X
Másolás vágólapra

Fókusz

2019.05.16. (csütörtök)

teljes adás

Áldás helyett átok lett a főnyeremény. 60 évvel ezelőtt, az akkor még csak 18 éves Szabó István 1 millió 240 ezer forintot nyert a lottón. A rengeteg pénz azonban mindössze 2 évig tartott. Előbb súlyos alkoholfüggő, - majd miután az összes
pénzét elszórta - bűnöző lett. A 78 éves Pista bácsit a Kiskunmajsai idősek otthonában látogattuk meg, ahol egy kisszobában éli az életét. Itt idézte fel nekünk 1959. június 13-át is, azt a napot, ami örökre megváltoztatta az életét.

i
X
Másolás vágólapra

Fókusz

2019.05.13. (hétfő)

teljes adás

A Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján rezidens orvosok dolgoznak ápolóként, legalábbis ez áll abban a levélben, amit a napokban egy névtelen nézőnktől kaptunk. A levélíró szerint a rezidens orvosokat nővéri beosztásban,
ápolóként alkalmazza az intézmény, teljesen jogtalanul. Ennek okát a vezetőség - nekik - az orvosi készségek bővítésével és a nővérhiánnyal magyarázta. Azért hogy kiderítsük, mi igaz ebből, rejtett kamerával indultunk útnak.

i
X
Másolás vágólapra

Fókusz

2019.05.13. (hétfő)

teljes adás

Bíró Ica egy hete élte át élete legnagyobb traumáját, amikor egy nap kétszer is csengetett a végrehajtó, és mögötte a rendőrök. Fél nap alatt két lakásából tették ki. Május harmadika mindenképpen fordulópont lesz Ica másfél évtizede
tartó
devizahiteles ügyében.

i
X
Másolás vágólapra

Fókusz

2019.05.14. (kedd)

teljes adás

Kovit pornórendezőként ismerte meg évtizedekkel ezelőtt az ország. A producer az elmúlt 3 év alatt 85 kilótól szabadult meg. A Fókusz stábjának elárulta, hogyan csinálta végig éhezés nélkül a különleges fogyókúrát, aminek alapja a zsír!
A Fókusz riportját ITT nézheted vissza!

Még több #életmód tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz

2019.05.14. (kedd)

teljes adás

Állati zsír alapú étrenddel fogyott le Kovi 207 kilóról 122-re. Az egykori pornórendező még 20 kilótól szeretne megszabadulni. A producer arról is mesélt a Fókusz stábjának, hogy jelenleg mivel foglalkozik!

Még több #életmód tartalom
i