Belföld

Először Nagy János államtitkárt vitték el a rendőrök, de hamar kiderült, hogy az ügyészség szerint az utódja is sáros

rtl.hurtl.hu

2022. április 12. 7:12

Egy tanulmány megírásával próbáltak milliókhoz jutni.

Kevesebb mint két éve bilincsben vitték el Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkárt hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt. Utódját hamar megtalálták, ám éppen azt az osztályvezetőt, Gyüre Anitát nevezték ki, aki Nagy tettestársa lehetett, így két hónapon belül őt is felmentették – írta a 24.hu.

Az ügyben tavaly júniusban emeltek vádat, az előkészítő tárgyalást pedig múlt héten tartották a Fővárosi Törvényszéken, ahol Nagy János és Gyüre Anita is vádlottként jelent meg.

A bűncselekmény idején Gyüre Nagy János közvetlen irányítása alatt dolgozott osztályvezetőként a tárcánál. Egy vállalkozóval összejátszva trükközhettek egy tanulmányírással: abban állapodtak meg, hogy valódi verseny nélkül, 

a Nagy János által meghatározott nyertes cég helyett az osztályvezető írta volna meg a tanulmányt, a vállalkozónak kifizetett tízmillió forinton pedig hárman osztoztak volna, de végül visszavonták a pályázatot. 

Az ügyészség Gyüre Anitát hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja, amit Nagy János társtetteseként követett el.

A bíróság előtt sem Nagy, sem Gyüre Anita nem ismerte be bűnösségét, ezért tárgyalni fogják az ügyüket. Nagy Jánosnak a vádirat szerint több van a rovásán, mivel ő még az agrártámogatásokkal is visszaélt, amikor a vád szerint megállapodott egy vállalkozóval, hogy 830 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz segíti cégét, ő pedig 5 százalékos üzletrészt kért és kapott a cégben.

A portál kereste az agrártárcát és Nagy István minisztert is, de válasz nem érkezett. 

Az RTL Híradó a nagy-ügyről:

Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#nagy jános#agrárminisztérium#nagy istván#gyüre anita

Címlapról ajánljuk