A Konyhafőnök VIP

Vendégek lepték el a konyhát, igazi street food fesztivál alakult ki A Konyhafőnök VIP-ban

rtl.hurtl.hu

2022. december 5. 21:25

Elkezdődött a Középdöntő, ahol a versenyzőknek csapatokban főzve kellett pontokért küzdeniük. Az első napon azonnal mélyvízve dobta őket a zsűri, hiszen rendelésre kellett szervírozniuk az ételeket, ráadásul megannyi ismert vendégnek. A második feladatban sem lett könnyebb dolguk, hiszen egy pultnyi édesség várt arra, hogy elkészítsék őket.

A Középdöntő első napján Nagy Zsolt, Dobos Evelin és Kardos Eszter képviselték a pirosakat, míg a kék sarokban Pirner Alma, Geszler Dorottya és Kármán Odett szálltak ringbe a pontokért.

Az első kihívás azonnal megijesztette a versenyzőket, hiszen az volt a feladatuk, hogy bebizonyítsák, egy klasszikus büfé fogást is képesek Michelin-csillagos szinten megalkotni. Persze, ebben is volt egy kis csavar: az egy óra alatt mindent előkészíthettek ugyan, viszont az ételeket akkor kellett összerakniuk, amikor beérkeztek a rendelések a konyhába érkező hírességektől.

A nagy roham ugyan még később érkezett, már az előkészületek alatt is kialakult némi káosz: Rácz Jenőnek például nem igazán tetszett, hogy konyhafőnöke, Zsolt nem olyan feladatokat osztott magára, mint azt elvárta:


Amikor Király Peti és Kabát Peti belibbentek, szinte még le sem ültek az asztalhoz, máris bekértek mindent, amit csak lehetett. Innentől kezdve nem volt megállás: sorra érkeztek a vendégek, akik egyre csak kérték a finomságokat. Fekete Lacit meglátva ráadásul kikerekedett a versenyzők szeme:

Egyszercsak felnéztem és akkor láttam meg Fekete Lacit és akkor megfagytam egy pillanatra, mert úgy voltam vele: akkor viszont semmi nem elég!

– bukott ki Dobos Evelinből.

A rendelések egyre jobban leterhelték a konyhát, ráadásul a kékeknél egy idő után elfogyott a hamburgerekhez készített buci, ezért kénytelenek voltak alternatív megoldást találni, hogy kitálalhassanak. Ez viszont nem minden vendégnek jött be.

Ezzel párhuzamosan a pirosaknál is beütött a pánik, hiszen főzés közben vették észre, hogy a palacsintatésztájuk, sőt még a bekevert fasírtjaik is elfogynak. Szerencsére, még időben kapcsoltak, így gyorsan pótolták a hiányzó elemeket.


A szervírozás végén a vendégek döntöttek róla, hogy kiknek a fogásai jöttek be nekik jobban: végül a pirosak kapták meg a pontot.

A második feladatban újabb sokk érte a csapatokat: édességeket kellett készíteniük, nem is egyfélét. A kékeknek ráadásul még nehezebben indult a sütés, hiszen a pirosak egy valakit kiültethettek közülük a kispadra, aki ebben az időben csak a recepteket magolhatta, de nem segíthetett a csapattársainak. Zsolték Odettet választották ki, aki szomorúan kullogott, hogy kiállhasson, ezt pedig csak tetézte, hogy a receptek mindössze tíz percig lehetettek a lányoknál.


Meg is lett az eredménye a hátráltatásnak, miután Zé elvette a recepteket, hamar kiderült, hogy Dorottya nem emlékszik a diós kosárka töltelékére. Pánikolva rohant társaihoz, akik nem igazán értették, hogy miért nem tudja, hiszen az egész receptből csak ezt kellett volna megjegyeznie, hiszen a linzert magától is tudta.

Ez azért nem atomfizika

– akadt ki Pirner Alma, aki nem igazán értette Dorottya viselkedését.


A sütemények kóstolása után a zsűri végül úgy döntött, hogy a második pontot is a piros csapat kapja meg, ezzel óriási örömet okoztak Dobos Evelinéknek:

Azzal, hogy most pontot szereztünk, még nagyobb erőre kaptunk 

– mondta boldogan a Keresztanyu színésznője.

#A Konyhafőnök VIP#rtl#király peti#gasztroreality#street food#vendégek#büfé#kabát peti#fekete laci#kármán odett#geszler dorottya#pirner alma#nagy zsolt#dobos evelin#kardos eszter

Címlapról ajánljuk