Baleset-bűnügy

„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet” – megszólalt a tetőomlásban súlyosan megsérült táncosnő barátja

rtl.hurtl.hu

2022. június 27. 19:25

A hétfő délelőtti omlásban megsérült az Operettszínház táncművésze – hatórás műtéten esik át, és elképzelhető, hogy lebénul a lába a baleset miatt. Ezért valaki felelni fog, de nagyon – mondta Babácsi Benjamin a Fókusznak.

A Fókusznak nyilatkozott a Jókai utcai tetőomlás egyik sérültje, akinek barátnője súlyos sérülést szenvedett. Róla korábban megírtuk, hogy a Budapesti Operettszínház táncművésze.

Babácsi Benjamin azt mondta: a tetőomlás helyszínének közelében van egy kordonnal lekerített építkezés, amikor arra sétáltak, először azt hitték, onnan hallatszik a robaj.

Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk. Elkezdtünk szaladni, Niki elengedte a kezemet. Mindenhol por, nem láttunk semmit.

Ezért valaki felelni fog – mondta a Jókai utcai tetőomlás súlyos sérültjének barátja
Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

Miután leülepedett a por, a barátnője nevét kiabálta, de nem válaszolt, majd a törmelékek alatt, eszméletlenül találta meg Nikolettet. 

Tóth Nikolett állapotáról barátja azt mondta: fej-, nyaki csigolya- és gerincvelő-sérülése van, és ha hatórás műtétje nem jár sikerrel, lebénulhat mindkét lába.

Ezért valaki felelni fog, de nagyon

– jelentette ki Babácsi Benjamin.

A hétfő esti Fókusz teljes riportját itt lehet megtekinteni:

Az Aradi utca és Jókai utca sarkán lévő ötszintes épület tetejéről indult az omlás, ami magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányait is. A törmelék az úttestre és a parkoló autókra zuhant. A házomlás súlyos sérültje mellett három könnyebb sérültet is kórházba kellett szállítani. A tűzoltók a megrongálódott autókat és lakásokat is keresőkutyákkal vizsgálták át, de több sérültet nem találtak.

Ezért valaki felelni fog – mondta a Jókai utcai tetőomlás súlyos sérültjének barátja
Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

Mint korábban megírtuk, az omlás pillanatáról térfigyelő kamera rögzített drámai felvételt. 

Május végén ugyanennek a háznak a teteje kigyulladt az ott zajló építési munkák közben. A közös képviselő szerint december óta tetőtér-beépítés zajlik, ennek során követhettek el hibát.

Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

#Baleset-bűnügy#jókai utca#tetőomlás#sérültek

Címlapról ajánljuk