X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.21. (péntek)

Életveszélyes mutatvány egy villamoson. A jármű ütközőjén utazott, azaz tujázott egy kamasz Budapesten. A fiú a 4-es 6-os vonalon pattant fel az egyik szerelvény hátuljára. Mindezt társa élőben közvetítette egy közösségi oldalon. A videón
hallható, hogy a fiatalok jól szórakoznak és egyáltalán nem gondolják, hogy veszélyes, amit csinálnak. Nem egyedi esetről van szó, tavaly novemberben három kamaszlány kapaszkodott fel a villamos ütközőjére.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.20. (csütörtök)

Már egyedül tud járni és a beszéd is egyre jobban megy a várpalotai hintabaleset legsúlyosabb sérültjének. Krisztofer 2017 szeptemberében zuhant le a szerkezetről, amikor annak eltört egy alkatrésze. A most 20 éves fiatal koponyája sérült meg,
mindent újra kellett tanulnia. A héten egy szegedi rehabilitációs központban kezelik.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.19. (szerda)

Életében először nyaralt a Balatonnál unokáival az a 80 éves vilmányi asszony, aki márciusban a Facebookon kért segítséget, mert unokáit egyedül neveli, betegen, nagy szegénységben. Egy fiatalokból álló segítő csapat Híradónk riportját
látva figyelt fel a családra, és gondoltak egy nagyot: a családot elvitték egy balatoni nyaralásra, azalatt pedig megszervezték házuk teljes felújítását.

Még több #szegénység tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.19. (szerda)

Még márciusban kért segítséget Facebookon az a 80 éves vilmányi néni, aki egyedül neveli unokáit nagy szegénységben. Riportunk után nagyon sokan segítettek a családnak. Pénzt, bútorokat, ruhákat kaptak. Egy fiatalokból álló csapat pedig
igazi élményt ajándékozott: elvitte a családot a Balatonra, ahol a 80 éves asszony eddig még sohasem járt!

Még több #szegénység tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.17. (hétfő)

Homoszexualitása miatt nem kapott meg egy albérletet - ezt állítja egy budapesti pár. A fiatalembereket közvetlenül a szerződéskötés előtt utasították el, a tulajdonos szerintük egyértelműen kijelentette, hogy az a problémája, hogy egy párt
alkotnak. A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet szerint ez diszkrimináció, amiért a tulajdonost akár meg is büntethetik. Az őket ért diszkriminációról a pár tovább beszél: ITT!

i