és a többi kuratóriumi tag a havidíjért cserébe.

Nyitókép: Lakatos Péter/MTI

#Belföld#szijjártó péter#győr#alapítvány#fizetés

Címlapról ajánljuk