KERESÉS search-close

Alvással gyógyítható a rasszizmus és a szexizmus

szerző:
2016.02.06. 09:00
Az egyik amerikai egyetem szakértői felfedezték az előítéletek és a sztereotípiák ellenszerét, ami nem más mint a tudatalatti manipulálása alvás közben. 
Alvással gyógyítható a rasszizmus és a szexizmus
A chicagoi Northwestern Egyetem kutatói abból a felvetésből indultak ki, hogy az emberek túlnyomó többsége előnyben részesíti a fehér bőrűeket a feketékkel szemben, illetve a férfiak rátermettségét – például egy vezetői pozícióra – a nőkkel szemben. Ezeket, a világon mindenhol akaratlanul is felfedezhető előítéleteket sikerült legyőznie annak a kutatócsoportnak, akik


mostantól a tudatalattinkat is képesek alvás közben befolyásolni.


Alvással gyógyítható a rasszizmus és a szexizmus

A vizsgálatokat egy teszttel kezdték, amiben felmérték a résztvevők előítéleteinek mértékét, ezután "előítélet-ellenes tréninget" tartottak. A tréning során különböző női és színesbőrű arcokról mutattak fotókat a résztvevőknek. Ezen arcok mindegyike egy pozitív kicsengésű szóhoz volt párosítva, mint például a „tudomány” szó egy női archoz, vagy a „napsütés” szó egy fekete férfi arcához. A teszt során kellemes hanghatásokat játszottak le a tesztalanyoknak, amit egy másfél órás szieszta követett, ahol szintén lejátszották ugyanazokat a hangokat.

Az eredményeket a Science című tudományos szakportálon publikálták, amiből kiderült, hogy


a szieszta után rögtön mérhető volt a változás,


sőt egy héttel később is magas százalékban volt tapasztalható.

A kutatás eredményeit sikerrel hasznosíthatják a jövőben az oktatásban, ugyanakkor a módszer rosszul is elsülhet:


simán felhasználható például tudatalatti reklámokra és agymosásra is.


Természetesen nem mindenkit lehetne ezzel a módszerrel befolyásolni, hiszen vannak akik egyáltalán nem képesek elaludni. Az alvási szokásainkról készült Fókusz-riportot a képre kattintva nézheti meg.

Alvással gyógyítható a rasszizmus és a szexizmus

Lájkolja a Villanyleót, hogy ne maradjon le semmiről!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való