Baleset-bűnügy

Megtaláltuk a legértelmetlenebb helyre kitett vasútbiztonsági óriásplakátot

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. június 21. 14:19

A MÁV-Volán csoport április 11-én indított figyelemfelkeltő kampányt a vasúti átjárókban megszaporodott balesetek visszaszorítása érdekében. A leghatásosabb plakát a kőbányai Száva utcában látható, ahol ezer százalék, hogy nem fog vonattal ütközni egy sínekre hajtó autó sem.

A 2022-es év egyik legszomorúbb közlekedési statisztikája szerint idén drámaian megemelkedett a vasúti átjárókban történt balesetek száma: az év első felében többen haltak meg vasúti átkelőkben, mint 2021-ben egész évben (tavaly 17 halottja volt az efféle baleseteknek). Az év eleve tragédiával indult: január 1-jén Tapolcánál szörnyethalt négy fiatal, amikor autójuk vonattal ütközött. Április elején volt olyan hét, amikor hatan vesztették életüket vasúti átjárókban történt balesetekben.

Cikkünk írásakor is érkezett hír ilyen tragédiáról: hétfőn egy 17 éves ceglédi fiatal a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott autójával a város egyik vasúti átkelőjében, ahol összeütközött az érkező vonattal. Az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette.

Kampány a biztonságért

A MÁV csaknem 7700 kilométer hosszú vasúthálózatot működtet, amelyen több mint 3600 vonat jár. 5500 olyan átjáró van, amelyben a közúti és a vasúti hálózat keresztezi egymást, ezeknek mintegy felében csak a vasúti átjáró kezdetét jelző, piros-fehér andráskereszt van. A balesetekről szóló hírek szinte kivétel nélkül azt mutatják, hogy mindig figyelmetlenség vezet a balesetekhez.

A MÁV-Volán csoport április 11-én figyelemfelkeltő kampányt indított a vasúti átjárókban megszaporodott balesetek visszaszorítása érdekében. A figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampány keretében a mav.hu/erjhaza oldalon próbálják felhívni a közlekedők figyelmét az elkerülhető veszélyre. A portálon kifejezetten sokkoló fotókat osztanak meg a közvéleménnyel.


A kampány részeként egyes vasúti átjáróknál óriásplakátokon figyelmeztetik a közlekedőket, hogy

Vigyázz! Vasúti átjáró!

Budapesten több helyen is látható ilyen koponyát, keresztbe tett lábszárcsontokat idéző figyelemfelhívó plakát. Feltehetően van valamennyi hasznuk is, amennyiben tényleg figyelmeztetik a közlekedőket a vasúti átkelőre. Egy helyre azonban egészen biztos, hogy teljesen feleslegesen került ki egy ilyen plakát: a X. kerületben, a Száva utcában kihelyezett plakát egyetlen balesetet sem fog megelőzni, vagy ha úgy tetszik, ezer százalék, hogy ezen a helyen nem fog vonattal ütközni egyetlen autó sem.


A Kelenföld, illetve Ferencvárosi rendező felől érkező, Cegléd felé tartó két vágány ugyanis vasúti magas töltésen halad, a Száva utcát egy acél hídelemen keresztezve. Az utca szintjében egykor erre vezető iparvágányokat pedig sok-sok évvel ezelőtt felszámolták, csupán az aszfaltban maradt elvágott síndarabok (összesen hat pár) emlékeztetnek arra, hogy ezen az utcán régen forgalmas vasúti átkelő működött.

Megtaláltuk a legértelmetlenebb helyre kitett vasútbiztonsági óriásplakátot
Fotó: Nagy Attila Károly / rtl.hu

Az utcában ennek megfelelően nincs se andráskereszt, se fényjelzés, se sorompó – illetve van: a figyelmeztető plakáton. A több mint két hónapja kint lévő plakátnak tehát nem sok haszna van, miközben a vasúti híd két oldalára lehet, hogy elkelne egy-egy magasságkorlátra figyelmeztető kapu, vagy legalább KRESZ-tábla.

Nyitókép: Nagy Attila Károly / rtl.hu

#Baleset-bűnügy#balesetmegelőzés#vasútbiztonság#máv#óriásplakát#vasúti átjáró#vonatbaleset#ma

Címlapról ajánljuk