X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.08.18. (vasárnap)

Kutyához és macskához hasonló házi kedvencként árulják Szibériában egy elképesztő szovjet tenyésztési kísérlet eredményét: a szelídített rókákat. Az ötvenes években elindított projektben azt akarták lemodellezni, ahogy az ember egykor
a kutyát háziasította. A rókák pedig mostanra tényleg megszelídültek, és a külsejük is megváltozott.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.08.18. (vasárnap)

Továbbra is csikorognak a villamosok a Fehérvári út egy szakaszán. A Híradó stábja két éve forgatott az Albertfalvi kitérő megállónál, ahol a lakók elviselhetetlen zajra panaszkodtak. Bár azóta lassítaniuk kell a villamosoknak és időnként
kenik is a síneket, a helyzet mégsem javult. A BKK most azt ígérte, őszre megoldódik a probléma.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.08.18. (vasárnap)

Már korábban is kínozhatták a halálra vert 10 hónapos csecsemőt. A nagyszülők szerint cigicsikkel is megégethették a gyereket, akit a gyanú szerint az anyja olyan brutálisan összevert két hete Kunmadarason, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe.
A gyászoló családtagok az RTL Híradónak azt mondták, észrevették, hogy valami nincs rendben, ezért állításuk szerint kérvényezték, hogy örökbe fogadhassák a gyereket.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.08.17. (szombat)

Hiába üzemeltetné büféjét, tavaly ősszel elzárták a vizet. Így járt egy dunaújvárosi vállalkozó. Az uszoda felújítása miatt lassan egy éve nem kap vizet, pedig érvényes szerződése van a vízszolgáltatóval. A büféje melletti uszoda a
Modern városok Program keretében újul meg. A férfi pedig, aki rákbetegséggel küzd, bevétel nélkül maradt.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.08.17. (szombat)

Véres bőrcafatok és rothadó állatfej Budapesten, a XV. kerület határán, a város egyik elhagyatott zöldterületén. Szanyi Cecília nézőnk küldte be a felvételt, amit a napokban rögzített.

i